Az ​információ kultusza avagy ​A számítógépek folklórja és a gondolkodás igaz művészete

Kevin D. Mitnick - William L. Simon - A ​legendás hacker 2. - A behatolás művészete
Kevin ​Mitnick, a rendkívüli hacker folytatja sikerkönyvét, A megtévesztés művészetét. Kevin Mitnick, a világ legnevesebb hackere életét immár vállalatok és állami hivatalok adattolvajokkal, kibervandálokkal és más kártékony számítógépes behatolókkal szembeni küzdelmének támogatásának szenteli. Sikerkönyvében, A megtévesztés művészetében Mitnick kitalált esettanyulmányokkal mutatta meg, hogyan veszélyeztetik rafinált számítógépes crackerek "social engineering" használatával a műszaki értelemben legbiztonságosabb számítógépes rendszereket. Új könyvében Mintnick egy lépéssel továbbmegy, valódi számítógépes betörések hajmeresztő történeteit meséli el, és azt is megmutatja, az áldozatok hogyan előzhették volna meg azokat. A hackerközösségen belüli hírneve egyedülálló hitelességet biztosít Mitnicknek, így a bűntények elkövetői szabadon megosztották vele történetüket, amelyet Mitnick most először tár elénk ilyen részletesen. Szó esik többek között: Egy baráti csoportról, akik majdnem egy millió dollárt nyertek játékautomaták visszafejtésével. Két tizenévesről, akit terroristák rábeszéltek, hogy törjenek be a Lockheed Martin számítógépes rendszereibe. Két elítéltről, akik összefogtak, hogy egy texasi börtönben váljanak hackkerré. Egy "Robin Hood" hackerről, aki számos neves vállalat számítógépes rendszerébe hatolt be - majd közölte velük, hogyan jutott be. A megtörtént számítógépes betörések lebilincselő elmesélésével, a biztonsági szakemberek által végrehajtandó ellenintézkedésekre való tanácsaival, illetve Mitnick saját csípős megjegyzéseivel a könyv minden bizonnyal széles olvasóközönség érdeklődését kelti majd fel, illetve vonzza majd a bűnüldöző szervek és a média figyelmét.

Franz-Peter Burkard - Peter Kunzmann - Franz Wiedmann - Filozófia
A ​kötet végigköveti a filozófiai gondolkodás alakulását és az egyes filozófusok munkásságát a Védák korszakától a mai irányzatokig. A részletes ismertető és magyarázó szöveget szemléletes, színes ábrák és táblázatok egészítik ki, alapos név- és tárgymutató könnyíti meg a könyvben való eligazodást. A tartalomból: Keleti filozófia (Upanisádok, buddhizmus, konfucianizmus, taoizmus), ókori görög filozófia (Szókratész, Platón, Arisztotelész, Epikurosz), patrisztika, skolasztika, arab filozófia, felvilágosodás (Descartes, Spinoza, Leibniz, Locke, Hume, Voltaire, Montesquieu), német idealizmus (Kant, Fichte, Hegel, Schelling), Schopenhauer, Nietzsche, Husserl, Jaspers, Sartre, Camus, Heidegger stb.

Susan Sontag - A ​fényképezésről
"A ​fotó: a tér és az idő vékony szelete. A fényképek kormányozta világban minden határvonal ("kivágás") önkényesnek tetszik. Akármi elválasztható, elszakítható akármitől: csak más képkivágást kell alkalmaznunk." "Fényképet gyűjteni annyi, mint a világot gyűjteni. A film és a tévéműsor megvilágítja a falat, fölvillan és kialszik; az állókép viszont tárgy is, súlytalan, olcsón előállítható, könnyen hordozható, gyűjthető, tárolható. Godard Les Carabiniers (Karabélyosok) című 1963-ban készült filmjében két tunya lumpenparaszt azért csap fel katonának a királyi ármádiába, mert azzal kecsegtetik őket: kifoszthatják, megbecsteleníthetik, legyilkolhatják az ellenséget, tehetnek vele, ami csak kedvükre van, s meggazdagodhatnak. Hanem a hadizsákmánytól duzzadó bőröndről, amelyet Michelangelo és Ulysses évek múltán diadalmasan hazavisz feleségének, kiderül, hogy csak képeslappal van tele, százszámra lapulnak benne a műemlékek, az áruházak, az emlősök, a természeti szépségek, a közlekedési eszközök, a műalkotások és a földgolyó egyéb - téma szerint csoportosított - kincsei. Godard ötlete színesen figurázza ki a fénykép kétes értékű varázsát. Talán a fénykép a legtitokzatosabb mindazon tárgyak közül, melyekből összeáll és szövevénnyé sűrűsödik az a környezet, amelyet modernnek látunk. Minden fénykép valóban egy-egy rabul ejtett élmény, s a fényképezőgép eszményi fegyver a bírnivágyással teli tudat számára. Fényképezni annyi, mint birtokba venni a lefényképezett tárgyat. Azt jelenti, hogy bizonyos viszonyt létesítünk a világgal... A világ arányaival ügyeskedő fényképet magát is kicsinyítik, nagyítják, vágják, retusálják, utókezeléssel és trükkökkel átformálják. A fénykép megöregszik - megviselik a papírra leselkedő szokásos bajok; a fénykép elvész; a fényképből érték lesz, a fényképet adják-veszik; a fényképet reprodukálják." Forrás: http://www.sunbooks.hu

James G. Frazer - Az ​aranyág
"Frazer ​a klasszikus brit etnológia utolsó képviselője (1854-1941). Élete és munkássága korszakot jelent a néprajztudomány történetében. ... Az Aranyágban arra tesz kísérletet, hogy felvázolja az emberi gondolkodás fejlődését a mágia, a vallás egymást követő lépcsőfokain keresztül egészen a tudományig. Egy ókori szokás - a Diána szentély papja (az Erdő Királya) elődjét megölve nyerte el tisztségét, amelyet addig viselt, míg ő maga áldozatul nem esett utódja kardjának - nyomába ered. A szokásra Frazer az ókori irodalomban nem talál kielégítő magyarázatot... ezért bejárja Ausztrália bozótjait, felkeresi az afrikai őserdők törzseit, részt vesz a mexikóiak, anjuk szertartásain, német és olasz városkák farsangi forgatagában és meghallgatja az öreg parasztok múlt idéző meséit. Végül nemcsak az Erdő Királya megölésének szokására hoz magával magyarázatot, de felvázolja az emberi gondolkodás történetét is."

Eric Berne - Szex ​a szerelemben
A ​szerelemről alkotott vélekedéseinket - miszerint egy sötét verem, ráadásul vak is - hamarosan kiegészíthetjük azzal a megállapítással, hogy a szerelem nedves. Sőt nemcsak a szerelem az, hanem amennyiben beszélünk róla - és e tevékenységhez a tudomány mai állása szerint még nem nélkülözhetjük a szavakat - maguk a szerelem leírására használt nyelvi eszközök is lehetnek nedvesek és melegek, vagy, ha a sors úgy hozza, éppenséggel szárazak és hidegek is. Ki tilthatná meg, hogy ízlelgessük a szavakat, hogy játsszunk velük, ha maga a szerelem is ízlelgetésre való játék, és, ha úgy tetszik, akkor maga az élet is az. Nevezzük néven a dolgokat, és nézzünk szembe magunkkal, milyenek vagyunk ártatlannak tűnő, de sokszor vérre menő játszmáinkban. Kár lenne tagadnunk, hogy életünk minden területét áthatják ezek a játszmák, és miért lenne épp a szerelem mentes tőlük, amikor a szerelem jelen van, ott van életünk minden területén. Könnyű a dolgunk, ha mindehhez az az Eric Berne nyújt segítséget, akit a magyar olvasóközönség az Emberi játszmák nagy sikerű szerzőjeként ismert meg, s aki ugyan már éppen 25 éve viseli a szerelemtől és minden földi jótól való megfosztottság kényszerű állapotát, könyve immár magyarul történő megjelenésében mégis minden bizonnyal hallatlan gyönyörűségét leli odaát.

Søren Kierkegaard - Vagy-vagy
A ​múlt század egyik legnagyobb hatású filozófusának főművét tartja kezében az olvasó - minden bizonnyal a filozófiatörténet egyik legkülönösebb művét. Semmiben sem hasonlít a rendszeres bölcseletekhez: műbírálatok és naplók, lírai tanulmányok és levelek váltják benne egymást, különböző "szerzőktől", akik vitatkoznak egymással, cáfolják és vádolják egymást. A filozófus átöltözetei ezek, s a bonyolult inkognitók rendszerében végül is három magatartás különül el, három életlehetőség (az esztétikai, az etikai és a vallási). Gondolat Kiadó, 1978

Jorge Luis Borges - A ​halhatatlanság
Amikor ​a Belgrano Egyetem azt javasolta, hogy tartsak öt előadást, olyan témákat választottam, amelyekkel hosszú ideje együtt élek. Az első, a könyv, az az eszköz, amely nélkül nem tudom elképzelni az életet, s amely nem kevésbé tartozik hozzám, mint a kezem vagy a szemem. A második, a halhatatlanság, az a fenyegetés vagy reménység, amelyről annyi nemzedék álmodott, s amely a költészet java részét posztulálja. A harmadik, Swedenborg, a látnok, aki azt írta, hogy a holtak maguk választják a mennyet vagy poklot, szabad akaratuk szerint. A negyedik, a krimi, ez a szigorú játék, amelyet Edgar Allan Poe hagyott ránk örökül. Az ötödik az idő, amely számomra a metafizika lényegi problémája. Hála a hallgatóságnak, amely elnéző vendégszeretetében részesített, előadásaim olyan sikert értek el, amilyent nem reméltem és biztosan nem érdemeltem meg. Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél. Ebben a könyvben az én részem található. Remélem, hogy az olvasó gazdagítani fogja őket úgy, ahogy a hallgatók tették.

Roland Barthes - A ​divat mint rendszer
A ​kiszámíthatatlan és szabályos, a folyton megújuló és mégis közérthető divat mindig is érdekelte a pszichológusokat, esztétákat és szociológusokat. Roland Barthes ebben a könyvében mégis új szempontból közelíti meg a divatot: az újságok leírásaiból kiindulva a jelentések egész rendszerét tárja fel benne, és először veti alá igazi szemantikai elemzésnek, miközben arra a kérdésre keresi a választ, hogy az emberek hogyan teremtenek jelentéstartalmakat az öltözködésükkel és a rá vonatkozó kijelentéseikkel. Barthes számára is az antropológia egyik legizgalmasabb kérdése, hogy a lingvisztikai elemzés kiterjeszthető-e a kulturális jelenségek egészére. Ez a könyve az egyik legelső kísérlet az alkalmazott szemiotika bevezetésére. Minthogy azonban nincs másfajta jel, csak társadalmi, Barthes - miközben türelmesen leírja a divat rendszerét - azon is elgondolkodik, hogy a mai társadalom vállalja, vagy megkerülia z általa kidolgozott értelmek önkényét: ez a divatról szóló könyv mindenekelőtt a jelekről szól.

Várkonyi Nándor - Varázstudomány ​I-II.
Várkonyi ​Nándor 1896-ban született Pécsett. Nyitrán érettségizett, majd magyar-francia szakot végzett Budapesten. 1918-19-ben a későbbi neves író-filológus, gróf Révay József házitanítója. 1921-ben, az I. világháborúban szerzett sérülése következményeként elvesztette hallását. 1924-től a pécsi egyetem könyvtárosa. Egyetemi éveitől számos helyi és országos lapban, irodalmi folyóiratban publikálja elbeszéléseit, műfordításait, esszéit. 1925-26-ban a _Symposion_ szerkesztője, 1935-től egyetemi magántanár, 1941-48-ig a _Sorsunk_ egyik alapítója-szerkesztője. Jelentős irodalomszervező, számos fiatal írói tehetség támogatója, felfedezője, útnak indítója _(Csorba Győző, Galsai Pongrác, Mészöly Miklós, Sásdi Sándor, Simon István, Tatay Sándor, Weöres Sándor és mások)._ 1929-ben jelenik meg _A modern magyar irodalom története 1880-1920_ c. munkája, 1940-ben az _Elmék, eszmék,_ ill. _Petőfi arca_ c. kötete. _Az újabb magyar irodalom 1880-1940,_ 1942-ben, _Az írás története_ 1943-ban, a _Magyar Dunántúl_ 1944-ben, majd bővített változata _Dunántúl_ címmel 1975-ben. Az általa felkutatott Petőfi-dokumentumokból készült összegző tanulmánya, _Az üstökös csóvája_ 1975-ben, önéletrajzi regénye, a _Pergő évek_ 1976-ban látott napvilágot. Az emberi nem eredetét szellem- és ethosztörténetének tükrében, többek között az összehasonlító mitológiakutatás eszközével felfedezni törekvő műveinek sora a _Sziriat oszlopai_val indul (1942, 1943, 1972, 1984). Rendkívüli tudományos felkészültséggel, kitartással és konstruktivitással, évtizedeken át a publikálás reménye nélkül végzett kutatómunkájának eredményét, hatalmas terjedelmű, kéziratos hagyatékában fennmaradt további köteteit 1994-től jelenteti meg a Széphalom Könyvműhely: _Elveszett Paradicsom,_ 1994 (három fejezete már 1988-ban Pécsett kiadásra került). _Az ötödik ember_ I. kötete 1995 karácsonyára jelent meg, a második 1996 nyarán, a befejező rész 1997 őszén. A _Varázstudomány_ c. két kötetes, több, mint másfélezer kéziratoldalt kitevő nagy munkának második kötetét 1999-ben, a _Szíriat oszlopai_nak cenzúrázatlan, teljes kiadását pedig tervek szerint 2000-ben jelenteti meg a Széphalom Könyvműhely. ...habár a tudományok magyarázatokkal dolgoznak, evvel még korántsem tudják megközelíteni az ismeret (tárgy, jelenség) lényegét és okát. Mert elvégre valamit „megmagyarázni" nem jelent egyebet, mint visszavezetni emberi gondolkodásformákba, beleerőltetni értelmi szkémáinkba, melyek nem azonosak a természet munkametódusaival... Egy oly alapvető természeti tény lényegét, minő például a nehézkedés, az asztronómia éppúgy nem tudja megmagyarázni, mint a fizika a vonzás vagy a magnetizmus, vagy az elektromosság lényegét, a vegytan a radioaktivitás lényegét, és így tovább a végtelenségig. Mindezek azonban tények és „legelőször mindig a tények jönnek, s tények maradnak akkor is, ha nem tudjuk megérteni őket" - mondja Hans Driesch, Goethe pedig: „A természettudományok sok problémájáról nem lehet megkívántató módon beszélni, ha az ember nem hívja segítségül a metafizikát" -, s kifejti, hogy a jelenségek vizsgálata során mindig eljutunk egy ponthoz, ahol már nem lehet mit magyarázni rajtuk, hanem a egyszerűen csak megjelennek és vannak. „Ámde az embereknek valamely ősfenomén megpillantása rendesen nem elegendő; úgy gondolják, tovább kell menniök, és hasonlók a gyermekekhez, kik ha a tükörbe néznek, rögtön megfordítják, látni akarván, mi van a másik oldalon"... Joggal idézhetjük a parapszichológia úttörőjének, a Nobel-díjas Charles Richetnek szavait: „Melyik e címre méltó tudós állíthatná bizonnyal, hogy a tudomány a végtelen természetnek minden erőjét megszámolta, katalogizálta, megvizsgálta, felboncolta, velejébe hatolt? Mekkora elbizakodottság a hit, hogy ismerjük a Mindenség összes erőmegnyilvánulását!... A legelemibb józan ész kényszerít a priori elismernünk, hogy vannak ismeretlen erők. Akkor hát miért jönnek indulatba sokan, ha mi ezernyi megfigyelésre és kísérletre támaszkodva, ismeretlen erőket állapítunk meg?" - Ez a könyv éppen az okkult tényekkel foglalkozik, sokra rámutattunk már, s tömegével fogunk még idézni olyanokat, amelyeknek tényvoltát semminő tudományosság sem utasíthatja el. Ahogyan Driesch írja: „A tudós, aki az okkultizmus tényeit ignorálja, csak azt mutatja, hogy nem tudós, mert tudatlan."

Várkonyi Nándor - Az ötödik ember II.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Várkonyi Nándor - Az ​ötödik ember I-III.
Várkonyi ​Nándornak az emberi nem eredetét szellem- és ethosztörténetének tükrében, többek között az összehasonlító mitológiakutatás eszközével felfedezni törekvő műveinek egyike.

Jürgen Habermas - A ​társadalomtudományok logikája
A ​társadalomtudományok logikájáról szóló szakirodalmi áttekintés a hatvanas évek közepén született, amikor az analitikus tudományelmélet az egységes tudomány programjának háttéreszméjével még jórészt uralta a szociológia önértelmezését. Ez az áttekintés hozzájárult e kontextus alapvető átalakulásához a következő évtizedben. Nem korlátozódik az adornoi pozitivizmuskritika folytatására - a figyelmet a nem konvencionális kezdemények széles körére irányítja, amelyekből a társadalomelmélet rekonstrukciója kiindult: a késői Wittgenstein lingvisztikai filozófiájára, Gadamer hermeneutikájára és az Alfred Schützhöz kapcsolódó etnometodológiára. A hermeneutika és a nyelvelemzés elsajátítása annak idején ahhoz a meggyőződésemhez vezetett, hogy a kritikai társadalomelméletnek le kell válnia a tudatfilozófiai alapfogalmiság Kantra és Hegelre visszanyúló tradíciójáról...

Michel Foucault - Nyelv ​a végtelenhez
Michel ​Foucault munkássága kétségkívül a század legnagyobb hatást kiváltó szellemi teljesítményei közé tartozik. Az utóbbi években Magyarországon is jól láthatóan megélénkült a Foucault iránti érdeklődés; a mind nagyobb számban megjelenő fordítások és értelmezések egyértelműen jelzik, hogy a francia gondolkodó munkái témájává és ösztönzőjévé váltak a honi szellemtudománynak. A Nyelv a végtelenhez című válogatás átfogja Foucault harmincéves kutatói pályának az egészét, kezdve az 1954-es híres Binswanger-előszóval, egészen A szexualitás története 1984-ben megjelent második és harmadik kötetének programját meghatározó tanulmányokig.

Michel Foucault - A ​fantasztikus könyvtár
A ​kötet rövidebb írásokat tartalmaz, ezeken keresztül kívánja bemutatni nemcsak a teljes Foucault-i életművet, de azokat a fordulatokat is, amelyeket viszonylag rövid pályáján megtett. Természetesen a válogatók a mai, posztmodern Foucault-ból indultak ki, a korábbi művekből is azokat hozzák, amelyek a ma "érvényes" Foucault-képet meghatározzák. Így nagyobbrészt kimaradtak az összeállításból az irodalmár és a művelődéstörténész esszéi, annál nagyobb nyomatékkal szerepelnek azok az írások (Végtelenbe tartó nyelv; A történetírás módjairól; A diskurzus rendje; Szexuális választás, nemi aktus; Az etika genealógiájáról stb.), amelyek a "gyanú filozófusát" reprezentálják. Foucault ugyanis elsősorban leleplezésre törekszik, annak kimutatására, hogy az átlagos, normális, mindennapi cselekvésstruktúrák, a "szabályos" pszichék és a sematikus történések mélyén valami egészen más rejtőzik. E mélystruktúra kutatásában és "leleplezésében" áll Foucault legnagyobb tette, és ez közvetíti világméretű hatását is. Foucault a mélystruktúrában elsősorban az "uralmi vágyra" lel, ennek hatásait, indiciumait, szegmenseit mutatja ki a nyelvben, a történetfelfogásban, a szexben és az etikában is, de ennek figyelembevételével konstruálja meg antropológiáját és ontológiáját is. A kötet írásai nélkülözhetetlenek korunk filozófiájának alaposabb megismeréséhez, de Foucault nehéz szerző, olvasása komoly előismereteket feltételez.

Michel Foucault - A ​szavak és a dolgok
Foucault-nak ​számos műve megjelent magyarul, ám ezek kivétel nélkül a kései, nemcsak érett, de az elmélettől egyre inkább a konkrétumok (igazságszolgáltatás, kórház, börtön, szexualitás stb.) felé forduló - alapelveit, vezérlő szempontjait immár olvasónál feltételező - szerzőt mutatják. Ez a mű feltehetőleg a szerző legfontosabb, nevét igen hosszú időre fenntartó alkotása. Ebben az alapelveket mutatja be, méghozzá abban a stádiumban, amikor Foucault maga is "rájött" arra, hogy mi az "uralom", mi a tudás "igazi" szerkezete, mi indokolja, sőt generálja a "gyanakvást", mi az emberi szituáció alapvető struktúrája; mi a tudás "archeológiája" stb. Bevezető és alapozó tehát ez a fiatalkori munka az egész Foucault-i életműhöz, és rajta keresztül a strukturalizmus, neostrukturalizmus és posztmodern egész összetett kérdésköréhez. Maga a mű - külső formáját tekintve - tulajdonképpen filozófia-, illetve eszmetörténeti vizsgálódás, annak kutatása és bemutatása, hogy miképp és mit kutatott és kutat a társadalomtudomány, a filozófia és az emberrel foglalkozó számos tudományos diszciplína. Lényegét, mélystruktúráját tekintve pedig olyan ismeretelméletről van szó, amely egyben antropológia és történetbölcselet is, olyasféle fordulat az ember és megismerése tárgykörében, mint Freudé a pszichológiában, vagy Nietzschéé az etikában. A mű több bravúros egyedi filozófiai és művészeti, történeti és közgazdasági elemzést tartalmaz, lényegét azonban nem ezek a sokszor idézett és bámult csúcsteljesítmények adják, hanem ember "eltűnéséről", mármint a tudományok felé irányuló reflektorfényéből való eltűnéséről, az eldologiasodás (éppen nem hegeli-marxi) koncepciójáról szóló alapeszmék, amelyek Foucault helyét a gyanú filozófiájának legnagyobbjai közt jelölik ki, és akinek hatása nemcsak a posztmodern vezető filozófusainak (Derrida, Rorty stb.) eszméin mérhető fel, de a filozófia, társadalomtudományi közgondolkodás ún. "normál" szerkezetén is. Alapmű, minden igazi - filozófiai, társadalomtudományi - műveltségre törő olvasó kötelező olvasmánya.

Jean Blot - A ​Szent Hegy
A ​Jean Blot néven franciául publikáló Alexandre Blokh Moszkvában született 1920-ban, de gyermekkorától Franciaországban és Angliában élt. Képesítése szerint jogász és irodalomtudós, jelenleg a Nemzetközi PEN főtitkára. Az ENSZ és az UNESCO főtisztviselőjeként hosszú évekig dolgozott New Yorkban, Genfben és Párizsban. Regényeken kívül francia és orosz irodalomtörténeti témákkal foglalkozó esszéket is írt. Több rangos francia irodalmi díj birokosa, a La Diffixcuté d'aimer (Szeretni nehéz) című művéért a Kritikusok Díját, a LEs Cosmopolites-ért (A kozmopoliták) a Valery Larbaud-díját, a Gris du Cielért (Az ég szürkéje) a Cazes-díjat, az Ivan Gontscharov ou le réalisme impossible-ért (Ivan Goncsarov avagy a lehetetlen realizmus) 1987-ben a Kritikusok Nagydíját kapta meg.

