Egy ​apolitikus ember elmélkedései

Alexis de Tocqueville - Az ​amerikai demokrácia
Tocqueville-t ​olvasva mindig újra és újra eszünkbe kell idéznünk, hogy brilliáns Amerika-elemzését a szerző 1835-ben vetette papírra. Olyan kérdésre keres választ, amely ma talán még időszerűbb, mint 1835-ben. Mitől működik jobban a demokrácia általában, illetve az amerikai demokrácia, mint más, különböző örökségektől terhes rendszerek? Két dolog különösen meglepő Tocqueville-nál: a gondolatmenet tisztasága és látszólagos egyszerűsége (az embernek mindig az az érzése, hogy erre maga is rájöhetett volna), és a szerző fényes pártatlansága. Tocquville, a francia nemesúr, az ancien régime gyermeke fejébe veszi, hogy összehasonlítja a francia és az angol politikai rendszert, s ezért 1821-ben elutazik - Amerikába, mert hite szerint itt tanulmányozhatja a demokráciát a legtisztább formában. Nem feltétlen híve a demokráciának, de kénytelen tudomásul venni, hogy jobban működik, s előbb-utóbb uralkodóvá válik a földön. Még azt is megjósolja, hogy két nagyhatalom lesz, az amerikai és az orosz (megint jusson eszünkbe: 1835-ben), az egyik a szabadság, a másik a szolgaság fegyverével hódítja meg a világ felét. Másfelől rámutat a demokrácia buktatóira: a közvélemény előtti teljes behódolásra (Ebben a Tömeg és hatalom gondolatmenetét előlegzi meg), a kultúra elsekélyesedése, sőt még olyan, a politikától látszólag messze eső kérdéásekre, mint a család átrendeződése, s a túlzottan emancipálódott nők nőietlensége. Amerikaiak és franciák egyaránt büszkék Tocqueville-re, egyaránt a sajátjuknak tekintik. Műve már korábban is nagy sikert aratott, jelentősége azóta egyre nő. Ha valaki Amerikát akarja tanulmányozni, Tocqueville művével kell kezdenie.

Lev Tolsztoj - Anna ​Karenina
Sok ​regény szól a házasságtörésről, mind közül a leghatalmasabb Tolsztoj Anna Kareniná-ja. Karenina szerelmét és megsanyargatását egy évszázad múltán is közel érezheti magához az olvasó, noha az Anna körül zsibongó nagyvilági társaság elegáns könyörtelenségének rajza immár csak híradás az elsüllyedt történelemből. "A világirodalom legnagyobb társadalmi regénye" - Thomas Mann méltatta így az Anna Kareniná-t - egyszerre volt Tolsztoj művészi búcsúja a szerelemtől és gondolati előkészülete a prófétaszerepre. Egy kötetben szinte két regény: Annáéban Tolsztoj elmondhatta mindazt, amit az érzéki rajongásról egyáltalán tudott, és amit csak művészi alakban mondhatott el, Levinében pedig megfestette önarcképét, a helyzetével erkölcsileg meghasonlott földesúrét, akinek önvizsgálatát és felismeréseit később már csak röpiratok nyelvén vagy a gondolatnak szigorúan alárendelt szépprózában tudta megfogalmazni.

Schmal Róza - Budapesti ​böngésző
Megszöktek ​a kismajmok!!! Kövesd a nyomukat Budapest legkülönbözőbb pontjain, és segíts az állatkerti gondozónak megtalálni őket. A hajnalban kezdődő üldözés egész estig tart, és végigvezet minket a Liszt Ferenc reptérről a Nyugati pályaudvarig, a Margit hídtól a Batthyány térig, a vártól a Városligetig, a Közlekedési múzeumtól a Vidámparkig, hogy végül a majmok megtalálják helyüket az Állatkertben... 12 helyszín a forgalmas fővárosban! Az oldalakon elbújt még két sün, egy mókus, két pöttyös ruhás kislány, egy papírrepülőző kisfiú, és egy bohóc is! Vajon merre lehetnek?

E. M. Cioran - Füzetek ​1957-1972
Cioran ​1957 és 1972 között afféle naplót vezetett. A harmincnégy füzetben, amelyeket soha senkinek sem mutatott meg és amelyeket halála után az íróasztala fiókjában találtak meg, alkalomszerűen rögzítette reflexióit a rá jellemző aforisztikus tömörséggel. A feljegyzésekben szó esik filozófiákról és filozófusokról, írókról, politikáról, zenéről és persze Cioran közismert obszesszióiról: a nyugati civilizáció hanyatlásáról, az álomtalanságról-álmatlanságról, a haladás káros rögeszméjéről, a "román átokról", hitről s hitetlenségről, egyszóval a világ és az ember minden dolgairól. És mindez tömör, megragadóan tiszta, gondosan árnyalt, szellemes, sziporkázó stílusban megírva.

Krasznahorkai László - Háború ​és háború
A ​mű főhőse egy vidéki levéltáros, Dr. Korim György, aki munkahelyén váratlanul egy különös kéziratra bukkan. Nem tudni, ki írta a szöveget, a keletkezés idejéről is csak találgatni lehet, de a tartalma fokról fokra, egyre jobban rabul ejti Korint. Négy férfiról van benne szó, akik a világtörténelem különböző fordulópontjain bukannak föl, hol Krétán, hol Velencében, hol Kölnben, és mindig menekülniük kell a háború, a rombolás elől. A levéltárost olyannyira a hatalmába keríti az ismeretlen szerző elbeszélése, hogy úgy érzi, neki is menekülnie kell: mentenie és a világgal megismertetnie a titokzatos szöveget. Elhagyja otthonát, pénzzé teszi mindenét, és repülőjegyet vesz New Yorkba, a "világ közepébe". Azt reméli, ott megtalálja a megoldást a kézirat rejtélyére, az értelmére és a saját életére is.

Aldous Huxley - Visszatérés ​a szép új világhoz
Vissza, ​de nem a jövőbe, hanem a se nem tetszetős se nem fiatalos huszadik-huszonegyedik századba. Hogy a szerző negyedszázaddal korábbi jóslatainak némelyike 1959-re, a Visszatérés megírásának korára valóra vált, vagy jó úton haladt - és persze halad ma is - a megvalósulás felé, az inkább aggodalomra, mint bizakodásra ad és adott okot.

Michael Cunningham - Az ​órák
Michael ​Cunningham, a kortárs irodalom egyik legizgalmasabb alakja, Órák című regényéért 1999-ben elnyerte a PEN-klub Faulkner-díját, valamint az irodalmi Pulitzer-díjat. A könyv három nő sorsán keresztül tér és idő metafizikus kapcsolatának szívszorító élményét nyújtja. Első helyszíne London, az idő pedig a második világháború kezdő napja. Virginia Woolf írónő öngyilkosságot követ el. Teste ott lebeg a folyóban, melynek hídján anyukájával éppen átsétál egy kisfiú. A következő helyszín New York City, a XX. század végén. Clarissa Vaughan könyvkiadó éppen virágot vásárol barátjának, Richardnak, a beteg homoszexuális költőnek, aki most nyert el egy rangos irodalmi díjat. A harmadik idősíkon a második világháború után vagyunk, Kaliforniában, ahol Laura Braun háziasszony neveli fiát, egy meglehetősen fojtogató légkörű házasságban. Cunningham kivételes könnyedséggel és biztonsággal teremt kapcsolatot a három nő sorsa között. S miközben a regény ide-oda ugrál a XX. században, az író tiszta, erős, költői hangon mesél el történeteket emberekről, akik szerelem és magány, remény és elkeseredés konfliktusaiban próbálnak értékes életet élni, nem egyszer családjuk, barátaik és szeretőik ellenében. A könyvből Meryl Streep, Nicole Kidman és Julianne Moore főszereplésével nagysikerű film készült, mely már látható a magyar mozikban is..

Samuel Beckett - Molloy
Beckett ​regényét úgy tartja számon a kritika, mint határhelyzetet jelző művet. Az író keményen következetes, tragikus világlátással az emberi létezés egyre mélyebb, pokolibb bugyraiba kalauzolja az olvasót. Az alaphelyzet az abszurdnál is abszurdabb: a testi nyomorúság, a fizikai leépülés utolsó stádiumában, agóniája pereméről szólnak hőse szikár, öngyötrő monológjai, a végső semmibe hullás lassan araszolgató napjait, óráit érzékeltetve. Molloy egyre merevedő, zsugorodó végtagjait két mankón - bár néha biciklire kapva - hurcolja, kétségbeesetten keresve haldokló anyját egy városban majd a tengerparton kavicsokat szopogatva, végül egy erdőben csúszva-mászva. A felkutatására indított titkos ügynök önmagában leli meg, s maga is a végső nyomorúságba jutva végzi sorsát. A létezés nullpontjára szorított alak vallomása, a romlás, a szétesés következetesen előrehaladó folyamata - minden iszonyat ellenére - lenyűgöző, keményen megformált művé nemesedik.

Raymond Queneau - Stílusgyakorlatok
"Az ​ötösön csúcsforgalomban. Huszonhat éves forma pasas, fején puhakalap, a szalag helyett paszománnyal; hosszú nyak, mintha kinyújtották volna. Utasok szállnak le és föl. A pasas rátámad az egyik mellette állóra. Azt veti a szemére, hogy meglöki őt, valahányszor ott megy el valaki. Nyafogós hang, de szeretne keménynek hangzani. Megürül egy ülőhely, a pasas odaront." Aki tudni szeretné, hogy mindennapi életünk eme gyakran előforduló helyzetét miként lehet elbeszélni precízen, kényeskedve, metafizikusan, visszafelé, alexandrinusban, szonettben, elő- és véghangzókat csonkolva, magán- és mássalhangzókat csereberélve, konyhalatinsággal, görögösen, táviratilag, indulatszókban s még több tucatnyi módon (összesen nyolcvannyolcféleképpen), az megtudhatja Queneau ellenállhatatlanul mulatságos könyvecskéjéből, amelyek szemelvényeiből állt össze néhány évvel ezelőtt a budapesti Katona József Színház nagy sikerű előadása. Kötetünkben Queneau stílusbravúrjainak teljes színpompája kibontakozik, sőt kiegészül egy rövid, ám annál velősebb Magyar stílgyakkal.

Marcel Proust - Albertine ​nincs többé (A szökevény)
"Minden ​egyes régi nap letétbe helyeződik bennünk, mint egy hatalmas könyvtárban, ahol a legöregebb könyvekből is van egy-egy példány, amit nagy valószínűséggel soha senki nem fog kikérni. Mégis, ha ez a régi nap áttör a rá következett időszakok áttetsző rétegein, a felszínre emelkedik, és úgy szétterül, hogy egész valónkat elborítja, akkor a nevek egy pillanatra visszanyerik hajdani jelentőségüket, az emberek a régi arcukat, mi magunk az akkori lelkünket, s tompa, de immár tűrhetővé szelidült és nem tartós fájdalommal érezzük át a jó ideje megoldhatatlanná vált gondokat, amelyek akkoriban annyira aggasztottak. Énünk nem más, mint állapotaink sorának egymásra rétegződése. A hullámzás folyton a felszínre vet egyes régebbi részeket."

Marcel Proust - A ​fogoly lány
Vannak ​vágyak - néha a szájunk köré is kirajzolódnak -, melyek, ha már engedtük kifejlődni őket, nem maradhatnak kielégítetlenül, legyen bármi is a következményük: nem bírjuk megállni - ha túlságosan régóta nézzük -, hogy meg ne csókoljunk egy fedetlenül hagyott vállat, s ajkunk úgy csap le rá, mint madár a kígyóra, vagy hogy egyetlen falással el ne tüntessünk egy süteményt, melyet a farkaséhség igézővé varázsol, nem bírunk lemondani a csodálkozásról, a zavarról, a fájdalomról vagy a derűről, amelyet meggondoltlan szavainkkal váltunk ki lelkéből.

Marcel Proust - A ​megtalált idő
A ​megtalált idő talán a regényfolyam legfontosabb része, ez adja teoretikus foglalatát, egyedülálló irodalomelméleti, alkotáslélektani gondolatokkal. Itt olvashatók Proust nevezetes töprengései a művészet szerepéről. E kötet szól a legközvetlenebbül a történelmi, társadalmi háttérről, a világháború jelenlétéről a mindennapokban, a legszűkebben személyes és a legtágabban világtörténelmi összefonódásokról. Az egymásra rétgeződő finom megfigyelések és reflexiók szövedéke mesteri fordításban tárul fel.

Marcel Proust - Szodoma ​és Gomorra
"Gyakran ​csak teremtő fantázia híján nem jutunk elég messzire a szenvedésben. S nincs az a szörnyű valóság, amely a fájdalommal ne hozná meg egy szép felfedezés örömét is, hiszen csupán új, világos formát ad annak, amin, bár nem is sejtettük, régóta rágódtunk."

Oscar Wilde - Dorian ​Gray arcképe
Oscar ​Wilde klasszikus regényének hőse, a gazdag, gyönyörű és naiv fiatalember, Dorian Gray megszállottja annak a gondolatnak, hogy örökké fiatal és szép maradjon, s ezért még akár a lelkét is eladná. Miután az egyik barátja megfesti portréját, a fiú csak azt fájlalja, hogy az ő szépségét az élet és az idő hamar lerombolja majd, míg a képe örök marad, s azt kívánja, hogy bárcsak ez fordítva lenne. A fiatalember hamarosan cinikus barátja, Lord Henry Wotton befolyása alá kerül, aki ráébreszti az élet ízeire. Dorian átadja magát az önző és rafinált élvezeteknek, férfiakat és nőket taszít a bűn útjára, majd egyre mélyebbre süllyed, s a züllés minden nemét és formáját megtapasztalja. Az események egyre riasztóbb fordulatot vesznek, mivel nemsokára megtudja, hogy kívánsága teljesült. Legnagyobb csodálkozására ugyanis csak a róla készült kép öregszik. Arca és szeme őrzi az ártatlan ifjú szépségét, a festett arcmás viszont, amelyet gondosan elzárva tart háza egy titkos helyiségében, híven mutatja az idő és a bűn rombolását vonásain. Ekkor úgy érzi, itt az ideje megváltoztatnia az életét. Hogy teljesen tisztára mossa magát, bűnös múltjának tanúját, a szörnyűséges képet meg akarja semmisíteni...

Oscar Wilde - Dorian ​Gray arcképe / Mesék - Elbeszélések
Oscar ​Wilde, a századvégi Anglia dandyje, divatdiktátora és művésze nemcsak műveivel, hanem pózokból megkomponált személyiségével is kívánt hatni. Ifjan került a londoni társaság, a művészvilág középpontjába, lett sikeres és vagyonos ember, és ugyancsak ifjan zuhant, hírhedt botránya következtében, a börtönvilág mélyére, hogy rövid élete utolsó éveit önkéntes száműzetésben töltse Franciaországban. Halál után jó fél századra kiesett a közönség kegyeiből, de az elmúlt évtizedekben, párhuzamosan a szecesszió iránti érdeklődés növekedésével, ismét mind többen olvassák. "Ha egy kis része is igaz annak - írja kötetünk utószavában Török András -, amit a kortársak feljegyeztek, Wilde valóban zseni volt, ahogy magáról híresztelte: az élőszó zsenije." Kivételes tehetségének természetesen nem kevés írásos nyoma is maradt, méghozzá többféle műfajban: írt versek, drámát, szépprózát, művészetbölcseleti esszét. Kötetünk legjobb prózai írásaiból válogatott: gyermekien tiszta hangú meséiből, kísérteties-szellemes elbeszéléseiből, és közöljük hátborzongató bűnügyi művészregényét, a Dorian Gray arcképé-t.

Szathmári Sándor - Hiába
Századunk ​egyik legkülönösebb és legrejtélyesebb magyar írójának művét tartja kezében az olvasó. Szathmári Sándort (1898-1974) eddig főként a Kazohinia című szatirikus utópiája révén ismerték, s csak a lexikonok említik egy, a harmincas évek elején írott művét, melynek kézirata csak 1989-ben került elő. Szathmári e művét 1932-ben írta, amikor a Szovjetuniótól nyugatra még senkinek sem lehetett reális képe a "megvalósuló kommunizmusról", ám ő hihetetlen logikával és fantáziával megalkotta a kommunizmus rémtetteinek enciklopédiáját. A Hiába tehát jóval megelőzte Orwell Állatfarm-ját (1945) és 1984 című regényét (1949), s miközben Orwell művei világhódító útjukra indultak, Szathmárinak titkolnia kellett Budapesten, hogy van egy regénye, amely legalább olyan érdekes, mint a két világsiker. A regény cselekménye 2028-ban játszódik Magyarországon, egy képzeletbeli kisvárosban és Budapesten, ahol a Gellért-hegy új neve Lenin-hegy, tetején az ijesztő méretű forradalmi emlékművel, a Rókus Kórház még mindig létezik a sok lebontási javaslat ellenére, s a Thököly út végén, Zuglóban az "élproletárok" minden luxussal felszerelt palotanegyede látható. Megdöbbentő pontossággal határozza meg (1932-ben!) a második világháború kitörésének évét, megjósolva, mely országok háborúznak egymással. A háború után egy világforradalom következtében hatalmas szovjet köztársaságok (önkényuralmak) alakulnak ki, hogy aztán az 1980-as években lezajlott újabb forradalmakban kivívott "népjogokat" az új hatalom visszavonja, s - ismét a marxizmus nevében - kialakítsa saját önkényuralmát. Az egyetlen és mindenható filozófia itt a marxizmus, és Marx "látnok, mert előre megjósolta a proletariátus győzelmét. Az élproletariátust, a termelés vezetőségét Marx alapította." A luxuséletet élő élproletárok mellett csak két társadalmi csoport van: a fejmunkásoké (szellemi dolgozók, a hatalom kizárólagos szolgálatában) és a gépészek (a társadalom páriái, az anyagi javak termelői). Ebben a társadalomban az élet minden jelensége kísértetiesen a közelmúlt szocializmusához halonló, s innen próbál kimenekülni Hajós, a regény főhőse, amikor - a szovjet engedélyével - megalapít egy független "önellátási telepet", egy más élet megteremtésének reményében...

Jean-Jacques Rousseau - Vallomások
"Ha ​emlékem velem együtt múlna el, zokszó nélkül tűrném az igaztalan és múló gyalázatot, de mert nevem végül is élni fog, vele együtt igyekszem továbbadni a szerencsétlen ember emlékét is, aki viselte" - írja Rousseau a Vallomásokban, s kegyetlen őszinteséggel tárja fel életét, tetteit és gondolatait. A Vallomások nem szabályszerű önéletrajz, nemcsak az író kalandos és zaklatott élettörténetét kínálja, hanem egy emberi lélek útját, egy lelkiismeret történetét is elénk tárja, ugyanakkor végig izgalmas és olvasmányos, akár egy regény. E zseniális remekmű erejét és hatását nem homályosítják el a századok, mert Rousseau-nak a saját életén és korán keresztül sikerült bemutatnia az embert.

Nádas Péter - Saját ​halál
"A ​mondatok lélegzetvételének Nádastól évtizedek óta ismerős ritmusa, a szövegalakítás cicomátlan szépsége, az érdektelenség szálaiból szőtt cselekmény érdekesség közepette a legfigyelemreméltóbb a saját (három és fél percnyi) halálát haló elbeszélőnek a tudatvesztést is felidéző-érzékeltető mozgása az én- állapot és az ő-állapot között. Annak a leírása, ahogy a meghaló eltávozik az élőből." (Tarján Tamás)

Friedrich Nietzsche - Így ​szólott Zarathustra
Friedrich ​Nietzsche 1883 és 1885 között született, költői ihletettségű munkáját már a századelőn megismerhette a magyar olvasó - mi több, szinte egy időben két fordításban is. Bár Wildner Ödön fordítását például Ady Endre is méltatta, mára mindkét fordítás elavult. Kurdi Imre új fordításához a szerkesztők gazdag jegyzetapparátust készítettek, s ezzel a kötet nemzetközi mércével mérve is egyedülálló vállalkozásnak tekinthető.

Friedrich Nietzsche - Zarathustra
Az ​Imígyen szóla Zarathustra (1883) a filozófiatörténészek szerint szerzője kevésbé kidolgozott, nem elsőrangú fontosságú művei közé tartozik, az irodalmárok viszont a költő Nietzsche egyik legjobb művének tartják, a nem filozófus Nietzsche-olvasóknak pedig mindenkor a legnépszerűbb, legkedvesebb olvasmánya volt. A szerző - alakmása, alteregója, a perzsa vallásalapító, Zarathustra maszkjában - próféciáit mondja el benne. E próféciák értelmét, irányultságát mindmáig vitatják. Sokan a legreakciósabb, prefasiszta elméletek megnyilvánulását vélik kiolvasni belőlük (Zarathustra az Übermenschet, a felsőbbrendű embert jövendöli, hirdeti meg bennük); mások a pozitivista értékválság dokumentumának tekintik. A huszadik század szinte minden fontos irodalmi irányzata sokat köszönhet e műnek: irodalomtörténeti, filozófiai és esztétikai szempontból alapvető jelentőségű.