Kapcsolódó könyvek
Elizabeth Gilbert - Eat, Pray, Love - Ízek, imák, szerelmek
Elizabeth Gilbert önéletrajzi regénye spirituális utazásra hívja olvasóit, vele együtt tanulhatjuk meg, mit jelent megismerni, megszeretni, és ha kell, elengedni az embereket.
Elizabeth harmincas, sikeres nő – volt. Gazdag férj, álomház, fényes karrier. Egyik pillanatról a másikra az élete mégis romokban hevert, látszólag ok nélkül. Egy szörnyű válás és az azt követő depresszió után, megmérgezett kapcsolatokkal a háta mögött nekivágott a nagyvilágnak, hogy végre rájöjjön, ki is ő, és mit akar az élettől. Zarándoklata Itáliába, Indiába és Indonéziába vezet, ahol olasz dzsigolók, indiai guruk, indonéz gyógyítók között bizonyítja, hogy mind a boldog pillanatokat keressük, akármelyik szegletében élünk is e világnak. Őszinte, humoros és mély érzelmű könyve mindannyiunknak szól, akik ébredtünk már úgy, hogy „ettől a naptól kezdve változtatok az életemen”. Egy nő, aki nem akart többé megfelelni. Egy nő, aki elengedte a jelenét, és megtalálta a boldogságát. Egy nő, akiben magunkra ismerhetünk.
Philippe Pozzo di Borgo - Életrevalók
„Soha nem ismeri be, annyira hiú, rátarti, brutális, szeszélyes, emberi. Nélküle már szétestem volna, halott volnék. Abdel szünet nélkül ápolt, mint egy csecsemőt. A legkisebb jelre is figyelt, ott termett minden ájulásomnál, védelmezett, ha gyenge voltam. Megnevettetett, ha összeomlottam. Ő lett az én ördögi őrizőm.”
Egy gazdag, de mozgássérült arisztokrata és egy fiatal, külvárosi bevándorló igaz története. A könyv, mely az itthon is elsöprő sikerű Életrevalók című filmet inspirálta.
1993-ban a Pommery Pezsgőgyár ügyvezető igazgatója, Philippe Pozzo di Borgo nyaktól lefelé megbénult egy siklóernyős balesetben. 42 éves volt. Két nagy múltú francia család örököseként szembe kell néznie a kirekesztettség és a tehetetlenség érzéseivel - mindörökre. Abdel bevándorló, Philippe ápolója és „ördögi őrizője”, immár tíz éve. Ez a könyv az ő történetük.
Julie Powell - Julie & Julia
Julie egy rosszkedvű délután rátalált anyja konyhájában egy régi francia szakácskönyvre. Kíváncsiságból elkészítette élete első krumplilevesét. Szárnyakat kapott, és esténként lelkesen főzött albérletének lepukkant konyhájában. Hatalmas krumpli- és vajhegyeken rágta magát, és rendíthetetlenül botorkált a póréhagymával kikövezett úton. A Julie & Julia humoros történetek sora egy végigfőzött évről és egy harminc alatti amerikai lányról, Julieról. A könyvből film készül Meryl Streep és Amy Adams főszereplésével.
Audrey Niffenegger - Az időutazó felesége
Amikor először találkoztak, Clare hatéves volt, és Henry harminc. Amikor összeházasodtak, Clare huszonkettő, és Henry még mindig harminc. Henry idő-eltolódási rendellenességgel született. Genetikai órája a legváratlanabb pillanatokban visszaáll, és még abban a másodpercben eltűnik. Ilyenkor elmúlt és eljövendő élete érzelmi csomópontjain találja magát, meztelenül, védtelenül. Sohasem tudja, mikor történik meg újra, sohasem tudja, hol köt ki legközelebb.
Az időutazó felesége a világirodalom egyik legkülönösebb szerelmi története. Clare és Henry felváltva meséli el történetüket. Rajongva szeretik egymást, megpróbálnak normális családi életet élni: biztos állás, barátok, gyerekek. Mindezt olyasmi fenyegeti, amit sem megakadályozni, sem irányítani nem képesek, történetük ettől olyan megrendítő és felejthetetlen.
„Azoknak, akik azt mondják, nincsenek igazán új történetek, szívből ajánlom Az időutazó feleségét, ezt az elragadó regényt, amely irodalmilag kiváló, szédítően fantáziadús, és észbontóan romantikus.”
Scott Turow
Szabó György - Lopes-Szabó Zsuzsa - A bükki füvesember gyógynövényei
Gyuri bácsit, a szerzőt sokan ismerik. Gyógyteáit issza a fél parlament, miniszterek és sztárok. Állandó vendége a televízió több csatornájának. Hírnevét annak köszönheti, hogy olyan ősi tudással rendelkezik, mely egyedülálló napjainkban: ismeri és használja a környezetünkben termő gyógynövényeket. Családjában népi gyógyítók voltak több nemzedéken keresztül, tudomása szerint félezer évre visszamenőleg. Újabb könyvének társszerzője lánya, Lopes-Szabó Zsuzsa, szellemi örököse, a családi hagyományok továbbvivője. A könyv 65 gyógynövényről ad részletes leírást színes rajzokkal illusztrálva. Megtalálható benne, milyen betegségre milyen növényt lehet használni, hogyan lehet megelőzni a komoly bajokat. Semmi nem marad titok: a több száz éves tudást szívesen osztják meg a szerzők az olvasókkal. A könyvben olvashatjuk a gyógynövényes gyógyítás történetét, általános gyűjtési és teakészítési tanácsokat, valamint betegségcsoportokra bontva, a különféle gyógynövények alkalmazásához ad felhasználási javaslatokat. Gyuri bácsi és lánya, Zsuzsa minden titkukat megosztják az olvasóval. Olyan egyszerű nyelven megírt, közérthető és gyakorlatias könyvet adnak az érdeklődő kezébe, melyet még „kezdő” gyógynövényesek is haszonnal forgathatnak.
F. Scott Fitzgerald - A nagy Gatsby
Azt mondod, hogy a múltat nem lehet újra élni? Miért ne lehetne?
Jay Gatsby, a titokzatos milliomos felemelkedésének, tündöklésének és bukásának története nemcsak a dekadens és túlhabzó „dzsesszkorszakot”, a húszas éveket jeleníti meg művészi tökéllyel, hanem az amerikai mitológia, „az amerikai álom” olyan örök témáit is, mint ambíció, pénz és hatalom bűvölete, a lehetetlen megkísértése és az újrakezdés lehetősége. A szegény sorból származó Gatsby beleszeret egy gazdag lányba, Daisybe; a háború elsodorja őket egymástól, s míg a fiatalember a tengerentúlon harcol, a lány férjhez megy egy faragatlan, ámde dúsgazdag emberhez, Tom Buchananhez. Hazatérése után Gatsby fanatikus akarással (és az eszközökben nem válogatva) vagyont szerez, hogy „méltó” legyen Daisyhez és újra meghódíthassa az asszonyt, akinek még a hangja is „csupa pénz”.
Dan Brown - Inferno (angol)
Dan Brown's new novel, Inferno, features renowned Harvard symbologist Robert Langdon and is set in the heart of Europe, where Langdon is drawn into a harrowing world centred around one of history's most enduring and mysterious literary masterpieces.
As Dan Brown comments: "Although I studied Dante's Inferno as a student, it wasn't until recently, while researching in Florence, that I came to appreciate the enduring influence of Dante's work on the modern world. With this new novel, I am excited to take readers on a journey deep into this mysterious realm.a landscape of codes, symbols, and more than a few secret passageways."
Helen Fielding - Bridget Jones naplója
Fogyókúrázni fogok (most már tényleg), hetente háromszor edzõterembe járok, leszokom a dohányzásról, a fényképeket albumba rakom, nem beszélek ki másokat a hátuk mögött, otthon is rendesen felöltözöm, megtanulom beprogramozni a videót, és végre rendes pasit kerítek magamnak.
Ismerős? Ha Ön, kedves Olvasó, még sohasem tett ilyen vagy ezekhez hasonló újévi fogadalmakat, akkor Ön egy szent, vagy férfi. Ha viszont érezte már úgy, hogy gyökeresen változtatnia kellene az életén, akkor számos közös vonása lehet e könyv hősnőjével, Bridget Jonesszal, akinek naplójából élete egy évének történetét ismerhetjük meg. Bridget túl van a harmincon, és legnagyobb bánatára még mindig „szingli”, vagyis nincs férjnél. Egy könyvkiadóban végez amolyan aktatologató munkát, és csak az tartja benne a lelket, hogy az asztalától állandóan láthatja az imádott férfit. Január elején a szülei baráti köre által rendezett újévi vigasság rémségein próbálja túltenni magát. Az effajta összejövetelek nem titkolt célja, hogy őt összehozzák a megfelelőnek ítélt fiatalemberrel, és rendszerint katasztrofálisan végződnek. Saját barátai – a harcos feminista Sharon; a kétgyerekes Magda, akit csal a férje; Jude, akinek a barátját mindenki utálja; a homoszexuális Tom – szintén ellátják különféle jó tanácsokkal az élet dolgait illetően, miközben néha maguk is látványosan melléfognak a saját szerelmi és egyéb ügyeikben. De mire újra eljön a szilveszter, sok mindenki életében sok minden megváltozik.
