Ajax-loader

Titkos ​tanok című sorozatunkat megújítottuk. Azzal a céllal indítottuk ismét útjára, hogy igényes, okkult tudományokkal foglalkozó köteteket adhassunk az olvasók kezébe. A szerzők az adott témák szakértői, érthető, ugyanakkor rendkívül izgalmas ismeretterjesztő munkáik az ősi és a jelenkori titkos tanok világába kalauzolnak el.
Az Énoch-mágia a nyugati rituális mágia legizgalmasabb és legellentmondásosabb területe. Eredetileg magukat angyalnak nevező lények adták át ezt a rendszert az 1500-as évek végén John Dee-nek és Edward Kelley-nek, s azóta a mágia újjászületésének egyik kulcsfontosságú elemévé vált. Bár töredékes, nehezen érthető formában maradt ránk, ez a könyv az egész rendszert bemutatja az olvasónak, miközben ritka forrásokra hivatkozik. Dee és Kelley eredeti varázslataival ismertet meg minket, s élményszerűen ábrázolja a kort, amelyben a két mágus az angyalokkal társalgott. Donald Tyson fáradságos munkával fölkutatta az eredeti forrásokat, megalkotva az Énoch-mágia mai napig legmegbízhatóbb kézikönyvét. Az olvasó mindent megtudhat ebből a könyvből, ami e magas szintű mágikus rendszer gyakorlásához szükséges, mindezt olvasmányos, könnyen emészthető, világos és áttekinthető tálalásban.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók