Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Levandra
5.0/5

Ebben ​a regényben megkaptam mindazt, amit annyira szeretek Agtaha Christie regényeiben. Izgalmas nyomozás, időről időre felbukkanó fontos információk, részletesen kidolgozott eset, Ez a könyv jó példa arra, hogy Poirot és Miss. Marple nélkül is lehet izgalmas és olvasmányos egy A.C. krimi.


Megint ​egy Agatha Christie – féle regény, ahol a fantasztikusan kidolgozott történet mellé humor is társul.
Gyilkosság, rejtély, utazás, bonyodalom – van itt minden ami egy krimit igazán olvashatóvá tesz, a szereplők pedig igazán feledtetik velem a két klasszikus (Miss Marple és Hercule Poirot) hiányát.


h_orsi
4.5/5

A ​nem mindennapi (és átlagon felüli) kriminek több fontosabb szereplője is van. Az sem meglepő, hogy szinte mindenki gyanúba keveredik. Az éjjeliőrtől a tisztességes ezredesen keresztül a titkárnőig. A kalandoknak pedig soha sem lesz végük. Mindig történik valami. Egy cetlivel kezdődik, hajóúttal folytatódik, kikötünk Afrikában, majd vonatút és egy különös szinte majdnem lakatlan sziget is fontos helyszínként szolgál.

A romantikus szál igencsak átszövi az egész történetet. Kicsit hirtelennek éreztem a nagy szerelemre találást, de Agatha nagyon szépen megírta ezt is. Igazság szerint végig olyan érzésem volt mintha ezt nem is ugyanaz alkotta volna, aki a Poirot regényeket írta. Azokban is gyors és váratlan a szerelem, de nem ennyire teljes és szép. A könyv vége pedig igazán csak hab a tortán.

A szépségét csak az tompítja el, hogy túl hamar rá lehetett jönni a bűnöző kilétére.

http://konyvkoktel.blogspot.hu/2016/07/agatha-christie-7.html


Agatha ​Christie az egyik kedvenc íróm de ez most annyira nem ragadott magával. Jól szórakoztam de hiányzott valami. Talán csak Miss Marple és Mr Poirot.


Hoacin
4.5/5

Szerethető, ​kicsit lányregénybe hajló krimi, amelyben a kalandvágyó ifjú hősnő lelkesen veti bele magát egy olyan ügy kinyomozásába, amihez ugyan semmi köze, de legalább esélyesen életveszélyes. Vágjunk neki a nagyvilágnak nyolcvanhét fonttal a zsebünkben, lesz, ami lesz! Közben cserfesen és életvidáman magunkba bolondítjuk a fél hajót, hasznos barátságokat kötünk, ismeretlen ellenségeket szerzünk, természetesen szerelmesek leszünk, és mellékesen megpróbálnak megölni. Kell ennél több egy tartalmas utazáshoz? Esetleg még pár rejtély, plusz az, hogy majdnem mindenki gyanús. Valamint negyvenckilenc faállatka, gyémántok, és némi Asafoetida elhintve a kabinunkban.
Bár Agatha Christie legzsengébb regényei közül való, ez talán csak néhány sziruposabb jelenetben érzékelhető, meg hogy az egész sztorit áthatja valami naiv, üde báj. Szereplőink viselkedése gyakran erősen valószínűtlen, de oda se neki, mert ez csuda jól áll nekik! Formás lábú főhősnőnk sárgarépát tűz a kalapjára, barátnője, a “tökéletesen kivitelezett példány”, szexinek véli a fojtogatást, a tréfás Sir Eustace Pedler kora reggel mindent a földhöz vág, tizennegyedik századi méregkeverő fizimiskájú titkára pedig nem győzi útba tenni a súlyos iratládát. Race ezredes a legcsinosabb ember a hajón, (bár egyesek szerint “néma, hosszú lábú levente”), de a nők persze előbb elolvadnak egy fölényes, bosszantó figurától, “aki úgy tud udvarolni, mint egy Grál-lovagba oltott ősember.”
A szimpatikusan kelekótya nyomozásból megtudjuk, hogy kenyérgalacsinnal célszerűen lehet névjegyet tisztítani, hogy “egy hajóúton mindenki el szokta jegyezni magát. Már csak unalmában is”, hogy tényleg nem mindenki az, akinek látszik… és hogy környezetünk nem feltétlen megértő, ha egyszerre hat macskával akarjuk gazdagítani a poggyászunkat.
Aranyos kaland volt ez, parádés szereplőgárdával. Tetszett. :) [spoiler]Nade hogy Sir Eustace Pedler, elsőszámú kedvencem lett megtéve gyilkosnak… erre valóban nem számítottam, és még akkor is reménykedtem, hogy félrevezetés csupán, amikor bebizonyosodott, hogy tényleg ő a gyilkos. Még az olvasásélményemet is majdnem elrontotta, de aztán a bohókás levele, meg Anne álláspontja nálam is helyrebillentette a mérleget. Újabb tétel a valószínűtlen aranyosságok listáján: itt még a főgalád is szerethető, vicces, és bár elintéz mindenkit, de hát neki is érző szíve van, és szíve csücskévé válik bájos főhősnőnk. Még akkor is inkább feleségül venné, amikor épp ki akarja dobni a hajóról a tengerbe![/spoiler] Sokban emlékeztet az írónő egy másik könyvére, de ez még annál is jobb szerintem. :) [spoiler]Az Eljöttek Bagdadba. Ott is magányos, fiatal, szép, és formás lábú a főhősnő. Szintén nekivág a nagyvilágnak, szintén nem riad meg a nyomozástól. Éjszaka mindkettejükhöz belép egy vérző férfi, aki menedéket kér, és akit gyorsan elbújtatnak. Mindkettejüket elrabolják, de nem csüggednek, és mindketten furfangosan, kalandfilmesen megszöknek.[/spoiler]

“Szomorúan vizsgálgattam a kalapomat, mielőtt feltettem a fejemre. Eredetileg Mári-kalap volt, én legalábbis így hívom ezt a fajtát, amit szerintem kimenős kiscselédeknek kéne viselni, bár még sose láttam rajtuk. Fekete szalmából készült, megfelelően méla karimával. Egyszer hirtelen elkapott az ihlet, belerúgtam, jó alaposan megnyomkodtam, és ráerősítettem egy rikító sárgarépát, amitől az egész olyan lett, mint egy kubista látomás. Kifejezetten izgalmas volt.”


KillerCat
5.0/5

Kedves ​történet volt,nagyon szerethető karakterekkel. Izgalmas utazásra indultak,tele cselszövéssel,csavarokkal,de a végére kibogoztak mindent. Nem lett kedvenc,de mindenképp ajánlom elolvasásra.


tonks
4.5/5

Nem ​tipikus Agatha Christie, de én csak örültem ennek – nem véletlenül választottam tőle Poirot-tól, Miss Marple-től független történetet az írói munkássága első éveiből.
Bár van gyilkosság és nyomozás, mégis a kalandregény címkét érzem a legtalálóbbnak, mert ez tényleg minden ízében az: a helyszínek (a hajóút, Afrika) pazar háttérdíszletet nyújtottak a cselekménynek és az ember izgulhat a főszereplőért, Anne-ért. Néha kicsit ostoba volt, de egyébként egy talpraesett, őszinte személyiség, ami bizonyára meglepő volt a 20-as években. (Mondjuk Miss Marple is miket nem profitált abból, hogy kinek nézte a kora társadalma…) Kalandregényhez méltóan a rejtélyekhez romantikus szál is kapcsolódott, amit szinte végig vigyorogtam, a krimiszál pedig szépen végigfutott a történeten, több csúcspontot is adva. A végén volt egy kis hiányérzetem, kár, hogy Christie nem írt folytatást.
Az írónő maga pedig szerintem nagyon élvezhette az írást, kicsit Jane Austent juttatta eszembe az ironikus, humoros stílusa, és briliánsan kihasználta a váltott szemszögű történetmesélést, de hát nem hiába ő a krimi koronázatlan királynője.


clarisssa
4.5/5

Szuper ​kalandregény sok utazással, szerethető hősökkel, egy csipetnyi romantikával, rengeteg bátorsággal, vagánysággal, lazasággal, fordulattal, bonyodalommal. Meglepett, hogy egy nyomozás Poirot nélkül is ennyire jó lehet, pedig nem kellett volna kételkednem Agatha Christie-ben. Szinte letehetetlen ez a könyv: izgalmas, hangulatos, pont a megfelelő arányban humoros-ironikus. Én nagyon élveztem, tökéletes kikapcsolódás volt!


pável
3.5/5

“- ​Anne, drágám, hol voltál? Halálra aggódtam magam miattad. Merre jártál?
– A kalandok földjén. ‘Pamela kalandja’ harmadik folytatás.”

Afrikai gyémántsvnidli körül forgó történet, akadnak hullák is, de valahogy vértelen az egész, és az (egyik) elbeszélő hang is olyan inkább, mint egy korán érő, de mégiscsak kamasz lány titkos naplója. Sajnos még A.C. stílusa is pubertáskorát nyögi, éretlen, dagályos, bár némi szellemesség meg-megcsillan. Erősen hasonlít azokra a ponyvákra, amiket hősnőnk is olvasgatott kamaszként: kaland, szerelem, egzotikum.

Annyira vásári ponyváért, netán hollywoodi rendezőért kiált: amikor pl. még a fojtogatós jelenet is átmegy szerelmi vallomásba a hajófedélzeten. Ezekből a sikerületlen művekből látszik, Agatha C. milyen magasságokba is hágott a későbbiekben. (Illetve honnan mászott ki, mikor néha visszaesett ide…)

Se szafariruhából, se konfekcióöltönyből nem lehet kisestélyit vagy zsakettet varrni, még ha mindenestül felfejtjük, akkor se. Azért a javára szól a limonádé-fajsúlyú, de tényleg üdítő humora, és az a narrációs trükk, melyet először itt használ, hogy aztán alig pár év múlva egyik legnagyobb krimijét egyenesen erre építse.

Az öveket kérjük becsatolni:
“Egy hajóúton mindenki el szokta jegyezni magát. Már csak unalmában is.”

Hogyan vihetnénk olcsón igazi egzotikumot a brit konyhába?
“Egyébként szeretném megragadni az alkalmat, figyelmeztetni az olvasót, hogy a könyv, amelyet a kezében tart, nem Dél-Afrikáról szól. Nem ígérhetek hamisítatlan couleur locále-t, nyilván tudják, mire gondolok, minden oldalon legalább tíz dőltbetűs szót. Nagyra tartom érte a szerzőket, de én nem értek hozzá. Ha például valaki a csendes óceáni szigetvilágnál is, feltétlenül megemlíti beche-de-mer-t. Én nem tudom, mi az a beche-de-mer, sose tudtam, s valószínűleg soha nem is fogom megtudni. Egyszer-kétszer próbáltam kitalálni, de mindig melléfogtam. Dél-Afrika esetében leghelyesebb, ha a szerző rögtön elkezdi a stoep-et emlegetni. Hogy az mi? Pontosan nem tudom. Valami olyasmi, ami körbefut a házak körül, s ki lehet rá ülni. A világ más pontjain ugyanezt verandának mondják, esetleg piazzának vagy hahánának S ott van a paw-paw. Sokszor olvastam már paw-paw-ról. Sőt, elég könnyen rá is jöttem, hogy az, amikor a szemem láttára szakítottak le egyel reggelire. Először azt gondoltam, megbuggyant dinnyét tettek elém. De a holland pincérnő elárulta, mi az, és rábeszélt, hogy tegyek rá citromlé levet és cukrot, s kóstoljam meg még egyszer. Végül nagyon örültem a szerencsének, hogy a sors összehozott egy paw-paw-val. A tudatom mélyén mindig a hulahulával kapcsolódik össze, ami hacsak nem tévedek – az a fajta száraz fűből kötött szoknyaszerűség, amilyenben a hawaii lányok szoktak táncolni. Bár talán mégse, az a lava-lava. Egy mindenesetre biztos, ezek a dolgok Anglia után nagyon felderítik az ember szívét. Komor szigetünkön sokkal kedélyesebb lenne az élet erről meg vagyok győződve, ha reggelire bacon-bacont lehetne enni, s utána sweater-sweaterben mehetne az ember, hogy rendezze a számláját.

Agatha szörfös fotóihoz illik ez az idézet:
“Korán volt még a vendégséghez, megindultam hát a fürdőpavilonok felé. S mikor megérkeztek, nem óhajtok-e egy surf-öt, természetesen igent mondtam. A szörfözés nagyon könnyűnek látszik. Hát nem az. Erről ne többet. Úgy felingerelt az ostoba deszka, hogy majdnem elhajítottam, de elhatároztam, hogy az első adandó alkalommal ismét megpróbálom. Nem fog ki rajtam! S akkor teljesen véletlenül néhány másodpercre talpon maradtam, így győzelmi mámorban mentem ki a partra. Ilyen a szörfözés. Az ember vagy átkozódik, vagy ostoba önelégültséggel vigyorog. Elég.”

Limonádé – vagy annak cukros, vizes paródiája?
“Olyan volt az egész, mint a „Pamela kalandjai”-nak harmadik folytatása. Hányszor ültem be a moziba hatpennys jeggyel, s kétpennys tejcsokoládét majszolva hányszor bámultam a vásznat. Hányszor reméltem, hogy egyszer majd velem is történik valami hasonló! Hát most megkaptad mégpedig alaposan. De valahogy nem éreztem a dolgot olyan szórakoztatónak, mint ahogy azt moziban képzeltem. Filmen egészen más. Az ember tudja, hogy folyt. köv. De az életben nem lehet arra számítani, hogy a hősnő nem fejezi be pályafutását a soron levő folytatás kellős közepén.

Fontos bekezdés – ügyesen elviccelte ezt is, hogy ne vedd komolyan. Az a gyanús, ha nem gyanús!
“Ó, Anne, Race ezredest és Sir Eustace-t csak nem vagy képes gyanúsítani! – Mért ne? – kérdeztem elkomolyodva. – Ha egyetlen detektívtörténetet is olvastál már életedben, tudhatod, hogy mindig az a gyilkos, akiről a legkevésbé gondolná az ember. Rengeteg bűnöző került ki abból a joviális, köpcös típusból, amilyen Sir Eustace. – Race ezredes nem kifejezetten köpcös – és nem is túl joviális. – Olyan is volt elég. Inas, mogorva alkat – vágtam vissza. – Nem állítom, hogy súlyos gyanú merülhet fel ellenük, de végül is azt a nőt Sir Eustace házában gyilkolták meg… – Tudom, tudom, nem kell az egészet elölről kezdeni. Majd én szemmel tartom a nevedben, Suzanne, s ha még köpcösebb kezdene lenni és még joviálisabb, majd sürgönyzök: „Sir E. dagad. Nagyon gyanús. Gyere azonnal”.

Még mindig a gyanúról és a teremtésről.
“- Nem látok más megoldást. Pagett benne van. Az, hogy leakart dobni a hajóról, tény, ezt nem lehet számításon kívül hagyni, s ha belekalkuláljuk, minden más stimmel. Olyan meggyőződéssel véded, miért? – Az arca miatt. – Az arca miatt? Hát az arca éppen… – Tudom, mit akarsz mondani: gonosz, rosszindulatú. De éppen ez az. Nem létezik, hogy akinek ilyen az arca, tényleg gonosz legyen. A Teremtő ragyogó humorérzékét dicséri, hogy ilyen arccal küldte a világba.

A magyar nők már Agatha fiatalkorában veszélyesen szépek lehettek:
“- Áthajóztunk – diadalmámorban – Kimberley-be. A legszebb gyémántokat áthoztuk, hogy megmutassuk a szakembereknek. És akkor a hotelban megláttuk azt a nőt… Lélegzetvisszafojtva vártam, mi jön. Rayburn keze az ajtókitámasztón görcsösen megfeszült. – Anita Grünberg – ez volt az igazi neve. Színésznő volt. Fiatal és nagyon szép. Dél-Afrikában született, de az anyja, azt hiszem, Magyarországról származott. Volt benne valami titokzatos, amitől persze még ellenállhatatlanabbnak látszott a két fiú szemében. Könnyű dolga volt velünk. Mind a ketten azonnal megrészegültünk ahogy megláttuk, s a szenvedélyt halálosan komolyan vettük.
(2014k)


Galagonya33
5.0/5

Imádtam. ​Tündéri volt, naiv. Hihetelen módon nemcsak a főhősnőt lehetett szeretni, de a {{főgonoszt is}}. :) Ez a regénye A.C.-nek inkább romantikus kalandregény, mint krimi, bár a krimi szál tagadhatatlan. Ha még nem olvastál Christie-t, ezzel bátran lehet indítani.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
4.0/5

Statisztika

11.7
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók