Ginny Holland családi fészke kiürült: lánya, Jem egyetemista lett, Ginny pedig nem győz csodálkozni, mennyire egyedül érzi magát. Eljött az idő, hogy új életet kezdjen. De vajon sikerülhet még? Szerelmek, félreértések, örömökkel és buktatókkal teli anya-lánya viszony, izgalmas éjszakák és szorgos nappalok, sok humor és bölcs aranyköpések: ki mondta, hogy könnyű út vezet a boldogsághoz? Jill Mansell szellemes, fordulatos női regényeit lehetetlen letenni. Tökéletes kikapcsolódás, és olvasás közben végig azt érezzük, mintha a legjobb barátnőnkkel beszélgetnénk. Ő is, mi is pontosan tudjuk, manapság milyen nehéz nőnek lenni, de mégsem megoldhatatlan feladat. Jill Mansell Bristolban él gyermekeivel és férjével, és minden idejét az írásnak szenteli. Habár, saját bevallása szerint ez nem egészen igaz, hiszen „sokat tévézik, gumicukrot eszik, imádja a házuk melletti sportpályán edző rögbijátékosokat bámulni, és órákat lóg a neten azon csodálkozva, hogy mennyi írónak van ma már blogja. Csakis akkor lát hozzá a munkához, amikor az összes lehetséges pótcselekvésből kifogyott.” Népszerű regényeit eddig több mint 3 millió példányban adták el, és számos nyelvre lefordították szerte a világon.
Kapcsolódó könyvek
Rosamunde Pilcher - Tengerparti románc
Prue intelligens, művészi hajlamokkal megáldott, független - de valami hiányzik az életéből. Anyja konvencionális, unalmas házasságot szorgalmaz a számára, ezért Prue örömmel ragadja meg az alkalmat, hogy elmeneküljön Londonból, s különc, bohém nagynénjénél keressen menedéket Cornwallban.
Véletlen találkozás a tengerparton - s a lány megismerkedik egy vonzó, fiatal művésszel. Egy-két idilli napot töltenek együtt, de valami nyugtalanítja Danielt. Prue, akinek már csöppet sem közömbös a férfi, megpróbálja felderíteni a rejtélyt...
Katie Fforde - Hív Amszterdam
Mit tegyünk, ha a férjünk lecserél egy szexi, fiatal szőkére? Vagy mit tegyünk, ha az álomesküvő előtt eszmélünk rá, hogy a Nagy Ő mégsem az Igazi? Jo Edwards sohasem tervezte, hogy hajón fog élni. Még azt sem tudja biztosan, hogy szereti-e a vizet. De amikor a férje kidobja, mégis egy állóhajóra költözik… Dora Hamilton sohasem tervezte, hogy meglép a tulajdon esküvőjéről. De amikor eljön a várva várt nap, mégis menekülőre fogja – és egyetlen lehetősége, hogy elfogadja Jo ajánlatát, ő is a hajó fedélzetén keres menedéket… A két barátnő elhatározza, hogy örökre lemond a férfiakról, arra viszont nem számítanak, hogy a pasik hamarosan csőstül rajongják körül őket, sőt, miután kihajóznak, életük legnagyobb kalandja veszi kezdetét.
Jill Mansell - Az első az utolsó?
Jessie Roscoe évekig titkolta, ki is a fia édesapja, senki sem tudta az igazságot. Ám tizennyolc év elteltével a szóban forgó férfi - Toby Gillespie,a karizmatikus színész - épp Jessie szomszédságába költözik. A titokra gyorsan fény derül, hiszen Tobynak elég egyetlen pillantást vetnie a fiúra, hogy egy kis fejszámolást követően felmérje a helyzetet. A férfi nagyon boldog, hogy ennyi év után viszontláthatja régi szerelmét, a fiával való találkozás pedig hatalmas meglepetés a számára. De mit szól mindehhez a felesége és kamasz gyerekei?
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az egykori szerelmesek között a szikra még nem hunyt ki. Ugyan Jessie nem bízik a boldog beteljesülésben, azt még ő sem sejti, hogy semmi sem az, aminek látszik, és mindenkire várnak még meglepetések...
Makrancos kamaszok, titkokat rejtegető szomszédok, undok anyósok, félrelépő férjek és hamis látszatházasságok - a pergő történetben mindenterítékre kerül, sok humorral és szeretettel tálalva. Pont úgy, mintha csak a legjobb barátnőnkkel beszélgetnénk.
Jill Mansell sok éven át a bristoli Burden Neurológiai Intézet munkatársa volt, ma főállású író. Népszerű regényeit eddig több mint 3 millió példányban adták el, és számos nyelvre lefordították szerte a világon.
Katie Fforde - Ház kilátással
Ellie Summer élete alaposan felbolydult. Néhány hónappal ezelőtt még nagyon boldog volt barátjával, Rickkel. Ám amikor kiderül, hogy terhes, keserűen kell tudomásul vennie, hogy Rick hallani sem akar a gyerekről.
Grace Soudley élete sem túl vidám. Férje elhagyta egy másik nőért. Biztonságot egyedül a nagynénjétől örökölt csodálatos régi ház nyújt neki. A tető megjavítására még futotta, ám az egész ház felújítására már nem. Márpedig ha nem jut valahonnan egy horribilis összeghez, otthona és ezzel élete is összeomlik.
Ellie és Grace találkozik, s bár a két nő merőben különbözik, segíteni próbálnak egymásnak. Ellie-nek szüksége van arra, hogy valahol befogadják, Grace-nek pedig szüksége van albérlőre. Mindkettőnek a másikra. De ekkor váratlanul megjelenik Grace mostohalánya, Demi, majd a rendkívül nyugtalanító és rendkívül vonzó Flynn Cormack. Amikor Grace váratlanul néhány szép és talán kincset érő festményre bukkan, felgyorsulnak az események. Feltűnnek a színen a kapzsi testvérek, és nem akármilyen szerelmi bonyodalmak is keletkeznek.
Katie Fforde a romantikus női irodalom egyik csillaga, akinek regényei több országban vezetik a sikerlistákat. A Szerelmes levelek, a Hív Amszterdam, a Száz boldog esküvőm és a Tökéletes ajánlat írónőjének új könyve garantáltan élvezetes, humoros és romantikus olvasmány.
Jill Mansell - ...szólóban
Amikor a szép és tehetséges, ám a szerelemben nem túl szerencsés festőnő, Tessa Duvall egy unalmas partin megismerkedik Ross Monahannal, nincsenek illúziói a férfival kapcsolatban, akit az egész város szélhámosként ismer. A lány tudja, hogy Rosst csak egy valami érdekli, így azon a bizonyos éjszakán ő is boldogan adja át magát az élvezeteknek. Pár héttel később azonban Tessa, miután négy sonkás-tojásos szendvicset fal föl egy ültő helyében, rájön, hogy az egyéjszakás kalandnak kicsivel komolyabb következményei lettek, mint hitte.
A temperamentumos és öntörvényű Tessa elhatározza, hogy egyedül vág neki a nagy feladatnak, de Rossnak, aki nincs hozzászokva, hogy visszautasítsák, más tervei vannak...
Jill Mansell szellemes, fordulatos női regényeit lehetetlen letenni. Tökéletes kikapcsolódás, és olvasás közben végig azt érezzük, mintha a legjobb barátnőnkkel beszélgetnénk. Ő is, mi is pontosan tudjuk, manapság milyen nehéz nőnek lenni, de mégsem megoldhatatlan feladat. Jill Mansell Bristolban él gyermekeivel és férjével, és minden idejét az írásnak szenteli, habár, saját bevallása szerint ez nem egészen igaz, hiszen „sokat tévézik, gumicukrot eszik, imádja a házuk melletti sportpályán edző rögbijátékosokat bámulni, és órákat lóg a neten azon csodálkozva, hogy mennyi írónak van ma már blogja. Csakis akkor lát hozzá a munkához, amikor az összes lehetséges pótcselekvésből kifogyott.” Népszerű regényeit eddig több mint 3 millió példányban adták el, és számos nyelvre lefordították szerte a világon.
Katie Fforde - Szerelem kétszer
Sian Bishop életében csak egyszer nem törődött a következményekkel, és e pillanatnyi meggondolatlanságából született szeretett kisfia, Rory. Bár Sian imádja annak a vad éjszakának a gyümölcsét, azóta mindig a biztosabb utat választotta. Így, amikor a megbízható, odaadó Richard felveti, hogy költözzön vidékre, maga mögött hagyja a londoni nyüzsgést, és szívvel-lélekkel veti bele magát új, falusi élete örömeibe, a kertészkedésbe festői szépségű kis háza körül és bútorrestaurátori vállalkozása felfuttatásába. Mindehhez ráadásul pompás keretet biztosít az angol vidék szépsége...
Csakhogy egy varázslatos nyári estén minden jó szándékát megtorpedózza Gus Berresford betoppanása. Az egykori felfedező és főfoglalkozású szívtipró, elbűvölő és magával ragadó férfi, de éppen az ellenkezője annak, akit egy gyermekét egyedül nevelő fiatal anya társként elképzel magának. Gusnak és Siannak azonban nem ez az első találkozása. Most azonban Siannak igazán nem hiányzik egy futó kaland, és nem szerethet bele a legalkalmatlanabb kérőbe, akit csak a sors az útjába sodor, még akkor sem, ha a végzet már kétszer hozta össze őket. De ki tudja, hova vezet egy nyári szerelem?
Katie Fforde a romantikus női irodalom egyik csillaga, akinek regényei több országban vezetik a sikerlistákat. A "Szerelmes levelek", a "Hív Amszterdam", a "Száz boldog esküvőm", a "Tökéletes ajánlat" és a "Ház kilátással" írónőjének új könyve garantáltan élvezetes, humoros és romantikus olvasmány.
Jodi Picoult - Törékeny
Egy törékeny kislány, egy összetört anyai szív
Egy házaspár mindennél jobban szeretne kisbabát. Nagy nehézségek után végre meg is születik Willow, aki sajnos súlyos csonttörékenységgel jön a világra. Hat éves koráig hetvenöt csontja törik el, még egy tüsszentés is életveszélybe sodorhatja. A család békéjét óhatatlanul is felborítja az állandó riadókészültség: az édesanya előző házasságából származó lánya egyre veszélyesebb módon igyekszik felhívni magára a figyelmet, a korábban boldog életet élő pár összekap minden apróságon, és az anya által elindított kártérítési per alperese pedig éppen egyetlen és legjobb barátnője.
A világhírű amerikai bestsellerszerző új regénye megmutatja, milyen könnyen elszakad a szeretetből és öncsalásból, kegyes hazugságokból és elhallgatásokból szőtt háló, és a zuhanás után rájövünk, milyen törékeny az életünk.
Jill Mansell - Szerepcsere
Dexter Yates jóképű, gazdag pénzügyi szakértő. Igazi nőfaló, gondtalanul él Londonban, az ágyában szebbnél szebb nők váltják egymást. Ám a helyzet drámaian megváltozik, amikor nővére meghal, és kiderül, Dexter gyámságára hagyta 8 hónapos kislányát, Delphit.
Molly Hayes grafikusnő korábbi párkapcsolatai rendre kudarcba fulladtak. Amikor Dexter a kisbabával a szomszédjába költözik, lassan kölcsönös vonzalom alakul ki köztük. De Molly óvatos, és nem mer hinni a tapasztalt nőcsábásznak. Elege van már a kötődésre képtelen férfiakból. Egyértelmű a kérdés: mit kell Dexternek tennie, hogy Molly higgyen neki?
Jill Mansell az egyik legnépszerűbb angol írónő. Regényeit életszerű helyzetek, csavaros történetek és humoros csattanók teszik letehetetlenné. Műveit eddig több mint 5 millió példányban adták el, stílusát a kritikusok Marian Keyes, Sophie Kinsella és Nora Roberts könyveihez hasonlítják.
A népszerű bestseller írónő könyveiből eddig több mint 5 millió példány kelt el szerte a világon!
Cecelia Ahern - A holnap titkai
Tamara Goodwin mindent megkapott, amit csak megkívánt. Gazdag családba született, privát tengerparti strandra néző, hatalmas villában nevelkedett, ahol gardróbjában számolatlanul zsúfolódtak a méregdrága, márkás holmik. Mindig csak a jelennek élt, mit sem törődve azzal, mit tartogat a holnap.
Aztán egyik napról a másikra elveszti édesapját, és ettől kezdve a lány és édesanyja életében minden gyökerestől megváltozik. Örökségük tengernyi adósság, így nem marad számukra más választás, mint mindenüket elárvereztetni, majd leköltözni Tamara bácsikájához és nénikéjéhez vidékre. A rokonok otthona, a Kilsaney-kastély árnyékában meghúzódó kapusház magányában azonban a lány egyre csak dublini élete után sóvárog.
Kíváncsiságát egy mozgókönyvtár kelti fel, mely egy napon a Kilsaney-birtok előtt áll meg. Tekintete egy jókora, titokzatos, bőrkötésű kötetre téved, melynek fedelét arany lakat zárja le. Egy kis segítséggel végül sikerül kinyitnia a könyvet. Amit a kötet lapjain talál, attól nemcsak a lélegzete áll el, de egész világa megrendül, ahogy olvasni kezd..
Sarah Dessen - Tökéletes
Jason tökéletes. A zárkózott, maximalista Macy is az akar lenni, ezért jár a fiúval. De létezik-e tökéletes ember, és egyáltalán jó-e hibátlannak lenni? Macy sokáig úgy érzi, a válasz igen. Ezen a nyáron azonban megismerkedik egy egyáltalán nem tökéletes csapattal: a Wish partiszervíz fiatal munkatársaival. Ez a barátság és az új szerelem a büntetett előéletű, de jóravaló és művészi hajlammal megáldott Wesszel felszabadítja, boldogabbá teszi, s átértékelteti a lánnyal egész addigi életét, kapcsolatát „tökéletes” édesanyjával. Végre elkezdheti feldolgozni imádott apja halálát is, amiért alaptalanul felelősnek érzi magát.
Cecelia Ahern - Nyomomban az életem
Mi történik, ha nem veszed komolyan az életed?
Lucy Silchester még a 30. születésnapja előtt megkapja a választ. Élete bekopogtat hozzá egy mókás idegen férfi képében, s szembesíti azzal, amit a szerelmével való szakítása óta nem volt hajlandó tudomásul venni: hogy nagy bánatában szinte megszűnt létezni. S elkezdődik egy megható és mulatságos kalandsorozat, mely során a kissé különc lány újra rátalál családjára, barátaira s bizony a szerelemre is.
Megható, vicces és tanulságos - Cecelia Ahern új regényében bemutatja, mi történik, ha nem figyelsz eléggé az életedre, és hogy sosem késő újrakezdeni.
Fejős Éva - Nápolyi vakáció
Ladányi Niki, a fiatal oknyomozó újságírónő élete nagy sztoriját egy hidegvérű bűnözőnek köszönheti, akit sikeresen rács mögé juttatott. Verbovszky azonban nem felejt, és miután megszökik a zárkából, elindul, hogy bosszút álljon a lányon. Niki éppen forró nyomon van, Magyarországról kicsempészett kutyák után nyomoz Nápolyban, ahová kivételesen az édesanyját is magával viszi. A lány anyja találkozik ifjúkori szerelmével, Alessandróval, és a megkésett randevú az egykori szabóval – ma már sikeres olasz divatház-tulajdonossal – mindkettőjük számára többet jelent a múlt utáni vágyakozásnál. Alessandro fia, Giacomo pedig Niki iránt érez egyre erősebb vonzalmat, de a sarkukban lévő bűnöző, Niki lezáratlan szerelme Andrással, a pesti nyomozóval és a nagymama váratlan és veszélyes küldetése olyan fordulatot hoz a nápolyi vakációba, ami talán örökre megváltoztatja a két család életét…
Vajon újra lehet kezdeni egy kapcsolatot harminc év után? Öröklődik-e a szerelem anyáról lányára? Dönthet-e a fiú apja akarata ellenében, ha a cég és a család jövője a tét? Kitarthat-e a magyar nyomozó az igazság mellett, ha azzal a szeretteit és önmagát is veszélybe sodorja? Szerelem és karrier, bosszú és megbocsátás, hagyomány és újrakezdés; három generáció, két család, egy életre szóló döntés – ez Fejős Éva eddigi legjobb regénye, a Nápolyi vakáció.
Nancy Verde Barr - Az utolsó falat
A huszonkilenc éves Casey Costello, egy reggeli tévéműsor előkészítő szakácsa több félresikerült párkapcsolat után egy életre leírja a férfiakat. Elvégre kinek van ideje ilyen bohóságokra? Casey örül, ha sikerül kézben tartania a zsebkendőnyi méretű előkészítő konyha lármás személyzetét, kedvében járni a hisztis sztárvendégeknek, megfelelni olasz anyukájának (aki szerint a főzés az élet minden problémájára megoldást jelent), illetve rájönnie, hogy Sally Woods – a gasztronómia nagyasszonya, és a reggeli tévéműsor rendszeres szakácsa – miért viselkedik olyan különösen, amióta megjelent a színen az új PR‑ügynöke. Amikor a szexi, fiatal ír séf, Danny O’Shea vendégszereplésre érkezik a műsorba, Casey elutasítja a férfi közeledését. Ám miután egy olaszországi forgatás idején Danny izgalmas meglepetést főz ki a lánynak, az érzelmek felpezsdülnek, akár a jóféle habzóbor. Az utolsó falat egy kulináris románc története: kalandos, izgalmas és ínycsiklandozó. Igazi csemege! Nancy Verde Barr 1980 és 1998 között vezető szakácsként dolgozott Julia Child mellett, aki minden idők legnépszerűbb szakácskönyv-szerzője volt Amerikában, és főzőműsorait milliók nézték. Ezen kívül Barr közreműködött a PBS tévécsatorna Baking with Julia (Süssünk Juliával!), valamint az ABC tévécsatorna Good Morning America (Jó reggelt, Amerika!) című műsorában. Írásai megjelentek a Gourmet, a Food and Wine, a Bon Appetite, a Parade, a Cook’s Magazine, illetve a Fine Cooking című gasztronómiai szakfolyóiratokban. Barr Massachusettsban él; eddig három díjnyertes szakácskönyve jelent meg.
Cecelia Ahern - Talált tárgyak országa
Sandy Shortt kényszerbeteg. Amióta tízéves korában eltűnt a szomszéd kislány, mániákusan keresgél, nem tudja feldolgozni, ha elvesznek a dolgai. Kutatószenvedélye annyira magával ragadja, hogy magánnyomozóként keres eltűnt személyeket.
Jack Ruttle is kétségbeesetten keresi öccsét, Donalt, akit egy éve mintha a köd nyelt volna el. Amikor megtalálja Sandy hirdetését egy újságban, érzi, hogy a nő segíteni fog rajta.
Miközben Donal után kutat, egyszer csak Sandy is eltűnik, méghozzá egy olyan helyen köt ki, aminek létezéséről addig álmodni sem mert: az elveszettnek hitt fél pár zoknik, lakáskulcsok és a nyomtalanul eltűnt emberek birodalmában. Ez az új, szórakoztató és vidám világ, kedves, ám néha furcsa lakóival együtt befogadja Sandyt, ő azonban másra sem vágyik, csak hogy megtalálja a hazavezető utat.
A mindössze 28 éves Cecelia Ahern e regényében is kiválóan ötvözi a mesét és a valóságot.
Jodi Picoult - Tizenkilenc perc
Tizenkilenc perc alatt lenyírhatod a ház előtt a füvet. Befestheted a hajad. Megnézheted egy hokimeccs első harmadát...
Tizenkilenc perc alatt meg tudod állítani a világot, és akár le is szállhatsz róla.
Fejős Éva - Karibi nyár
Egy könyv, ami életet ment…
Egy sziget, ahol boldogságra lelsz…
Egy utazás, ami örökre megváltoztat…
A Pearl of the Caribbean egy igazán különleges hajó. Egy ősi legenda újjászületéséről, a rejtélyes boldogságszigetről és a karibi „emlékgyógyító”, Carol Santos újbóli felbukkanásáról suttog a hajó személyzete és a kiválasztottak, köztük egy magyar nászutaspár is. Ladányi Niki újságíró azonban nem a boldogságszigetet keresi; egy fájdalmas emlék, egy sorsfordító titok és egy halálosan veszélyes ellenség elől menekül…
Egy másik fiatal nő, Leonora, San Juanban egy életre szóló küldetést teljesít. Vajon képes-e egyszer az életben a szívére hallgatni, és olyasvalakivel megosztani a súlyos feladatot, aki segítője, lelki társa és akár szerelme is lehetne az úton… vagy ez a döntés végzetes következményekkel jár?
Karen Joy Fowler - A Jane Austen könyvklub
Öt nő és egy férfi havonta egyszer találkoznak, hogy Jane Austen regényeit megvitassák. Ez idő alatt nem csak a regények különböző aspektusai elevenednek fel, hanem a résztvevők vágyai és törekvései is felszínre kerülnek. Az a közös bennük, hogy se nem boldogok de nem is boldogtalanok, valami bántja őket és egy kicsit össze vannak zavarodva, ami a szerelmet illeti.
Amíg a klub keretében találkoznak, házasságokat vizsgálnak, gyengéd szálak szövődnek és tragédiákkal kell megküzdeniük. A könyvekből és egymásból merítenek vigaszt, erőt és bölcsességet, és rájönnek, hogyha szerelemről van szó, elég feltenniük a következő kérdést: Mit tenne Jane?
Elegáns, kedves, humoros könyv.
Guillaume Musso - Mi lesz velem nélküled?
Szép szőke Gabrielle számára két férfi létezik, illetve létezett. Az egyik első szerelme, Martin, a francia rendőrség műkincsrablásokra szakosodott sikeres nyomozója. A másik az apja, Archibald, a világ talán leghírhedtebb képtolvaja. Mindketten rég eltűntek a lány életéből, fájó űrt hagyva maguk után. Aztán egy napon újra felbukkannak, fenekestül felforgatva Gabrielle ha nem is boldog, de nyugodt életét. A két férfi között különös rabló-pandúr játék veszi kezdetét, amely hamarosan már vérre megy. Gabrielle pedig ott őrlődik köztük, nem tud választani, mindkettőjüket akarja. Ám vannak párviadalok, amelyek csak az egyik vagy mindkét fél halálával végződhetnek. Vagy mégis van más megoldás? Más feloldás? Amelyet talán nem is az életben, hanem azon túl kell keresni? Guillaume Musso Franciaország egyik legsikeresebb kortárs írója. Finom humorú olvasmányos regényeit (És azután, Visszajövök érted, Ott leszel?) több mint húsz nyelvre fordították le. Legújabb, hol szívmelengető komédiába, hol szívszorító melodrámába hajló, misztikummal fűszerezett, fordulatos romantikus regénye egy különös szerelmi háromszög története.
Lori Nelson Spielman - Álomlista
A 34 éves Brett Bohlingernek minden földi jó megadatott az életben, amire egy nő vágyhat – gazdag család, semmi felelősség, sármos pasi –, vagy mégsem? Szeretett anyja halálával az ő élete is összeomlik, és a hátrahagyott végrendelet csak ront a helyzeten. Eszerint ugyanis kizárólag akkor jut hozzá az örökségéhez és a szülők által kívánt boldogságához, ha lépésről lépésre megvalósítja gyermekkori álmait.
Kutyát és lovat még nagyjából könnyen be lehet szerezni, stand-up komikusként sem bonyolult égetni magunkat, de régi barátságok felújításához már jelentős bátorság kell, és akkor még nem is beszéltünk a saját hivatásunk és a szerelem megtalálásáról, vagy éppen a gyermekvállalásról!
Miközben Brett eleget tesz anyja kívánságának, egyre csak esnek ki a csontvázak a családi szekrényből, így hamar rá kell döbbennie, hogy bár tinédzserkori álmai felnőttként sem vesztettek érvényükből, a megvalósításukért keményen meg kell küzdenie.