Az ​Ember-lépték Ember ​Judit portréja

Ismeretlen szerző - Alfred ​Hitchcock
Alfred ​Hitchcock (1899-1980) munkásságát meg-megújuló legendák, kifürkészhetetlen titkok, megfejthetetlen rejtélyek övezik. A feszültségteremtés elsőszámú mestere a filmvásznon, s immáron klasszikus lélektani-bűnügyi filmek alkotója. Ez a kötet Hitchcock írásaiból, interjúiból - Sidney Gottlieb állhatatos kutatómunkájának eredményeképpen - nyújt át egy csokorra valót az olvasónak. Hitchcock, akinek "a nyilvánossághoz való érzéke Salvador Dalíéval vetekedett", tiszteletben tartja olvasóját: nem bocsátkozik látványos elméleti fejtegetésekbe, írásainak értéke tapasztalati jellegükbõl fakad. Olykor anekdotikusan, de mindig érdeklõdést keltve elemzi saját filmkészítési gyakorlatát, olykor saját filmjeit. Nem tér ki a kor kihívásai elõl sem: érzékletesen világítja meg az angol, az amerikai, a német filmgyártás erényeit és hibáit, a producer és a rendezõ változó viszonyát, a közönség és a cenzor rendezõre gyakorolt hatását vagy éppen a hatáskeltés, a filmes fogalmazásmód legkülönfélébb variációit. Magas fokú szakmai tudás, intelligencia s iróniával elegyített derű jellemzi írásait, újságírói kérdésekre adott válaszait Egy ismerõs arc (eddig) ismeretlen vonásai tűnnek fel e könyv oldalain - megerõsítve nagyrabecsülésünket a mester-rendezõ, Alfred Hitchcock iránt.

Bikácsy Gergely - Buñuel-napló
Luis ​Bunuel a film történetének legnagyobb provokátora. A hispán hagyomány és a francia szürrealizmus egyaránt meghatározta pályáját. A személyes erkölcs Istennel feleselő komor szépsége érdekelte. Középkori vallási mítoszok és eretnekségek, a modern kor kegyetlensége, külső és belső polgárháborúk álomképei népesítik be képsorait. Bikácsy Gergely "Bolond Pierrot moziba megy" című francia filmtörténetéből ismert szubjektív hangvétele új könyvének is sajátos értéke. E könyv valóban napló: a rendező minden fontos filmjének alapos elemzése megtalálható benne, de szabálytalan, csak az emlékek belső logikájának engedelmeskedő, olykor érzékenységeket is sértő írás. Fejezeteiben az "álomvalóság", Bunuel életének és mozijának abszurd jellege tükröződik. Bikácsy mozinaplója elsősorban a nagy rendező istentagadó és istenkereső gúnykacajára figyel. "Bunuel nevetése helyteleníti a rosszal teli ťlétező világotŤ, de a létező világ magyarázhatatlan abszurdumát harsogó örömmel fogadja. Erről már érdemes filmet készíteni…és érdemes könyvet írni"- mondja a szerző.

Marx József - Szabó ​István - Filmek és sorsok
Szabó ​István rendezői névjegye 1960-ban 1 Koncert című vizsgafilmje volt. Azonnal feltűnést keltett. Egy olyan korszakban, amikor Magyarországon a rendezőktől elvitatták az írókkal, képzőművészekkel és zenészekkel egyívású művész rangját. Még az olyan jelentős rendezőktől is, mint Szőts István, Radványi Géza vagy Bán Frigyes, Gertler Viktor, Fábri Zoltán és Máriássy Félix. Ők csak "mesteremberek" voltak, akiket egy hatalom mézesmadzaggal vagy szigorral saját céljai érdekében használt fel. A filmesek azonban már ekkor is ravasz emberek voltak: hiába íratták le a cenzorok ötvenszer-százszor, hogy mi hangozzék el a filmben, a képekre, a színész arcára és az őt körülvevő környezetre nem tudták ráerőszakolni egyébként önmaguk előtt sem mindig világos elvárásaikat. Már amikor Szabó István gimnazista volt, ami pedig az 50-es évek első felére esett, a magyar film több lett, mint lehetőség. Fábri Zoltán Körhintája, benne Törőcsik Mari és Soós Imre tiszta arca, magasan fölébe emelkedett a történetnek, amelynek egyébként a szövetkezetesítést kellett volna propagálnia. Amikor Szabó István pályát választott, elmúlt egy felfedezők kora: tudta már, hogy mi a film, arról azonban fogalma sem volt, hogy miként készül. Ez szerénységre ösztönözte, és Mestere, Máriássy Félix iránti tiszteletre. Holott túlcsorduló öntudata is lehetett volna: akit 1956-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskolára felvettek, fejjel magasabbnak érezhette magát korosztálya átlagánál. Nem, a híres Máriássy-osztály nem a látszatok híve volt, hanem a munkáé. Továbbá rájöttek arra, hogy a zárt szakmába együtt könnyebben tudnak bekerülni, mint egyenkint. Felismerésüknek 1960-ban szervezeti kereteket is teremtettek: ez volt a Balázs Béla Stúdió, amely ugyan a kulturális politikai játszma egyik alapja volt, de többre vitte, mint létrehozói gondolták. Felemelkedését olyan művek is elősegíteték, mint Szabó István itt készített két filmje, a Variációk egy témára és a Te. A tehetség utat tört, és Szabó István - nemzedékéből elsőként - játékfilmet rendezhetett. 1966. február 11-én, a rendező huszonhetedik születtsnapja előtt néhány nappal, a közönség elé került egy figyelemre méltó film, az Álmodozások kora, amelyet például Locarnóban is jól fogadtak. Elindult egy pálya... ...Ó, ha ilyen egyszerű lett volna! Ha figyelmen kívül lehetne hagyni, hogy Szabó István az "apátlan nemzedék" tagja, ha nem kellene foglalkozni azzal, amit a kritikusok olykor mint Szabó István "magánmitológiáját" boncolgatták, ha nem tudnánk, hogy Szabó István már első filmjéig több rendszerváltást élt át, ha első filmjeinek újdonsága nem éppen a magyar filmben szokatlan személyesség lenne, nos akkor tényleg problémátlannak lehetne látni a pályakezdést és magát a több mint négy évtizedet átívelő és korántsem lezárt pályát. Akkor elég lett volna, ha feljegyzem mindazt, amit Szabó Istvánról a személyes munkakapcsolat révén tudok, és fölkérem az Olvasót, elemezzük együtt a filmeket, hiszen azok nemcsak a magyar, hanem a világ filmtörténetének is kihagyhatatlan alkotásai. Aztán rájönnénk, hogy elemzésünk száraz és féloldalas lett, mert - adatok hiányában - nem fordítottunk figyelmet az alkotói karakter és a körülmények gondos mérlegelésére. Hiába, neki kell veselkedni a kor és benne a Szabó Istvánra ható "filmszakmai ártalmak" föltárásának. Látnivaló ugyanis, hogy Szabó István egyszerre van bent a bennünket is körülvevő világban, és kint, egy olyan virtuális valóságban, amelyet a filmszalag rögzít, és a mozik sötétjében elevenedik meg. Választ kell keresni még egy olyan egyszerűnek látszó kérdésre is, hogy Szabó István miért csinál filmet. Az alapos kutatás végén magam is meglepődtem, hogy mennyire közhelyes az a kép, amely az "Oscar-díjas" Szabó Istvánról alakult ki, és mennyire eleven és összetett az a személyiség, amely egyik legjelentősebb kortársunkról talán a könyv lapjain is megszületett. 2002. március Marx József Marx József, kritikus és esztéta. 1971 és 1990 között a Budapest Stúdió dramaturgja, az Objektív Stúdió vezetője, a Magyar Filmintézet igazgatója volt. A Vince Kiadó jelentette meg 2000-ben Jancsó Miklós két és több élete című életrajzi esszéjét.

Ismeretlen szerző - Filmrendezőportrék
A ​Magyar filmrendezőportrék című kötet pontosan azt tartalmazza, amit a címe ígér. Nem akar filmtörténet lenni, nem akar a kortárs magyar film szisztematikus feldolgozása lenni. Azokat a jelentős magyar filmrendezőket akarja bemutatni, akik aktívan részt vesznek a kortárs magyar filmélet alakításában, akiknek alkotásai figyelemre méltók, nemegyszer vitára ingerlők. A kötet ily módon kíván értékeket közvetíteni, s nem tekint semmilyen protokoll-listára. Az írások összessége reményeink szerint emlékezetes lenyomatát adja majd a kortárs magyar filmnek.

Gelencsér Gábor - A ​Titanic zenekara
A ​hatvanas évek magyar új hulláma mellett kevesebb figyelem fordul a hetvenes évek filmművészete felé, noha olyan alkotások készültek ekkor, mint a Szindbád, a Szerelem, az Amerikai anzix, az Ajándék ez a nap vagy A kis Valentino. S ez az évtized nemcsak remekműveket hozott, hanem szemléletmódbeli váltást is: az 1968 utáni kiábrándulás következtében kérdésessé vált a filmeket korábban értelmező politikai keret, s ezzel párhuzamosan felértékelődött az egyes művek nyelvi-stilisztikai vonásainak hangsúlyozása, ugyanakkor új lendületet vett és egyedülálló filmtípust hozott létre a társadalmi folyamatokat kritikusan elemző dokumentarizmus. A könyv a magyar filmtörténet méltatlanul háttérbe szorított, "elsüllyedt" évtizedét elsősorban a művek formavilágán keresztül mutatja be, s ezáltal a magyar filmtörténetírásban egy eddig még hiányzó, a korszak játékfilmjeit és életműveit új megvilágításba helyező szempontot érvényesít.

Ismeretlen szerző - Pedro ​Almodóvar
Pedro ​Almodóvar napjaink egyik legszínesebb, legsikeresebb filmalkotója (Oscar-díj, négy César-díj, cannes-i kitüntetés, két Európa-díj), akinek majd mindegyik új filmje vitákat vált ki, heves ellenérzéseket és lelkesült csodálatot egyaránt keltve mind a közönség, mind a kritikusok körében. 1980-ban mutatják be első játékfilmjét (Pepi, Luci, Bom és a többiek), azóta szorgalmasan készíti filmjeit, mind ez ideig tizenötöt. Legtöbb filmjét a magyar közönség is ismerheti - visszafelé haladva az időben -, a Rossz neveléstől kezdve a Beszélj hozzá!, Mindent anyámról, Titkom virága, Kika, Tűsarok, Kötözz meg!, Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, Matador című filmeken át egészen az 1982-ben forgatott Szenvedélyek labirintusáig. Szenvedélyek labirintusa? Igen, talán e filmcím jellemzi leginkább hőseinek útvonalát, nyugtalan lelkük, felizzó drámáik sorsvonalát. A szenvedélyek és a nemi identitás, a végzet és a véletlen egymásba kapaszkodó, jószerivel kibogozhatatlan kapcsolódásai jelennek meg filmjeinek feszült képsoraiban, kegyetlen őszinteséggel leplezve le az álszemérmet, a hazugságot, de mindig érzelemcentrikusan, már-már szentimentálisan. Frédéric Strauss, a kitűnő francia kritikus és szerkesztő kérdéseivel épp a legilletékesebbet, magát Pedro Almodóvart ostromolja tiszteletre méltó kitartással és lendülettel.

