“Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.”
Ezekkel a szavakkal hagyja el Pierre egy nap az iskolát. Osztálytársai elhatározzák, hogy bebizonyítják neki – és maguknak – az ellenkezőjét. Egy régi pajtában gyűjtenek össze mindent, aminek van értelme. Ám először csak egy fejetlen játékbaba, egy zsoltároskönyv, régi fényképek, elszáradt rózsaszirmok gyűlnek össze – ezért a gyerekek azt találják ki, hogy mindenkinek valami számára különlegesen fontosat kell odaadnia. Olénak a bokszkesztyűjét, Hansnak a vadonatúj biciklijét, Hussainnak az imaszőnyegét… Minél nagyobb az áldozat, annál nagyobb az értelme.
Ami ártalmatlan játéknak indul, hamarosan kontrollálhatatlanná válik. Ekkor lépnek közbe a szülők és a rendőrség, no meg felbukkan a média. Csak Pierre marad flegma, akinek ezért súlyos árat kell fizetnie…
Értékelések 4.6/5 - 12 értékelés alapján
Kiszámítható, ugyanakkor megdöbbentő, hogy a kamaszok(gyerekek) mennyire le tudnak szállni a gonszság mély bugyraiba ha önmagukról van szó.
Kapcsolódó könyvek
J. K. Rowling - Harry Potter és a Félvér Herceg
A Voldemort elleni harc állása aggasztó; a baljós jeleket már a muglikormány is észleli. Szaporodnak a rejtélyes halálesetek, katasztrófák. Harry azt gyanítja, hogy esküdt ellensége, Draco Malfoy is a halálfalók jelét viseli. Az élet azonban háborús időkben sem csak harcból áll. A Weasley-ikrek üzleti tevékenysége egyre kiterjedtebb. Szerelmek szövődnek a felsőbb évesek között, a Roxfort házai pedig továbbra is versengenek egymással. Harry Dumbledore segítségével igyekszik minél alaposabban megismerni Voldemort múltját, ifjúságát, hogy rátaláljon a Sötét Nagyúr sebezhető pontjára.
Suzanne Collins - Az éhezők viadala
A győztes jutalma hírnév. A vesztes büntetése halál.
A közeljövő egy sötét világában tizenkét fiú és tizenkét lány küzd egymással egy élő televíziós show-ban, aminek a címe Az éhezők viadala. Egyetlen szabály van: ölj vagy megölnek.
Amikor a tizenhat éves Katniss Everdeen a húgát mentve önként jelentkezik, hogy részt vegyen a viadalon, az felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem fél a haláltól. A túlélés a vérében van.
Suzanne Collins - A kiválasztott
Katniss Everdeen kétszer is túlélte Az éhezők viadalát. De még nincs biztonságban.
Közeledik a végső forradalom ideje. És ebben a forradalomban Katnissnek döntő szerepe lesz.
Élete legfontosabb szerepét kell eljátszania a végső csatában. Katniss lesz a fecsegőposzáta – a lázadás szimbóluma –, nem számít, mit kell feláldoznia érte.
Lionel Shriver - Beszélnünk kell Kevinről
Eva soha nem akart igazán anya lenni. Egy olyan fiú anyja semmiképpen, aki hét iskolatársát, egy menzai alkalmazottat és egy tanárt gyilkol meg két nappal a tizenhatodik születésnapja előtt.
Most, két évvel a történtek után, elérkezett az idő Eva számára, hogy egy ijesztően egyenes és őszinte levélsorozatban szembenézzen házassággal, karrierrel, családdal, szülőséggel és Kevin szörnyűséges tombolásával.
A regény egy magával ragadó, érdekfeszítő és visszhangokat keltő történetet mesél el, amely robbanásszerű, kísérteties végkifejletbe torkollik.
J. K. Rowling - Harry Potter and the Chamber of Secrets
Harry Potter receives an ominous warning from a house-elf at Hogwarts School of Witchcraft and Wizardry: if he returns to the school at the end of the summer, terrible things will happen. But return Harry must.
