Kapcsolódó könyvek
Monty Roberts - Lovak az életemben
Monty elbeszéli a neki legkedvesebb lovak történetét, amelyeket több tízezer lóval való munkájából válogatott ki. A lovak az életemben azokról a lovakról szól, akiktől a legtöbbet tanult, valamint azokról is, akik a legnagyobb hatást gyakorolták életére és szívére.
Minden ló - Gingertől, az elsőtől kezdve, a világhírű telivéreken át, az amerikai musztáng Shy-Boyig, aki a bestseller könyve és a BBC által készített dokumentumfilm hőse is - valami egyedivel járult hozzá Monty gondolkodásához. Mindegyikőjüket egy-egy gyöngyszemnek képzeli el élete nyakláncán, egymás után bemutatva az olvasónak a melegség és a szeretet történeteit. Monty soha nem veszítette szem elől, mennyit kapott ezektől a lovaktól, és ebben a könyvben akart nekik emléket állítani.
Ulrik Schramm - Az elrontott ló utóidomítása
Könyvünk bemutatja, hogy miért végtelenül nagy jelentőségű a ló fizikai és pszichikai készsége a sikeres együttműködés szempontjából és, hogy miért adódnak szükségszerűen nehézségek a kiképzésben.
Chris Triebke - 100 kérdés és válasz a lóról
Könyv a lovaglásról, ló és ember kapcsolatáról, a lóápolás kérdéseiről, a lóversenyek világáról.
Cormac McCarthy - Vad lovak
A Határvidék-trilógia véres nyitánya
Cormac McCarthy – a Véres délkörök, a Nem vénnek való vidék és Az út szerzője – Vad lovak című regényében a tizenhat éves texasi rancher, John Grady Cole felnőtté válásnak szívszaggató, véres és olykor hátborzongató történetét meséli el. Barátjával, a nála egy évvel idősebb Rawlinsszal titokban szöknek át Mexikóba, hogy munkát vállaljanak a számukra ismeretlen, ám izgalmas kalandokat ígérő országban. De mire felocsúdnak, egy gyönyörű és kegyetlen világban találják magukat, ahol az embernek gyakran a vérével kell fizetnie az álmaiért.
A kritikusok a McCarthy-életmű egyik csúcspontjaként tartják számon a Vad lovakat, a Határvidék-trilógia első részét. E modernkori westernben a szerző újraalkotja a cowboyok mítoszát. Sodró, kegyetlenül pontos mondatai által az olvasó is beavatást nyerhet a vadnyugat varázslatos, könyörtelen világba. A regény, több más rangos elismerés mellett, megkapta a Nemzeti Könyv-díjat, és immár a XX. századi amerikai próza faulkneri és hemingwayi hagyományait továbbörökítő klasszikusaként tartják számon.
Monty Roberts - Az igazi suttogó
Nicholas Evans híres regényének és nagy sikerrel játszott filmváltozatának, A suttogó-nak a hőse valóban létezik: ő Monty Roberts, a világhírű tréner, aki ebben a könyvében életéről és munkájáról vall. Tizenhárom éves korában heteket töltött egyedül a nevadai fennsíkon, hogy megfigyelje a vadon élő musztángokat. Amit ekkor tanult meg kommunikációs módszereikről, örökre megváltoztatta az életét.
Az igazi suttogó arról szól, milyen mélységesen szereti Monty Roberts a lovakat, és milyen tökéletesen érti őket. Forradalmian új, humánus munkamódszere meggyőző bizonyítéka annak, hogy ember és természet, ember és állat között erőszakmentes együttműködés és párbeszéd lehetséges.
Dr. Gerd Heuschmann - Ne árts!
A Magyar Állattenyésztők Szövetsége őszinte örömmel, és teljes szakmai támogatásával ajánlja a kedves olvasó kezében lévő kiadványt, valamint a Lovaskultúra sorozat valamennyi kötetét, a magyar lovas ágazat jobbításáért tenni akaró, minden lószerető, lovas barát számára. Mai internetes világunk felgyorsult információszerzési lehetőségei mellett sem szabad megfeledkezni arról, hogy évszázadokon keresztül az általános emberi kultúra hordozói a könyvek lapjai voltak, a generációk egymásra épülő, egyre bővülő tudása, az egyes szakmák tudománya pedig a szakkönyvekben maradt ránk. Az évszázadokon át méltán híres magyar állattenyésztés az elmúlt két évtizedben sajnos szomorú időszakát élte. A termelés szerkezetének hirtelen megváltoztatása, a mai napig lezáratlan földkérdés, az élelmiszeripar idegen kézbe adása és tönkretétele, a tőkehiány egyaránt közrejátszott abban, hogy állatállományunk minden idők legalacsonyabb szintjére süllyedt. Szinte törvényszerű, hogy ilyen környezetben csökken a tudományos tevékenység, minimális szintű a hazai kutatás, "hallgatnak a múzsák". A Kiadó jókór, jó érzékkel válogat a lovas szakirodalom nemzetközileg elismert szaktekintélyeinek műveiből.
