Kapcsolódó könyvek
Ismeretlen szerző - Kriminológia - szakkriminológia
Tankönyvünk alapvető célja a felsőoktatási hallgatók számára a kriminológia egésze, illetve egyes területei ismeretanyagának szakszerű, ugyanakkor közérthető és az olvasó számára is élvezetes bemutatása. Szerzőink az ismeretközlés és az ismeretek értelmezésének szándékával írták a kötet három nagy egységét és számtalan fejezetét. Ha az egyes témakörök ezt lehetővé teszik, akkor a szerzők - problémafelvetésként - egy-egy jogesettel vagy "hétköznapi történettel" vezetik be a tananyagrészt, és ezek után bontják ki az adott fejezetet. Amennyiben az egyes témakörök indokolják, az olvasó nemcsak utalást talál az adott tárgykör nemzetközi dokumentumaira [pl. ENSZ, Európa Tanács, Európai Unió, valamint más nemzetközi szervezetek (pl. OECD) egyezményei, ajánlásai, egyéb iránymutatásai], hanem azok kriminológiai szempontból lényeges tételeit a tankönyv minden része ismerteti is.
Erdősy Emil - Földvári József - Tóth Mihály - Magyar büntetőjog - Különös rész
A pécsi egyetem jogászprofesszorai közismert és sok kiadást megért jegyzetük tankönyvváltozatában a tőlük megszokott magas színvonalon és világos, jól tanulhat stílusban elemzik a Btk. különös részének rendszerét, a fejezetek sajátosságait, az egyes bűncselekmények törvényi tényállási elemeit, egymáshoz való viszonyát. A könyv a különös részi tényállásokat a bűncselekmény tárgyának, tárgyi oldalának, alanyának és alanyi oldalának sorrendjében tárgyalja. Ezzel követi a büntetőjogban általánosan elfogadott rendszert, és illeszkedik a Földvári József Magyar büntetőjog. Általános rész című tankönyvéhez. A két kötet együtt lehetővé teszi, hogy a joghallgatók és a jogászok, de még az érdeklődők is átfogó képet kapjanak e fontos jogterületről.
Villám Judit - Szabó Dániel - Gyarmati György - Soltész István - Sisa József - A Magyar Országgyűlés
A haza és az ország háza századik esztendeje ad otthont a nemzet törvényhozásának, a magyar népképviseletnek. Ez idő alatt a világ valamennyi magyarjának is jelképes otthonává lett. Nem látszik rajta a kor, noha átélte a viharos, tragikus eseményekkel terhes huszadik századot, megért nagyszerű és szomorú pillanatokat, és maga is gyakran kapott sebeket. Az Országház építésének terve akkor született, amikor a nemzet életének és fejlődésének éppen emelkedő szakaszában volt. Az új - ahogy akkor nevezték: állandó - Országházra gondolva Andrássy Gyula miniszterelnök a londoni parlamentre tekintett. Sokan ellenezték a németnek tartott neogótikus stílust, de a miniszterelnök pártolásának köszönhetően Steindl Imre elképzelése valósult meg. Az építész és korának számos képzőművésze a magyarság akkori erejét és önbizalmát fejezte ki ezzel a pompás alkotással. A változó történelmi időkben különböző helyszíneken ülésező magyar törvényhozásnak nemzeti büszkeségét és önazonosságát is kifejezte az új épület. „Legyen egész alakja és szerkezete egyszerű, de olyan, minő egy alkotmányos szabad nemzetnek méltóságát megilleti" - olvashatjuk egy régi parlamenti dokumentumban. 1989. október 23-án a parlament erkélyéről kiáltották ki a magyar köztársaságot. Az épület 1990 tavasza óta a szabadon választott Országgyűlés otthona. Célunk ma sem lehet egyéb - a haza házát érezhesse és tekintse minden polgár a maga otthonának. Fejezze ki a Ház és az itt folyó munka a szabad nemzetnek és a nemzet polgárainak méltóságát. Most, amikor röviden bemutatjuk olvasóinknak a magyar parlament történetét és jelenét, kívánom, érezzék otthon magukat az ország házában
Ismeretlen szerző - Emberi jogok
A kötet hazai és külföldi jogeseteket alapul véve, nemzetközi össze-hasonlító módszert alkalmazva mutatja be az alapvető jogok általános kérdéseit és az egyes alapjogok sajátosságait. Az első rész az emberi jogok igazolásával, csoportosításával, a jogok korlátozásának alapjaival foglalkozik, valamint bemutatja az emberi jogok védelmének nemzetközi intézményrendszerét és a magyarországi alapjogvédő fórumokat. Az egyes alapjogokat tárgyaló második rész egy-egy fejezete foglalkozik az élethez és az emberi méltósághoz való joggal, a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, a véleménynyilvánítás szabadságával, a gyülekezési és az egyesülési joggal, a vallásszabadsággal, a személyes adatok védelméhez és a közérdekű adatok nyilvánosságához fűződő joggal, a politikai részvételt biztosító jogokkal, az eljárási jogokkal, a tulajdonjoggal, valamint a szociális jogokkal. A kötetet átfogó irodalomjegyzék és részletes eset-, név- és tárgymutató zárja.
Földvári József - Magyar büntetőjog – Általános rész
A tankönyv a büntetőjog általános részének szabályit mutatja be, tehát azokat az alapvető büntetőjogi rendelkezéseket, amelyek a bűncselekmények összességére vagy nagyobb csoportjaira érvényesek. Ennek során a büntetőjog tárgyáról, feladatairól, alapelveiről és történetéről szóló bevezetés után három részben tárgyalja a hatályos Büntető Törvénykönyv szabályait.
A jogszabálytanról szóló rész a büntetőjog forrásait, a büntetőtörvény értelmezését, hatályát és szerkezetét elemzi. A bűncselekmény tanába a törvényi tényállás kérdései, valamint a bűncselekmény fogalma, tárgya, tárgyi és alanyi elemei, megvalósulási stádiumai, elkövetői alakzatai, a büntethetőség akadályai, valamint a bűncselekményegység és a halmazat problémái tartoznak. Végül a büntetés tana a szankciórendszer és a büntetéskiszabás kérdéseit elemzi.
A kötet függeléke közli a hatályos Büntető Törvénykönyv általános részének szövegét.
Ismeretlen szerző - Egy békésebb világ eszközei
A kézikönyvként és tankönyvként egyaránt használható, közérthető nyelven megírt kötet szerzői a Külügyminisztérium, a Magyar Külügyi Intézet és a Stratégiai és Védelmi Kutatóközpont szakértői. A kötet egyes fejezetei – a bevezető fogalmi meghatározások és a történeti háttér felvázolása után – azonos tematikai rendben tekintik át a nukleáris, vegyi, biológiai fegyverek és fegyverrendszerek, valamint a rakéták, majd a hagyományos fegyverek korlátozására és/vagy leszerelésére tett nemzetközi erőfeszítéseket. Az utolsó fejezet pedig azokat a nemzetközi fórumokat mutatja be – kitekintéssel az esetleges magyar szerepvállalásra –, melyeken ez a fegyverzetkorlátozási és leszerelési folyamat zajlik.
Ismeretlen szerző - Magyar alkotmánytörténet
Az alkotmány történeti felfogása - mely nem a kartális megfogalmazódáshoz köti a constitutiót, hanem az állami élet szerves fejlődésében kialakuló és érvényesülő általános alkotmányos elvek jelenlétéhez - képezi a Magyar alkotmánytörténet szerkesztési koncepciójának alapelvét. A zömében a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar jogtörténészei által írott munka a magyarság nemzetségi, törzsi és törzsszövetségi szerveződésétől a nomád állammodell kialakulásán és működésén át vezeti az alkotmánytörténet folyamatát a Kárpát-medencében megalapított keresztény magyar állam kiépítéséig. Ezt követően a patrimoniális, a rendi képviseleti, az abszolút és alkotmányos monarchia, a parlamentáris királyság és végül a magyar köztársaságok modelljeinek elemzésével teszi teljessé a képet a magyar alkotmányfejlődésről. A kötet tudatosan vállalt szerkesztői elve, hogy csak kevéssé követi a kronologikus rendet, ehelyett a magyar joghistória történetének jellemző alkotmányos jogfolytonosságára helyezve a hangsúlyt a közjogi intézmények (országgyűlés, államfő, központi és helyi közigazgatás, törvénykezési szervek) feldolgozásával rajzolja meg a magyar alkotmánytörténet tablóját. Ezzel lehetővé teszi az olvasó számára, hogy megszabadulva a köz- és politikatörténet szokásos cezúráinak bilincsétől a maguk folytonosságában ismerjen meg olyan jellegzetesen évszázadokon át nyúló intézményeket, mint a szent korona tana, a királyi hatalom és jogkör alakulása, a magyar országgyűlés fejlődése, a vármegyék története. A kötet olvasója így egészében szemlélheti a magyar alkotmányosság és közjog történeti fejlődését.
Drinóczi Tímea - Petrétei József - Jogalkotástan
A Jogalkotástan című tankönyv alapvető célja a jogalkotás elméletének praxisorientált bemutatása és a jogszabályok keletkezési folyamatának vizsgálata és értékelése. A kötet hozzásegíti a jogalkotót a "jó" jogszabály megalkotásához, és forrásul szolgál a gyakorló szakembereknek is. A tankönyv e mellett feldolgozza és értékeli a jogalkotás területen született magyar és külföldi jogirodalmi álláspontokat és az Európai Uniónak a témával összefüggő jellemzőit, a területhez kapcsolódó alkotmánybírósági határozatokat, illetve az új jogalkotási törvényjavaslatot, valamint példákat sorakoztat fel az elméleti ismeretek illusztrálása érdekében.
Bihari Mihály - Pokol Béla - Politológia
Monografikus munkák a politikatudomány területén csak nagyon kis számban jelentek meg az elmúlt években, évtizedekben Magyarországon. Rendszeres összefoglaló jellegű kifejtésre pedig még nem vállalkozott magyar szerző ezen a tudományterületen. E könyv szerzőpárosa, Bihari Mihály és pokol Béla e hiány pótlására vállalkozott, amikor az állam és a tágabb politikai szféra minden fontosabb intézményét feldolgozni igyekezett ebben a szintézis igényével íródott munkában. Általános tudományelméleti és eszmetörténeti fejtegetések után részletes fejezetekben foglalkoznak a politikai értékekkel, a pluralizmus fogalmi körével, a versengő pártokon nyugvó politikai rendszer sajátos logikájával, a politikai ideológiákkal, a politikai legitimáció összetevőivel, majd az egyes politikai intézményeket mint pártokat, az érdekképviseleti szerveket, a politikai mozgalmakat, a politika és a tömegkommunikáció összefüggéseit elemzik, és végül a parlamentarizmus állami intézményeit - az államfő, a kormány, az alkotmánybíróság intézményei stb. - tárgyalják részletes összehasonlító anyagot felhasználva. A kötet két zárófejezete a politológia és a jogelmélet határkérdéseire is kitér az alapjogok alkotmánybíráskodási gyakorlatát és a jogpolitika belső szerkezetét vizsgálva. A külön-külön országosan ismert és elismert szerzőpáros e közös munkában éppúgy fordul a politológia, a szociológia és az átfogóbb társadalomtudományi témakörökkel foglalkozó szakemberek, mint a politológiával az egyetemi tanulmányaik folyamán találkozó diákok felé is. E munkával első ízben vehet kézbe az Olvasó magyar szerzők által írt, átfogó jellegű és rendszeres politológia tankönyvet.
Patrick Daillier - Alain Pellet - Kovács Péter - Nguyen Quoc Dinh - Nemzetközi közjog
A tankönyv a francia nyelvterületen jelenleg használatos leghíresebb tankönyv magyar fordítása és egyben adaptációja. A nemzetközi közjog ismeretanyagát átfogóan mutatja be, különös hangsúlyt fektetve a nemzetközi bírósági joggyakorlat legfontosabb tételeinek pontos idézésére. A hivatkozások az Állandó Nemzetközi Bíróság és a mai Nemzetközi Bíróság ítéleteire és tanácsadó véleményeire ily módon a nemzetközi jogi gondolkodásmód elsajátítását is elősegítik. A kötet általános nemzetközi közjogi ismeretanyagába az adaptáció során beépült a magyar alkotmányjogi, alkotmánybírósági és szerződéskötési gyakorlat ismertetése is. A kötet a Miskolci Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hivatalos tankönyve, ugyanakkor kézikönyvszerűen is használható a jogalkalmazó és az érdeklődő olvasó által.
Földi András - Hamza Gábor - A római jog története és institúciói
E tankönyv - és egyúttal kézikönyv - szerzői arra törekedtek, hogy a római jogot a modern jogok alapjaként mutassák be. Kétségtelen, hogy a római jog anyaga immár másfél évezrede nem változik, rohamosan változik azonban jelenkori világunk, amelynek jobb megértése végett időről időre a római jogról alkotott képünket is meg kell újítanunk. Emellett az elmúlt esztendők kutatásai sok új és jelentős eredményt hoztak, melyeket a jelen kézikönyv szerzői művük megírása során figyelembe vettek.
Ismeretlen szerző - Környezetgazdaságtan
A tankönyv a környezetgazdaságtan fogalomkörét tágan értelmezve a szennyezés gazdaságtanán, az externáliák kérdésein túl tárgyalja a természeti tőkével összefüggő kérdéseket, a környezetértékelés témakörét, a környezetstratégia, környezetpolitika, környezetszabályozás elméletét és gyakorlatát. Mindezt azonban a fenntartható fejlődés nézőpontjából teszi, és zárófejezetében a fenntarthatósági átmenet útjait és módjait, a jövő stratégiáit igyekszik felvázolni. Az elméleti kifejtés, gyakorlati ismertetés mellett számos módszertani elemzést találhat az olvasó.
Könyvünk az új felsőoktatási szerkezetben az egyetemi alapképzésben (BSc, BA) részt vevő hallgatók számára íródott. Egyaránt használhatják a Műegyetem mérnök-, közgazdász- és műszakimenedzser-hallgatói. A könyv szerzőgárdáját a BME Környezetgazdaságtan Tanszékének oktatói alkotják, akik egyrészt kutatói, szakértői az általuk írt fejezeteknek, fejezetrészeknek, másrészt tanítják azokat a tárgyakat, amelyeknek ezek a tananyagrészek megalapozásául szolgálnak.
Kecskés László - Polgári jog - A személyek joga
Jelen monográfía a magyar polgári jog egyetemi oktatási anyagának egyik fontos területével a személyek jogával foglalkozik. Előzménye volt a "Magyar Polgári Jog Altalános Rész II.
A személyek joga" című 1999-ben megjelent tankönyv. A személyek jogára vonatkozó magyar jogi szabályozás rendkívül nagymértékben megváltozott az elmúlt években. Elsősorban ez a körülmény tette szükségessé az anyag átdolgozását, felfrissítését. Az új kiadásnak a tematikája bővebb, mint az előzőé. Ez a mostani tankönyv a korábbi műben érintett anyagrészek nagymértékű újraírásán túlmenően tartalmazza ugyanis a személyhez fűződő jogok polgári jogi védelmével kapcsolatos legfontosabb ismereteket, valamint a magyar társasági jogban időközben EU-jogharmonizációs okokból bekövetkezett tételes jogi kiegészítéseket is.
Dr. Hoóz István - Bevezetés az általános és az igazságügyi statisztikába
A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara által kiadott tankönyv.
Béli Gábor - Magyar jogtörténet
A könyv feladata a magyar jog dogmatikájának megismertetése, a magyar jogászi identitás megalapozása, a magyar tradicionális jog eredeti forrásanyagokra alapozott, a szakma által rég várt feldolgozása. A jogászokon kívül feltétlenül ajánljuk történészeknek, történelemtanároknak, levéltárosoknak.
A tartalomból: A feudális magyar magán-, büntető- és perjog (írott jogforrások, szokásjogi gyűjtemények, magánjog, személyi jog, családi jog, dologi jog, szerződési jog, öröklési jog, a nők külön jogai, a büntetőjog: a delictumok, a büntetés, a bűncselekmények, a magyar feudális bírósági szervezet és perjog) - A polgári korszak magyar magán-, büntető- és perjogának alapintézményei. - Részletesen tárgyalja a tradicionális jog felszámolását, a modern magyar magánjog kiépülését, a büntetőjog megújítását, a büntetőjogi kodifikációt. Ismerteti a modern igazságszolgáltatási szervezet kiépülését, a Magyar Királyi Kúria működését, a királyi ítélőtáblák, törvényszékek, esküdtbíróságok, járásbíróságok és ügyészségek működését. A polgári eljárás modernizációs folyamataként bemutatja az "átmeneti kódexet" a sommás eljárás új rendjét, az új polgári perrendtartás és büntetőeljárás sajátosságait.
Ismeretlen szerző - Magyar büntetőjog - Általános rész
A kötet Földvári József több évtizedig forgalomban volt, számos kiadást megért tankönyve után jelenik meg. A szerzők igyekeztek megőrizni Földvári professzor szemléletét, szellemiségét, ám figyelembe vették, hogy azóta a világ hihetetlenül felgyorsult, s a büntetőjogban is alapvető változások mentek végbe. A teljesség igénye nélkül: részben átalakult a büntetési rendszer, változott egyes büntethetőségi akadályok tartalma, közel egy évtizedes tetszhalál után feltámadt a büntetéskiszabást érintő előírások sora, forrong a bűnismétlés és következményei szabályozásának világa. A kötet ezeket a változásokat is nyomon követi és magyarázza. A szerzők nem teljesen a törvény rendszerét, sor- rendjét követik. Úgy vélték, helyes az az egyébként számos hasonló műben követett elv, hogy az oktatási, didaktikai célok elsőbbséget élveznek a törvény legális rendszerével szemben. A céljuk nem kommentár készítése, az egyes egymást követő szakaszok magyarázata volt, hanem az, hogy kialakítsanak egy megértést, áttekintést segítő rendszert, s némi életet leheljenek a gyakran száraz paragrafusokba.
Kaposi Zoltán - Európai uniós alapismeretek
2007. márciusában ünnepelte megalakulásának 50. évfordulóját az Európai Unió, amely ma már 27 országot tömörít. A közép-európai térség országai 2004-ben és 2007-ben csatlakoztak ehhez a közösséghez. Magyarország és számos már hasonló helyzetben lévő országnak az EU-ba való betagolódás gazdasági korszakváltást jelentett; egy olyan új gazdasági modell meghonosodását, amely létrehozására, folytatására a korábbi szovjet uralom alatt nem volt lehetőség. A kötet az EU eddigi történetével és jelenlegi helyzetével foglalkozik. Olyan témákat tárgyal, amelyek a szervezet mindennapi életének és jövőjének is nagy kérdései. Csak néhányat emelünk ki ezek közül: a költségvetés, az agrárpolitika, a regionális-és strukturális támogatási rendszer, a versenyképesség növelésének stratégiája, a második és harmadik pillér működése, a monetáris unió kérdésköre stb. A könyv egyrészt kötelező egyetemi tananyag, másrészt pedig fontos ismereteket tartalmaz minden olyan érdeklődő számára, akiket kicsit is érdekel Európa múltja, jelen és jövője.
Mezey Barna - Magyar jogtörténet
A magyar jog több ezer éves története a magyar nép Uralon túli életétől napjainkig kísérte vándorlásait, a nomád, patrimoniális, rendi, polgári államának históriáját, harcait és függetlenségi küzdelmeit, szuverenitásának alkotmányos megformálását. De mindenekelőtt hétköznapjait. A jog legfontosabb funkciója a joghistória tanúsága szerint a mindennapi konfliktusok feloldása, az ellentétek elsimítása, ha másként nem sikerül, a sértett és körének megbékéltetése, igazságigénynek kielégítése volt.
Kajtár István - A 19. századi modern magyar állam- és jogrendszer alapjai
A munka feladatául tűzte ki a modern magyar polgári állam- és jogrendszer alapjainak bemutatását az európai fejlődésbe való beillesztéssel. A modernizáció pályaíve az egyes szakaszokban a változásra és a tradicionális elemekre egyaránt tekintettel kerül bemutatásra. A magyar politikai elit és jogászértelmiség Európa képének feltárására a parlamenti nyilatkozatok, a külföldi utak, a jogi és politikai szakkönyvtárak és a jogi szaksajtóban megjelent publikációk alapján kerül sor. A sok évszázados osztrák-magyar közjogi kapcsolatok felvetik azt a kérdést, hogy a modernizációban az osztrák jog magyarországi recepciójának milyen szerepe volt.
A modern magyar állam- és jogrendszer fundamentumainak ábrázolása a külső európai, és a belső ökonómiai és hatalompolitikai alapokkal indítható. Ez folytatható a törvényhozással, a kormányzattal, az államgépezet infrastruktúrájával, ugyanakkor igen jelentős a közhivatalnoki kar jellemző vonásainak és az állami tevékenység információs hátterének feltárása. Fontos a korszak teljesítményeinek és deficitjeinek elemzése. A 19. századi modern magyar állam számára nem volt közömbös, hogy polgára - aki jogok alanya lehetett, és akit kötelezettségek terheltek - azonosul-e a Magyar Királysággal, vagy jogellenes magatartásával szembe helyezkedik-e vele. A hatalomnak számos eszköze volt ennek befolyásolására, a jogpropagandára.
Lábady Tamás - A magyar magánjog (polgári jog) általános része
A Szladits Károly szerkesztette Magyar magánjog óta első ízben jelent meg a teljesség igényével írott mű a magyar magánjog általános részéről, a polgári jog alaptanáról. A szakmai körökben megjelenése óta töretlen sikerű tankönyv és szakkönyv tárgyalja a magánjog európai (és magyar) fejlődéstörténetét, intézményi alapjait és napjaink modern magánjogát. Végigvezet a polgári jog forrásanyagán, nagyívű összefoglalását adja a jogalkalmazásnak és a bírói jogfejlesztésnek, átfogó képet rajzol a magánjog dinamikájáról: a jogviszonytanról és a jogi tények világáról. Óriási irodalmi apparátus, a Polgári Törvénykönyv, továbbá a bírói gyakorlat felhasználásával bizonyítja és támasztja alá definícióit, teorémáit, megállapításait. Az írás műfaját tekintve tankönyv ugyan, de nemcsak tananyag, hanem a magyar civilisztikatudomány egyik jelentős elméleti alkotása. A jogalkalmazás gyakorlói, a bírák, ügyvédek, közjegyzők számára is nélkülözhetetlen kézikönyv.