His second year begins with a new Defence Against the Dark Arts teacher, Quidditch training and the intensification of old rivalries. Then the warning starts to ring true, as mysterious words are daubed on a wall, students are attacked and Ron's sister, Ginny, disappears. And so the search for Salazar Slytherin's heir begins, with the mystery pointing Harry to a clandestine chamber and a deadly creature at its heart...
Suzanne Collins - Futótűz
Katniss Everdeen túlélte Az éhezők viadalát. A Kapitólium bosszúra éhes.
Hiába szólt minden ellenük, Katniss Everdeen és Peeta Mellark életben maradtak. Nem nyugodhatnak azonban meg: lázadásról suttognak a Kapitóliumban, ami az ő hatásukra vette kezdetét.
A nemzet szeme Katnissra és Peetára szegeződik, a tétek még nagyobbak, mint korábban. Ha hibáznak, a következmények beláthatatlanok.
Veronica Roth - A beavatott
EGYETLEN DÖNTÉS
alapján megtudhatod, kik az igazi barátaid
EGYETLEN DÖNTÉS
meghatározhatja az értékrendedet
EGYETLEN DÖNTÉS
örökre megmutathatja, kihez és mihez vagy hűséges
EGYETLEN DÖNTÉS, AMELYTŐL MEGVÁLTOZOL
Beatrice Prior az antiutópisztikus Chicagóban él: az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Ők az Őszinték, az Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek. Az év egy bizonyos napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralevő részét. Beatrice ingadozik aközött, hogy a családjával maradjon-e, vagy végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást. Végül olyan döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent – még önmagának is.
Lauren Oliver - Mielőtt elmegyek
Samantha Kingstonnak mindene megvan: övé a világ legjobb pasija, a három legtutibb barátnő, valamint egy igazán kitüntetett helyzet a Thomas Jefferson Gimiben – a menza legjobb asztalától kezdve a legideálisabb parkolóhelyig. Február 12. péntek csak egy újabb napnak ígérkezik irigylésre méltó életében.
De végül kiderül, hogy a legutolsó.
Aztán kap egy második esélyt. Tulajdonképpen összesen hét esélyt kap. Egy elvarázsolt héten keresztül mindennap újraélheti élete utolsó napját, és kibogozhatja a halála köré fonódott rejtélyeket. Közben arra is rájön, mekkora a valódi értéke mindannak, amit elveszíthet.
Lois Lowry - Az emlékek őre
A 12 éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő világot a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti őt hivatása betöltésére, Jonas előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát...
___ Az ifjúsági regény sajátos hangulata, cselekményének feszültsége a gyermek és felnőtt olvasót egyaránt fogva tartja. _Az emlékek őre_ kivételes lehetőséget kínál a továbbgondolásra, arra, hogy szülők és gyerekek, tanárok és tanítványok elbeszélgessenek az élet nagy kérdéseiről.
Böszörményi Gyula - 9... 8... 7...
A gruftik köztünk élnek. A gruftik feketére festik a szemhéjukat, jelezve: ők látják a köztünk-bennünk élő démonokat!
Képzelj el egy olyan Budapestet, ahol a 3/b-ben lakó tatát alkesz démonok gyötrik, mióta elveszítette a feleségét. A negyedik emeleten élő, 16 éves lányt egy asmo démon arra kényszeríti, hogy mindennap vegyen valamit a plázák egyikében. A konditermek naponta zsúfolásig telnek kopasz, nagyképű, az értelmes gondolatot izomból megvető srácokkal, akikben sargatanas démonok égetik a kalóriát és az érző lelket. Oldalukon vihogó lánykák, kiknek vállán uncubus démon röhög. A sötét kapualjban egy srácot hernyó démon kábít bugyutává, hogy többé ne fájjon neki a csakis mammon pénzdémonnak élő szülei érzéketlensége...
... Éjjel hőzöngő, ordítozó nők és férfiak áldoznak a sabathanoknak - az értelmetlen gyűlölködés démonainak - utcán, téren, autóban, focimeccsen, kocsmában, vagy a saját otthonaikban...
Képzelj el egy ilyen Budapestet! Vagy talán nem is kell elképzelned? A 9... 8... 7... feltárja a valóság alatt meghúzódó igazságot, amit a gruftik rég látnak.
