Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Kuszma
4.0/5

Kisgyerekként ​már olvastam ezt a könyvet a nagymamámnál, valamelyik nyáron, de csak annyi maradt meg bennem, hogy az egyik novellában vannak patkányok, és hogy attól nagyon le voltam dermedve. Aztán emlékeztem még az illusztrációkra is. Elkövetőjük Engel Tevan István, akit amúgy remek grafikusnak tartok, de most olyanokat rajzolt, mintha a munkafolyamat idejére begombázva lezárták volna a pincébe egy vödör szkolopendrával, egy marék skorpióval meg Fásy Ádámmal. Mondjuk az fix, hogy működnek, mert rám gyerekkoromban úgy hatottak, mint egy hosszú, elnyújtott sikoly az éjszakában.

Amúgy az olvasás közben a novellák is beugrottak, de szerintem csak részben az én fantasztikus memóriámnak hála – az a helyzet, hogy nem túl csavaros történetecskék ezek, és meglepődni sem igazán lepődtem meg rajtuk. Ettől független igazi kellemes angolszász fogvacogások – érdekesen keveredik bennük a körülményeskedés és a homályoskodás azzal a határozott szándékkal, hogy ablakot nyissanak koruk szépelgő, „varázstalanított” társadalmának az ismeretlen borzalomra. (Mondjuk még mindig a patkányos Lovecraft-elbeszélés a hegymagas csúcsa a kötetnek.) Jól passzolt ahhoz a hangulathoz, amikor az ember áll a SPAR pénztár előtt a hosszú sorban, és közben megy a végtelenített karácsonyi CD. („Váááájt krisszmesssz!”)


lzoltán
5.0/5

Igazán ​elszomorító, hogy kb. száz évvel ezelőtt született novellákat mai kritikával illetnek. Ez egyfajta időutazás vissza a múltba, egy apró szelet a századelő borzongásaiból. Tökéletes belépő annak, aki kíváncsi erre a műfajra.
Tizenévesként vásároltam meg – összegyűjtött zsebpénzemből -, a helyi könyvesbolt polcáról leemelve. Azóta már viseltes és még némi vér is tapad hozzá, orrvérzésig olvastam…


Ahhoz ​képest, hogy nem mai darab, elég élvezhető volt. A benne szereplő novellák nagy része még a mai olvasóra is hatással van, viszont volt benne olyan, ami semmit nem váltott ki belőlem. Az illusztrációk kicsit viccesek és morbidak is egyben, de ez az akkori kor sajátossága szerintem :D Ami pedig a legjobb, hogy kaptam egy kicsit Lovecraft munkásságából, mert annyian dicsérik, és szeretik, hogy már cikinek éreztem, hogy nem ismerek tőle semmit! De ezt most pótoltam a könyvben található novellájával :)


Jaina
3.5/5

Szeretem ​Bram Stoker és Lovecraft írásait is, ez a novellagyűjtemény mégsem lesz a kedvencem. Sajnálom, hogy ezektől a zseniális rémregény-íróktól a gyengébb történeteket sikerült csak összeválogatni. Talán csak egyet tudnék kiemelni, Lovecraft Patkányok a falban című írását, ami már régóta a kedvenceim közt van (más novelláskötetben találkoztam vele). A többi éppenhogy csak közepes vagy nagyon gyenge. :(


RosszQtya
4.0/5

Borzasztó ​nehéz dolog lehet egy íráson keresztül ijesztgetni a nagyérdeműt. Nincs képi világ, és rémisztő hangeffektek se segítik az alkotót. Mégis vannak notórius alakok akik megpróbálják, és általában sikerül is nekik.Ez a novella csokor közel száz éves, hála a megemelkedett ingerküszöbünknek, talán már nem olyan ijesztő mint volt a saját korában.A hangulata azonban még mindig elvarázsol, és szerintem ez a lényeg.


lilla_csanyi
4.0/5

Kellemes ​borzongás 19. századi módra! Természetesen a kedvenc Lovecraft, de több szerzőnek is megragadó volt a stílusa. Velük remélhetőleg találkozom még. :)
Ezek a rémes grafikák viszont feleslegesek voltak, anyám óvodásai szebbet rajzolnak!


tgorsy
0.5/5

Legalább ​egy ici-picit tudtam volna rettegni. Ennyi gyagyaságot!!


A ​Lovecraftek nagyon jók (Pickman modellje a legnagyobb arc!!! :D), Edward Lucas White novellája tényleg nagyon kemény gore-faktorral bír, a többi viszont sajnos megjegyezhetetlen. Mivel megvannak ezek a csúcspontok, ezért három és fél csillag dukál.

A rajzoknak meg… elég egyéni stílusuk van, olyan, hogy még éppen elmegy egy kiadványba, de senki ne várjon semmi zseniálisat. Elég a borítóra pillantani, na olyan belül is :-)


Evione
4.0/5

A ​legjobbak Saki és Lovecraft írásai. Bram Stokeré átlagos, M. R. James pedig felejthető. Viszont az illusztrációk rettentő bénák és kritikán aluliak.


Éli
4.0/5

Régi ​horror gyűjtemény. Mitől féltek az egyszeri emberek egy évszázaddal ezelőtt? Ha témák szerint válogatnánk ki akkor az okkultizmus és az asztrális világ jelenségeitől. Ha viszont úgy nézzük mi az amitől már az ősemberek is tartottak egészen napjainkig? (Hiába húzzuk rá a XXI. században egy kimaszkírozott gyilkosra vagy valamilyen démoni lényre a félelem valódi okát.) Mint minden állat és ember a (megmagyarázhatatlan) ismeretlentől fél, mióta világ a világ. A könyvben helyett kapó történetek inkább érdekesek, mint félelmetesek. Persze voltak olyan jó megfogalmazású részek ahol kicsit rám jött valami nyugtalanság, izgalom, de a mai szemmel nem félelmetesek. Az tettszett a legjobban, hogy nem csak az arisztokrácia népei kaptak szerepet, de még a kalandorok és az átlag polgárok is libabőrösek lehettek.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

9.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók