További értékelések

Teljesen ​őszinte leszek: ha bárki a történetről kérdez(ne), most sem tudnék róla többet mondani, mint tavaly májusban, miután a magyar verziót elolvastam. Viszont a könyvről ugyanúgy ódákat szeretnék zengeni, mint tavaly májusban tettem miután a magyar verziót elolvastam {{itten ni: https://moly.hu/ertekelesek/2398826}}
Rajaniemit angolul is nagyon kellemes olvasni. Persze oda kell rá figyelni, #vagy legalábbis meg kell próbálni# mert meglehetősen könnyű elveszni az írásában, de engem újra és ismételten elvarázsolt a világ, az írásmód, a marsi labirintusvilág, na meg persze Jean le Flambeur.
Az viszont nem a legjobb döntésem volt, hogy szinte közvetlenül a harmadik rész magyar olvasása után vettem elő az elsőt angolul, mert sokkal többet foglalkoztam azzal, hogy a sorozatspecifikus kifejezéseket párosítsam egymással a két nyelven, mint magával a könyvvel… Hát így jártam, de annyira nagyon hiányzott a világ a harmadik rész után :)

A ​távoli (?) jövőben Jean le Flambeur mestertolvaj (nem az, folyamatosan bénázik és mások mentik meg) egy dilemmabörtönben sínylődik (ahol dilemmákat kell megoldania, mert csak), ahonnan aztán Mieli (aki mindig pont azt tudja, ami az adott szituáció megoldásához szükséges) kiszabadítja, hogy valamilyen nagyon bonyolult, nagyon titokzatos feladatot végrehajtsanak. Őszintén szólva a történetet mérsékelten tudtam követni, biztosan nem tudtam felnőni a feladathoz, hogy megértsem ezt a heist-et (nem az). Ha pedig értettem, akkor meg azt nem tudtam, hogy ennek miért kellene érdekelnie.

A bevallottan Arsène Lupin alapján megformált főszereplő minden jópofizása vagy “elméssége” erőltettnek is hiteltelennek tűnt; nekem egyáltalán nem jött át, hogy ő olyan fifikás és szemtelen szuper-mestertolvaj lenne. A többi szereplő még ennyi szót sem érdemel, Mieli, mint segítő, illetve a nyomozó, a többi mellékszereplővel együtt csak statiszták, a cselekmény előreviteléhez kellenek csak.

A cselekmény maga pedig szintén mellékes, tulajdonképpen csak Rajaniemi agyburjánzásához, vagyis a világbemutatáshoz kell. Rengeteg ismeretlen kifejezést kapunk, ami hol valamilyen technológiát takar, hol poszthumán-változatokat, hol hatalmi csoportosulásokat. Az író a magyarázatokat csak mértékkel adagolja (különösen fájt, amikor az egyik fejezetben megismerik és használják (!) a technológiát, majd kicsivel később leülnek, és elmagyarázzák egymásnak (!), hogy az micsoda). A lényeg, hogy valamilyen kvantum-izé legyen, hogy a háttere milyen, az már nem számít. Ez egy ilyen modern regény: nem számít, hogy mit írsz, csak kúl legyen.

Azt azért el kell ismerjem, hogy ötletből rengeteg van, és jók is akadnak közöttük. Külön pozitívum, hogy a technológiák elnevezései nem a “nevezzük a nyulat szmírpnek” elvet követik, hanem ha valaminek egyedi neve van, akkor azt tényleg nehéz lenne másképp leírni. Mint ahogy a végére is felpörög és kicsit átláthatóbbá válik a cselekmény, de ez nekem már kevés volt ekkor.

Dan Simmons, Greg Egan és mások sokkal jobban művelik ezt.

Egyszerűen ​nem bírtam megvárni, amíg meghozzák ezt a trilógiát. Így nekiláttam angolul. Egy cseppet sem bántam meg. Az elején akadtak kisebb nehézségeim a megértéssel, de azon hamar sikerült túllépnem. Nagyon tetszett, hogy elgondolkodtatott a maga módján. Főként a tudományos utalásaival. Rajaniemi többször is különc kifejezéseket használt, ami az egyébként is érdekes történetet még eredetibbé tette. Szeretem a nyomozós- krimis fantasyt, de eddig sci-fi terén még nem tapasztaltam. Imádtam :)
A szereplők megalkotása is nagyon jól sikerült, magáról a cselekményről nem is beszélve.
Jean le Flambeur karakterét remekül sikerült megalkotni, a könyvben folyamatosan keresi önmagát és küzd a folyton fellépő problémákkal. Kíváncsian várom, hogy mit fog művelni a folytatásban :)
Izgalmas volt, lekötött és nem tudtam letenni.

Wow, ​az Accelerando óta most éreztem legerősebben újra, hogy öt oldalanként jut bele annyi hard sci-fi ötlet, amennyiből más egy egész regényt írna.