Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


kaporszakall
3.0/5

Egy ​kissé kialakulatlan pályakezdő novelláskötet. A tizenegyből három-négy darab tartja be azt az egyszerű szabályt, hogy egy novellának – még ha ciklusba illeszkedik is – kerek egésznek kell lennie, másszóval: kell hogy legyen füle-farka. A többi írás az élet folyamatából némileg önkényes pontokon kivágott szelet, sok couleur localelal és dőlt betűs indiai szóval megtűzdelve, ám az, hogy például papucs helyett sapaat áll a szövegben, inkább modorosságnak, mint szükséges egzotikumnak hat.

A bombayi párszi közösség tagjai (az iszlám hódítás elől Indiába menekült ősi perzsa Zarathusztra-vallás hívei*) Indián belül is ritka kisebbséget alkotnak, s hitviláguk, sajátos értékrendjük bemutatása érdeklődésre tarthatna számot, mert kevés mű foglalkozik velük, ám ezekből az írásokból csak a hétköznapi rítusok apró morzsái hullanak elénk, a történetek zöme az általános emberit próbálja megragadni. Ami nem is lenne baj, ha ezt olyan színvonalon tenné, hogy bevésődjön belőlük valami az emlékezetünkbe. Ám sajnos legtöbbjük színtelen, s jó, ha pár hét múlva egy-két történetre még emlékezni fogok.

Az elején említett három-négy írás (Részvétlátogatás, A gyűjtők, Albérlők, Tornagyakorlatok) arra ösztönöz, hogy bizalmat szavazzak Mistry-nek, és próbát tegyek a Fine Balance (a fordító bánatára magyarul India, India címmel megjelent) regényével is. De ha belegondolok, hogy a másik indiai emigráns, Salman Rushdie Az éjfél gyermekeivel debütált, ahhoz képest ez az első könyv eléggé halvány…

  • A párszi közösség legismertebb képviselője – bár nem pont párszi származása miatt – Freddy Mercury…

Outwar
5.0/5

A ​kültelki Buddha után igazi megkönnyebbülés volt egy tematikájában hasonló, de kevésbé realista ( vagy obszcén ) könyvvel folytatni. Igazából már a Buddha előtt szemezgettem a lámpással, és jó is, hogy így alakult, mert ellenkező esetben lehet, hogy kevésbé értékeltem volna az utóbbit. Szeretem a novellákat és hogy azok még kapcsolódnak is egymáshoz, csak sokszorozta a tökély érzetét. Vonz India és a kultúra, bár azt hiszem esetemben puszta turista kíváncsiságról van szó, amit alkalmanként megpróbálok kielégíteni egy – egy dokfilmmel vagy egy könyvvel. A lámpás éppen megfelelt a célnak plusz komoly irodalmi értékkel is bírt, ennél többet nem is kívánhattam volna. Mistry kifejezetten jól ír és mesél, nem fáraszt halálra kultúrájának aprólékos ismertetőjével, de a realista sorok között azért inkább az indiai érződik, mintsem a kanadai.


Hyperion
3.5/5

Személy ​szerint általában regényeket olvasok, mivel elég nehezen veszem fel a történetek ritmusát. Novellákat, elbeszéléseket csak nagy ritkán. Szerencsére ebben az esetben ezek össze voltak kapcsolódva, voltak bennük átfedések. Elég fura volt számomra, hogy az indiai szülők, nem csak a tanulásban, hanem a külföldre való költözésben látták gyermekeik jövőjét. Ők maguk bátorították őket. A bélyeggyűjtős sztori nagyon lehangoló volt. Egyrészt a szülői elidegenedés, másrészt a hasonló érdeklődésű, bár más korosztályú személyek eltávolodása egymástól. Lehet a jövőben többet fogok novellákat olvasni, hogy szokjam a stílust. Lehet még meg is kedvelem.


hablaty
5.0/5

Olvastam ​már az írótól, és most sem csalódtam. Egy egy élet, egy egy történet mint egy egy aprócska színes kavics. Gyűjtögetném őket szívesen tovább, olvasnám még a történeteket !!!
Érdekes emberi életek villantak fel, ugyankkor azt is megállapítottam, hogy bizonyos problémák vallástól és világrésztől függetlenül mindenütt azonosak ( fiús anyuka viszonyulása a barátnőhöz).


eReM
4.0/5

Korábban ​nem olvastam még tőle semmit, nem is ismertem névről sem. Véletlenül került a kezembe a könyv, amint a könyvtárban odaálltam az “új könyvek-polc” elé “keressünk vmi újat!” felkiáltással. Nagyon jó választás volt. Ez a könyv is belevitt abba a melankolikus, andalító hangulatba, amit indiai történetek olvasásakor szoktam érezni. Ahogy feltárul egy-egy ajtó, megismerünk egy-egy családot, egy-egy történetet, egy-egy sorsot, úgy ismerjük meg Indiát is mindig más és más nézőpontból. Élvezetes olvasmány volt, és nem utolsó sorban érdekes volt egy csöppnyi bepillantás a párszi kultúrába.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

10.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók