…Hitler mint eszköz Sztálin terveiben
Még mielőtt Németországban a nemzeti szocialisták hatalomra kerültek volna, a szovjet vezetők Hitlernek a “forradalom jégtörője” nem hivatalos elnevezést adták. Ez egy nagyon találó és sokatmondó elnevezés. A kommunisták megértették, hogy Európát csak egy háború tudja feltörni, és a forradalom jégtörője tudja mindezt elérni. Adolf Hitler, anélkül, hogy ennek tudatában lett volna, tetteivel a világkommunizmus útját készítette elő. Villámháborúival szétverte a nyugati demokráciákat, és ezzel egyidejűleg saját hadseregét szétszórta és mozgósította Norvégiától Észak-Afrikáig. Sztálin számára ez csak előnyös lehetett. Fő forrásaim a nyilvánosan is hozzáférhető szovjet publikációk. Fő tanúim: Marx, Engels, Lenin, Trockij, Sztálin és minden, a II. világháborúban részt vett szovjet marsall, sok vezető pozícióban lévő tábornok.
Kapcsolódó könyvek
Szendi Gábor - Mezei Elmira - Paleolit szakácskönyv
"Szakácskönyvünkkel rendhagyó receptkönyvet vesz kezébe a kedves olvasó. E könyv úttörő, mert ilyen, táplálkozástudományi kérdéseket tárgyaló szócikkeket tartalmazó paleolit szakácskönyv eddig még sosem jelent meg Magyarországon, de a világon sincs sok belőle.
A paleolit táplálkozás Magyarországon, széles körben, csak a Paleolit táplálkozás c. könyv megjelenése óta vált ismertté. Egyre többen és többen választják ezt a régi-új életmódot, mert önmagukon vagy környezetükön tapasztalják, látják a paleo pozitív hatásait. Így nem csoda, hogy növekvő érdeklődés és igény támadt az új étrend követését megkönnyítő szakácskönyv megjelentetésére. Sokan ugyanis nem tudják, hogyan is táplálkozhatnának változatos és ízletes módon a paleo elvei szerint – ebben szeretnénk „okos” könyvünkkel segítséget nyújtani. A paleolit táplálkozásnak tulajdonképpen egyetlen titka van: vissza kell térnünk ahhoz a táplálkozáshoz, amelyhez évmilliókon át alkalmazkodtunk. Hogy mit is jelent ez bővebben? Erre kíván választ adni ez a szakácskönyv, amelynek táplálkozástudományi témái egyaránt szólnak a paleóval még csak most ismerkedő olvasóknak és azoknak is, akik már megismerkedtek a két előző – Paleolit táplálkozás, Boldogtalanság és evolúció című – alapkönyvvel. Az étrend kapcsán felvetődő leggyakoribb kérdésekre is kitérünk, ám mivel a szócikkek elsősorban az előző két könyv megjelenése óta felmerülő kérdésekre adnak választ, a paleo elmélete és a nyugati étrend kritikája iránt mélyebb érdeklődést érző olvasóknak érdemes azokat is tanulmányoznia."
Szendi Gábor - Paleolit táplálkozás kezdőknek
A "Paleolit táplálkozás kezdőknek" azoknak szól, akiknek eddig nem állt módjukban vagy nem volt idejük alaposan elmélyedni a paleolit táplálkozás rejtelmeiben. Szendi Gábor könyve arra vállalkozik, hogy röviden és lényegre törően az ő számukra is bemutassa a legfontosabb, legalapvetőbb paleo ismereteket. Hiszen rendkívül sokan vannak, akik elfoglaltságaik, rohanó életük mellett is szeretnének lehetőséget kapni arra, hogy a természet rendje szerint táplálkozva megőrizhessék vagy visszanyerjék egészségüket.
A "Paleolit táplálkozás kezdőknek" kedvcsináló egy sorsfordító étrend bevezetéséhez és a témában való további elmélyüléshez. Megtudhatjuk, miért és hogyan okoznak a nyugati életmód által átalakított táplálkozási szokások olyan civilizációs betegségeket, amelyek a természeti népeknél ismeretlenek, hogyan okoz a túlzott szénhidrátfogyasztás szív- és érrendszeri megbetegedéseket, hogyan győzhetjük le könnyűszerrel a paleolit étrend segítségével a 2-es típusú cukorbetegséget, valamint hogy miként vezet a paleolit táplálkozás elveinek követése koplalás nélkül is gyors fogyáshoz és az egészséges testsúly folyamatos fenntartásához.
Szendi Gábor legújabb könyvében is a tőle megszokott tudományos alapossággal foglalja össze kutatásainak eredményeit, hogy megértsük ezt a forradalmian új, minden tekintetben tudományosan megalapozott, az ember evolúciójára épülő táplálkozástant.
Feldmár András - Bernát Orsolya - Büky Dorottya - Igazi vagy?
Ennek a könyvnek nincs műfaja, ahogyan a Feldmár féle Iskola sem iskola a szó bármilyen szokásos értelmében, habár vannak tanárai, hallgatói, ösztöndíjai. Nem lehet igazi iskolának tekinteni, mert itt senki nem akar megtanítani semmit senkinek. Az iskola és a tananyag alapját kérdések képezik. A kérdések arról szólnak, hogy a nő igazi-e, és hogy van-e a világnak női olvasata egyáltalán? Heteken, hónapokon át gyűltek a kérdések életről, halálról, szeretetről, testről, születésről, erőszakról, vallásról, kapcsolatokról, mitológiáról, művészetről, alkotásról, gyereknevelésről, Ádámról és Éváról, meg persze a Paradicsomról. Igazi vagy? Bátor vagy? Mersz kérdezni? Mersz válaszolni? Mersz kételkedni? Önmagadban is? Véget nem érő beszélgetés, amibe idővel újabb és újabb részt venni szándékozók jelentkeztek be. Olyanok, akiknek mondanivalójuk volt és olyanok, akiknek újabb kérdéseik. Hogy miért lett ez Nők Iskolája? „Mert engem a nők érdekelnek!” – felelte Feldmár. És azért is, mert rengeteg dolog van, amiről a nők soha nem beszélnek, nem mondják el az anyák a lányaiknak, mert nekik sem mondta el az anyjuk, mert ők sem tudták, és azt sem tudjuk már, hogy van-e egyáltalán bármiféle igazi tudás, ami a miénk, amire érdemes lenne rákérdeznünk. A könyv alkotói szeretnék, ha lenne ilyen!
Paul Auster - Az illúziók könyve
A regény elbeszélője egy professzor, akinek családja egy légikatasztrófában meghal. Már-már összeroppan és elhajítja magától az életet, amikor véletlenül lát a tévében egy műsort a némafilmről és benne egy ismeretlen komikus végre megnevetteti. Érdeklődés támad benne iránta és könyvet ír róla, egy napon azonban levelet kap a komikus családjától...
A regény újdonsága, hogy a megszokott austeri motívumok mellett filmes eszközökkel is dolgozik. Alapkérdése, hogy élhet valaki egy élethossz alatt több életet, időről időre teljesen hátat fordítva önmagának; hogyan lehet valaki élőhalott, vagyis halott már életében és élő jóval a halála után.
Paul Auster - New York trilógia
A New York trilógia az ezredforduló egyik legelismertebb amerikai írójának világszerte legsikeresebb regénye. Ha akarom, három önálló, mégis összefüggő klasszikus detektívtörténet, ha akarom, a modern egzisztencialista regény csúcsteljesítménye, Kafka és Borges követője.
Mert miközben a detektív a nyomokat követi, valójában azt deríti fel, mit jelent emberi lénynek lenni.
Auster hosszú évek óta a Nobel-díj várományosa, számtalan irodalmi díj birtokosa, könyveit harminc nyelvre fordították le.
Művei most a 21. Század Kiadó új életműsorozatában jelennek meg.
René Bebeau - Középkori magyar várak és várromok
René BeBeau, amerikai diplomata, hosszú ideje foglakozik a középkori várak és kastélyok történetével. Szenvedélyes rajongása késztette őt arra, hogy sokfelé utazzon, és felkutassa Európa szerte a középkori emlékeket.1997 és 2000 között a Budapesti Amerikai Nagykövetségen dolgozott. Ez alatt az idő alatt alkalma nyit arra, hogy meglátogassa az összes Magyarországon fennmaradt várat és várromot.Különös értéke e könyvnek, hogy egy hazánkban dolgozó amerikai diplomata írta, aki hétvégéin felfedezte Magyarország várait, végiglátogatta a legkisebb várromokat is. Ez az útikönyv nemcsak a külföldi turistákat, hanem bennünket, magyarokat is arra ösztönöz, hogy induljunk el; és fedezzük fel országunk szépségeit, látogassuk meg ezeket az oly sokat .;szenvedett” köveket. Hisz épp ez volt a szerő fő célja.
Zbigniew Brzezinski - A nagy sakktábla
Zbigniew Brzezinski könyve geopolitikai látlelet világunk ama állapotáról, amelybe 1989 után került. Fogalmazhatunk úgy is: Amerika magányosságáról szól, azt kővetően, hogy a nagy nyugati óriás - vetélytársak nélkül - hirtelen a világ és az események középpontjába került. Meghatározó, kizárólagos nagyhatalom lett, amihez maradéktalanul meglennének fizikai, szellemi kapacitásai. Hiányzik azonban - legalábbis sokak szerint - e szerep betöltésének lelki elhivatottsága. A szerző azok közé tartozik, akik elérkezetnek látják az időt, hogy ismét felébresszék e kontinensnyi hatalmat, illetve ráébresszék arra a feladatra, amit a világpolitikában betölteni hivatott
Paul Kennedy - A nagyhatalmak tündöklése és bukása
Paul Kennedy - angol történész, a Yale Egyetem professzora - azóta világhírűvé vált nagyszabású összefoglaló műve az 1989. évi Frankfurti Könyvvásár egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó bestsellerének számított, amelyet - koncepciójának eredetisége miatt - kritikusai szívesen hasonlítanak a nagy előd, Arnold Toynbee munkáihoz.
A szerző a XVI. század közepétől 2000-ig követi nyomon az erőviszonyok változásait az egyes országokon belül és a nemzetközi kapcsolatokban. Bemutatja a nagyhatalmak fölemelkedésének, valamint hanyatlásának okait és körülményeit, különös tekintettel a háborúkra és a gazdasági szférában végbement változásokra. Nagy fontosságot tulajdonít a gazdaság és a stratégia közötti kölcsönhatásoknak, és a katonai konfliktusokat a gazdasági változások összefüggésében vizsgálja. A történeti anyagot lenyűgöző biztonsággal kezeli, ami imponáló teljesítmény, hiszen úgy látszik, minden, a tárggyal kapcsolatos művet elolvasott.
Francis Fukuyama - A történelem vége és az utolsó ember
1989-ben, az amerikai külügyminisztérium ifjú munkatársaként adta közre Francis Fukuyama A történelem vége? című, mindössze néhány oldalas tanulmányát, és ezzel egy csapásra világhírű lett.
Cikkek ezreiben vitatkoztak vele, a világ minden valamirevaló történésze és politikatudósa kifejtette véleményét az „endizmus”-vitában.
Majd Fukuyama könyvben is megírta az elméletét, s kiderült, hogy filozófiailag alaposan végiggondolt, mély elemzés alapján jutott el a következtetéshez, miszerint a liberális demokrácia „az emberiség ideológiai fejlődésének a végpontja”, „a kormányzás végső formája, s mint ilyen az egyetemes történelem vége lehet”.
Azóta bármi történik a világban – terroristák rombolják le a Világkereskedelmi Központot, újabb háború tör ki valahol, valamilyen forradalom megdönt egy rendszert –, az újságírók szinte reflexből emlegetik Fukuyama óriási tévedését, aki naivan azt gondolta 1989-ben, hogy véget ért a történelem.
Fukuyama legkomolyabb bírálója persze Samuel P. Huntington volt, aki szerint a jövő nem a liberális demokrácia diadalát hozza, hanem a civilizációk összecsapásait.
A világeseményeket elnézve és átélve mintha Huntington állna nyerésre…
Sőt a „liberalizmus” mára a világ sok helyén, sokak számára szitokszóvá változott.
Alaposan megváltozott a korszellem a kilencvenes évek óta – de talán éppen ezért érdemes újraolvasni (vagy végre rendesen elolvasni) Fukuyama könyvét.
Hogy jobban megértsük, mit veszíthet az ember, ha nem tudja megőrizni a liberális demokrácia értékeit.
Manda Scott - A kutya látomása
Breacának, Boudicának, akit a Győzelemhozó névvel tisztelnek törzsének tagjai, a sors és ősei szellemei úgy hagyták meg, hogy vagy elvész, vagy felszabadítja népét a rómaiak igája alól. A szabadságért vívott harc ugyanakkor összekapcsolódik gyermekei és rokonai sorsával, az isteni rendelés vagy nekik, vagy törzsének, az icenusoknak ígér jövőt. A harcos királylánynak választania kell. A különleges képességű gyermekek sorsa a történet során meghatározó lesz, ki elvész, kit megaláznak, ki felnőtté érik a véres és misztikus események közepette. A megtorlás szörnyű veszteségekhez és nagy, már nem várt visszatérésekhez vezet. Mindenki megfizeti az ősök isteneinek a tartozást, de a harc még nem veszett el... E mesterien megírt regény olyan történetet tár elénk, mely rabul ejti a szívet, töprengésre készteti az olvasót, és szinte semmivel össze nem hasonlíthatóan tárja elénk a történelem eme vérzivataros időszakát. A kutya látomása a Boudica életéről szóló tetralógia harmadik része.
Palya Bea - Ribizliálom
Könyvet írok, magamról-könyvet, akárkiről-könyvet, elemzős könyvet, sztorizós könyvet, szuper könyvet, kibaszott könyvet, vicces könyvet, felemelő könyvet. Mi a francnak. Belekezdtem, bátor vagyok - mégis inkább elszaladok. Kincseim vannak, megírom őket - kihajítom a számítógépet. Láthatóvá válok, lehetnék akárki - de lehet, hogy senki sem lesz rá kíváncsi. De, hátha összekacsintunk mégis, ja, te is, hát persze, én is. Gyógyír a magányra ez a cinkosság. Sokszor emlékeztetnek a sikeres élet, a sikeres énekesi pálya jól bevált receptjére, pedig szerintem ezerféle elkészítési mód lehetséges. Öröm megmutatni: én így főzök. Emlékeztetnek arra is, fiatal vagy te még ahhoz, hogy memoárt írj. Nem is vagyok én öregedő díva, aki végre megmutatja a látható mögötti láthatatlant, és hajlott hátú bölcs sem, aki a halál kapujából még egyszer visszatekint. Igen, én fiatal vagyok, nem akarok másnak látszani, nem akarok semminek se látszani. Csak játszani. Fiatalos kedvemben új játék után nyúlok - eddig hangokkal gyurmáztam, most meg szavakkal is újragyúrom magam.
Irvin D. Yalom - Amikor Nietzsche sírt
„Biztonságosan élni veszélyes.”
Bécsben, a 19. század végi szellemi erjedés közegében nagy drámája dúl szerelemnek, sorsnak és akaratnak. Josef Breuer, a pszichoanalízis alapító atyáinak egyike pályája csúcsán. Friedrich Nietzsche, az európai filozófia meghatározó szellemeinek egyike az öngyilkosság szélén. Amikor az igen tehetséges Breuer doktor elvállalja Nietzsche gyötrő fejfájásainak és egyéb testi kínjainak gyógyítását kísérleti stádiumban lévő módszerével, a „beszélgetős terápiával”, még csak nem is sejti, hogy a különös kúra neki is enyhülést fog hozni, hiszen ahhoz, hogy segítsen páciensén, előbb neki kell megküzdenie a maga démonaival.
Az Amikor Nietzsche sírt tényt kever írói fantáziával, kedélyes hangulatot feszültséggel. Irvin D. Yalom felejthetetlen történetet mesél olvasóinak a szenvedély természetéről és a barátság megváltó erejéről.
Irvin D. Yalom 1931-ben született Washingtonban orosz zsidó bevándorló szülők gyermekeként. A Stanford Egyetem pszichiátriaprofesszora, író. A Schopenhauer-terápia meg a Szerelemhóhér és más pszichoterápiás történetek mellett több klasszikus pszichiátriai szakmunka szerzője.
Az Amikor Nietzsche sírt című könyve világszerte több mint 4 millió példányban kelt el, Armand Assante főszereplésével 2007-ben film is készült belőle.
Paul Auster - Mr. Vertigo
Paul Auster hosszú évek óta a Nobel-díj várományosa, számtalan irodalmi díj birtokosa, könyveit harminc nyelvre fordították le. Művei most a 21. Század Kiadó új életműsorozatában jelennek meg.
A Mr. Vertigo szédítő pikareszk regény, cselekménye az 1920-as években kezdődik. Az árva főszereplő, Walt igazi csodagyerek, országos hírnévre tesz szert. Mestere, Yehudi, Kansas államban működtet cirkusztársulatot. A titokzatos, magyar zsidó származású különc St. Louis utcáiról mentette meg a fiút, hogy aztán megtanítsa a levegőben járni.
Vándorútjuk során színesebbnél színesebb alakokkal - tolvajokkal, gonosztevőkkel és a Klu-Klux-klán tagjaival - hozza össze az őket az élet, majd a chicagói maffia tagjai is felbukkannak. Walt növekvő hírneve az ország fejlődéstörténetének tükörképe és egész Amerika sorsának szimbóluma.
„Egyszerű történet, amelynek bája ellenállhatatlan. Nem kevesebb, mint egy hatalmas ország története.” - The Washington Post
Zdeněk Miler - Kateřina Miler - Hana Doskočilová - A kisvakond és a tél
Reggelre fehér lett a világ. - Végre itt a tél! - örvendezett a kisvakond. Felkapta pomponos sapkáját, és elővette a szánkót.
Viktor Szuvorov - Az M-nap - Ki kezdte a második világháborút?
Az M-nap a mozgósítás hivatalos napja (oroszul: mobilizacija), amely B. M. Saposnyikov, a Szovjetunió marsallja szerint háborút jelent. gy katonai titkosszolgálati tiszt rendszerességével gyűjti össze a szerző az önmagukban jelentéktelennek tűnő részletek sokaságát annak érdekében, hogy bebizonyítsa, a Sztálin vezette Szovjetunió 1939 augusztusa óta fegyverkezési és hadi stratégiai tevékenységét konzekvensen egy 1941 júliusában Németország elleni támadó háború megnyitására irányította. Vörös Hadsereg 1941-ben elszenvedett vereségének a szerző döntő okát abban látja, hogy a Wehrmacht támadása olyan időponttan lepte meg a Szovjetuniót, amikor az minden erőfeszítését a hamarosan bekövetkező M-napra összpontosította, azaz védekezésre nem volt felkészülve.
Jeff Lindsay - Dexter dühödt démonai
NAPPAL SÁRMOS RENDŐRSÉGI SZAKÉRTŐ. ÉJSZAKA BRUTÁLIS SOROZATGYILKOS. HÁT LEHET EGY ILYEN EMBERT NEM SZERETNI? Íme Dexter Morgan, a báránybőrbe bújt farkas. Jóképű, jó humorú, udvarias és végtelenül kellemes ember, aki a miami rendőrség szakértőjeként dolgozik. De a gyerekkorában ért traumák hatására folyamatos küzdelmet vív dühödt démonaival. Nincs mit szépíteni a dolgon: Dexter Morgan egy sorozatgyilkos. Bár pszichopatának elég szimpatikus, hiszen kizárólag rossz embereket öl meg. Aztán amikor kegyetlen gyilkosságsorozat áldozatai bukkannak fel egymás után a városban, és a tettes módszereiben Dexter mintha a sajátját vélné felismerni, cselekednie kell. Kénytelen lesz végére járni az ügynek. Ja, és természetesen le kell csillapítania egyre veszettebbül dühöngő démonait is, ami szintén nem egyszerű feladat. Jeff Lindsay 1952-ben született, és korábban színpadi szerzőként dolgozott, akinek műveit nagy kritikai sikerrel játszották New Yorkban és Londonban is. Jelenleg Floridában él feleségével, a szintén író Hilary Hemingwayjel, aki Ernest Hemingway unokahúga. Közösen írták a Hunting With Hemingway (Vadászat Hemingwayjel) című dokumentumregényt. Lindsay számára a Dexter-könyvek hozták meg az átütő sikert. Többszörös díjnyertes tévésorozat készült belőlük a Sírhant Művekből is ismert Michael C. Hall-lal a főszerepben.
Puzsér Róbert - A hét mesterlövésze I.
Népszerű filmklasszikusok, ahogyan eddig még nem láttuk őket, avagy bevezetés a filmtörténetbe - nem csak filmbarátoknak. A hazai média legismertebb, sőt leghírhedtebb "megmondóembere", Puzsér Róbert - nagy sikerű rádióműsora, _A hét mesterlövésze_ nyomán - ezúttal az elmúlt évtizedek filmtermését teszi szigorú kritikája tárgyává. Szókimondó értékítéletei minden bizonnyal élénk vitákat fognak kiváltani a filmbarátok körében, hiszen a szerzőnek a művészfilmekkel kapcsolatos sznobizmus éppúgy nem kenyere, mint a kritikátlan Hollywood-imádat. Valamennyi filmismertetőt nem egyszer ritkaságszámba menő, nagyméretű fotó illusztrál. A kétkötetes mű második kötete 2013 tavaszán jelenik meg.
Dan Wells - Partials - Részben ember
Az emberi faj a teljes megsemmisülés szélén áll, miután a Részlegesekkel – az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lényekkel – folytatott háború megtizedelte a népességet. Az ott bevetett RM nevű vírus néhány tízezerre redukálta a túlélők számát, akik Long Islanden rendezkedtek be, míg a Részlegesek rejtélyes módon visszavonultak. Bármikor lecsaphatnak újra, de ennél is sürgetőbb probléma, hogy egy évtizede nem született az RM-re immunis csecsemő.
Kira, egy tizenhat éves orvostanhallgató a saját bőrén tapasztalja meg, ahogy az RM miatt az emberiség maradéka lassan kipusztul, miközben a kötelező terhességi törvény a polgárháború szélére sodorja őket. Kira nem hajlandó tétlenül nézni az eseményeket, mindent elkövet, hogy megtalálja a vírus gyógymódját. Erőfeszítései közben döbben rá: mind az emberiség, mind a Részlegesek túlélése azon múlik, sikerül-e felfednie a két faj közötti kapcsolatot – amelyet az emberiség vagy elfelejtett, vagy soha nem is tudott róla.
Dan Wells, a Nem vagyok sorozatgyilkos méltán elismert szerzője izgalmas utazásra invitálja az olvasót egy olyan világba, amelyben maga az emberi lét fogalma kérdőjeleződik meg – ahol emberi mivoltunk egyben a legnagyobb hátrányunk és egyetlen reményünk a túlélésre.
Joe Navarro - Árulkodó jelek
Joe Navarro, az egykori FBI-ügynök, a viselkedéselemzés nemzetközileg elismert szakértője, a "Beszédes testek" szerzője megosztja velünk a régen várt választ.
Kiderül, mi történik valójában a munkahelyeden vagy épp az állásinterjúkon. Az "Árulkodó jelek"-ből megtanulhatod, hogyan fejleszd nem verbális intelligenciádat, hogyan használd a testbeszédet munkád során. Ha pedig állást keresel, megtudhatod, hogyan viselkedj, hogy a mindent eldöntő első benyomás rólad tökéletes legyen!
Joe Navarro - Beszédes testek
Szeretnéd ránézésre kiismerni az embereket? Tudni akarod, hogy jöhetsz rá, ha valaki hazudik neked?
A közhiedelemmel ellentétben az arc árulkodik legkevésbé az emberek valódi érzelmeiről. Az ujjaink, a lábujjaink vagy a szemöldökünk mozgása ellenben meglepően sokat elárul rólunk. Ahhoz, hogy megtanuljuk értelmezni a testbeszédet, a legkevésbé irányítható reakciókat kell kiismernünk, amit a különböző érzések kiválthatnak belőlünk!
Joe Navarro, az egykori FBI-ügynök, a viselkedéselemzés nemzetközileg elismert szakértője könyvéből mindezek mellett azt is megtudhatod, hogyan használd tudatosan a testbeszédet arra, hogy a főnököd, a családtagjaid, a barátaid vagy akár egy idegen pozitív benyomást szerezzen rólad!