Ajax-loader

A ​könyv Budapest ostromát Leányfalun átvészelő író mindennapjainak krónikájával indul, az utolsó bejegyzés pedig azt a jelenetet rögzíti, amikor MÁrai felveszi az amerikai állampolgárságot és felesküszik az Egyesült Államok alkotmányára. A naplónak ez a része hatalmas kataklizmáról számolhatna be, ha íróját nem érdekelné jobban és mindennél szenvedélyesebben az irodalom, a kultúra, a polgári szellemi értékek sorsa, jelene és jövője. Jellemző, hogy amikor Buda ostroma után megnézi lebombázott lakóhelyét, eltűnt lakását, alig ír pár sort az eseményről, ugyanakkor a közeli Kosztolányi-ház pusztulása a legmélyebb szívhangokat hozza ki belőle. A legválságosabb időszakokban is sokkal inkább foglalkoztatja Geothe, Rilke egy-egy újraolvasott munkája, vagy egy friss francia regény, mint a körülötte zajló, fokozatosan bolsevizálódó élet. Amikor a szociáldemokraták üldözésére kerül sor, Leninnek ezzel kapcsolatos tanulmányait olvassa, kommentálja, kevés szót vesztegetve mondjuk szociáldemokrata újságíró barátai sorsára. Természetesen nem “elefántcsonttoronyba” húzódásáról van szó. Félelmetes jelzőket, szörnyű mondatokat talál a fasizmus rémtetteire, kitűnő, magas erkölcsiségű passzusokban foglalkozik a svábok kitelepítésével is, miért kényszerült elhagyni hazáját, ám a naplók elsősorban mégis irodalmi élményeiről, olvasmányokról, koncertekről, kiállításokról való beszámolók, mint a kor történetének visszatükrözései. Sokakban talán csalódást kelt az is, hogy a magyarországi októberi forradalom időszakából hiányoznak a feljegyzések, az eseményeket utólag, a külföldre menekült magyarok vallomásai alapján rekonstruálja és magyarázza.
A kötet lenyügöző olvasmány mindenki számára, aki maga is elsősorban kultúrában él és gondolkodik.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók