Egy meg nem nevezett észak-afrikai ország kísérteties sivatagának kísérteties romjánál meggyilkolnak egy elegáns nyugati hölgyet. Ennek a gyilkosságnak az indítékait szeretné kideríteni a híres riporternő, F., aki forgatócsoportjával beutazási és forgatási engedélyt kap a nyilvánvalóan katonák által kormányzott, elnyomott országba. Egy protokolláris felvilágosítás és egy meghatározott útvonalon engedélyezett, szigorúan ellenőrzött forgatás után a stábot finoman kitessékelik az országból. A riporternő azonban, kihasználva a hatalmon lévők egymás közötti harcait, ott marad, és súlyos titkok nyomára bukkan. Dürrenmatt ezúttal is nagyszerű könyvet írt: izgalmasat, korszerűt, krimit és politikát megfelelő mennyiségben adagolva az olvasónak.
Értékelések 4.0/5 - 1 értékelés alapján
Kapcsolódó könyvek
Thury Zsuzsa - Családi dolgok
Thury Zsuzsa született elbeszélő, az irodalmi divatoktól függetlenül alkotó realista író, aki mindig érzékenyen és pontosan ábrázol, akár anekdotázik, akár elmélkedik, akár ironikus, akár tragikus módon láttatja a világot. Elbeszélései az elmúlt fél évszázad belső, emberi történéseinek pillanatképei, akár önéletrajzi regényként is egybeolvashatók lennének. Elsősorban családi dolgokról szólnak a novellák, a gyermekkor szegénységéről, tragédiáiról, megaláztatásairól, de ugyanilyen tiszta és őszinte hangon szól az öregkor magányáról és veszteségeiről. A kötet erőssége a Tiszta helyzet című kisregény, amely a Mihelfi-Nagy család lassú széthullásának, képmutatásának és lelepleződésének groteszk és tragikus története. Thury Zsuzsa nagy hatásának titka kétségtelenül a személyesség varázsa és a realista jellemábrázolás: ez teszi lehetővé, hogy írói skálája az érzelmes emlékezéstől a maró szatíráig terjed. elbeszéléseinek e gyűjteménye erről a gazdagságról győzhet meg minden olvasót.
Ray Bradbury - Marsbéli krónikák - Kisregények és elbeszélések
A Földet elpusztító atomháború után egy embercsalád kóborol a Marson, békét, nyugodt életet, az ember által elpusztított Mars-lakók maradékát keresve. "Egyedül vagyunk. Mi és még egy maroknyi ember, akik néhány napon belül megérkeznek. Elegen ahhoz, hogy újra kezdjük. Elegen, hogy elforduljunk mindattól, ami a Földön volt, és új csapást vágjunk... És most megmutatom nektek a Marslakókat."
Öreg emberek, egykori tudósok, művészek bujdosnak az erdőbe, egyikük a "Prédikátorok könyve", másikuk "Platón Köztársasága", harmadik a "Gulliver utazásai"... Közéjük menekül egy "tűzőr" is, a könyvégető új társadalom pribékje, s attól fogva együtt őrzik fejükben az emberiség kultúrkincsét egy jobb, tisztább világ számára...
Ray Bradbury a tudományos-fantasztikus irodalom egyik legnagyobb művelője. Vérbeli író: a távoli jövőben sohasem a gépkorszak technikai részletei érdeklik - hiszen akkor már rég elavultak volna a könyvei -, sőt, tulajdonképpen nem is a távoli jövő - hiszen a Fahrenbeit 451-et saját bevallása szerint az ötvenes évek McCarhy-korszakáról mintázta. Az élet, az ember, a jóság és a gonoszság, az emberiség sorsa érdekli. Szenvedélyes humanista. És igazi költő: az élettelen, rideg várost s az onnan kiszabaduló ember első természetélményét ilyen hátborzongatóan, ilyen megragadó erővel csak költő tudja érzékeltetni. És végül: mesemondó, ahogy ő nevezte magát egyik nyilatkozatában - a régi mesemondó öreg bölcs utóda.
Végh Antal - Ha az Isten Nyulat adott...
Két szatirikus kisregényt és elbeszéléseket tartalmaz a kötet: valamennyi írás a mai falu életéről tudósít.
Vérbő szatíra a Téeszmetró: a Vörös Rák nevet viselő téesz fantasztikus vállalkozásának meglepő és mulatságos fordulatokban bővelkedő története. A csőd szélén álló téesz, helyzetének javítására, metrót épít a falunak, a vezetőség és a tagok teljes hittel és hatalmas lelkesedéssel vesznek részt a terv megvalósításában. Először kézi erővel, aztán lopott gépekkel és a fővárosi metróépítkezéstől elcsalt szakemberekkel folyik az építkezés, de hajmeresztő korrupciókban, megvesztegetésekben sincs hiány - hisz csak ezek árán jöhet létre a világ első falusi metrója nyugati turisták szórakoztatására. A címadó írásban a "felsőbb szervtől" kirendelt szónok meggyőző beszédekben bizonyítja-magyarázza a téesz vezetőségének vagy a közgyűlésnek, hogy a jó elnököt miért váltják le, a szélhámost miért nevezik ki igazgatónak, a rossz elnök miért kap kitüntetést, a sikkasztó vezető milliós állami támogatást. S ezenközben elmondatik minden napjainkban dívó csalási, megvesztegetési forma és módozat.
Az elbeszélések hősei többnyire idős szabolcs-szatmári parasztok, magányos emberek, utolsó képviselői egy letűnt korszaknak, a régi falu világának. A kötetzáró Élet-novella lírai hangvételű vallomás az író gyerekkoráról, családjáról.
Kertész Ákos - A világ rendje
"A nagy szavakat magam sem szeretem, tudom az Olvasó sem szereti. Lejáratták, lejárattuk őket. Ezért haboztam sokáig: nem túlságosan föllengzős-e ez a cím (nem egyetlen novella, az egész kötet élén) hogy: A világ rendje. Azt hiszem magyarázattal tartozom. Egyik kisregényem hőse, Vukovics "azért tud hazudni, mert meg kellett tanulnia, mert nem fogadhatta el a dolgok megszokott értékét és megszokott rendszerét, mert ha elfogadja, akkor az erősek eltapossák a kis Vukovicsot. Ő csak úgy nyerhetett, ha blöffölt, mert neki így osztották le már az indulásnál a lapot..." Az indulásnál, tehát az elemiben. Vagyis a kicsi és gyönge Vukovics Bélának föl kellett lázadnia a világ rendje ellen. Az elemiben (fiatalabbak kedvéért: általános iskola, alsó tagozat) én az osztályban a legjobban fejlett három-négy srác egyike voltam, nekem ezért nem kellett volna lázadnom. Hazudni, blöffölni nem is tanultam meg. A világ rendjét mégsem voltam képes elfogadni sem akkor, sem később. Hogy miért? Talán ha megvénülök, és nagyon magányos leszek, egyszer megírom az önéletrajzomat... Az biztos, hogy a Bibliából már akkor megtanultam, hogy a legfőbb törvény: szeresd felebarátodat, mint önmagadat, s ez a törvény, amerre csak néztem, sehol sem érvényesült. A marxizmusból pedig azt tanultam meg később, hogy az embernek az a dolga ezen a földön, hogy ezt a rosszul berendezett világot a maga és társai számára jobban rendezze be. Ma már, túl az ötvenen, úgy látom, hogy mindig is a világ rendje ellen lázadtam egy bennem élő értelmesebb és emberibb rend nevében. A magam módján."
Bohumil Hrabal - Táncórák idősebbeknek és haladóknak
Egy rendkívül hányatott életű író (jegyzőgyakornok, vasúti pályamunkás, raktáros, távírász, forgalmista, tisztviselő, ügynök, kladnói vasmunkás, papírhulladék-csomagoló és díszletmunkás) roppant színes világából ad ízelítőt a kötet három elbeszélése. Szerzőjük a mai cseh próza legolvasottabb és legtöbb vitát kiváltó írója. Pedig első könyve csak 1962-ben, negyvenkilenc éves korában jelent meg. Elbeszéléseinek legfőbb jellegzetessége az, ahogyan a reális és szürreális elemek, a fekete és fehér, az útszéli és emelkedett, a komikus és tragikus szüntelenül keveredik, ölelkezik, egymásba fonódik bennük. A vén suszter egyetlen végeérhetetlen tücsök-bogár mondata (Táncórák idősebbeknek és haladóknak) így lesz maga az élet színes, zavaros, parttalanul s mindent összemosón hömpölygő áradata. Az unalmában és dévajságában a távírdászkisasszony csupasz ülepét az állomás összes pecsétjével ellátó, majd német szerelvényeket robbantó forgalmista esete (Szigorúan ellenőrzött vonatok) éppen az erős ellentétek együttes fényében hat oly véres-valóságosan. És a szélhámoskodó ügynökök kalandjai (Bambini di Praga 1947), a kalandjaik során felbukkanó mulatságos és megható figurák, a groteszk helyzetek, az egymással feleselő végletek Hrabal ellentéteket szintézisbe fogó tükrében a valóság "égi mását" mutatva bizonytják, hogy a bonyolult ellentmondásoktól terhes, egyszerre szép és csúnya élet valójában egyértelműen szép.
Friedrich Dürrenmatt - Igazság-ügy
Az író már 1957-ben hozzákezdett a címadó kisregényhez, ám csak 1985-ben fejezte be. Olyan kérdést boncolgat benne, mely egész életén át foglalkoztatta: az erkölcsi igazság és az igazságszolgáltatás kapcsolatát. A köztiszteletben álló Kohler kantontanácsos látszólag minden indok nélkül, egy elegáns étterem vendégeinek szeme láttára lelövi Winter professzort. A tanácsost elítélik és börtönbe zárják, ám megbízza Spätet, az éhenkórász zugügyvédet, hogy kérjen perújrafelvételt. A történet bővelkedik a váratlan – és hátborzongató – fordulatokban, s a filozofikus szerző végül meglepő magyarázattal szolgál…A kötet másik darabja, a Holdfogyatkozás, változat Az öreg hölgy témájára, szereplői "romlatlan”, tenyeres-talpas svájci parasztok, akikről kiderül, hogy pénzért minden aljasságra kaphatóak.
Hajnóczy Péter - Hajnóczy Péter összegyűjtött írásai
Harminckilenc éves korában halt meg, alig hat évvel első novellás kötetének megjelenése után. „Ha volt s marad »ködlovagja« a 70-80-as években kibontakozó irodalmunknak, Hajnóczy Péter mindannyiuk közül az élen fog maradni – mondta az írót búcsúztatva Mészöly Miklós. – A tudat metszet-hűvös szakadékaiba ez időben ő ereszkedett le a legvakmerőbben, a legkilátástalanabbul és a leggyümölcsözőbben. Eleve olyan határok közé internálta magát, ahol és ahonnét kis eséllyel lehetett a szakadékok _magas_ mélységeivel találkozni. Ő »egyszerűen« e mélységek áthatolhatatlan felületébe ásta be magát, ott rendezkedett be hideglelős következetességgel, karteziánus fegyelemmel, miközben kivilágítva hagyta magukra a leleplezett tényeket, képeket, a repedésekben megmutatkozó abszurdot, a _megmutatkozni_ tudó igazságok kietlenül alacsony égboltját: kivilágítva és bekeretezve.”
