Ajax-loader

A ​Sikátort 1965-ben adták ki, majd egy évvel később filmváltozata is a közönség elé került. Főhőse, Bognár Vince elszántan tör célja felé: megteremteni ügyes keze munkájával, leleménnyel a meleg családi fészket, ahol kedvére eléldegélhet, s ahol nem éri a külvilág száz baja, gondja. Már-már úgy látszik, a legjobb úton halad, amikor a csendes idill hirtelen-váratlan véres tragédiába csap át.
Kertész Ákos számára a kirobbanó sikert a Makra hozta meg. József Attila-díjat kapott rá, egy fél éven belül a második kiadás is napok alatt elfogyott a könyvesboltokból, drámaváltozatát a József Attila Színház azonnal műsorra tűzte, majd film is készült belőle.
A Makrát két vékonyabb kötete követte: novellákkal, kisregényekkel, drámákkal, de az újabb regény majd egy évtizedet váratott magára. A Családi ház manzárddal megfelelt azoknak az elvárásoknak, amelyeket a Makrával keltett olvasóiban. Arra tett kísérletet, hogy eredeti szemlélettel és összefüggéseket fölismerő életszemlélettel szóljon a nyolcvanas évek elején a társadalmi viszonyokról és a tudat torzulásairól, ahogyan 1971-ben is ezt tette a “hetvenes évek Rozsdatemetőjében”.
A Családi ház manzárddal némi módosítással ugyanabban a közegben játszódik, mint Makra, a középpontba állított szituáció is hasonló: adva van egy tehetséges, töprengő ember, nem sablon szerinti figura, aki mást, szebbet, nemesebbet akar, mint környezete. Történetük végére mindketten kénytelenek belátni, hogy kudarcot vallottak, törekvéseik előtt nemcsak, hogy értetlenül áll mindenki, de szándékaik még tragédiákat is okoznak. Makra öngyilkosságot követ el, a másik regény főhőse, Burián Károly szatirikus happy enddel életformát változtat.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók

  • Nem szerepel egyetlen kollekcióban sem.