A 9... 8... 7... vészterhes visszaszámlálás. Mire véget ér, kinyílik a szemed...
Jonathan Safran Foer - Rém hangosan és irtó közel
Ha netán az ember egy lángoló felhőkarcolóból kényszerül kiugrani, nem árt, ha aznap a madáreledeles trikóját viseli, mert akkor a madarak rászállnak, és a levegőben tartják. Ugyancsak életet menthet az olyan toronyház, amely képes liftként a földbe süllyedni, hogy még akkor is épségben le lehessen jutni a legfelső emeletéről, ha nekirepül egy utasszállító. Ha pedig mégis bekövetkezne a legrosszabb, hasznos lehet egy speciális csatornarendszer, amely a párnákból egy hatalmas víztározóba vezetné a könnyeket, mert akkor a rádióban beolvasott vízállás alapján mindenki tudná, hányan sírták álomba magukat bánatukban.
Talán nem véletlen, hogy ilyen egyszerre mesébe illő és baljóslatú találmányokról ábrándozik Oskar Schell, a Rém hangosan és irtó közel kilencéves főszereplője, aki a 2001. szeptember 11-i terrortámadásban veszítette el imádott édesapját. De mi mást tehetne egy szülőjének hiányával küszködő, fékezhetetlen fantáziájú kisfiú? Nos, például nagyszabású nyomozásba kezdhet: mert miután Oskar apja holmijai között egy "Black" feliratú borítékra bukkan, benne egy kulccsal, elhatározza, hogy felkeresi New York összes Black családnevű lakóját, és kideríti, miféle titkot őriz a kulcshoz tartozó zár.
Jonathan Safran Foer világszerte nagy sikert aratott, generációkon átívelő regénye kreatív ötletek és fantasztikus fordulatok egyedülálló gyűjteménye - magával ragadó történet sorsfordító találkozásokról és tragikus elválásokról, szeretetről és gyászról, az elveszett gyermekkori biztonság újrateremtésének vágyáról és a felnőtt élettel járó veszteségek elkerülhetetlenségéről.
JONATHAN SAFRAN FOER (sz. 1977) amerikai író. Felsőfokú tanulmányait a Princetoni Egyetemen végezte filozófia szakirányon, jelenleg a New York-i Egyetemen tanít kreatív írást.
George R. R. Martin - Trónok harca
A Trónok harca lebilincselő fantasy, amely klasszikus lovagkirályságot tár az olvasó elé: Westeros fölött valaha a sárkánykirályok uralkodtak, ám a Targaryen-dinasztiát 15 évvel ezelőtt elűzték, és most Robert Baratheon uralkodik hű barátai, Jon Arryn, majd Eddard Stark segítségével. A konfliktus középpontjában Deres urai, a Starkok állnak. Olyanok, mint a föld, ahol születtek: makacs, kemény jellemű család. Szemünk előtt hősök, gazemberek és egy gonosz hatalom története elevenedik meg.
Ám hamar rá kell ébrednünk, hogy ebben a világban mégsem egyszerűen jók és gonoszok kerülnek szembe egymással, hanem mesterien ábrázolt jellemek bontakoznak ki előttünk különböző vágyakkal, célokkal, félelmekkel és sebekkel.
Martin legnagyobb erőssége hogy meg tudja újítani, élettel tölti fel azt a műfajt, amit a sok populáris Tolkien-imitáció évtizedeken át klisék sorozatába fojtva ismételgetett. A jég és tűz dalának első kötete egy világteremtő fantasy eposz nagyszabású felütése.
Aimee Bender - A citromtorta különös szomorúsága
Kilencedik születésnapjának előestéjén a mit sem sejtő Rose Edelstein, az iskolaudvari játékok és a zaklatott szülői figyelem perifériáján létező kislány beleharap édesanyja házi sütésű csokoládés citromtortájába, és rájön, hogy varázslatos képességgel rendelkezik: a süteményben képes megízlelni az anyja érzéseit.
Legnagyobb döbbenetére fedezi fel magában ezt az adottságot, az anyjából ugyanis – az ő életvidám, ügyes kezű, tevékeny édesanyjából – a lemondás és a kétségbeesés íze árad. Az ételek egyszeriben – és életre szólóan – veszedelemmé, fenyegetéssé válnak Rose számára. Bármelyik étkezésnél bármi kiderülhet. A bátyja, Joseph pirítósát képtelen megenni; a sarki pék sütijét harag ízesíti; a szőlődzsem savanyú nehezteléssel teli.
Átokkal is felérő adottsága révén a kislány olyan titkos tudás birtokába jut, amit minden család elrejt a világ szeme elől – az édesanyja családon kívüli életét, az édesapja elhidegülését, Joseph hadban állását az egész világgal.
Ám Rose felcseperedvén mégis megtanulja hasznosítani ezt az adottságát, és rájön, hogy vannak olyan titkok, melyeket még az ő ízlelőbimbói sem képesek érzékelni.
A citromtorta különös szomorúsága sziporkázó mese arról, hogy milyen mérhetetlenül nehéz tiszta szívből szeretni valakit, akiről túlságosan sokat tudunk. A szívszorítóan mulatságos, bölcs és szomorú történet azt bizonyítja, hogy Aimee Bender olyan író, akinek káprázatos prózája a mindennapi élet furcsaságait veszi górcső alá.
Aimee Bender két ízben kapott Pushcart-díjat, 2005-ben Tiptreedíjra jelölték. Számtalan antológiában jelentek meg írásai, műveit eddig tíz nyelvre fordították le. Los Angelesben él.
Catherine Fisher - Incarceron
Üdvözlünk Incarceronban! A reményt hagyd a kapuknál, és készülj fel egy véres, kegyetlen harcra a túlélésért. Ugyanis Incarceron nem egy egyszerű börtön, nem csak elzár a külvilágtól, hanem szereti kínozni a bentlakókat, játszik az életükkel és elszórakoztatja magát. Mert Incarceron él… És itt él Finn, aki nem emlékszik a múltjára, csak hogy pár éve egy cellában tért magához. Látomások gyötrik, amik azzal kecsegtetik, hogy talán Odakint született, és pont ezért tekintik néhányan a kulcsnak ahhoz, hogy megszökjenek. De vajon kicsoda igazából Finn és tényleg van-e kiút vagy csak legenda az egész?
Odakint pedig, Claudia, Incarceron Igazgatójának lánya küzd a maga módján a szabadságáért. Ugyanis hiába él nemesként, egy olyan világban, ahol csak a gazdagok élvezhetik a technika vívmányait, így sem élhet úgy, ahogy akar, ugyanis miután bevezették a Protokollt, hogy egy utópisztikus világot teremtsenek, megállították az időt. Nincs fejlődés, és egy régi kor értékrendje szerint élnek. Így Claudia sorsa az, hogy hozzámenjen egy herceghez és majd valamikor esetleg átvegye a Királynő helyét.
Erin Morgenstern - Éjszakai cirkusz
1886-ban egy rejtélyes utazócirkuszból nemzetközi szenzáció lesz. A _Cirque des Rêves_ csak éjjel van nyitva, fekete és fehér színekben pompázik, és mindenkit vár, aki felfedezné kör alakú ösvényeit vagy felmelegedne tüzeinél.
Noha itt is találhatóak akrobaták, jósok és kígyóemberek, az álmok cirkusza nem szokványos látványosság. Egyes sátraiba beköltöztek a felhők, másokban jég van. Mintha valamiféle varázslat bűvkörébe vonná a szerelmeseit, akiket rêveurnek, vagyis álmodozónak hívnak.
A történet középpontjában két fiatal mágus áll: Celia és Marco. Kisgyermek koruktól fogva arra tanították őket, hogy mágikus erejük segítségével győzelmet arassanak a másik felett. Amikor Celia véletlenül rájön, hogy Marco az ellenfele, együtt lenyűgöző varázslatba kezdenek.
J. K. Rowling - Harry Potter és a bölcsek köve
Harry remegő kézzel megfordította a küldeményt. A borítékot lezáró piros viaszpecsétet címer díszítette: oroszlán, sas, borz és kígyó vettek körül egy nagy R betűt.
Harry Potter még csak hallani sem hallott Roxfortról, amikor a Privet Drive 4-es számú ház lábtörlőjére elkezdenek sorban hullani a levelek. A zöld tintával címzett és piros pecséttel lezárt sárgás pergameneket azonban gyorsan elorozza rémes nagynénje és nagybátyja. Harry tizenegyedik születésnapját egy hatalmas, bogárszemű óriás, Rubeus Hagrid zavarja meg, és elképesztő híreket hoz: Harry Potter varázsló, és felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Ezzel elkezdődik egy hihetetlen kaland!
J. K. Rowling - Harry Potter and the Order of the Phoenix
There is a door at the end of a silent corridor. And it's haunting Harry Potter's dreams. Why else would he be waking in the middle of the night, screaming in terror? Here are just a few things on Harry's mind: - A Defense Against the Dark Arts teacher with a personality like poisoned honey. - A venomous, disgruntled house-elf - Ron as keeper of the Gryffindor Quidditch team - The looming terror of the end-of-term Ordinary Wizarding Level exams . . . and of course, the growing threat of He-Who-Must-Not-Be-Named. In the richest installment yet of J. K. Rowling's seven-part story, Harry Potter is faced with the unreliability of the very government of the magical world and the impotence of the authorities at Hogwarts. Despite this (or perhaps because of it), he finds depth and strength in his friends, beyond what even he knew, boundless loyalty; and unbearable sacrifice. Though thick runs the plot, listeners will race through these tapes and leave Hogwarts, like Harry, wishing only for the next train back.
Jamie McGuire - Gyönyörű sorscsapás
Az új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói kifogástalan rendben sorakoznak a szekrényében – azt hiszi, elegendő távolság választja el a múltjában rejlő sötétségtől. De amikor megérkezik a legjobb barátjával, Americával a főiskolára, az új élet felé vezető útja gyorsan megváltozik.
Travis izmos testét tetoválások borítják, tipikus laza srác, azt testesíti meg, amire Abbynek szüksége van – és amit szeretne elkerülni. Abby távolságtartása felkelti a kíváncsiságát, és cselhez folyamodik egy egyszerű fogadás segítségével: ha ő veszít, önmegtartóztató marad egy hónapig, ha Abby marad alul a játszmában, Travisnél fog lakni ugyanennyi ideig. Travis nem is sejti, hogy a párjával hozta össze a sors, akármelyikük is nyer.
Szerelem és játék keveredik a népszerű írónő, Jamie McGuire regényében, amely a fiatal olvasók körében nagy népszerűségre számíthat. Ne hagyd ki, játszd meg te is a tétjeidet! Szerinted Abby nyer vagy Travis? Vagy ebben a játékban nincsenek vesztesek?
"Bámulatos olvasmány, csupa nagyszerű szereplővel, izgalmas és nagy sóhajtozásokra késztető pillanatokkal, drámával, nevetéssel és széles érzelmi skálával. Komoly hírnevet kívánunk, Jamie!"
Amazon
J. K. Rowling - Harry Potter and the Prisoner of Azkaban
Read by Jim Dale Running time: 11 hrs., 48 mins. 10 CDs. For twelve long years, the dread fortress of Azkaban held an infamous prisoner named Sirius Black. Convicted of killing thirteen people with a single curse, he was said to be the heir apparent to the Dark Lord, Voldemort. Now he has escaped, leaving only two clues as to where he might be headed: Harry Potter's defeat of You-Know-Who was Black's downfall as well. And the Azkban guards heard Black muttering in his sleep, "He's at Hogwarts...he's at Hogwarts." Harry Potter isn't safe, not even within the walls of his magical school, surrounded by his friends. Because on top of it all, there may well be a traitor in their midst.
John Boyne - A csíkos pizsamás fiú
A megrázó történet egy kilencéves kisfiúról szól, akinek édesapja egy náci haláltábor vezetője, s ezért a család a tábor mellé költözik. Az unatkozó, magányos Bruno egyszer csak felfedező útra indul a hosszú és magas kerítés mentén...