Ajax-loader

“Talán ​nincs még egy része a világnak, amelyet a helyszínről, könyvek, folyóiratok illusztrációiról vagy akár csak képeslapokról annyi ember ismerne, mint a római Szent Péter-székesegyház és az előtte levő, oszlopsorokkal tagolt tér. Ez a pompás együttes végleges formáját Gianlorenzo Berninitől, a római barokk kiemelkedő mesterétől kapta. Gianlorenzo Bernini (1598-1680) az európai művészet történetének egyik legsokoldalúbb alkotója. Pályáját szobrászként kezdte ugyancsak szobrász apja műhelyében, s keze alól olyan remekművek kerültek ki, mint a “Dávid” vagy a “Szent Teréz eksztázisa”. De már fiatalon kapott építészeti feladatokat, és tehetségét a festészetben is próbára tette. A pápák és gazdag római arisztokrata családok pártfogását élvező művész alkotásai – például a Triton-kút, a Négy Folyó Kútja a Piazza Navonán vagy a S. Andrea al Quirinale-templom – egy-egy jellegzetes elemmel gazdagították Róma arculatát. Jan Bialostocki, a világhírű lengyel művészettörténész nemcsak Bernini pályájának főbb szakaszaival ismerteti meg az olvasót, hanem a barokk témák és jelképek világába is bevezet."

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.5
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók