Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Kuszma
2.0/5

Ez ​egy olyan szocreál könyv, ahol az édes, ehető belet egy csaknem emészthetetlen (és rohadt vastag) héj takarja. Ez az édes bél egy nagyon értékes, meglepően modern elmélet a fenntartható fejlődésről: hogy az orosz erdő nyakló nélküli pusztítása a haladás nevében nagyon komoly ökológiai katasztrófákhoz vezet. Ezt a gondolatot hirdeti Vihrov professzor, és kap is miatta a pofájába rendesen, különösen riválisától, Gracianszkij professzortól, akinek elvei már csak azért sem lehetnek helytállóak, mert (a szocreál regény nemes hagyományait követve) már a szeme sem áll jól. Akinek pedig a szeme sem áll jól, annak bizonyára osztályidegen a származása, és akinek osztályidegen a származása, arról úgyis kiderül, hogy tévtanokat hirdet. Direkt. Gonoszságból. Leonov annyira fontosnak tartja Vihrov elméletét, hogy a hetedik fejezet 2. alfejezetét egy az egyben egy laza ötven oldalas tanulmánnyal helyettesíti, ami egyfelől bájos lelkesedésre utal, másfelől pedig okosabb lett volna ezt a tanulmányt húsz oldalasra megvágni, és egy erdészeti szaklapban elhelyezni – alighanem mindenki jobban járt volna. Sajnos az író inkább kikerekítette ezt a tanulmányt 900 oldalasra: írt hozzá egy kis családi drámát, egy kis második világháborút, és egy kis munkásmozgalmi tevékenységet a forradalom előttről, hogy súlya legyen. Csak sajnos ezekről a hozzátoldásokról üvölt, hogy Leonov nem tud mit kezdeni velük: egyrészt összehord egy csomó zöldséget velük kapcsolatban (persze ezek „hivatalos” zöldségek), másfelől az egészet valami hazug érzelmességbe göngyöli – és még a mű dramaturgiáját is agyonvágja azzal, hogy a szereplői lépten-nyomon harminc-hatvan oldalas visszaemlékezésekbe bonyolódnak. Ráadásul ezek a betoldások meglehetősen ad hoc módon követik egymást, kifejezetten gyengítve saját hatásukat.

A regény úgy kezdődik, hogy Vihrov rég nem látott lánya, Polja megérkezik Moszkvába. Nos, ebben a Moszkvában olyan nagy emberbarátság uralkodik, hogy szegény apátlan lányt négyen kísérik haza a trolitól, mert sok a cókmókja, mindezt puszta jószolgálatiságból, hisz a szocialista embertípus az ilyen. Aztán mindenféle szirupban tocsogunk egészen az ötvenedik oldalig, amikor is megjelennek a szovjet égen a náci terrorbombázók – akiknek egyébiránt még sosem örültem ennyire, mert már kezdtem émelyegni. Na, innentől ide-oda ugrálunk mindenféle cselekményszál és retrospektív visszatekintés, partizánakció és ideológiai vita között, egészen a végéig, amikor az igazság győzedelmeskedik a nácikon éppúgy, mint az erdő pusztítóin. Leonov kétes dicsősége, hogy Polja személyében sikerül megteremtenie a világirodalom egyik legostobább nőfiguráját. Valószínűleg célja a lelkes, naiv kommunista ábrázolása, aki egyelőre tiszta lap, de övé a jövő – ám a végeredmény egy olyan hölgy, aki azért ad igazat apja riválisának az erdőgazdasági vitában, mert képtelen felfogni Vihrov könyveit, és a mauzóleumba jár gyónni Lenin bebalzsamozott testéhez – és még be is hallucinálja, hogy a bölcs tetem kislányom-nak szólítja. (Ezen kifeküdtem amúgy. Mondjuk már azt sem értem, hogy milyen ateista az, aki az egyik halhatatlan szellemet egy másikkal helyettesíti.)

Jogos a kérdés, hogy akkor miért nem dobtam sutba ezt a könyvet már az elején. Nos, mert a maga módján érdekes. Persze nem ajánlom, hogy valaki ebből tájékozódjon a szovjet valóság felől – ez majdnem akkora marhaság lenne, mint a Magyar Időkből következtetni gazdaságunk versenyképességére. Ugyanakkor nagyon tanulságos, milyen az önképe a sztálini rendszernek, és melyek azok az emberi tulajdonságok, amiket propagálni kíván. És külön élvezet észrevenni, hogyan telepednek rá a szocreál irodalmiság kötelező motívumai egy prózára (és lepik el végül), ami – feltételezzük a legjobbakat – valahol mélyen egy szuverén írót takar. Ebben már csak azért is bízom, mert néha Leonov akkora sületlenségeket ír, hogy az már-már gúnyos kikacsintásnak tűnik. Amikor Gracianszkij elvi síkon akarja tönkretenni Vihrov professzort, kantiánusnak, misztikusnak meg satöbbinek bélyegezve, azt akár a koncepciós perek paródiájaként is értelmezhetjük. (Akár…) Vagy amikor szereplőink (még a jó kommunisták is) összecsinálják magukat, ha egy akármilyen egyenruhás a felmenőik felől érdeklődik, az tudatosan vagy tudatlanul, de sokat elárul a korszak (okkal) paranoid hangulatáról. Szóval lehet, hogy Leonov tök bátor író. Mert ha nem, akkor ez egy sz*r könyv.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0 példány értesítés alatt
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók