Ajax-loader

Mária ​Terézia uralkodása a felvilágosult abszolutizmust juttatja az olvasó eszébe, azt az államformát, amelynek lényege a polgári átalakulás előkészítése. Egyik biográfusa azt írta a császárnőről, hogy átvezette népeit a 19. században. Fő céljának és feladatainak alattvalói boldogulását tartotta, bár ez egy ilyen soknemzetiségű birodalomban korántsem volt az érintettek számára egyértelmű. Ezért aztán utólagos történeti – és nemzeti – megítélése sem az. A történészek mostanában kezdik csak gyanítani, hogy a Mária Terézia-féle Monarchia a későbbi egységes Európa előképe lehetett. Katalin őszintén hitt abban, hogy uralkodása alatt sikerült jólétet teremtenie, ha nem is mindenki, de alattvalói többsége számára. Országlása idején Oroszország olyan hatalmas és erős volt, mint még soha, az új törvényeknek pedig biztosítaniuk kellett az általános felvirágzást. A történészek uralkodását a “felvilágosult abszolutizmus” korának nevezték. Ugyanígy nevezik kortársainak uralmát, így II. Frigyesét Poroszországban vagy II. Józsefét Ausztriában. Idővel kétely merült fel a kifejezés helytállóságát illetően. De nem az elnevezés a lényeg. Sokkal fontosabb, hogy a sors rendeltetése folytán az orosz trónra egy ragyogó képességű, nem mindennapi ember került.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

24.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók