Marcus ​Aurelius elmélkedései

Jean-Paul Sartre - A ​lét és a semmi
Bővített, ​javított kiadás A lét és a semmi című mű 1943-ban jelent meg, lezárva Sartre első filozófiai korszakát, s egyszersmind meg nyitva egy újat az ekkorra már kibontakozó francia fenomenológia és saját filozófiai életútja számára is. Sartre az egyik legfontosabb szereplője volt ennek a kibontakozó francia mozgalomnak, mint ahogy azoknak a konfrontációknak is, amelyeken a fenomenológia a második világháború utáni időszakban keresztülment. A strukturalizmus, a posztstrukturalizmus, a pszichoanalízis, sőt a marxizmus hívei is rendszeres polémiát folytattak az ekkor Franciaországban az egyik, ha nem a legerőteljesebbnek számító filozófiai irányzattal. A lét és a semmi explicit vagy rejtett módon ott él a hatvanas-hetvenes évek majd minden nagy filozófiai, esztétikai és társadalomelméleti művében, sőt - jelentőségénél fogva - gyakran még a róla való hallgatásnak is meghatározó jelentősége van, és egyértelmű vonatkozással bír a sartre-i életműre. E nagy jelentőségű filozófiai alapmű hosszú idő után bővített, javított kiadásban jelenik meg újra.

Arthur Schopenhauer - Pesszimista ​írások
A ​kötet először 1924-25-ben jelent meg Schopenhauer _Kisebb filozófiai írások_ című négykötetes válogatásában. A jelen munka ennek az edíciónak a hasonmás kiadása. A _Pesszimista írások_ Schopenhauer filozófiájának az alappilléreit foglalja magába. Az élettel szembe a halált és a szenvedést, az ember egyetemes fájdalmának kifejeződését állítja. A halállal szembeni valamennyi akarat hiábavalóságát, tehetetlenségét bizonyítja, hiszen "az élet folytonos meghalás, a halálnak már születésünkkor áldozatul esünk." A határozatlan időre szóló életet igenlő ember valamennyi ellentmondása benne foglaltatik a kis gyűjteményben. Kár, hogy nem áll rendelkezésre frissebb fordítás a filozófia iránt érdeklődők számára.

Lucius Annaeus Seneca - Az ​élet rövidségéről / A lelki nyugalomról
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Milan Kundera - A ​lét elviselhetetlen könnyűsége
___Milan ​Kundera talán leghíresebb, ma sem halványuló népszerűségű regénye sztori és filozófiai-történelmi-politikai eszmefuttatások mesteri ötvözete, amely azonban mindig megőrzi szépirodalmi jellegét. Főhőse egy jó nevű sebész, Tomáš, nagy szoknyabolond, naponta váltogatja szeretőit. S egy szép nap e Don Juan-i figura mögött felsejlik egy másik legendás férfialak, Trisztán; hősünk beleszeret egy kisvárosi pincérnőbe, Terezába, és feleségül veszi. Korábbi gazdag és mozgalmas szexuális életéről azonban nem tud és nem akar lemondani, jóllehet ezzel elmondhatatlan fájdalmat okoz az egyetlen valóban szeretett lénynek. Tomáš ellentmondásos alakja mögé pedig Kundera a "prágai tavasz" eseményeit, majd 1968 drámáját, az orosz inváziót, az első napok euforisztikus gyűlöletét, végül a "normalizáció" éveinek megaláztatásait rajzolja fel háttérnek. ___Miféle sors, milyen jövő várhat itt Tomášra, Terezára vagy épp Sabinára, a festőnőre, Tomáš egyik szeretőjére? Megoldás-e, ha az emigráns megszabadul minden kötöttségtől? Hiszen súlya csak annak van, ami örökkévaló vagy örökkön ismétlődik. Az egyének és a nemzetek sorsa nem ilyen. Az igazi dráma azonban - mondja Kundera - nem a súlyosság, hanem a könnyűség drámája: hogy minden feledésbe merül, és semmi sem tehető jóvá. Hogy a jóvátétel, a bosszú vagy a megbocsátás szerepét a feledés veszi át.

Friedrich Nietzsche - Az ​Antikrisztus
Nietzsche ​egyik legnagyobb vihart kavaró és megjelenése óta folyamatosan elemzett, támadott és védelmezett munkája, melyben a filozófus nem sokkal elméje elborulása előtt összefoglalta a kereszténységhez való ambivalens viszonyulását. A kötetet a fordító részletes tanulmánya kíséri és bőséges jegyzetapparátus segíti az olvasót.

Marcus Tullius Cicero - Az ​öregségről / A barátságról
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Arisztotelész - Hermeneutika
A ​Hermeneutika - mely az értelmezés, az interpretáció tudománya - Arisztotelész korai munkája, mely eredetileg az Organonban kapott helyet. Az Organon hat könyvet tartalmaz, ennek a műnek második darabja a Hermeneutika. Az arisztotelészi logika formális természetű. Felfogása szerint a filozófia a gondolkodás tartalmaival foglalkozik. Ezek között megkülönböztetett hely illeti meg a megismerést. Arisztotelész szerint a megismerés a fogalmak összekapcsolódása mondatokká. A mondatok válfajai közül - a megismerés szempontjából - elsődlegesek az ítéletek. Ezeknek jellegzetességeit vizsgálja a műben (állító és tagadó ítéletek, egyszerűek és összetettek, az ítéletek fajai a modalitás, a mennyiség és a minőség szerint stb.) itt születnek meg azok a szabályok, amelyekre később a szillogizmusok rendszere épül.

Søren Kierkegaard - A ​csábító naplója
A ​világirodalom legszebb és legkülönösebb szerelmi története a dán filozófus tollából. Művészi vallomás a szerelemről, magányról, két lélek elrendelt egymásra találásáról; a szellemi világ és az anyagi valóság belső harcáról.

Arthur Schopenhauer - A ​nemi szerelem metafizikája
Schopenhauer ​célja meggyőzni az olvasót arról, hogy az a téma, ami az irodalom valamennyi műfajában nemhogy jelen van, de az egyik legkedveltebb mind a szerzők, mind az olvasók körében, érdemes a filozófiai vizsgálatra. Schopenhauer munkáját a többi között a Franklin társulat adta ki magyarul 1918-ban, Budapesten. A szerző maga is megjegyzi művében, hogy tanulmányának témájáról nem sok filozófiai értekezés született előtte, e kevés közül a jelentősek Platón, Rousseau, Kant, Platner és Spinoza tollából valók, ám Schopenhauer megítélése az említett gondolkodók szerelemről írt alkotásairól nem túl hízelgőek. A nemi szerelem metafizikája a többi mű között van annyira jelentős, hogy tekintetbe vegyük a nemek különbségének filozófiai vizsgálatakor.

Stephen W. Hawking - Leonard Mlodinow - A ​nagy terv
A ​VILÁG EGYIK LEGNAGYOBB GONDOLKODÓJÁNAK CSAKNEM EGY ÉVTIZED UTÁN AZ ELSŐ JELENTŐS MUNKÁJA, MELYBEN ÚJ VÁLASZOKAT AD AZ ÉLET VÉGSŐ KÉRDÉSEIRE. Mikor és hogyan kezdődött az Univerzum története? Miért vagyunk itt? Miért van ott valami a semmi helyett? Mi a valóság természete? Miért vannak a természeti törvények olyan pontosan beszabályozva, hogy éppen megengedjék a hozzánk hasonló lények létezését? És végül, a Világegyetemünkre érvényesnek látszó „nagy terv” bizonyítékot jelent-e egy jóindulatú Teremtő létezése mellett, aki mozgásba hozta a világ fejlődését – vagy a természettudomány másmilyen választ ad erre a kérdésre? Stephen Hawking és Leonard Mlodinow legújabb könyvükben briliánsan szellemes, ugyanakkor egyszerű és közérthető nyelven mutatják be az Univerzum rejtelmeire vonatkozó, legfrissebb tudományos elképzeléseket. Elmondják, hogy a kvantumelmélet szerint a kozmosznak nem egyetlen létezése vagy történelme van, hanem az univerzum minden lehetséges történelme egyidejűleg létezik. Amikor ezt az Univerzum egészére alkalmazzuk, az elképzelés megkérdőjelezi az ok és okozat viszonyának hagyományos felfogását. A szerzők szerint az a tény, hogy a múlt nem ölt határozott formát, azt jelenti, hogy nem a történelem hoz létre bennünket, hanem mi magunk hozzuk létre a történelmet, azáltal, hogy megfigyeljük a múltat. A szerzők kifejtik, hogy mi magunk is a korai Világegyetemben fellépő kvantumfluktuációk leszármazottai vagyunk, és megmutatják, miként jelzi előre az elmélet a „multiverzum” létezését – amely elképzelés szerint a miénk csak egyike annak a rengeteg univerzumnak, amelyek mindegyikében eltérő természeti törvények uralkodtak, és amelyek mind spontán módon, a semmiből bukkantak elő. Emellett Hawking és Mlodinow megkérdőjelezi a valóság hagyományos fogalmát, amikor felállítják a valóság „modellfüggő” elméletét mint a legjobb elméletet, amelynek felfedezésében reménykedhetünk. Végül megvizsgálják az M-elméletet mint a minket és az egész Világegyetemünket irányító törvények magyarázatát. Ez az elmélet jelenleg az egyetlen életképes jelölt arra, hogy a „mindenség elmélete” legyen. Ha sikerül bebizonyítani az elmélet helyességét, írják a szerzők, akkor ez lesz az az egyesített elmélet, amelyet már Einstein is keresett. A nagy terv bármely más könyvnél informatívabb és provokatívabb útikalauz azon felfedezések világába, amelyek megváltoztatják világképünket, és alapjaiban fenyegetik legjobban kedvelt elképzeléseink némelyikét.

Søren Kierkegaard - Vagy-vagy
A ​múlt század egyik legnagyobb hatású filozófusának főművét tartja kezében az olvasó - minden bizonnyal a filozófiatörténet egyik legkülönösebb művét. Semmiben sem hasonlít a rendszeres bölcseletekhez: műbírálatok és naplók, lírai tanulmányok és levelek váltják benne egymást, különböző "szerzőktől", akik vitatkoznak egymással, cáfolják és vádolják egymást. A filozófus átöltözetei ezek, s a bonyolult inkognitók rendszerében végül is három magatartás különül el, három életlehetőség (az esztétikai, az etikai és a vallási). Gondolat Kiadó, 1978

Martin Heidegger - Lét ​és idő
Heidegger ​fő műve, a Lét és idő 1927-ben jelent meg először németül. Hatása a német és a nemzetközi eszmetörténetben csak Nietzschééhez hasonlítható. Az emberi élet, az ittlét lényege és értelme után exisztenciálisan kérdező hermeneuta a válságba sodródott XX. század első felének emberét vizsgálva jut el felismeréseihez, melyek eredetiségükkel alapjaiban rázzák meg a hagyományos filozófiai gondolkodást. Gadamer szerint Heidegger óriási hatása a nyelvhez fűződő szokatlan viszonyával magyarázható. Az újkor emberének a technika korlátlan uralma korában megnyilvánuló otthontalanságát Heidegger a lét korszakos történésmódjával, a létező lételhagyásával összefüggésben gondolja el. Nietzschéhez hasonlóan Heideggert is megpróbálta a demagógia szintjére süllyeszteni mind a politikai jobb-, mind pedig a politikai baloldal. Ezek fölött a kortörténeti szempontból talán érdekes ítéletek és értelmezések fölött azonban eljárt az idő, és megmaradt a mű, mely mindmáig kihívást jelent minden gondolkodó embernek. Jelen kötet a korábbi magyar fordítás javított, átdolgozott kiadása.

Simone de Beauvoir - A ​második nem
Simone ​de Beauvoirt nem kell bemutatni a magyar közönségnek. Számos munkája jelent meg magyar fordításban - regényei, útinaplója, önéletrajza -, amelyeknek érzelemmentes szenvedélyessége és szemléletes logikája érdekes színek, ízek és hangulatok igézetével keríti hatalmába az olvasót. Beauvoir alapjában véve filozófus elme; az elemi képletek, a nagy összefüggések, a determináló erővonalak érdeklik, s a keze alatt formálódó művészi anyagból áradó kérdésekre a polgári radikalizmus és az egzisztencializmus oldaláról keresi a választ. Társadalomelemző, bölcselkedő munkái közül a legjelentősebb A második nem, amely 1949-ben hagyta el a sajtót, de azóta sok új kiadása jelent meg és bejárta az egész világot. A szerző a nő, a "második" nem helyzetét vizsgálja korunk társadalmában, s küzd a "másodrendűség", "másért-valóság" ellen. A nő problémáját óriási anyagtudással, minden elképzelhető oldalról igyekszik megvilágítani, felhasználva a biológia, a pszichológia, a néprajz, a társadalomtörténet egész arzenálját és a szépirodalom dokumentatív erejű példatárát is. Mivel a könyv húsz évvel ezelőtt jelent meg először, jó néhány megállapításának aktualitása természetesen megfakult. Vannak olyan következtetései is, amelyekkel a magyar közönség nem ért, nem is érthet egyet; vitára ingerelnek például az írónő nézetei a házasságról - ez azonban nem csökkenti jelentőségét. A könyv vitathatatlan értékeit a szerző szuggesztív dialektikája, szenvedélyes komolysága, a lélektani megfigyelések lenyűgöző gazdagsága és mély humanizmusa biztosítja. A tárgy rendkívüli érdekességét a szellemes előadásmód és nagy stílusművészet még vonzóbbá növeli.

Immanuel Kant - Antropológiai ​írások
A ​Pragmatikus érdekű antropológia, Kant utolsó nagyobb lélegzetű írása, annak az előadás-sorozatnak a könyvvé formált változata, melyet harminc éven át évente megtartott, szélesebb publikum előtt és a maga feje után, kötelező (kormányzatilag jóváhagyott) sorvezető nélkül. Találkozni benne mindazzal, ami Kantot, túl a tekintélyen, amelyet a Kritikák szereztek neki, lebilincselő beszélgetőpartnerré tette a kortársak szemében: amit Kant összeolvasott, végighallgatott és kigondolt csillapíthatatlan kíváncsiságában az ember, az emberi esendőség és az esendőségek dacára mégiscsak bámulatra méltó emberi tehetségekről és fogékonyságokról. Bár az antropológiai előadások nem filozófusoknak vagy filozófustanoncoknak szóltak, mégis sok minden előkerül a könyvben a Kritikákból. Szó esik továbbá olyasmiről is, amiről a voltaképpeni filozófiai munkákban nem esett szó, ám ami Kantot azokban is szenvedélyesen érdekelte - egyebek közt nemünk esélye arra, hogy ne kelljen beismernünk, hogy "az eszes lényeknek ez a faja aligha érdemel tisztes helyet a többi (általunk ismert) lény között". A kötetben olvasható néhány kisebb antropológiai tárgyú írás, valamint egy bő válogatás az ízlést és a nem karakterét tárgyaló fejezetekhez készült jegyzetekből is.

Søren Kierkegaard - A ​szorongás fogalma
Ezzel ​a magyarul először olvasható, inkább tudományos, mintsem költői művével Kierkegaard a mélylélektan alapjait teremtette meg, egyúttal a szorongástól megszabadító igazi hit védelmében támadja a hamis vallásosságot. Műve az olyan fogalmak tisztázása mellett, mint ártatlanság, bűn, szabadság, az élet eseményeinek mozgatórugóit is elénk tárja. A szorongás fogalmát a szerző legaktívabb korszakában, az 1844-es esztendőben adta ki. A Vagy-vagy testes kötetének ekkor már volt némi kétes hírneve Koppenhágában, és különféle álneveken már megjelent a Félelem és reszketés, az Ismétlés és a filozófiai töredékek is. Saját néven néhány újságcikk mellett csak prédikációit publikálta Épületes beszédek címmel. E rendkívül gazdag termés azt jelzi, hogy Kierkegaard ebben az időszakban teljesen írói hivatásának szentelte életét. Különc, visszahúzódó figuráját városszerte értetlenség övezte, gyakran volt része gúnyolódásban és támadásban mind külső megjelenése, mind munkái miatt.

Jean-Paul Sartre - Az ​Ego transzcendenciája
_Az ​Ego transzcendenciája_, J.-P. Sartre (1905-1980) első filozófiai értekezése, 1934-ben íródott. Szándéka szerint szigorúan tudományos mű, amely a husserli fenomenológia sajátos interpretációja révén az _Én_ és a _Tudat_ kapcsolatát azzal a merész célkitűzéssel vizsgálja, hogy megszabadítsa a filozófiát a szolipszizmus idegesítő veszélyétől. Noha a tanulmány leginkább vitatható részét, a pszichoanalízis bírálatát később a szerző revideálta, az írás ma is a leggyakrabban idézett Sartre-művek közé tartozik: nemcsak filozófusok, de pszichológusok és pszichiáterek is előszeretettel hivatkoznak rá. A francia filozófus _opus magnum_ában, _A Lét és a Semmi_ben e tanulmány következtetéseiből indul ki, és az itt vázolt Én-koncepciót mélyíti el - _Az Ego transzcendenciája_ tehát bátran tekinthető a sartre-i filozófia egyik par exellence alapművének, mely aktuális és izgalmas problémákat kínál a szellemi kalandokra elszánt olvasók számára.

Arthur Schopenhauer - A ​halálról
"A ​halálról Schopenhauer Kant rendszeréből indul ki; elfogadja ennek elméletét a térről, időről s részben az értelemről. Tér s idő tehát Schopenhauer szerint is nem a dolognak, hanem fölfogásunknak formái; a világot térben s időben látjuk, nem mert valóban térben s időben van, hanem mert felfogásunk formái folytán mindent térben s időben fogunk föl..."

Denis Diderot - Denis ​Diderot válogatott filozófiai művei
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Hegel - A ​szellem fenomenológiája
Hegel ​művei a filozófiatörténet legnehezebb olvasmányai közé tartoznak. Absztraktsága és elvontsága néha olyan szinten mozog, hogy filozófiájáról beszélni nem lehet másként, mint szó szerint idézni a szerzőt, mert az az érzésünk támad, hogy egy szó megváltoztatása vagy kihagyása is végzetes lehet. _A szellem fenomenológiája_ című munkáról maga Hegel írja azt, hogy igazán csak akkor érthetjük meg az első mondatokat, ha már az egész művet értjük - ez a sajátos paradoxon, körbenforgás gyakran lehet élményünk Hegel olvasásakor.

Søren Kierkegaard - A ​halálos betegség
Kierkegaard ​egy kései művében tehát egy olyan elemzést fogalmaz meg, amely minden addigi egzisztenciál-probléma meghatározásán túllép. Ez a halála előtt hat évvel megjelent A halálos betegség (Sygdomen til Døden) című írása. Az ezzel kapcsolatos első gondolatai már egy évvel korábban megfogalmazódnak, és Kierkegaard, a műhöz tartozóan, mintegy azt követően három beszédet is megírt, és négy hónappal a könyv megjelenése után megjelenésre le is adott. A halálos betegséget többen Kierkegaard fő művének tekintik. Így például Walter Schulz vagy Heimbüchel, sőt Arne Grøn szerint itt nem csupán Kierkegaard fő művéről, hanem a XIX. századnak – filozófiai és teológiai oldalról szemlélve – az egyik legfontosabb értekezéséről van szó. Jelen esetben egy olyan kérdés taglalásáról, amely a legmélyebben érinti az embert, és ezért Kierkegaard önanalízisének is legszervesebb részét képezi. Ugyanakkor egyben ez egy kordiagnózis is, amely, ha nem is foglalkozik az akkori forradalmi eseményekkel, éppen ezért sokkal kevésbé lesz konkrét időhöz vagy korszakhoz köthető. Egyszerűen talán azt is mondhatnánk, hogy a kétségbeesés a mi modern korunk egyik legmélyebb vizsgálata, mely – hasonlóan a szorongáshoz – a mai ember alapérzelmét is döntően meghatározza. A kétségbeesés az egyes ember emocionális világában olyan problémát alkot, amely igen nehezen közelíthető meg, éppen talán annak személyessége miatt. Más ezért a megközelítésnek a módja is, amit jól mutat, hogy ezt a könyvet Anti-Climacus “írja”, aki ezért neve szerint már nem vállal teljes közösséget a korábbi “szerzővel”. A kétségbeesés (Fortvivlelse) ugyanis a szellem, az én betegsége, amelynek három általános formája lehet, amelyeket aztán további szempontok alapján vizsgált meg: 1. ha nem tudjuk, hogy van énünk, 2. ha nem akarunk önmagunk lenni, 3. ha önmagunk akarunk lenni. A kétségbeesésnek több formája is lehet (pl. a végtelenség kétségbeesése, a végesség kétségbeesése, a lehetőség kétségbeesése, a szükségszerűség kétségbeesése), amelyek más és más élethelyzetet tipizálnak, mégpedig nagyon élesen és lényegre törően. Ez a betegség halálos, de szörnyűsége épp abban van, hogy nem ebbe lehet belehalni. Az ember ezen a módon az énjét veszti el, mégpedig úgy, hogy ezt a veszteséget észre sem veszi. Ezek az emberek “képességeiket kamatoztatják, pénzt és javakat gyűjtenek, világi ügyeik vannak, okosan kalkulálnak stb., stb., talán a történelembe is beírják a nevüket, de ők maguk nem léteznek, szellemi értelemben nincs Énjük, Énjük, amiért ők mindent merhetnének” – írja meglehetősen élesen fogalmazva. Éppen ebben a felismerésben jut el a kétségbeesés oda, hogy kimondható róla: nem más, mint a hit negatív határozmánya, amely mint negatív egyben affirmációt jelent. A Lezáró tudománytalan utóiratban ezt úgy fogalmazza meg, hogy az egzisztenciában való önmegértésben az “én” sokkal gazdagabb és mélyebb meghatározást kap, amit az egzisztálással együtt még nehezebb megérteni. A nehézség nagyobb, mint a görögöknél, mivel nagyobbak az ellentétek, ugyanis az “egzisztencia paradox módon bűnként, az örökkévalóság paradox módon mint időben tételezett Isten jelenik meg”: “…de az, hogy az egzisztencia paradox, jelenti a szenvedély csúcsát”. Hit, bűn és szenvedély. A végső következtetés tehát abban áll, hogy az igazi én, akit máshol vallásos egzisztenciának nevez, a hitben, mégpedig a szenvedély hitében alapozza meg saját énjét, önmagát. Ez az, amit ez a negyvenkét éves korában meghalt különc önnön tapasztalataként élt meg. Ez az, amiről e rövid – alkotói korszakát nézve mindössze tizenhárom év – munkássága során számos kötetben egybefoglalt. Ebben a filozófiában Karl Jaspers véleményével összhangban a kérdezés a legfontosabb és nem a válasz, de reagáljanak arra akárhogy, mindenképpen benne van a megengedő jelleg; aki kérdez, az nem kizárólagos, nem akar normatív módon semmit sem eldönteni. Ennek köszönhető a gondolkodásában fellelt inkonzisztencia is. Kierkegaard egész filozófiájának mond az ellent, aki valamiféle rendszert akar benne meglátni, s talán erre gondol maga is, amikor műveit az elemző filozófusoktól, filológusoktól félti. És itt kellene nekem is bocsánatot kérni. De ha bocsánatot kérek, meg fogom bánni, ha nem kérek, azt is meg fogom bánni, kérek vagy nem kérek, mindkettőt meg fogom bánni. Vagyis ezzel nem megyünk semmire. A cél nem fontos, sokkal inkább maga az út, ahogy azt akár Hegel, akár Schelling vagy éppen Nietzsche mondta. Kierkegaard esetében ez az út a lázadó és soha meg nem nyugvó, de folytonosan kereső ember útja. A formálódó, lázadó, majd önmagát autonóm módon megfogalmazó személyiség golgotája. Az a golgota, amelyet megtenni is csak “személyesen” lehet. Lehet ezért valaki lexikonok szócikke, az irodalomnak vagy a történelemnek tankönyvek által nagyra tartott alakja, ha a személyesség varázsát nem hordja magán, ha nem képes azt a hangot megtalálni, amely közvetlenül képes megszólaltatni, kimondva kérdezni.