Ian McEwan - Vágy és vezeklés
1935 nyarának legforróbb napján a tizenhárom éves Briony meglesi nővérét, amint az a szomszéd fiú szeme láttára levetkőzik, és a Tallis-ház parkjának ékes szökőkútjába merül. Az írói tehetséggel megáldott kislány a nap folyamán más rejtélyes események szemtanúja is lesz, és gyermeki, de nem éppen ártatlan képzelete kiszínezi a valóságot, szörnyű titkokat sejt a két kamasz évődése mögött. Egy avatatlan kézbe került szerelmi vallomás, egy balul sikerült családi estély, és a túlfűtött gyermek döntő lépésre szánja el magát, ami tragédiába torkollik, és aminek jóvátételéhez talán egy élet is kevés.
A Vágy és vezeklés ragyogóan és lebilincselőn ábrázolja a gyermekkor végét, azt a pillanatot, amikor első komoly döntésünk súlya ránk nehezedik. Vajon hazudhatunk-e magunknak egy életen át? Az évtizedeket átívelő regény a háború sújtotta Anglia harctereitől, napjainkig kíséri végig egy beteljesületlen szerelem történetét, míg a középpontban a szégyen és a megbocsátás, a jóvátétel és a nehéz feloldozás mélységes - és mélységesen megindító - vizsgálata áll.
A Booker-díjas Ian McEwan művei több mint negyven nyelven jelennek meg. Érzéki nyelvezetét, filmszerű látásmódját és hihetetlen emberismeretét világszerte méltatják. Kritikusai szerint a brit irodalom ezzel a regénnyel lépett be a XXI. századba.
Angela Dorsey - Jégolvadás
Amikor Evy mamája, aki mindig tyúkanyóként óvja lányát, végre beleegyezik, hogy Evy a hétvégét legjobb barátnőjénél, Kestrelnél tölthesse, az egész olyan álomszerűnek tűnik. Az álom azonban hamarosan rémálommá válik. Egy tehéncsorda, egy kiéhezett medve és egy szilaj musztáng romba dönti terveiket. A tanyán minden a feje tetejére áll; a tehenek elkóborolnak, vissza kell őket terelni a befagyott tavon keresztül, el kell látniuk egy sérült példányt - ennyi kaland kicsit sok a két magányos lánynak. Megbirkóznak a nyakukba szakadt gondokkal? Evy rejtett telepatikus képessége most is aranyat ér!
Jean-Louis Gouraud - Lovak
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Émilie Beaumont - Marie-Renée Pimont - Lovak és pónik könyve
Lovak és lovasok világába kalauzol kicsiket-nagyokat ez a könyv. Vidáman és szakszerűen mesél el a gyermekeknek minden fontosat erről a négylábú barátunkról, a különféle lófajtáktól a lótartáson és -gondozáson, valamint a megfelelő lovasfelszerelésen át egészen a lovas sportágakig. Ráadásnak: rejtvényeket, játékokat és barkácstippeket is találhatnak az olvasók!
Györffy-Villám András - Magyar Imre - Iskolalovaglás
Az iskolalovaglás a lovaglás művészete. A mozdulatok harmóniája, a mozgás lendülete, üteme, ló és lovas tökéletes egysége különleges élményt nyújt lovasnak és nézőnek egyaránt. A könyv Magyar Imre egykori edző, versenyző, oktató naplója alapján készült, amelyet Győrffy-Villám András rendszerezett és egészített ki a legújabb szakirodalom, valamint saját tapasztalatai alapján.
Sarah Bosse - Anna új barátja
A szünidei sátortáborban nyaraló gyerekek sáskarajként rohanják meg a malomvölgyi lovastanyát. Annának is segítenie kell. Legjobb barátnőjével, Lujzával együtt az ő feladata gondoskodni a kezdő lovaglókról. Már éppen megkedvelné ezt az elfoglaltságot, amikor az egyik lány leesik Zorróról, az iskolalóról, amely eközben súlyosan megsebesül. Anna rettenetesen aggódik a szürke Connemara póni miatt. Vajon meg fog valaha gyógyulni?
Gerencsér Ferenc - Lovas lexikon
„Az ember a természet rabszolgája lett volna, ha a ló nem teszi királlyá" — írja egy névtelen francia bölcselő 1700-ban. Van ebben egy kis túlzás, de sokkal több benne az igazság. Óriási jelentősége volt annak, amikor az ember és a ló — a puszták vadjaitól üldözött két gyenge teremtmény — felfedezte egymást. Lehet, hogy a lovak már kipusztultak volna, ha nem állnak az ember szolgálatába, de az biztos, hogy a ló nélkül az ember is nagyon nehezen boldogult volna. Az ember a lótól erőt és gyorsaságot kapott, megsokszorozhatta teljesítményét, és 5 ezer éven át, szó szerint volt kire támaszkodnia, olyan vállalkozásokban, melyhez a saját ereje elenyészőnek számított... Megérdemlik a lovak, hogy foglalkozzunk velük, hogy szemügyre vegyük lényüket, életüket, szokásaikat, melyeket mi, emberek, oly jól kihasználtunk. Csodáljuk meg vitalitásukat, alkalmazkodó képességüket, melyben szinte páratlanok az élőlények között - 60 millió éves múlttal.
Sarah KilBride - Zúzmara, a hópóni
Tudod, milyenek a varázspónik? Olvasd el Laura hercegnő meséit, és ismerkedj meg velük!
Laura egy csodálatos ország királyának lánya. Kicsi kora óta rajong a lovakért, így szüleitől mindig egy-egy pónit kap ajándékba. És a lovacskákkal varázslatos kalandokat él át. Zúzmara, a hópóni havas tájra repíti a kis hercegnőt, aki hótündérekkel találkozik, segít egy jegesmedvebocsnak, és még korcsolyázni is marad ideje.
A könyv mellé ajándék póni is jár, amit Te rakhatsz össze.
Sarah KilBride - Szélvész, az erdei póni
Tudod, milyenek a varázspónik? Olvasd el Laura hercegnő meséit, és ismerkedj meg velük!
Laura egy csodálatos ország királyának lánya. Kicsi kora óta rajong a lovakért, így szüleitől mindig egy-egy pónit kap ajándékba. És a lovacskákkal varázslatos kalandokat él át. Szélvész, az erdei póni Harangvirágerdőbe repíti a kis hercegnőt, a tündérek látványos divatbemutatójára. Csakhogy valaki ellopja a gyönyörű ruhákat. Sikerül-e kibogozni a rejtélyt?
A könyv mellé ajándék póni is jár, amit Te rakhatsz össze.
Ismeretlen szerző - A ló- és pónitartás nagykönyve
A kötet teljes körű útmutatót nyújt a lótartáshoz és -ápoláshoz. Kiváló kézikönyv mindazok számára, akik szakszerű, gyakorlati tanácsokra kíváncsiak. A teendőket lépésről lépésre bemutató fényképek mellett könnyen követhető, világos, útmutatások állnak. Ebben az elismert szakértők által írt könyvben mindent megtalál, amit tudnia kell ahhoz, hogy lova egész évben jó erőben legyen és meg tudja őrizni egészségét.
Ismeretlen szerző - Irányelvek a lovaglás és hajtás számára I.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Ismeretlen szerző - Tudod-e a választ? - Lovak
A könnyen forgatható kis könyvecskéből megismerhetjük a világ különböző lófajtáit, azt, hogy mire használják és használták őket. Megtudhatjuk, melyik a cowboyok legkedveltebb lova, vagy mitől western egy nyereg. Honnan származnak az észak-amerikai musztángok és miért fontos a patkolás? Ezekre a kérdésekre mind megtaláljuk a választ a Tudod-e sorozat legfrissebb lapozható kötetéből.
Radó Oszkár - Sivó Róbert - Kincsem, Aranyos, Imperial és a többiek...
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Mihók Sándor - Pataki Balázs - Ernst Kalm - Ernst József - Ló és szamár
A kötet az áttekintő bevezető fejezetekkel kezdődik, majd a keleti lófajtákat, a spanyol-nápolyi eredetűeket, az angol telivéreket és az ügető melegvérű lófajtákat ismerteti. A hidegvérűek tárgyalása után a pónik, majd a fajtába nem sorolható lótípusok következnek. A szamárfajták, illetve az öszvértípusok leírása zárja a kötetet. A szerzők az egyes fajtákat azonos elvek alapján, egységes szerkezetbe jellemzik.
Eredetük, történeti múltjuk felderítése alapos kutatómunkát igényelt. Származásukon, küllemi jegyeiken kívül megismerhetők a fajták értékmérő tulajdonságai, használhatóságuk, elterjedési területük. A csaknem száz lófajtát és a szamárfajtákat nemcsak a klasszikus felállításban, hanem munkavégzés közben is bemutatják a színes felvételek.
Ajánljuk ezt a szép és értékes könyvet a lótenyésztőknek, a lovakkal foglalkozó szakembereknek, de örömüket lelhetik benne az állatokat, természetet szerető és tisztelő olvasók is.