A könyv hihetetlen sikert aratott nem csak Angliában és Amerikában, hanem nálunk is, amit nem utolsósorban fergeteges humorának és a könyvből készült filmnek köszönhet. És valóban, Bridget naplóján minden nő szívből kacaghat – ki azért, mert ő nem ebben a cipőben jár, ki azért, mert nem csak ő jár ebben a cipőben. A férfiak is pompásan szórakozhatnak rajta, talán még tanulnak is belőle.
Joanne Harris - Csokoládé
Ismeretlen, titokzatos fiatal nő, Vianne Rocher érkezik a kis faluba, Lasquenet-be, és megnyitja "csokoládézóját" - a tenyérnyi kávézóval kombinált csokoládéboltot. Végre van egy hely, ahol elsuttoghatók a titkok, megszellőztethetők a sérelmek, kipróbálhatók az álmok. Amikor Vianne húsvétra csokoládéfesztivált szervez, a falu egész közösségét megosztja... Íme az első olyan regény, amelyben a csokoládé elfoglalja a maga méltó helyét. A tartalmas, okos és franciásan pajzán könyv valamennyi érzékszervnek irodalmi ünnepet kínál.
Stephenie Meyer - Twilight
A seventeen-year-old teenager, Bella Swan, moved from Phoniex to Forks, Washington to live with her father. After going to school one day, she falls deeply in love with who she didn't know was something she could have never guessed....a vampire. The gorgoeus Edward Cullen is the vampire. Once Edward gets over being a vampire and Bella a human, they get together. Although everybody else thinks that it's weird that Edward is finally dating, Bella and Edward simply don't care. When an unexpected visitor comes to Forks, Edward and Bella start to have some trouble. What will happen next? You'll have to read to find out.
J. K. Rowling - Harry Potter and the Philosopher's Stone
Harry Potter is an ordinary boy who lives in a cupboard under the stairs at his Aunt Petunia and Uncle Vernon’s house, which he thinks is normal for someone like him who’s parents have been killed in a ‘car crash’. He is bullied by them and his fat, spoilt cousin Dudley, and lives a very unremarkable life with only the odd hiccup (like his hair growing back overnight!) to cause him much to think about. That is until an owl turns up with a letter addressed to Harry and all hell breaks loose! He is literally rescued by a world where nothing is as it seems and magic lessons are the order of the day. Read and find out how Harry discovers his true heritage at Hogwarts School of Wizardry and Witchcraft, the reason behind his parents mysterious death, who is out to kill him, and how he uncovers the most amazing secret of all time, the fabled Philosopher’s Stone! All this and muggles too. Now, what are they?? The Author: This is Jo’s first book and she has already written seven outlines for Harry’s further adventures at Hogwarts. She lives in Edinburgh.
Charlotte Brontë - Jane Eyre (Oxford Bookworms)
Egyszerűsített olvasmány angol nyelven. Hasznos segítség a nyelvtanulásban. A kötet 6. nehézségi fokozatú, az olvasásához kb. 2500 szavas szókincs szükséges.
Jane Eyre is alone in the world. Disliked by her aunt's family, she is sent away to school. Here she learns that a young girl, with neither money nor family to support her, can expect little from the world. She survives, but she wants more from life than simply to survive: she wants respect, and love. When she goes to work for Mr Rochester, she hopes she has found both at once. But the sound of strange laughter, late at night, behind a locked door, warns her that her troubles are only beginning.
J. K. Rowling - Harry Potter and the Goblet of Fire
Read by Jim Dale Running time: 20 hrs., 30 mins. 17 CDs. Harry Potter returns to Hogwarts for his fourth year of magical adventures in Harry Potter and the Goblet of Fire. This year Harry turns 14 and becomes interested in girls -- one in particular. And with Dark Magic comes danger, as someone close to Harry dies. You'll have to listen to learn more! The audio is available on July 8th.
Jane Austen - Pride and Prejudice (Oxford Bookworms)
The moment I first met you, I noticed your pride, your sense of superiority, and your selfish disdain for the feelings of others. You are the last man in the world whom I could ever be persuaded to marry,’ said Elizabeth Bennet.
And so Elizabeth rejects the proud Mr Darcy. Can nothing overcome her prejudice against him? And what of the other Bennet girls – their fortunes, and misfortunes, in the business of getting husbands? This famous novel by Jane Austen is full of wise and humorous observation of the people and manners of her times.
Stephenie Meyer - Eclipse
Readers captivated by Twilight and New Moon will eagerly devour Eclipse, the much anticipated third book in Stephenie Meyer's riveting vampire love saga. As Seattle is ravaged by a string of mysterious killings and a malicious vampire continues her quest for revenge, Bella once again finds herself surrounded by danger. In the midst of it all, she is forced to choose between her love for Edward and her friendship with Jacob --- knowing that her decision has the potential to ignite the ageless struggle between vampire and werewolf. With her graduation quickly approaching, Bella has one more decision to make: life or death. But which is which?
George R. R. Martin - A Storm of Swords
The third volume of the high fantasy saga that began with A Game of Thrones and continued in A Clash of Kings is one of the more rewarding examples of gigantism in contemporary fantasy. As Martin's richly imagined world slides closer to its 10-year winter, both the weather and the warfare worsen. In the north, King Joffrey of House Lannister sits uneasily on the Iron Throne. With the aid of a peasant wench, Jaime Lannister, the Kingslayer, escapes from jail in Riverrun. Jaime goes to the other youthful ruler, Robb Stark, to secure the release of Joffrey's prisoners, Robb's sisters Arya and Sansa Stark. Meanwhile, in the south, Queen Daenarys tries to assert her claim to the various thrones with an army of eunuchs, but discovers that she must choose between conquering more and ruling well what she has already taken. The complexity of characters such as Daenarys, Arya and the Kingslayer will keep readers turning even the vast number of pages contained in this volume, for the author, like Tolkien or Jordan, makes us care about their fates. Those two fantasy greats are also evoked by Martin's ability to convey such sensual experiences as the heat of wildfire, the chill of ice, the smell of the sea and the sheer gargantuan indigestibility of the medieval banquet at its most excessive. Perhaps this saga doesn't go as far beyond the previous bounds of high fantasy as some claim, but for most readers it certainly goes far enough to command their attention.
Stephenie Meyer - Breaking Dawn
To be irrevocably in love with a vampire is both fantasy and nightmare woven into a dangerously heightened reality for Bella Swan. Pulled in one direction by her intense passion for Edward Cullen, and in another by her profound connection to werewolf Jacob Black, she has endured a tumultuous year of temptation, loss and strife to reach the ultimate turning point. Her imminent choice to either join the dark but seductive world of immortals or pursue a fully human life has become the thread from which the fate of two tribes hangs. Now that Bella has made her decision, a startling chain of unprecedented events is about to unfold with potentially devastating and unfathomable consequences. Just when the frayed strands of Bella's life - first discovered in TWILIGHT, then scattered and torn in NEW MOON and ECLIPSE - seem ready to heal and knit together, could they be destroyed...forever?
J. K. Rowling - Harry Potter és a Halál ereklyéi
Harry, mint mindig, most is a Privet Drive-on, az őt csecsemőkorában befogadó Dursley-család otthonában tölti az iskolai szünetet. Ám hetedik tanévét nem kezdheti el a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. A Főnix Rendje azon fáradozik, hogy biztos helyre szöktesse, ahol Voldemort és csatlósai nem találnak rá. De teljesítheti-e folytonos bujkálás és életveszély közepette a küldetést, melyet Dumbledore professzortól kapott?
A hetedik, s egyben utolsó Harry Potter-regény megjelenése valószínűleg a legnagyobb izgalommal várt esemény a könyvkiadás történetében. J. K. Rowlingnak még a legapróbb, Harry és barátai várható sorsára vonatkozó utalásai is mind szenzációs hírekként láttak napvilágot a sajtóban.
Valóban meghalt Albus Dumbledore? Kinek az oldalán áll Perselus Piton? Mik a megmaradt horcruxok, hová rejtette el lelkét Ő, akit nem nevezünk a nevén? Harry a forradásában hordozza a Sötét Nagyúr lelkének egy darabját, s ezért párszaszájú? Ezekre a kérdésekre választ kapunk a hetedik, egyben befejező kötetben.
Neil Gaiman - Stardust
In the sleepy English countryside of decades past, there is a town that has stood on a jut of granite for six hundred years. And immediately to the east stands a high stone wall, for which the village is named. Here in the town of Wall, Tristran Thorn has lost his heart to the hauntingly beautiful Victoria Forester. One crisp October night, as they watch, a star falls from the sky, and Victoria promises to marry Tristran if he'll retrieve that star and bring it back for her. It is this promise that sends Tristran through the only gap in the wall, across the meadow, and into the most unforgettable adventure of his life.
Stephenie Meyer - New Moon
For Bella Swan, there is one thing more important than life itself: Edward Cullen. But being in love with a vampire is more dangerous than Bella ever could have imagined. Edward has already rescued Bella from the clutches of an evil vampire but now, as their daring relationship threatens all that is near and dear to them, they realise their troubles may just be beginning ...