Várkonyi Nándor - Az ​elveszett Paradicsom
Várkonyi ​Nándor (1896, Pécs - 1975, Pécs) "A harmincas évektől kezdve Pécs és a Dunántúl irodalmi életének legjelentősebb organizátora, a Sorsunk című folyóirat szerkesztője" - írja róla Tüskés Tibor. Életében megjelent, rendkívüli terjedelmű kritikai, irodalomtörténeti és művelődéstörténeti írásai közt a legismertebb a _Sziriat oszlopai,_ amelynek négy korábbi kiadás után 2002-ben jelent meg a hagyatékban maradt, cenzúrázatlan, teljes változata. Várkonyi Nándor munkásságának nagy jelentőségű hányada, mintegy 7000 kéziratoldal, az ötvenes-hatvanas években, a rá kirótt írói szilencium idején született, és csak évtizedekkel a halála után, a Széphalom Könyvműhely (Budapest) 1994-ben indult életműkiadásában vált hozzáférhetővé. Az eddig megjelent tizenegy kötetet (_Az elveszett Paradicsom,_ 1994, _Az ötödik ember I-III._ 1995-97, _Varázstudomány I-II._ 1998-2000, _Az írás és a könyv története_ 2001, _Sziriat oszlopai_ 2002, _Pergő évek,_ 2004, _Magyar katonaköltők, Az üstökös csóvája, Dunántúl_ 2006, _Egy irodalmi korszak számvetése_ 2008) tizenkettedikként követi régóta hiánycikknek számító jelen könyvünk, _Az elveszett Paradicsom_ javított, névmutatóval, szójegyzékkel bővített második kiadása. Várkonyi Nándor gondolkodói felfogásának fontos sajátossága, hogy az emberiség múltjának vizsgálatát kiterjesztette az írott történelem előtti mitikus időkre. "E felismerésével korában nem állt egyedül. A kezdeményező, az indukátor szerepet szerényen elhárította magától, és azt mondta, párhuzamos jelenségekről van szó. De ha akár párhuzamosságnak, akár kölcsönhatásnak tekintjük, ami történt, Várkonyi helye akkor is ott van szellemi testvérei, Hamvas Béla, Kerényi Károly, Kodolányi János és Weöres Sándor mellett... >>Sugárzásos emberek<< - ez a jelző illik rájuk. (...) azokra az egyetemes és alapvető, nagy és megoldatlan kérdésekre keresték a feleletet, amelyekre a modern természettudományok, a biológia, a kémia, a fizika nem tudtak válaszolni." _(Tüskés Tibor)_ _Az elveszett Paradicsom_ az író rendkívüli felkészültségének, gazdag ismerettárának és a megszokottnál tágabban értelmezett kutató és elemző módszerének köszönheti máig tartó problémafelvető és -feltáró aktualitását. „_Az elveszett Paradicsom,_ amely teljes terjedelmében - javított, névmutatóval és idegen szavak jegyzékével ellátott, második kiadásban - kerül most az olvasó kezébe, a _Sziriat oszlopai_ ikerdarabjának, bizonyos tekintetben előzményének, bizonyos tekintetben folytatásának tekinthető. Írásához a _Sziriat oszlopai_ után a szerző azonnal hozzákezdett, s már 1947-ben részletet közölt belőle, de a művet később kibővítette, többször átírta, az ezerkilencszázhetvenes évek elejéig dolgozott rajta. A _Sziriat oszlopai_ >>kiegészítőjének<< tartotta ezt a művét Várkonyi Nándor, és így jellemezte: » _Az elveszett Paradicsom_ a régi ember világképét tárja fel, s igyekszik rekonstruálni a szellemi és lelki alkatot, amely ezt a világképet megalkotta, és mítoszaiban ábrázolta.<< A tízrészes mű látszólag a modern természettudomány eredményeit használja tételeinek igazolására, megközelítése azonban valójában >>mágikus<<, igazi forrásai a mítoszok, vizsgálódásának módszere a mítosz-kutatás és -értelmezés. Alapkérdései: Az anyag eredete? Ki az ember? Az ember helye a természetben? Milyen volt az ember-lét ősrégi állapota? Milyen volt a régi ember istenképe? Káosz és Kozmosz? Paradicsom és bűnbeesés? Várkonyi a monista-materialista fejlődéselmélet helyett teremtő és teremtett lényt feltételez. Emberképe mind a marxizmus, mind az egzisztencializmus emberképétől idegen; szerinte az ember kozmikus meghatározottságú lény, s a régi ember bensőséges viszonyban élt a természettel, a világgal. A mű legizgalmasabb részei azok, ahol a szerző a különböző népek mítoszait, a paradicsom- és vízözön-mondákat, a teremtés- és bűnbeesés-mítoszokat vizsgálja és elemzi. Várkonyi Nándor számos megsejtése bizonyításra vár, hipotéziseit, intuícióit minden bizonnyal igazolni vagy cáfolni fogja a jövő. Művének alapgondolata azonban változatlanul időszerű: >>hogyha harmonikusan akarunk élni, a Kozmoszt újra meg kell teremtenünk magunkban, újra át kell élnünk.<<” _(Tüskés Tibor)_

Romsics Ignác - Magyarország ​története a XX. században
A ​könyv Magyarország XX.századi történetének a hazai és külföldi szakirodalomra, valamint a szerző kutatói eredményeire és oktatói tapasztalataira épülő nagyívű összegzése. Romsics Ignác az ELTE professzora, gazdaság-, a társadalom- és a művelődéstörténeti, valamint a kül- és belpolitikai szempontok kiegyensúlyozott érvényesítésére törekedett. A legfontosabb adatsorokat diagrammok, grafikonok és táblázatok teszik áttekinthetővé. A határváltozásokat és hadieseményeket térképvázlatok illusztrálják, az egyes korok hangulatát gondosan válogatott fotók idézik fel. A kötet egy értékelő bibliográfiával is segíti az olvasót a könnyebb tájékozódásban. Romsics Ignác munkája az egyetemi és főiskolai hallgatók, valamint a korral foglalkozó kutatók és tanárok tankönyvként és kézikönyvként egyaránt használható alapműve. Mellettük nagy haszonnal forgathatják mindazok, akik a magyarság elmúlt 100 évének nem szokványos története iránt " nem középiskolás fokon" érdeklődnek.

Umberto Eco - A ​szépség története
A ​népszerű publicista, író és irodalomtudós, Umberto Eco szerkesztésében látott napvilágot e kötet, mely több száz, nőkről és férfiakról alkotott remekművet sorakoztat fel a szépség kifejezőeszközeként vagy annak igazolására. Az olvasó mégsem elsősorban művészettörténeti albumot tart kezében, hanem olyan szemelvénygyűjteményt, mely az ókor nagyjaitól kezdve korunk gondolkodóiig közöl idézeteket arra vonatkozólag, hogy mely kornak miféle elképzelése volt a szépségről, mikor ki volt a szépségideál. Az impozáns kivitelezésű kötetet előző kiadása kapcsán a 200510012-es számon ismertettük részletesen.

Jürgen Habermas - A ​társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása
Jürgen ​Habermasnak, a Frankfurti Iskola második generációja legszélesebb körben elismerést szerzett tagjának több mint három évtizede írt alapműve mára a szociológiai és a történettudományi képzés egyik általánosan elfogadott tankönyvévé vált. Az új kiadást ez önmagában is indokolná. A szerző ehhez azonban az 1990-ben írt előszavában (mely e kötetben olvasható először magyarul) indokként hozzáteszi azt az időszerűséget is, "melyet a nyilvánosság szerkezetváltozásának szemünk láttára kölcsönzött a Közép- és Kelet-Európában zajló pótló (utolérő) forradalom". Habermas a modern nyilvánosság modelljét történetileg "az államhatalom parlamentarizálódásának" elemzése révén, az angol és a kontinentális változatok bemutatásával rekonstruálja, míg eszmetörténetileg a liberális természetjogi törvénykoncepciók és a kanti politikai filozófia belátásainak bevonásával vázolja fel. Habermas a korabeli politikai gondolkodásban kialakult nyilvánosság-, illetve demokráciafelfogásokhoz méri ezen elveknek a politikai intézményekben ténylegesen megvalósult alakjait: úgy látja, hogy a politikailag működő nyilvánosság eszménye "ideológia volt és ugyanakkor több is volt mint puszta ideológia". Végkövetkeztetése szerint "a jóléti állam tömegdemokráciái normatív önértelmezésüknek megfelelően csak addig tekinthetik magukat folytonosnak a liberális jogállam alapelveivel, ameddig komolyan veszik a politikailag működő nyilvánosság parancsát".