Kovács András Bálint - Szilágyi Ákos - Tarkovszkij
Nehezen ​megszületett könyvet tart kezében az olvasó. Tarkovszkij halála után tizenegy évvel jelenik meg a mű, amelyet három évvel a tragikus esemény előtt kezdtünk el írni mint az életútja feléhez érkezett művész addigi pályájának összefoglalását. Miután 1984-es "disszidálása" miatt Tarkovszkij indexre került, a magyarországi publikálásra nem is gondolhattunk. Mire a könyvnek - kalandos körülmények között - külföldi kiadót találtunk, s mire a francia fordítás elkészült, Tarkovszkij már nem volt közöttünk. Monografikus feldolgozásáról akkor, abban a helyzetben szó sem lehetett. 1986 óta tervezzük, hogy megírjuk "a" könyvet, a "végleges változatot". Írás közben kellett ráébrednünk: "végleges változat" nem létezik. Ez a könyv csak Tarkovszkij világaiban folytatott utazásaink egy újabb állomása. Andrej Tarkovszkij az orosz filmművészet eddigi legnagyobb alakja volt, aki az Iván gyermekkorával, az Andrej Rubljovval, a Szolárisszal, a Tükörrel, a Sztalkerral, a Nosztalgiával, és az Áldozathozatallal az orosz kultúrát és művészetet klasszikus fokon képviselte a szovjet korszakban. Mintha az orosz filmművészet sztalkere lett volna ő, akinek megadatott, hogy a világkultúra megszentel földjére, hatalommal, pénzzel, tudatlansággal, körülkerített csodás Zónájába vezesse mindazokat, akik vagyunk, s aki ő maga is volt, föltéve, hogy művészetének útitársául szegődünk. A 20. század utolsó harmadában, az évszázadok óta haldokló orosz ortodox civilizáció végének atmoszférájában lehetővé vált számára, hogy mindössze hét játékfilmből álló életművével olyan művészetet teremtsen, amelynek spirituális telítettsége és érzéki varázsa, formaszépsége és plaszticitása csak két átmeneti korszakhoz, a középkor végének európai és a 19. század végének orosz művészetéhez mérhető.

François Truffaut - Hitchcock
A ​film több, mint az élet. A mozi száz éves történetének talán legérdekesebb könyvéből kiderül, miért lehet ez így. A fiatal Francois Truffaut beszélget Hollywoodban az idős Alfred Hitchcockkal. Titkokat hallunk a filmcsinálás technikájáról... hogy mitől válhat maradandóvá egy szórakoztató-ipari termék. Nem egyszerű interjúsorozatot olvasunk, hanem vallomásfüzért életről és filmről. Mester és tanítvány? Mára mindkét rendező klasszikus - amikor beszélgettek, a filmkészítés robotos szakemberei. Műhelytitkok és anekdoták - és a teljes Hitchcock-pályakép áttekintése. Nagy színészek (Cary Grant, Ingrid Bergman, James Stewart) és nagy filmek (Londoni randevú, Forgószél, A gyanú árnyékában, Idegenek a vonaton, Psycho, Madarak...). A Hitchcock-életmű a kegyetlenség és irónia, feszültség és rettegés univerzuma - humorban pácolva. Miért rémületes egy üres lépcsőház és miért rémületes egy pohár tej... Filmesztétika izgalmas, humoros, dramatikus tálalásban. Vallomás a rettegés és a mese jogáról, a félelmet elűző ijesztés ősi sámánmesterségéről. Nemcsak Hitchcock és Truffaut munkásságát ismerjük meg a könyvből, de varázsos személyiségüket is. Az olvasó belép a párbeszédbe, sőt ellentmondhat, ha akar. Mert e két mester szereti az ellentmondást, csak a képzelethiányt nem szereti. Szelídek és kérlelhetetlenül szigorúak: a filmmunka megszállottjai, az élet vászonra-tolvajlói. Se nagyképűség, se lila köd, csak a játékos értelem szabad és éles fényei. Kettős portré. Szellemi párbaj a képzelet vágóasztalánál.

Ingmar Bergman - Laterna ​magica
A ​2007. július 30-án elhunyt Ingmar Bergman önéletrajza a filmekből, forgatókönyvekből, színházi rendezésekből álló páratlan életmű záróköve, ismételt igazolása annak a mindig is sejtett ténynek, hogy A nap vége, A csend, a Persona, a Rítus, a Suttogások, sikolyok, a Fanny és Alexander írója és rendezője valódi anyagból, megélt élményekből, tulajdon életéből építette műveit. Önéletírása számos ponton világítja meg mű és alkotó viszonyát, és fényesen bizonyítja, amit magyarul megjelent forgatókönyvei, filmnovellái óta már nálunk is sokan tudnak: hogy Bergman írónak is kivételes tehetségű. Könyörtelen igazságkereső, aki nem kímél senkit és semmit, legkevésbé önmagát. A lényeget kutatja mindenben, így kerülhet könyvében egymás mellé a legnagyobb természetességgel a megalázó testi bajok leírása és Garbo, Chaplin, Karajan, Oliver portrévázlata, a gyermekkori pofonok és a felnőttkori rendőri meghurcoltatás, kamaszkori élmények a náci Németországban, riasztó tapasztalatok a svéd szocialista "pokolban", menedékkeresés és részbeni kirándulás a "demokratikus" Münchenben, siker és kudarc, sírás és nevetés. És, talán mondani sem kell, ítélet nincs: Bergman nem dicsőül meg - sőt ellenkezőleg, inkább az esendő, a szenvedő, a gyarló emberi arcát mutatja.

Muhi Klára - Perlaki Tamás - Werner ​Herzog
A ​gyakran a német filmművészet romantikus látnokának nevezett Werner Herzog a kalandor, csavargó és fenegyerek rendező jelképes figurája lett. A róla készült dokumentumfilmek - melyek közül a leghíresebb a Les Blank-féle Burden of Dreams ("Az álmok terhe", 1982) - egyaránt megszállott, félőrült művésznek ábrázolják, aki képes kockára tenni az életét egy filmért. Főszereplői, a lázadó álmodozók és eretnekek, fanatikusok és mániákusok mind a független rendező alakmásolatai, aki minden nehézség ellenére megpróbálja valóra váltani elképzeléseit. Minden filmje a másságot kutatja és engedi érvényesülni; a legtöbb egzotikus tájakon játszódik, például a dél-amerikai dzsungelben, mint az Aguirre, Isten haragja (1972) vagy Afrikában, mint a Cobra Verde (1987). Még szűkebb pátriája, Bajorország is mint a modern kor előtti, távoli vidék jelenik meg (Üvegszív, 1976). Az, hogy filmjei felölelik az egzotikus és primitív tradíciókat, egyben azt is jelenti, hogy radikális, gyakran apokaliptikus kritikát gyakorolnak a nyugati civilizáció és a benne uralkodó racionalitás felett.

Ismeretlen szerző - Woody ​- Allenről
Stig ​Björkman svéd filmrendező, fotós, filmes szakíró 1991 óta folyamatosan készít interjúkat Woody Allennel, s ezek első kiadása 1993-ban jelent meg Svédországban, majd 16 nyelven szerte a világban. Ez a könyv az első kiadás bővített, 2002-ig aktualizált változata. A fejezetek időrendben egy-egy film címét viselik, s a beszélgetések körbejárják a film keletkezésének körülményeit, a szereposztás és a forgatás történetét. Kirajzolódik a pályakép s egyben a színész-komédiás, a forgatókönyvíró és a rendező portréja. Ezt számtalan, Woody Allen által megrajzolt miniarckép veszi körül, a többi között a Marx testvérekről, Bergmanról, Felliniről, valamint az amerikai filmipar sok más hírességéről, színészekről, rendezőkről és operatőrökről. A filmek születésének ezernyi fontosabb vagy lényegtelenebb mozzanatáról Woody Allen szívesen és sokat beszél, magánéletéről azonban keveset árul el; nem titkolja fontos kapcsolatait, de a pletykalapokban feszegetett intimitásokról elegánsan hallgat.

Kubiszyn Viktor - Filmflesskönyv
Underground, ​drogfilmek; alkímia másodprecenként 24 kockában, celluloid-kultuszok a hatvanas évektől napjainkig. Az osztrák stewardess kisüveges burgenlandi vörösbort hoz, a The Fighter megy Christian Bale-el és Mark Wahlberggel az előző ülésbe beépített képernyőn, szépséghibája, hogy már másodszor, nem is nézem, inkább, hogy hol járunk: a plazmakijelző szerint már túl az Uralon: Norilszk, Jakutszk, Magadan, Habarovszk a jelenidejű és folymatosan változó földrajziság sarokpontjai. Remek szórakozásnak tartom tízezer méterrel GULAG-land fölött K. Viktor amerikai, francia, hongkongi, japán trash-pop-kult-cool kritikáit olvasni, mégiscsak május van, lent talán már enged ki a fagyás a földből a Jenyiszej partján, lehet, hogy találnak már zöldélelmiszert a rénszarvasok, lehet, hogy lassan megnyalják a medvét a sámánok, lehet, hogy jön a transz. Vágvölgyi B. András: Előszó (részlet) Kubiszyn Viktor (1979-) a kétezres évek elején filmes újságíró, filmkritikus. 1995-2002 és 2005-2009 között aktív kábítószerfüggő, a köztes időben bázisdrogja a film és a filmről írás volt. A könyv írásainak jó része a filmhu moziportálon és a Filmvilágban jelent meg 2003-2006 között. Publikált továbbá a Pergő Képekben, a Beszélőben, a Mozinet Magazinban, az Árgusban. 2003-2004-ben a filmhu moziportál rovatvezetője, 2005-ben a Filmvilág folyóirat szerkesztője, majd rövid ideig az Index munkatársa. 2003-2006 között a Tilos Rádió Free Cinema című műsorának egyik szerkesztő - műsorvezetője. Két évig részt vett a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál szervezésében. Szakértőként hallható a Ponyvaregény, a Sin City, és a Laputa - az égi palota DVD-kiadásainak audiokommentárján. 2011 februárja óta a mindennapi.hu közéleti portál munkatársa.

Anne Frank - Anne ​Frank naplója
1943. ​JÚLIUS 26. _"Mussolini lemondott, és az olasz császár és király vette át a hatalmat._ _Üdvrivalgásban törtünk ki. A tegnapi borzalmak után végre valami jó hír... és újabb reménység! Annak reménye, hogy egyszer vége lesz, és béke lesz."_ Anne Frank naplója örök érvényű olvasmány, egyaránt szól az övéihez hasonló gondokkal küszködő fiatalokhoz, az idősebbekhez, akik szeretnék jobban megérteni őket, és szól mindazokhoz, akik tudni akarják, mi történt a Prinsengracht 263. hátsó traktusában bujkáló családokkal a hitleri megszállás alatt álló Amszterdamban. A 75 éve megjelent napló jubileumi kiadása új elő- és utószóval, kronológiával, illusztrációs anyaggal, valamint a korábbinál bővebb, 16 oldalas képmelléklettel lát napvilágot. _"Az egész világ ismeri Annét. Hogy miért? Mert írt. Mert naplójában a múltat jelenné változtatta, a holtakat élőkké. A szavak csodája által. Az irodalom csodája által. Anne Frank naplója nemcsak a szenvedés, a zsidó sors dokumentuma, hanem egyben egy olyan gyereknek a története is, aki ebben a sorsban, ennek a sorsnak a következtében talál önmagára. ... Megtanult szeretni, ítéletet alkotni, megbocsátani, kinevetni, megérteni - megtanulta, mi a félelem és az elégedettség, a szerencse és a szerencsétlenség -, és mindent regisztrált, amit szavakban átélt. "Szenvedélye lett az írás, benső szükséglete, ennek köszönhető, hogy naplójából irodalom lett, nevéből pedig mindazoknak a jelképe, akiknek sorsában osztozott." _ Heller Ágnes Anne Frank 1942. június 12-e és 1944. augusztus 1-je között vezetett naplót: kezdetben csak magának írogatott, később, amikor megérett benne az elhatározás, hogy híres írónő lesz, elővette régi írásait, és módszeresen átírta, javítgatta őket. Úgy tervezte, hogy naplója alapján könyvet ír a háborúról, és hű képet fest benne a német megszállás éveiről Hollandiában. Korai halála - nem sokkal tizenhatodik születésnapja előtt hunyt el a bergen-belseni koncentrációs táborban - megakadályozta terve megvalósításában. Naplóját a Frank családot bújtató Miep Gies találta meg és helyezte biztonságba azután, hogy a családot 1944. augusztus 8-án elhurcolták, majd a háború után olvasatlanul átadta Anne édesapjának, Otto Franknak. A könyv 1947-ben jelent meg először, Otto Frank gondozásában, s azóta világszerte milliók olvasták.

Mátyás Győző - A ​látszat birodalma
A ​könyvben David Fincher kortárs amerikai filmrendező műveit elemzi a szerző. Az egyes filmek ismertetése után összefoglalásként számba veszi azokat a témákat, jelenségeket, továbbá a filmek ábrázolásmódjának azon sajátosságait, amelyek miatt jellegzetesen posztmodernnek ítélhetjük Fincher oeuvre-jét. Ilyen témák a személyiség meghasadtsága, szétesettsége, az identitás problematikussá válása, illetve az a felfogás, hogy az Én nem szilárd, eleve adott entitás, hanem társadalmi meghatározottságaitól függő, szüntelenül változó konstrukció, továbbá a fogyasztói mentalitás kritikája. A szerző hangsúlyosan tárgyalja David Fincher és a tömegkultúra kapcsolatát, s áttekintést ad arról, hogy a tömegkulturális műfajok - elsősorban a bennük megtestesülő gazdasági potenciál miatt - mekkora hatással voltak a szórakoztatóiparra és így áttételesen a filmre is.

Jiří Menzel - Szabó G. László - Trabanttal ​a Hiltonig
Minden ​moziba járó ember hordoz a szívében egy Jiří Menzelt. Van, aki többet is. És ő a szerencsésebb, mert látta a "Szigorúan ellenőrzött vonatok"-at, a "Hóvirágünnep"-et, a "Sörgyári capricció"-t vagy "Az én kisfalum"-at. Esetleg úgy emlékszik rá, mint O'Casey nőtlen urára a prágai Činoherní klub legendás előadásából. Vagy olvasta szellemes írásait a "Hát, nem tudom..." című szösszenetgyűjteményben És az is lehet, hogy vele tartott Gyarmathy Lívia "Koportos"-ában, Böszörményi Géza "Szívzűr"-jében, Maár Gyula "Felhőjáték"-ában vagy Szabó István "Rokonok"-jában.

Melissa Hellstern - Audrey ​Hepburn világa
A ​képekkel gazdagon illusztrált kötet sokkal inkább életfilozófia, mint életrajz. A szerző számos, az évek során készült interjúiból idéz, és ezáltal közvetlenül Audrey-tól "hallhatjuk", hogyan is gondolkodott több, a világ hölgytársadalmát különösképp érintő olyan problémával kapcsolatban, mint a karrier, a szerelem, az anyaság vagy az emberi kapcsolatok. Melissa Hellstern munkájában eddig ritkán közzétett fényképeket és Audrey közeli barátainak vallomásait is segítségül hívja, hogy megrajzolja nekünk az ünnepelt filmcsillag igazi arcát.

Norbert Stresau - Audrey ​Hepburn filmjei, élete
Audrey ​Hepburnt már első hollywoodi filmje, a Római vakáció mozibálvánnyá tette. A törékeny szépségű belga színésznő új típust indított útjára az ötvenes és hatvanas évek filmtörténetében: az ártatlan Hamupipőkét, aki őzikeszemével, karcsúságával és eleganciájával felülemelkedik minden földi durvaságon, bűnöző szenvedélyen, és jóra inti a gyarló emberiséget. Norbert Stresau érdekes könyve ennek az eszményképnek, szakmai tolvajnyelven: image-nek a vizsgálatára vállalkozik. Kimutatja: a légies finomságnak valódi arisztokrata származás az alapja; a karcsúságnak a háborús idők koplalása; az ideáltípusnak magának pedig a hollywoodi filmgyártók üzleti számítása. A szerző jó kalauznak bizonyul: nemcsak a filmsztár életének és karrierjének izgalmas fordulatait követi nyomon, hanem felidézi a híres filmek (a Római vakáció, a Háború és béke, az Álom luxuskivitelben, a My Fair Lady) meséit is. Az olvasó egyszerre ismerkedhet meg a feledhetetlenül kedves Audrey emberi és színészi küzdelmeivel, filmjeinek korabeli visszhangjával, a sajtó és a közönség "kritikájával". A kötetet a széles olvasóközönségen túl a szakemberek is haszonnal forgathatják pontos adatai és magyar vonatkozású kiegészítései miatt.

Kovács András Bálint - A ​film szerint a világ
Kovács ​András Bálint új könyvét olvasva akárha egy filmklub lebilincselő előadás-sorozatán vennénk részt. A szerző a filmesztétikai alapfogalmak feltérképezése után a film noirtól az elmúlt negyedszázad magyar filmvilágáig kalauzol, egy-egy kiemelkedő rendező (Jancsó Miklós, Jeles András, Tarr Béla és mások) portréját is fölvázolva.

Ismeretlen szerző - Michelangelo ​Antonioni
Kötetünk ​Michelangelo Antonioni filmművészetről, filmjeiről szóló írásainak legteljesebb, magyarul először megjelenő gyűjteménye, amely kiegészül egyik legizgalmasabb, de le nem forgatott filmjének Gaál István fordította szövegkönyvével (Gyöngéd technika), és gazdag válogatást nyújt beszélgetéseinek, interjúinak legérdekesebb, legjellegzetesebb részleteiből is. Antonionit az ötvenes-hatvanas évek fordulóján rendezett alkotásai egy csapásra a nemzetközi filmvilág érdeklődésének előterébe állították: munkásságát, filmjeit szorgosan vitatták, és gyakran díjazták a legrangosabb fesztiválokon (Cannes, Berlin, Velence s később az Oscar-díj). Antonioni nélkül nincs modern filmművészet.

Ingmar Bergman - A ​legjobb szándékok
"A ​legjobb szándékok", mint Bergman minden műve, önéletrajzi ihletésű, de egészen példátlan módon: szülei kapcsolatát írja meg benne, a saját születését megelőző szűk tíz évüket, 1909-től 1918-ig. A nagypolgári családból származó, elkényeztetett ápolónő anya és a szegény sorból kiemelkedő, félszeg, félénk lelkész apa minden ízében, testi-lelki valójában bemutatott szerelme maga az élet - s egyben merő kitalálás. Ők a századelő svéd társadalmának konvenciói ellen lázadnak szerelmükkel, de a magánélet náluk sem marad boldog sziget az ellenséges közegben. Az uppsalai polgári lét nyílt és begyöpösödött világa; az egyetemi városka középkoriasan életvidám diáksága; az isten háta mögötti északsvéd egyházközség magába forduló népe; a háború; az erejüket tétován próbálgató munkások; a rezignált, anakronisztikus vidéki arisztokrata; és nem utolsósorban a sötét és a hideg - megannyi próbának vetik alá a Bergman szülőket. Rájuk is érvényes, ami az egész társadalomra: megvannak bennük "a legjobb szándékok", ami az értelmes és hasznos élet alapja, de ezek valahogy mindig kicsorbulnak... "A legjobb szándékok" több, mint remek forgatókönyv, több, mint krónika és dokumentumregény, több, mint amolyan igazi, olvasmányos realista regény, több, mint rafinált ál-elő-önéletrajz, több, mint irodalmi kísérlet: nagy mű.