Ajax-loader

A ​szerző mondja könyvéről:
“Először szabályos életrajzi regényt akartam írni Muszorgszkijról, ahogyan azt a műfaj nem biztos, hogy mindig helyes gyakorlata követeli, az ősöknél kezdve, jóval hősünk születése előtt, majd a gyermekkor éveitől kísérni végig a géniuszt a bukásokon és sikereken át a vég tragikus pillanatáig, sőt tovább, a díszsírhely márványáig, hogy az olvasó az utolsó oldal után elégedetten úgy érezze, mindent megtudott az emberiség egy nagy szelleméről, amit tudni érdemes. Azután Muszorgszkij életének tanulmányozása során eljutottam ahhoz a négy naphoz, amikor – alig két héttel halála előtt – a szándékaiban, művészi elképzeléseiben vele oly rokon Repin megfestette róla azt a híres portrét, amely e könyv borítóját is díszíti. Egy ideig csupán a helyzet csábított, a lehetőség, hogy négy délelőtt dialógusaiba sűrítsem azt, amit az orosz művészet e két nagy alakjáról és a körülötte felbukkanó pályatársakról fontosnak tartok elmondani, azután, jobban megismerkedve a dokumentumokkal, a kortársak, pályatársak visszaemlékezéseivel, előbukkant az író számára legizgalmasabb szócska, a “ha”, s ezt követte az összegyűjtött ismeretekből fakadó torokszorító felismerés, a bizonytalannak az a bizonyossága, hogy e négy napon is az esetlegességek parányi mozaikköveiből állt össze az, amit utólag – mert így megnyugtatóbb – sorsnak nevezünk."

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

7.3
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók