Ajax-loader

Lázár ​Ervin novelláinak három évtized alatt megjelent anyagából készült a válogatás. Az a finommívű, néhány kivételtől eltekintve frappáns, rövid ívre szabott elbeszélésforma, amely az író legszemélyesebb mondanivalóit hozza színre, való és képzelet, pontos tényszerűség és mesés lebegés együttesét alkotja. Már a kötetnyitó novellában is: egy vidéki cirkuszelőadás, ahol minden a helyén van, a közönség is köznapi, s mégis: a bűvész trükkje nem leleplezhető – s épp ez a titka, hogy nincsen (A bűvész). A városba szakadt fiatalember élményköreként idézi meg több írás is azt a hajdani pusztát, melynek élménygazdag elevenségéből, emberi tisztaságából, gyermeki varázsából egy csipetnyi is vigasztalás lehet (Rozmaring; Veréb a Jézus szívében). Ez a “tündéri realiz- mus”-ra való képesség, a naivitás tartományainak megőrzött integritása ad magyarázatot arra, hogy Lázár Ervin sikeres gyermekkönyvei és “felnőtt” elbeszéléseinek képzeletvilága egymáshoz illenek. Az írói személynek két alakmása van: Illés Ezsaiás és Simpf, s mindkettőben az álmodozó, a világ képtelen, szürrelisztikus megnyilatkozásaira nyitott személyiség rajzát adja az író. Ez a “szívjó” embertípus az esendők pártján áll (A kuka), képzeletvilágának teremtményeivel vonul ki a rideg valóságból (Egy lapát szén Nellikének), titkos dolgokért, köznapi ember nem sejtette ügyekért érezve felelősséget (A föld szíve). A kötet utolsó harmadában szereplő elbeszéléseket, párbeszédes fantáziajátékokat ismételten a felnőtt és a gyermek, szülő és aprócska lány egymásra ható világlátása jellemzi. Nem “gyermekszáj”-írások ezek, hanem a nyelvi és a képi fantázia együttes futamai, valamiről, ami a valónál igazabb, mégha a történet “nemlétező” valóságba vezet is át.

A kötetbe gyűjtött három tucat elbeszélés érzékeny, komolyságában is játékos kisepikát nyújt az olvasóknak – Lázár novellisztikájának legjavát, amely minden olvasónak bátran ajánlható.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

21.7
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók