Ajax-loader

Skócia ​egyik távoli hegyvidéki tanyáján nő fel Chris Guthrie, dolgos parasztszülők egészséges, munkára, családi boldogságra termett, szép leánya. A három kisregényből álló mű Chris Guthrie házasságainak örömeit és tragédiáját, fia kamaszéveinek és férfivá értésének történetét mondja el. A történet helyszínei: a tanya, a kisváros, majd a gyár, egyúttal a skót társadalom történelmi útjának is három állomása. Az 1935-ben fiatalon meghalt író műve ma már a skót irodalom klasszikus alkotásai közé számít, nem utolsósorban azért, mert költői erővel eleveníti meg a skót táj színeit és történelmi hagyományait, Chris Guthrie személyében pedig olyan vonzó és emlékezetes női alakot formál meg, aki élete legnagyobb megpróbáltatásaiban is megőrzi emberi méltóságát.

Értékelések
5.0/5 - 1 értékelés alapján

Szinte véletlenül került a kezembe és teljesen magával ragadott ez a regény. AZ első 80 oldat leszámítva, ahol összefoglalja a korai skót történelmet, amit nemigen tudtam követni, de a történet szempontjából nem is annyira fontos. Élvezetes és képszerű a gazdálkodó települések élete, a jellemábrázolások. Eleven és átélhető az a változás, rombolás, amit az ipari forradalom okozott a gazdálkodó települések életében. Érzelmi hullámvasút. Felejthetetlen élmény.


Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
5.0/5

Statisztika

14.7
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók