Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Noro
4.5/5

Talán ​nem látszik rajtam, de én nem vagyok rajongója a “klasszikus”, múlt század közepi hard sci-finek. Arthur C. Clarke könyveiben azonban bízom. Neki különleges képessége van arra, hogy hangulatossá tegye a valóban hard, azaz minden ízében realisztikus science-fictiont. Ebben a könyvben tulajdonképpen nem történik sok minden. Egy ember a Titánról, a Szaturnusz legnagyobb holdjáról meglátogatja a Földet. A szerző eközben el tudja hitetni velünk, hogy egy életre alkalmatlan világ is lehet szép – tudnék SF írókat említeni, akik egy élő bolygóval sem képesek ugyanerre. A könyv második részében pedig a Földre csodálkozik rá az “idegen” szemével. Közben ártatlanul (és ez nagyon ide illő kifejezés) hoz szóba olyan, a 23. századra megoldott társadalmi kérdéseket, amelyek a 20. (-21.)században súlyos ellentéteket gerjesztenek.
Hősünk, az ifjú III. Makenzie nem tesz hatalmas felfedezést vagy váltja meg a világot. Egyszerűen csak elgondolkodik és állást foglal, merre kéne továbblépnie a kényelembe süppedő Földnek, illetve a naprendszer puszta gazdasági stabilitásra törekvő kolóniáinak. Egyes olvasók akár még befejezetlennek is tarthatnák a könyvet, én inkább iránymutatónak nevezném. Egy olyan potenciális kezdetnek, amelyet nem kell mindenáron egy sorozatban folytatni, mert önmagában is megállja a helyét. Egyedül a könyv apropójával, az események megindításával voltam elégedetlen: miért érdekelne ennyire egy Titán-lakót, hogy 500 éves az USA?


Dave_Bowman
1.5/5

Arthur ​C. Clarke általam olvasott műveit három kategóriába tudnám sorolni. Zseniális (Gyermekkor vége, Randevú a Rámával, 2001. Űrodisszeia), középszerű, de érdekes (Űrodisszeia-folytatások, A Város és a csillagok), ez a könyv pedig a harmadik kategória.

Vontatott, halálosan unalmas és gyermeteg. Miért?

Egy a Szaturnusz Titán holdján élő ember látogat a Földre, mivel klónoztatni kívánja magát. Ez az ő családjában hagyomány amúgy, tehát nagy meglepetés nincs. A főhősünk személyisége amúgy egy 14 éves fiú szintjén van, erről fejlődik fel a könyv végéig 15 évesre, de egyébként 30 év körüli a valós életkora. Kezdetben a Titánon zajlik a történet, amelyről csak nagyon keveset tudunk meg. Ezért természetesen nem haragszunk meg Clarke-ra, a Voyager-1 ugyanis még csak néhány évvel a regény megjelenése után érkezik majd meg a Titán közelébe. Annál nagyobb baj azonban hősünk űrutazásával a Földre, amely egy teljesen eseménytelen, izgalommentes töltelék csupán. Meg sem közelíti a 2010. Űrodisszeia monumentális leírásait, igaz ez a regény néhány évvel korábban íródott.

A Földre érkezés viszont az abszolút mélypont, és itt válik teljesen gyermeteggé a könyv. Én értem, hogy egy titánlakó ember számára lenyűgöző élmény egy lóval találkozás. De mi olvasók nem a Titánról jöttünk. És Clarke sem a Titánról jött. Tehát sem ő nem tudja izgalmassá tenni a lóval találkozás jelenetét, sem számunkra nem az. Azután ugyanezt megkapjuk a levegővel, a gravitációval, a bálnákkal, a kertben termesztett zöldséggel, meg a Titaniccal. Ebben a sorrendben. Ehhez még hozzájön egy hihetetlen esetlen romantikus szál, és egy minimális csavart tartalmazó befejezés.

Sajnálom, hogy ennyire lehúztam, de tényleg ilyen gyenge. Nyugodtan kihagyható a Clarke életmű elolvasásából. Talán nem véletlen, hogy ki sem adták újra, csak a Galaktika Baráti Kör Könyvek kiadásban olvasható.


Eltiron
1.5/5

Meh
Ez ​borzalmasan rossz volt.
Rettenetesen.


Wish
3.5/5

Számomra ​addig volt érdekes a történet, amíg a Titánon jártunk. A Föld felé utazás és a földi részek alig kötöttek le. Szerintem sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből a helyzetből, akár a politikai részt, akár az “idegen” földön, akár a klónok és eltérő fejlődési útjaik történetszálat követve.


ilmater
2.0/5

Ez ​sem a sikerültebb Clarke könyvek közé tartozik, úgy érzem. Unalmas, izgalmaktól mentes, hosszasan taglal olyan dolgokat, amik sajnos teljesen érdektelenek az olvasó számára.

A jövő társadalmáról itt (ellentétben más könyveivel) csak kevés információt kapunk. Például nem tudjuk meg, hogy miért is él a Földön csak félmilliárd ember. Hová lett a többi? Nyilván nem költöztek a Marsra, a Holdra és a többi bolygó holdjaira több milliárdan. Vagy csak én nem olvastam elég figyelmesen? Közben egyre-másra kapjuk az információkat az ezzel összefüggő dolgokról: a mezőgazdaság visszaszorul, erdősítik vissza az egész Földet, meg ilyesmi. De a hátteréről mindennek semmit nem tudunk meg. Helyette Duncan szerencsétlenkedik, nyomozgatni próbál valamiben, amiről a legcsekélyebb információja sincsen, és próbál megérteni egy világot, amit soha nem látott, s amit csak könyvekből ismert, azt is sok témában csak felületesen. De legalább megtudjuk, hogy milyen elferdült érzelmi világa van néhány titáni lakosnak.

Az egyetlen pozitív dolog az a fél oldal volt, amikor megtudjuk, mit is szeretett volna Karl kutatni, mi is volt az, amiben hitt. Na ama téma köré kellett volna inkább valami történetet kanyarítani, de ez így sajnos elég gyengécske lett.

A címet sajnos nem tudtam megfejteni a könyv végére sem. A Földet még értem, de miért birodalmi? Milyen birodalom? Kiknek a a birodalma? Igazán megmagyarázhatták volna. Annál gyanúsabb a dolog, hogy az angol eredeti cím is ugyanez.


Joshua182
3.0/5

Ennél ​a könyvnél egyetlen komolyabb negatívumot tudok említeni, az viszont jelentős: a választott téma egyszerűen túl monumentális, a könyv rövidke terjedelme pedig egyszerűen nem teszi lehetővé a megfelelően részletes kidolgozást, így pedig elég felejthetőre sikerült. Bár a történet egy fő szálon fut, Clarke érezhetően próbál rengeteg mindenbe “belekapni”, így viszont folyamatos hiányérzete van az olvasónak, személy szerint kicsit olyan érzésem volt, mintha egy regény kibővített piszkozatát tartanám a kezemben. Egyszerűen túl rövid, nincs benne mélység.
A cselekmény időben való elhelyezése (2276) is érdekes problémákat vet fel: “2076-ban már minden eszköz rendelkezésre állt a bolygók feltárásához” … “2176-ban az emberi nemnek már számottevő hányada nem a Földön látta meg a napvilágot” <— Ezt még múlt századi szemlélettel is kicsit túl optimistának érzem…
Szívesen olvastam volna sokkal bővebben a Clarke által vizionált Titánról, vagy az űrutazás technikai hátteréről, de a Föld-Titán diplomácia is kicsit leegyszerűsítettnek tűnt. Egy szó mint száz, ebből a témából sokkal többet ki lehetett volna hozni, akár több regényre valót is, ebben a formában viszont nem tartozik a szerző erősebb munkái közé.


walkingRead
1.5/5

Nagyon ​kíváncsi lennék, hogy mi lehetett Clarke vezérelve ennél a regénynél. Harmincnyolc fejezetből áll, és mindig új témába kezd, amik csak érintve vannak. Úgy tűnik, mintha húzná a madzagot, például azt a témát, amikor Duncan arra kíváncsi, hogy a Földön mennyire súlyos a “dekadencia” a többi bolygóhoz képest – de ez a továbbiakban teljesen mellőzve lett. Ugyanígy fel tesz magának kérdések máshol is, amik nem futnak ki sehova. Valószínűleg ez is lehet a fő téma, hogy a főszereplő prekoncepciókat gyárt, amik majd megváltoznak, mert mindenhol pozitívan csalódik, illetve végül teljesen más irányba terelődnek gondolatai a láthatatlan konfliktus miatt (krimi-szál). Probléma ott van, hogy Clarke nagyon felületes kapcsolati konfliktusokat tudott kitalálni, amik mellékszálként még talán elmentek volna, viszont itt az történt, hogy az érdekes sci-fi krimi csak a regény végén jelenik meg, az egészet elfedő karakteri-drámák (plusz robinsoni-rácsodálkozás-a-világra) erőltetve vannak{{ – Duncan egyik legnagyobb problémája, hogy túlzottan kívánja régi gyerekkori barátnőjét -}}, így az egész könyv összecsapottá válik. Nekem azaz elméletem, hogy Clarke itt egy asimovi stílussal próbálkozhatott, jobban érvényesítve a karakterek érzelmi drámáit, mert érdekes módon, ez a vonal a későbbiekben is vissza fog térni.


alaurent
3.0/5

Bár ​rajongója vagyok Clarke műveinek, ezzel a regénnyel nem tudok megbékélni. Túlságosan programszerű, és eseménytelen. A kétszáz év utáni emberiség társadalmi berendezkedését kapjuk, olyan problémákkal, amelyekre azt mondanám, ide nekünk… Egy-két jó ötletet leszámítva csak a technikai és égitest-leírások érdekeltek benne.


Zsola
4.0/5

Arthur ​C. Clarke a legjobb sci-fi író. Miért?
Mert el tudja velem hitetni, hogy az a jövő, amit ő megálmodott valóban megtörténhet.
Mert olyan egyedi hangulata van a regényeinek, amilyennel más íróknál még nem találkoztam.
Mert az űrutazást olyannak mutatja amilyen tényleg lehet. (vagy elhiszem, hogy ilyen lesz)
Mert érezni a regényen, hogy olyan valaki írta aki a műszaki tudományokban igen jártas.
A Birodalmi Fökd is jó példa erre, mert bár nem ez a legjobb regénye és nem túlságosan cselekménydús, de hangulatos jól megírt és hihető.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

18.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók