Az őszinte nevetés olyan, mint az igazi élet. Szívből jön, fellazít és lerázza az elme rigid köntösét az emberről. Osho egyszer azt mondta, hogy amikor elmesél egy viccet, akkor azzal először is az a szándéka, hogy feszültséget keltsen benned, hiszen az elméd ilyenkor azonnal beindul: rögtön gondolkodni kezdesz azon, vajon mi is lesz majd a történet vége? Mindenféle befejezést megpróbálsz elképzelni, de végül egy olyan csattanó hangzik el, amire végképp nem számítottál. Ilyenkor a benned addig felgyülemlett feszültség hirtelen felszabadul, és ebben a lelkiállapotban lehetőség nyílik arra, hogy sokkal nyitottabbá válj. Ezzel a nyitottsággal tudod igazán befogadni a mester üzenetének valódi jelentését, hiszen az elme szigorú komolysága csak arra jó, hogy fölöslegesen elemezgesse a mester szavait. A viccek szerepe tehát az, hogy kizökkentsen – olvashatjuk a kötet hátlapján.
Kapcsolódó könyvek
Osho - Szerelmesen
Szeretnél természetes, beteljesítő szerelemben élni?
Kérdőjelezd meg a szeretetről alkotott eddigi véleményed!
A szeretet nem tanulható, és nem lehet kiművelni sem. A mesterségesen kiművelt szeretet távolról sem szeretet lesz. A valódi rózsa helyett művirágot találsz. Amikor megtanulsz valamit, az annyit jelent, hogy a külvilágból fogadod be, nem a belső fejlődés eredménye. Márpedig a szeretet csak akkor lehet hiteles és valódi, ha a bensődben növekszik. A szeretet nem tanulási, hanem fejlődési folyamat. Nem arra van szükség, hogy megtanuld a szeretet módjait, hanem inkább arra, hogy elfelejtsd a szeretetlenség módjait.
Osho a rá jellemző szellemességgel, humorral és megértéssel intéz kihívást hozzád, hogy elutasítsd azokat az egészségtelen kapcsolati mintákat, amelyeket a környezetedben élőktől tanultál, és önállóan fedezd fel a szeretet jelentését. A szeretet olyan új útjait tárja eléd, amelyek örökre megváltoztatják az emberekhez fűződő viszonyodat. Többek között megtudhatod, hogyan:
-szerethetsz ragaszkodás nélkül,
-szabadulhatsz meg elvárásoktól, szabályoktól és követelésektől,
-oszlathatod el a magánytól való félelmedet,
-lehetsz teljességgel jelen a kapcsolataidban,
-őrizheted meg szerelmedet frissen és elevenen,
-válhatsz olyan élettárssá, aki mellett a másik folyamatosan tovább fejlődhet és változhat.
A szeretet és a szerelem nem maradhat meg puszta költeménynek vagy álomnak - valóságosan jelen kell lennie az életedben! Meg kell elevenítened, hiszen sosincs túl késő a megtapasztalásához. A Szerelmesen arra fog ösztönözni, hogy fenntartás nélkül tudd befogadni életedbe a szeretetet, és a maga teljességében élvezd az életet.
(Osho-dvd melléklettel - Egyedül az úton)
Osho - Érzelmi jóllét
A mester egyik feladata, hogy segítsen meglátnod a benned rejlő valódi képességeket, mert azok jelentik a lényeget - nem a páncélod, nem a személyiséged, nem az, akinek a felszínen látszol. Nem az, amilyenné a társadalom vagy te változtattad magad, hanem az, amilyennek a létezés teremtett. A cél: lényed legbenső magjának megtalálása. Ez az egyetlen, ami állandó benned, s csupán ebből a pontból születhet fejlődés. De hol van ez a pont? És miként juthatsz el oda?
Az érzelmek legfőbb tulajdonsága az állandóság hiánya. Az egyik pillanatban szomorú vagy, a másikban boldog - s a változás okát legtöbbször te sem éred fel ésszel. Az érzelmek természetének megértéséhez Osho szerint arra van szükségünk, hogy az elmét és a szívet egyaránt megismerjük, s így mindkettőt meghaladva eljuthatunk belső lényegünkhöz, az éberséghez. Általában a külvilágból származó sablonok, minták vezérelnek minket, de át kell vennünk tőlük az irányítást.
A briliáns humorral megírt elméleti alapokon túl Osho meditációkat és gyakorlatokat is kínál az átalakuláshoz. Úgy véli, hogy önmagában sem az elme (férfi), sem a szív (nő) nem szolgálja a megvilágosodást - az egyetlen eszköz a meditáció (kommunikáció), amely túl van mindkettőn, mert gondolat és érzelem nélküli. A könyv legfontosabb üzenete, hogy a maguk teljességében éljük meg az érzelmeket: éljünk az érzéseink szerint, ne pedig szabályokat követve.
Osho - Együttérzés
A legmagasabb rendű szeretet
"Higgadt szeretet ez - nem hideg, vigyázz, hanem higgadt; örömöd megosztása a létezés egészével. Áldássá válsz önmagad és a lét egésze számára. Ez az együttérzés. A szenvedély átok, az együttérzés áldás."
OSHO a XX. század egyik legismertebb és legprovokatívabb spirituális tanítómestere. Tanításainak hatása több mint egy évtizeddel a halála után is egyre nő, eljutva az igazságkeresők minden korosztályához a világ összes országában.
Ebben a kötetben Osho a megszokottól gyökeresen eltérő nézőpontból vizsgálja az együttérzés természetét. Rámutat, hogy az együttérzés a szenvedélyben gyökerezik, majd sorra megkérdőjelezi a valódi mibenlétével kapcsolatos hiedelmeket. Elmondása szerint számos úgynevezett együtt érző megnyilvánulást szennyez be az önhittség és az elismerés utáni vágy; illetve sok nem azon a szándékon alapul, hogy megsegítsük a többi embert, hanem hogy erővel rákényszerítsük őket a változásra. Osho megmutatja az utat, amelyet követve megszülethet benned az őszinte együttérzés, amely mély elfogadással és önmagad szeretetével kezdődik. Csakis ekkor teljesedhet ki gyógyító erővé, amelynek gyökere a másik ember feltétlen elfogadása olyannak, amilyen.
Ha mindig is csodálkoztál azon, hogyan lehet minden élőlény felé határtalan együttérzéssel fordulni, ez a könyv kétségkívül neked szól. Ha sosem tudtad pontosan, mit is jelent valójában az együttérzés, ez a kötet eloszlat minden ezzel kapcsolatos félreértést. Csak ne felejtsd el, hogy Osho nem a "gyengeszívűek" tanítója.
A könyvhöz tartozik egy eredeti, százperces Osho-előadás DVD-n, amely lehetővé teszi az Olvasó számára, hogy közvetlenül a forrásból tapasztalja meg Osho bölcsességét és humorát.
Osho - Az élet misztériumai
"Osho üzenete pár éven belül a világon mindenütt hallható lesz. Ő volt a legerederibb gondolkodó, akit India valaha adott a világnak. A legmagasabb képzettségű, legbriliánsabb gondolkodású és a legújítóbb mester, akinek mindczek felett veleszületett tehetsége volt a szavakhoz. Hozzá hasonlót hosszú évtizedekig nem fogunk látni még egyet... Az ő vallása az agnosztikusok, a vallás nélküliek vallása."
Khushwant Singh
Osho - Intimitás
Bizalmas viszonyra vágyunk, de nem mutatjuk meg magunkat. Ez az egyik legfontosabb konfliktusforrás a barátok és a szerelmesek között: egyikük sem akar felhagyni a védekezéssel, egyikük sem mer teljesen pőrén, őszintén és nyitottan fordulni a másik felé, pedig mindketten vágynak rá. Ezért mindennapossá váltak a "cserbenhagyásos" kapcsolatok az olyan társadalmakban, mint a miénk, amely egyre inkább elfogadja az alkalmi szexet. Ebben a gyengéd és szeretetteljes útmutatóban Osho lépésről lépésre bemutatja, mit tehetünk annak érdekében, hogy ezt megváltoztassuk. Kiderül, mi teszi félelmetessé az intimitást, és hogyan győzhetjük le ezeket a félelmeket, miként erősíthetjük meg önmagunkat és kapcsolatainkat annyira, hogy bátran adjunk, és örömmel fogadjunk őszinteséget és bizalmat. Aki bízik és hisz önmagában, csak az tud megbízni másokban. Ez az intimitás alapja. Arra vágyunk, hogy a másik valóban intim viszonyba kerüljön velünk, lemondjon a védekezésről, feltárja előttünk sebeit, levesse minden álarcát, és anyaszült meztelenül forduljon felénk? Nekünk kell megtennünk a kezdő lépést. Légy önmagad, nem törődve a következményekkel! A színlelés vagy a mások tanácsai szerint élt élet elvesztegetett idő.
Osho - Meditáció - Az első és utolsó lépés a szabadság felé
Ez a könyv válogatás Osho sok éves meditációval kapcsolatos munkásságából. Több mint 60, a legkülönfélébb meditációs technikákból összegyűjtött anyag leírását tartalmazza; némelyikük ősi, tradicionális, mint például a buddhista Zazen, másikuk pedig Osho egyedi fejlesztésű technikái, melyeket direkt a XXI. századi keresők számára hozott létre. Miért nevezi Osho a meditációt az első és utolsó lépésnek a szabadság felé? Azért, mert az Ő meglátása szerint a meditáció az a dimenzió, amin keresztül minden egyén megvalósíthatja saját, egyéni lehetőségét a korlátlan egyéni szabadságra, mely mindannyiunk rendelkezésére áll. BÁRMI LEHET MEDITÁCIÓ! A titok nyitja, hogy ne légy gépies. Ha "gépietleníteni" tudod cselekedeteidet, akkor az egész élet egy meditáció. Akkor minden apróság, a zuhanyozás, az étkezés, egy baráti beszélgetés meditáció lesz. A meditáció belső érték - bármi azzá válhat -, nem pedig egy külsőség. Az emberek úgy gondolják, hogy a meditáció egy speciális cselekvés-sor: ülsz arccal Kelet felé, bizonyos mantrákat ismételgetsz, füstölőt égetsz, mindenféle hókuszpókuszt csinálsz egy adott időben, egy adott helyen, kimért mozdulatokkal. A meditációnak semmi köze ezekhez a dolgokhoz. Ezek csak gépiessé tesznek, pedig a meditáció épp azért van, hogy felszámolja a gépies viselkedést. Tehát, ha éber tudsz maradni, akkor minden cselekvés meditáció; akkor minden mozdulat óriási segítség lehet...
Osho - A keresés
"...Önmagában az ember nagyon kicsi, de mégis nagyobb, mint az ég, mert valami egyedülálló van benne: a keresés. Még a tágas ég sem olyan tágas, mint az ember, mert az égnek határai vannak, de az ember keresésének nincsenek határai. Mert ez egy örökké tartó zarándoklat kezdet és vég nélkül. A tíz bika e keresés képi megjelenítése - annak a keresésnek, amit én embernek nevezek... Különleges utazás veszi ma kezdetét. A zen tíz bikája egyedi az emberi tudatosság történetében. Az igazságot már sokféleképpen próbálták kifejezni, és mindig úgy találták, hogy bármit teszünk is, az igazság kifejezhetetlen marad. Akárhogyan próbálod kifejezni, mindig kifolyik a kezeid közül..."
Osho - Az ego könyve
Az ego nem más, mint a valódi éned ellentéte. Az ego nem te vagy. Az egót a társadalom találta ki; ezzel csapnak be, hogy nyugodtan játszadozhass tovább vele, mint valami játékszerrel, és soha ne gondolkozz el azon, hogy mi is a valóság. Ezért mondom folyton, hogy amíg nem szabadulsz meg az egódtól, addig képtelen leszel megismerni önmagad. (...)
Osho - Túl az elme határain
Az elmenélküliség állapota ismeretlen Nyugaton, pedig csak az elmenélküliség állapotában válik valaki tudatossá arról, ami túl van az elmén. Mert amikor az elme összes fecsegése abbamarad, és nincs többé zaj, hallható a lényed csendes kis hangja. Az első alkalommal ébredsz tudatára: "Itt vagyok. Nem is voltam ott azon a nyüzsgő helyen. Mindig is itt voltam!" És önmagad elmén túli ismeretének egy egyszerű pillanata megadja neked a mesterkulcsot. Az elme most már sose válhat a mestereddé. És ha az elme sose válhat a mestereddé, akkor sose kergethet őrületbe. Most már az elme nem folytathatja tovább, hogy begyűjtsön bármit, amit csak akar. Miután a lényed érvényesül, az elme - azonnal - engedelmessé válik -
Osho - Öröm
Ha depresszióról, szomorúságról és szenvedésről hallunk, rögtön elhisszük - a problémák természetesnek látszanak. Ha boldogságról van szó, inkább kételkedünk - a boldogság általában természetellenesnek tűnik.
Osho azt mondja, hogy az örömteliség az élet alapvető természete. Az öröm a boldogság spirituális dimenziója, amelyben végre megérthetjük belső értékeinket és helyünket a világegyetemben. Az öröm elfogadása azt jelenti, hogy "együtt haladunk az áramlattal", hálásak vagyunk a létezésért, valamint az élet minden kihívásáért és lehetőségéért, ahelyett, hogy feltételeket vagy elvárásokat támasztanánk a boldogsággal szemben.
A szöveg művészien ötvözi az együttérzést és a humort, az olvasót pedig arra ösztönzi, hogy nézzen szembe azzal, amit a legjobban igyekszik elkerülni, mert ez a szembenézés adja majd a kezébe a kulcsot a valódi felismerésekhez és az erőhöz.
Az Öröm csodálatos és izgalmas utazás az örömteli élet forrásának és jelentőségének megismerésében.
Osho - Mindennapra
Osho felismerései több mint harminc éve jelentenek nagy örömet és kihívást a spirituális keresőknek. Az Osho mindennapra e felismerések esszenciája. Összhangot teremt a spirituális és filozófiai tradíciók, valamint a modern tudomány és pszichológia vívmányai között. Ez az inspiráló könyv mindennapra kínál egy meditációt, melyek segítségével teljesebben élhetünk a jelenben, és átléphetünk egy újfajta létezésbe, ahol szerves egységet alkot a test, a lélek és a szellem.
Osho - Nők könyve
"A legtöbb dolog, amiben a férfi és a nő különböznek, csak viszonylagos. A különbségeket éppen hogy meg kellene becsülni, fenn kellene tartani, mert ezek teszik vonzóvá a két nemet egymás számára. Nem egymás elítélésére kellene használni őket." "Én azt szeretném, ha a két nem egy szerves egységgé válna, megtartva közben önnön szabadságukat, mert a szeretet szabaddá tesz. És akkor egy szebb világot hozhatnánk létre. Az emberiség egyik fele most meg van fosztva attól a lehetőségtől, hogy ebben közreműködhessen, pedig ez a fél, a nő, nagyszerű adottságokkal rendelkezik ahhoz, hogy egy szebb világ jöhessen létre. Az ő közreműködésével egy gyönyörű paradicsom lehetne a világ..." Osho
Osho - Bármit választhatsz
"A lebegés: egy teljesen új életforma. Te hozzászoktál a küzdelemhez; hozzászoktál ahhoz, hogy az árral szemben úszol. Az ego tápláléka a küzdelem. Ha küzdhetsz valami ellen, akkor az ego remekül érzi magát. De ha nincs küzdelem - az ego egyszerűen elpárolog. Küzdelem nélkül az ego egyszerűen életképtelen. Az indok nem számít, akár világi ügyekért, akár spirituális célokért, de harcolnia kell. Akár másokkal, akár saját magaddal küzdesz, de küzdesz. Akiket világi embereknek nevezel - másokkal viaskodnak. Akiket spirituális embereknek nevezel - önmagukkal harcolnak. De a küzdelem mindkét esetben ugyanaz: az ego tápláléka. A valóság akkor tárul fel előtted, ha abbahagyod a küzdelmet. Akkor Te is eltűnsz, mert küzdelem nélkül az ego rögtön életképtelenné válik. Az egónak állandó pedálozásra van szüksége. Ez pont olyan, mint a biciklizés. Ha nem pedálozol tovább, akkor előbb- utóbb eldőlsz. Egy darabig még gurulsz a korábbi lendülettől, de aztán hamarosan megállsz, és vége. Az egónak szüksége van az együttműködésedre - te tartod életben az örökös küzdelemmel, ellenállással."
Osho - Bátorság
Osho szerint a bátorság nem azonos a félelem hiányával, inkább szembenézés a jelenlétével. Bemutatja, honnan erednek a félelmeink, miként érthetjük meg ezeket, és honnan meríthetünk bátorságot szembesülni velük. Arra biztat minket, hogy örüljünk minden bizonytalanságnak és változásnak, amelyek lehetőséget teremtenek az új élményekre, s önmagunk és a bennünket körülvevő világ megértésére. Útmutatást ad belső bátorságunk fejlesztéséhez, képessé tesz hitelesen és elégedetten élni mindennapjainkat.
Osho - Az emberi lét útja
A csillagokat próbáld elérni, csak akkor fogsz nőni egy arasznyit.
A madarak boldogok, a fák boldogok, a felhők és a folyók is boldogok, de nem öntudatosak. Szimplán csak boldogok. Nem is tudják, hogy azok.
Buddha is boldog, Krisna is boldog, Krisztus is boldog, viszont ők tiszta tudatosságban azok. Boldogok, de nem tudják, hogy azok.
Van hasonlóság a tudattalan természet és a tiszta tudatú lények között. A tudattalan természetnek nincs éntudata, ahogy a tiszta tudatban létező lényeknek sincs. Az ember a kettő között van félúton. Már nem állat, nem fa, nem szikla, de még nem is buddha. Az ember nem egy állapot, hanem egy folyamat, egy utazás, egy zarándoklat. Pontosan ezt jelenti az emberi lét, hogy az ember igyekszik meghaladni azt, amiben van, folyton halad előre, tovább, tovább... valamilyen távoli cél felé. Az ember félúton van: sem itt, sem ott nem érzi otthon magát, s elkeseredése ebből a feszültségből fakad. Az emberi létezés csak híd két állapot között. Nem lehet rajta házat építeni és otthonra lelni. Át kell menni rajta.
Az emberiség híd. Ne próbálj hát meg egyszerűen csak ember lenni, különben embertelenségbe süllyedsz. Próbálj meg felülemelkedni az emberi léten; ez az egyetlen módja az emberi létezésnek. Azért vagyunk itt, hogy emberfelettiek legyünk. Legyen ez a célod: felülemelkedni az emberi léten. Ebben a törekvésben fog igazán felfényleni emberi mivoltod. Ebben a törekvésben fogsz igazán életre kelni.
A DVD-melléklet Osho eredeti előadásának felvétele, amely lehetőséget ad az olvasónak, hogy eredeti forrásból élhesse át Osho közvetlen bölcsességét és humorát. Az eredeti előadásmódot tiszteletben tartva, a DVD angol nyelvű, a menüben angol és magyar feliratozás választható.
Osho - Éberség
"Lényednek csupán egy apró sarkában élsz: a parányi tudatos elmében. Olyan ez, mintha valakinek lenne egy palotája, de teljesen megfeledkezne róla, elkezdene a tornácon élni - és azt gondolná, hogy annyi az egész." Minden meditációs technika mélyén, beleértve a harci művészeteket is - sőt, tulajdonképpen minden nagy atlétikai teljesítmény mélyén - ott rejlik az ébrenlét és a pillanat megélésének minősége, amelyet Osho éberségnek nevez. Amint egyszer sikerül megértenünk, mit is jelent az éberség gyakorlata, megszereztük a kulcsot életünk minden területének tudatos irányításához, hogy összpontosultak és szabadok legyünk, bármi történjék is. A nagy mesterek szerint, mint Lao-ce vagy Buddha, a legtöbbünk alvajáróként halad végig az életén. Ugyanakkor mindannyian átéljük az éberség vagy más szóval a felébredettség pillanatait különleges helyzetekben: egy hirtelen balesetben, amikor úgy tűnik, megállt az idő, amikor először hozunk világra egy kisbabát, vagy együtt vagyunk valakivel a halál pillanatában. Ekkor tudatosul bennünk minden mozdulat, minden hang, minden gondolat. Osho kifejti a létezés kilenc állapotát, és arra tanít, hogy merjük megtapasztalni mindegyik szintet, mert csak így élhetjük az életünket még nagyobb figyelemmel, még nagyobb szeretettel, gondoskodással és tudatossággal.
Osho - Férfiak Könyve
Éles elméjű és gyakran humoros meglátások válogatása arról, mit jelent férfinak lenni a mai világban. Osho elmagyarázza a férfi különböző aspektusait, a férfiszerepeket, s megmutatja, hogy ezek a sajátságok hogyan formálják és befolyásolják a társadalmat. Arra is rávilágít, miként lehet az általában pusztításra és negatív irányba fordított energiákat kreativitássá és személyes fejlődéssé átalakítani, valamint olyan meditációs technikákat ajánl, amelyek a gyakorlatban is segítenek elindítani ezt a folyamatot.
Osho - A halál a képzelt ellenség
Amikor megszülettünk, megkezdtük utunkat a temető felé. Minden pillanat lenyisszant egy kicsit az életből, s így az mindig rövidebb és rövidebb lesz. Ez okozza a feszültséget, a gyötrődést, az aggodalmat. Minden kényelem, minden fényűzés, minden gazdagság értelmetlenné válik, mert nem viheted őket magaddal. Egyedül kell menned a halálba…
Élj olyan intenzíven, amennyire csak lehet, és akkor maga az élet íze mutatja meg, hogy miért nem kell félni a haláltól. Ha egyszer megismered az életed, és annak tüzét, akkor tudni fogod, hogy nincs halál…
Osho - Dhammapáda - Az ártatlanság bölcsessége
"...Igen, legyőzheted a halál e világát, mert lényed legmélyebb magva az örökkévaló része - nem az időhöz tartozik. Az időben létezel, de az örökkévalóhoz tartozol. Te vagy az, amin keresztül az örökkévaló behatol az idő világába. Te halhatatlan vagy , de egy halandó testben élsz. A tudatod nem ismer se halált, se születést. Csak a tested az, ami megszületik és meghal. De nem vagy a tudatod tudatában - nem vagy tudatos a tudatod felől..."
Paulo Coelho - A portobellói boszorkány
Athena - eredeti nevén Sherine Khalil - egy erdélyi cigányasszony szerelemgyereke, akit az árvaházból egy tehetős és befolyásos libanoni házaspár fogad örökbe három hónapos korában. Hamar kiderül, hogy különleges képességekkel van megáldva: jelenéseket él át, nagy történelmi, politikai eseményeket lát előre. Fordulatos, élményekben és meglepetésekben gazdag életútja során a legkülönbözőbb helyszínekre, munkahelyekre és emberi kapcsolatokba kerül.