Hajnóczy Péter 1942-ben született. „Esti tagozaton érettségiztem, voltam ládázó, kabinos, szentképügynök, modell, kazánfűtő, dolgoztam kőművesek mellett, voltam betűszedőinas, szénlehordó, dolgoztam dinamittal, nyersanyagkutatásnál stb.” – írta első kötete borítójára, s ekkor még fizikai munkából tartotta fenn magát. A _Mozgó Világ_ első kötetében, az _Élet és Irodalom_-ban és az _Új Írás_-ban már közölték néhány elbeszélését, mégis nehezen jutott az írói elismertetéshez: az 1975-ben napvilágot látott első kötet, _A fűtő_ tizennégy évvel korábban, húszévesen írt novellát is tartalmazott. Ettől kezdve elbeszélési rendszeresen tűnnek fel napilapokban és irodalmi folyóiratokban, és az _Add tovább!_ (1976) című antológiában is. A következő elbeszélésgyűjtemény, az _M_, 1977-ben jelent meg; a címadó elbeszélés már azzal az írói technikával közelített Hajnóczy egyik alaptémájához – az alkohol vonzásában és gyötrelmében átélt külső-belső valóság megvilágosodásainak és elcsúszásainak pontos leírásához -, amit _A halál kilovagolt Perzsiából_ című kisregény vitt átütő sikerre 1979 Ünnepi Könyvhetén. Hamarosan zsebkönyv formájában is megjelent. Hajnóczy Péternek ítélték az az évi Füst Milán díjat. Ekkor már a fiatal prózaírók legjobbjai között tartják számon; reprezentáns szereplője a nemzedéki antológiáknak, méltató elemzések sora születik műveiről. Nem sokkal halála előtt, 1981 nyarán került ki a nyomdából a _Jézus menyasszonya_ című elbeszélésgyűjteménye, amely két kisregényt s az utolsó években írt karcolatokat foglalta magába.
A jelen kötet Hajnóczy Péter minden megjelent könyvének anyagát tartalmazza a megjelenés sorrendjében. A kötet végén _Hátrahagyott írások_ címmel összegyűjtöttük a még az író életében folyóiratközlésre elfogadott, de javarészt már posztumuszként megjelent műveket, és ezt kiegészítettük egy válogatással azokból a kiadatlan kéziratokból, amelyeket annak idején az író maga is közlésre szánt. A korai írásokból közöljük például azokat, amelyeket „kész” műveknek tekintett, de kötetei kiadása idején már túljutott a stíluskorszakon (az automatikus íráson), aminek jegyében megírta őket.
Tehát ez a könyv az írói életmű teljesnek tekinthető gyűjteménye.
Vaszilij Suksin - Vörös kányafa
_Vörös kányafa_ - olvassuk a címet, s máris magunk előtt látjuk a szerzőt, amint a maga rendezte azonos című filmben Jegorként a nyírfákkal beszélget.
Suksin az új szibériai írónemzedék tagjaként a hatvanas évek elején jelentkezett lírával és iróniával átszőtt elbeszéléseivel. Negyvenöt éves korában bekövetkezett halála tragikusan lezárta életművét, így csak találgathatjuk, hány jelentős művel maradt adósunk.
Magyarul először 1968-ban jelent meg elbeszélése, kiadónk 1972-ben _Kígyóméreg_, 1977-ben pedig _Harmadik kakasszóra_ címmel tette közzé Suskin elbeszéléseinek gyűjteményét. Mostani kötetünk a két előző legszebb írásait tartalmazza.
Reméljük, hogy új válogatásunk - akár egy kaleidoszkóp - a szerző új arculatát villantja az olvasó elé. De bárhogy csoportosítsuk is Suskin műveit, erős írói egyéniség sugárzik belőlük. Írásainak segítségével jobban megismerhetjük az emberi lelket, az embert. S van-e csodálatosabb az embernél?
Ilja Ilf - Jevgenyij Petrov - A szórakozó egyed
"Eléggé nehéz feladat A tizenkét szék szerzőjének önéletrajzát megírni. Ugyanis az a helyzet, hogy a szerző két ízben született: 1897-ben, illetve 1903-ban. Először Ilja, Ilf, másodszor Jevgenyij Petrov képében.
Mindkét esemény Odessza városában történt.
Ily módon az író már ifjúi éveitől kezdve kettős életet élt. Az idő tájt, amikor a szerző egyik fele a pelenkában rúgkapált, a másik már hatesztendős volt, és átmászott a temetőkerítésen, hogy orgonát csenjen...
Megannyi kaland után a két különálló félnek végre sikerült összetalálkoznia. Ennek egyenes következményeként napvilágot látott a Tizenkét szék című regény...
Efféle esetekben rendszerint arról faggatják a szerzőket, hogyan alkotnak kettesben. A kíváncsiskodóknak megemlíthetjük az énekművészek példáját, akik duettet énekelnek, és közben remekül érzik magukat..."
Vaszilij Suksin - Harmadik kakasszóra
Suksin lírai és szatirikus kisregényeiben és elbeszéléseiben - mindegyik egy-egy ballada - szibériai parasztok, nagyvárosi emberek, közönséges bűnözők, rafinált "organizátorok" és a népmesék alakjai kelnek életre. A lebilincselő, drámai feszültségű írásokat lankadatlan érdeklődéssel olvassuk végig.
Ilja Ilf - Jevgenyij Petrov - Elsöprő egyéniség
"Elég nehéz feladat a Tizenkét szék szerzőjének önéletrajzát megírni. Ugyanis az a helyzet, hogy a szerző két ízben született: 1897-ben, illetve 1903-ban. Először Ilja Ilf, másodszor Jevgenyij Petrov képében.
Mindkét esemény Odessza városában történt. Ily módon az író már ifjúi éveitől kezdve kettős életet élt. Az idő tájt, amikor a szerző egyik fele a pelenkában rúgkapált, a másik már hatesztendős volt, és átmászott a temetőkerítésen, hogy orgonát csenjen...
Megannyi kaland után a két különálló félnek végre sikerült összetalálkoznia. Ennek egyenes következményeként napvilágot látott a Tizenkét szék című regény...
Efféle esetekben rendszerint arról faggatják a szerzőket, hogyan alkotnak kettesben. A kíváncsiskodóknak megemlíthetjük az énekművészek példáját, akik duettet énekelnek, és közben remekül érzik magukat..."
Karinthy Ferenc - Szellemidézés
Apám mindig azt mondta, hogy ő azon a bizonyos augusztus 29-i éjszakán vált felnőtté, amikor az apja, Karinthy Frigyes meghalt. Az élménytől soha nem tudott végleg szabadulni. Budapest ostroma alatt, a pincében kezdte lejegyezni fiatalsága emlékeit. Feje felett közben szétlőtték a várost. Úgy érezte, amit nem vet papírra, az örökre elvész az időben. Ezért tekintette az első igazi regényének a Szellemidézést. Öregen pedig a legkedvesebb könyvének mondta. Szerette a frissességét. Visszasírta fiatalságának erejét. Felidézte az élmény lüktető valóságát. Számomra is legfontosabb könyve ez. Hiteles híradás a Karinthy család mindennapjairól. Karinthy Frigyes utolsó óráiról. A kamaszkor legszebb és legszörnyűbb nyaráról. Hitvallás és látlelet egy nemzedék felnőtté válásának felejthetetlen pillanatairól. A gyerekkori társaságról, amelyik egész életén végigkísérte. A Szellemidézés nem csupán azért érdekes könyv, mert a Karinthy Frigyes fia írta. Egyéni írói világot rendkívüli érzékletes módon felmutató, sajátos nyelvet teremtő művész varázslatos műve. Irigylem érte az apámat. Jó lett volna, ha fiatalon én is ilyen könyvet tudtam volna írni. Karinthy Márton
Ivan Bunyin - A szerelem nyelvtana
A XX. századi orosz próza egyik legnagyobb mesteréről, a Nobel-díjas Ivan Bunyinról írta pályatársa, Konsztantyin Pausztovszkij 1961-ben: Bunyin oly gazdag, tökéletes és sokrétű, oly könyörtelenül és pontosan lát mindenfajta embert - a San Franciscó-i urat éppúgy, mint Averkijt, az ácsot -, oly csodálatosan tisztán, szigorúan s egyben gyöngédséggel szemlél minden gesztust és indulatot, úgy szól a természetről, mely elválaszthatatlanul az ember életéhez tartozik, hogy ezt - amint mondani szokták - másodkézből megírni hiábavaló és csaknem értelmetlen erőfeszítés. Olvassuk csak Bunyint, és mondjunk le mindörökre arról a szánalmas kísérletről, hogy hétköznapi s ne bunyini szavakkal beszéljük el azt, amit ő klasszikus érvénnyel, tökéletesen megírt... Ha Bunyint olvassuk... a színnek illata támad, a fénynek színe, a hang pedig meghökkentően pontos képeket idéz föl. Mindez együtt különleges lelkiállapotot szül, hol töprengést és szomorúságot, hol jókedvet és elevenséget, amelyben vibrál a langyos szél, susognak az erdők, szakadatlanul zúg a tenger, gyerekek kacagnak, és asszonyok szelíden nevetnek.
Ismeretlen szerző - Télidő havazás előtt
Majdnem félszáz elbeszélés. Finnország különböző tájairól származó és részben ma is ott élő írók alkotása. S talán minden írói szándék nélkül - vagy ellenére? -egy-egy írás más és más táj, ember és élet tükörképét - vagy a valóság égi mását? - idézi fel, mintha a válogató 38 mozaikkockát gyűjtött volna össze, hogy befedje - vagy voltaképpen megvilágítsa? - velük a szépséges Suomi számunkra ismeretlen fehér foltjait. Mintha megannyi ősi és új hangszer - dob, síp, nádi hegedű-e? - vagy talán bölcső mellett, koporsó mellett jajgató énekhang szólalna meg harminckét író hangján, hogy megtöltse zengésével, nevetésével és zokogásával a könyv fehér-fekete lapjainak csöndjét. Mit is mondanak ezek az írások, milyen üzenet van elrejtve a palackokban, amelyeket - a címzetteket nem ismerve - íróik útra bocsátottak közös világunk zavaros tengereinek hullámain? Vajon ugyanazt mondják-e el minden olvasónak, akihez eljut üzenetük? Vajon ugyanazt érti-e, hallja-e ki üzenetükből minden olvasó, amit küldője közölni akart? A kérdésekre csak az olvasó tud válaszoli aki most ezt a könyvet, a modern finn elbeszélők antológiáját kezében tartja, és megismerkedik huszonhét finn és öt finn-svéd író alkotásaival. A kötet címadó elbeszélésének -Télidő havazás előtt- végén, a háborúból hazatérő katona a befejező mondatokkal vall a törékeny béke, a törékeny remény első óráiban - szerelmesének és hazájának: "És én, Kuusniemi, tisztában voltam azzal, hogy a szeretet ez iránt az ország iránt mindenért kárpótol, bocsánatossá teszi azokat a lépéseket is, amik ma egyértelműen hibásaknak tűnnek. És ahhoz, hogy helyrehozzuk őket, most megvan a jogunk."
Fejes Endre - A hazudós
Fejes Endre írói világának sokszínűségét reprezentálja novellás kötete. Hősei nehéz, küzdelmes sorsú munkások, a Józsefváros szűk utcáin, sötét terein élnek. Szűkre mért életükből a képzelet szárnyán, szivárványos álmok segítségével próbálnak kitörni. De meséik nem csupán a prózai valóságot szépítő hazugságok, hanem egy másfajta, emberibb élet utáni vágyakozást is kifejezik. A bukástól, a kudarctól akarja védeni szeretett hőseit az író, értük, velük perel lírai realizmussal telített írásaiban.
Anton Pavlovics Csehov - Beszélgetés a kutyával
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Örkény István - Egyperces novellák
"A mellékelt novellák rövidségük ellenére is teljes értékű írások.
Előnyük, hogy az ember időt spórol velük, mert nem igényelnek hosszú hetek-hónapokra terjedő figyelmet.
Amíg a lágy tojás megfő, amíg a hívott szám (ha foglaltat jelez) jelentkezik, olvassunk el egy Egyperces Novellát.
Rossz közérzet, zaklatott idegállapot, nem akadály. Olvashatjuk őket ülve és állva, szélben és esőben vagy túlzsúfolt autóbuszon közlekedve. A legtöbbje járkálás közben is élvezhető!
Fontos, hogy a címükre ügyeljünk. A szerző rövidségre törekedett, nem adhatott hát semmitmondó föliratokat. Mielőtt villamosra szállnánk, megnézzük, milyen jelzésű a kocsi. E novelláknak éppoly fontos tartozékuk a cím.
Ez persze nem azt jelenti, hogy elég csupán a föliratokat olvasgatni. Előbb a cím, aztán a szöveg: ez az egyetlen helyes használati mód.
Figyelem!
Aki valamit nem ért, olvassa el újra a kérdéses írást. Ha így sem érti, akkor a novellában a hiba.
Nincsenek buta emberek, csak rossz Egypercesek!"
Örkény István
Szabó Dezső - Feltámadás Makucskán
Szabó Dezső híres kisregényének cselekménye egy kis magyarországi faluban, Makucskán játszódik, ahol egy szép tavaszi napon - éppen húsvét ünnepén - feltámadnak a halottak. Az élők nem túl nagy lelkesedéssel fogadják a csodát, s mivel feltámadottak semmi hajlandóságot nem mutatnak a temetőbe való visszatérésre, ingerültségük egyre nagyobb, s az eset végül országos botránnyá nő...
Palotai Boris - Hetedik év
A Hetedik év olyan történetet mond el, mely csakis akkor és csakis ott történhetett meg, amikor és ahová Palotai Boris helyezte az időben és a térben. Egy múlt nélküli, a semmiből épülő városban (nyilvánvalóan Sztálinvárosban), az ötvenes években. Ahol a legkülönbözőbb emberek keveredtek el egymással a munkásszállások és az építkezés állványainak egyenlőségében, ahol nem lehetett tudni, honnan, miképpen került közéjük valaki. Ahol az, aki akarta, tökéletesen eltemethette múltját. Itt valóban megeshetett, hogy egy művelt polgári család féltett sarja, egy mérnök, házasságot köthetett egy segédmunkással, akiről elég volt annyit tudnia, hogy boldognak érzi vele magát, s elhessenthette a feltolakodó kérdést: hogyan élt ez a gátlástalan, jóvérű nő azelőtt. Megelégszik annyival, amennyit az asszony elmond mozgalmas életéről, s amit elhallgat, aláaknázza házasságukat.
Illés Endre - Dilaudid
"Dé rákiáltott: - Ha ellenkezel, ellöklek. - Lökj el. - Oxigénhiánytól dobogott a szívünk, a megsűrűsödött levegő rájuk borult, mint egy súlyos halászháló. A férfi végre felocsúdott, hátrált. - Bocsáss meg, már nem tudom mit beszélek. De emlékezz!... Az enyém voltál, meztelenül voltál az enyém. Nem tagadhatod meg tőlem, amit most kérek. Magadat sem tagadtad meg. - Ezt most megtagadom. - Ha nagyon kérlek... - Hiába. - Ha esküszöm, hogy halogatni fogom az utolsó pillanatig? - Honnan tudhatnád, melyik az utolsó pillanat? - Lulónál pontosan tudtam. - Mert megmondták. De neked ki mondja meg? - Akár te is. - Tiltja az esküm. - Dé ismét felcsattant, de már fáradt volt. - Hülye vagy. - Már mondtad egyszer.
Leültek, talán tíz percig hallgattak, azután Dé felállt, mintha szédült volna, tekintetével az előszoba ajtaját kereste, s megindult..."