Erdőháton, ​Nyíren

Szilágyi Gyula - Tiszántúli ​Emanuelle
E ​könyv - műfaját tekintve - szociográfia, témája pedig a tiszántúli aprófalvak szexuális világa. Nem statisztikák összeállítására törekedtem (bár az adatok összegzéséről nem mondtam le), inkább a minőségre voltam kíváncsi, az élmények érdekeltek, az aktusig vezető rituálétól, a befejezést követő levezetésig. Érzéseket, élményeket, gondolatokat, vágyakat kutattam, a zsigeri működést meghaladó többletet kerestem, és néha nagyon szép, máskor nagyon szomorú történetekkel, intim élethelyzetekkel találkoztam, soha ki nem mondott, esetleg suttogva megvallott édes asszonyi álmokkal, és igen egyszerű, puritán férfiszexualitással. Közben persze meglepetéssel tapasztaltam, hogy az aprófalvak világában a legintimebb pillanatok is valamiképpen közösségi kontroll alatt állnak, s a (kölcsönös) örömszerzés kifinomultabb lehetőségeivel szemben milyen merev elutasítás nyilvánul meg - elsődlegesen a férfiak részéről. Azért tartom fontosnak ezt a témát, mert legmélyebben leginkább feltárulkozóan a szexualitásban fejezzük ki önmagunkat. E kétszemélyes happeningnek nincs előre megírt forgatókönyve, az "itt, most és vele" helyzet minden esetben a korábbi viselkedési programok felülírását teszi szükségessé, a tradicionális magatartási minták megújításának képtelensége ejakulatív rutinná silányítja az erotikát. Ez pedig senkinek sem öröm. Szilágyi Gyula

Kordos Szabolcs - Taxisvilág, ​Hungary
Pszichológusok, ​csibészek, titkok őrzői. Ők azok, akik mindent tudnak a városról, lakóiról, a szépségekről és a mocsokról. Kordos Szabolcs, a nagy sikerű Luxushotel, Hungary szerzője ezúttal a taxisok és sofőrök zárt világába enged bepillantást. Hallgassa meg az éjszaka hangjait, üljön be a hátsó ülésre a maffiózók, az életüket elsíró háziasszonyok, dolgozó lányok, piacozó kínaiak, partira igyekvő sztárok mellé. Ragadják meg a milliárdos Ferrarijának kormányát és vegyenek részt egy lesötétített limuzin útján. Álljon be a drosztra, és tudjon meg mindent a hiénák, a ferihegyi és a pályaudvari csaták hátteréről. A Taxisvilág, Hungary lebilincselő, emberi és főleg tanulságos olvasmány egy olyan világról, amelyről csak hisszük, hogy ismerjük.

Ardó Zsuzsanna - Európai ​akarsz lenni? Csináld magyarul!
Ardó ​Zsuzsanna könyve görbe tükör Magyarországról. Csipkelődő lélekkalauz a magyar szív rejtelmeihez, személyes hangú, szatírikus önarckép.

Csörsz István - Sírig ​tartsd a pofád
_Első ​rész, 1971_ BŐRLÁBÚ: Ez a könyv újabb ló lesz a tömeg alá a hosszúhajúak ellen, éppen úgy, mint az Abbázia-galeri ügye vagy a Halálfejesek című film. Lesz egy nagyon vékony réteg, amelyik elgondolkodik rajta, de a többség még jobban gyűlöl majd bennünket. Nekem ugyan nem hiányzott soha, hogy elismerjenek. Gondoljanak még piszkosabbnak, még szemetebbnek. Annál boldogabb leszek. PATKÁNY: Sokan lesznek olyanok, akik hülyeségnek tartják az egészet. Egyszerűen nem hiszik el. Aki meg elhiszi, az magában tartja. Mit tudnának csinálni? Küldenek száz forintot postán? ZORD KHÁN: Engem speciel nem érdekel ez a könyv. Sem ez, sem más, és nem is fűzök hozzá illúziókat, hogy megjelenik-e, vagy nem jelenik meg. Az effajta ifjúságot úgy mérik fel erkölcsileg, hogy a társadalom legelvetemültebb része, de tulajdonképpen nem tudnak róluk semmit. Nekem ez a történet csak rossz emlékeket táplál, és azt hiszem, így vannak vele a többiek is. Nincs rá kilátás, hogy jobb legyen. Azoknak, akiknek mondana valamit, úgyse kerül kezükbe ez a könyv, már csak azért sem, mert az a réteg egyáltalán nem olvas. _Második rész, 1982_ BŐRLÁBÚ: Az egykori bálványok mind ledőltek. Nincs a fiataloknak egy példaképe. Nincs, akit utánoz. Nincs, akire felnéz. PATKÁNY: Elfogadtak bennünket olyannak, amilyenek vagyunk. Nem vagyunk már értéktelen emberek. A Zord Khánra ugyanúgy szükség van, mint rám. A társadalomban. Hogy a munkája mellett mit csinál, az a magánügye. ZORD KHÁN: Tudom, hogy nem jegyzik azt az értéket, amit én kiragadtam az életből, de nekem érték volt. Én ezzel mértem. Nekem alumínium bögre jutott, nem érdekes, de belemerítettem. A sűrűjébe. Kész.

Németh Pál - Levelek ​F-nének
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Megyesi Gusztáv - A ​rakodók mindenkit csókoltatnak
"1950-ben ​születtem Budapesten. Vegyésznek, közgazdásznak tanultam, az újságírásnál kötöttem ki. Igaz, csak későn: huszonhat éves koromban kezdtem a tollforgatást. Miért épp a tollforgatást? Nem tudom. Talán, mert egy időben mosodában dolgoztam szennyesekkel, a szennyesek végeláthatatlan sorban próbáltak megtisztulni a kezem alatt. Aki mindennap szennyesekkel dolgozik, előbb-utóbb bepiszkolódik maga is, valami égi tisztaságra vágyik. A papírlap látszott egyedül makulátlannak, hattyúfehérnek. Úgy hinné az ember, hogy ilyen papírlapokat teleírva apróbb és nagyobb betűkkel, megtisztul maga is. És akkor talán könnyebben megbirkózik másfajta szennyessel is" - írja Megyesi Gusztáv, aki humorról és kivételes tehetségéről tanúskodó írásaiban az impresszionista riporteri attitűdöt remekül társítja a "vesézővel", és a tények műfajának nemcsak a legjobb tulajdonságait ragyogtatja föl, hanem túl is mutat rajta.

Fábián Katalin - A ​Makoldi család
Hogyan ​élnek a hetvenes években azok, akiket – jobb szó híján – "telepieknek" neveznek? Barakkokban laknak, összepréselve – egy-egy családra kilenc négyzetméternyi hely jut, hozzá egy sufni, és az utóbbi időkben egy konyha is. A szobák padlózata beton, a falakból többnyire kifelejtették az ablakokat, hiszen eredetileg nem emberi lakás céljaira szánták őket, raktárépületek voltak, csak később töltődtek fel egyre ijesztőbb sokaságban hajléktalanokkal. A zsúfolt barakktelepek a Horthy-korszakban keletkeztek, s a szocialista Magyarországon lassan valamennyit lebontják. Nem egy – köztük Fábián Katalin történetének színhelye – átvészelte a háborút. A telep Budapest egyik külső kerületében húzódik. A háborúban bombatalálat érte, sok lakás elpusztult, száznál is több öreg ember meghalt akkor. De a telep maradt. Éveken át tartó huzavona után néhány hónapja került lebontásra. Egykori lakói valamennyien, így a könyv szereplói, a Makoldi család is – lakáshoz jutottak. Akik itt éltek sem kerestek kevesebbet, mint a többi fizikai munkás. Az iskoláztatás, a továbbtanulás, a kulturálódás előttük is nyitott, de tudnak-e, élhetnek-e a lehetőségekkel? Hogyan találtak – találnak – maguknak élettársat, milyenek a párválasztás lehetőségei, hogyan nőnek fel gyerekeik, hogy tudják jövőjüket biztosítani? A Makoldi család története megrázó, izgalmas olvasmány. Főhőse Makoldi Mihályné, ötvenkét éves, konyhai segédmunkás. Öt lányt nevelt fel a telepen, s gondoskodott a vele élő, alkoholista, szklerotikus férjéről, akitől különben hosszú évek óta különvált már. Igazságos és igazságtalan, erőszakos és szelíd, de minden terhet magára vállal. Okos és szép. Mitikus erejű asszony. Hiteles, tudományosan pontos, magasrendű írói munka Fábián Katalin munkája. Katartikus hatású.

Pünkösti Árpád - Kiválasztottak
Pünkösti ​Árpád ténygazdag könyve a téeszelnökökről szól, az 1948–1988 között eltelt idő "kiválasztottjairól", akik egyszer alulról, máskor felülről kapták a megbízatást. Csupán egy megkülönböztetett társadalmi csoport bemutatására vállalkozna a könyv? Szó sincs róla. A bérezési eljárás megújításáért, a munkaegységrendszer megszüntetéséért, az önálló gépvásárlás jogáért, a melléküzemágakban megvalósuló "kiegészítő tevékenységért" folytatott küzdelmek messze túlmutatnak önmagukon.

Illés György - A ​kocsma nem alszik
"Van-e ​helyünk a kocsmában? Mielőtt bárki is felháborodna ezen a kérdésen, tisztázzuk: a kocsma szót egyúttal rendhagyó módon, gyűjtőfogalomként használom, ideértve most a kisvendéglőket, a sörözőket, a borozókat és a többi vendégfogadásra berendezett üzletet is, amelyekben kétségtelenül ott a helyünk nap mint nap. Természetesen nem az asztal alatt, hanem az asztal mellett. Alighanem lámpással kéne keresni olyan embert, aki egész életében nagy ívben kikerülné ezt a tágabb értelemben vett kocsmát. Óhatatlanul megfordul ott az ország apraja-nagyja, az ebédelő iskolás éppúgy, mint a szórakozni kikapcsolódni vágyó felnőtt, vagy a vacsoráért éthordóval érkező nyugdíjas. Így aztán az is természetes, hogy - akár a focihoz - nálunk mindenki ért a "kocsmológiához". Elvégre többszörös, gyakorló vendégek vagyunk valamennyien. A vendéglátás viselt dolgairól, tisztességes próbálkozásairól, a kocsmák közönségéről, hangulatáról, az alkoholizmusról mindenkinek megvan a maga kiforrott véleménye. S e nézetekből - még szidalmakkal sem fukarkodó, indulatos szavakból is - azt szűrhetjük le. Az emberek szeretnék szeretni a kocsmát, szívesen járnának gyakrabban oda, ha ott az idejüket kedvükre, kellemesen múlathatnák.

Szászi Júlia - Arcok ​a Lajtán túlról
Sörgyáros ​és traumatológusprofesszor, kávéházi főpincér és hárfaművész, régiségkereskedő és Esterházy-huszár. Ebben a kötetben magyar szülőtől származó nők és férfiak vallanak életükről. Olyanok, akik - az akkor még létező "vasfüggönyön" túl - Ausztriában keresték és találták meg a boldogulásukat. Menekülésük, szökésük, áttelepülésük történetei között nincs két egyforma, életük is más és más módon alakult, kinél több, kinél kevesebb szerencsével. Mégis: csupa beilleszkedett, kiegyensúlyozott ember, aki odaát vitte valamire. A kötet szerzője, Szászi Júlia, a Népszabadság bécsi tudósítója, aki - korábbi újságírói megbízatásait is számítva - másfél évtizede kifogyhatatlan kíváncsisággal éli, faggatja, írja Ausztriát. A beható hely- és tárgyismerettel társuló eleven érdeklődés jelen van e kötet huszonegy portrériportjában. Nem csak az életutat ismerhetünk meg belőlük: a szerző beavat a szereplők foglalkozásának - olykor meghökkentő - műhelytitkaiba, s egy füst alatt bevezet - például - az osztrák sörgyártás, a lótenyésztés, a bécsi kávéházi regula, Közép-Európa legnagyobb egészségügyi centruma vagy éppen a bécsi filharmonikusok históriájába és mindennapjaiba is.

Szilágyi Gyula - Megbukott ​az iskola?
Mindegyikünk ​emlékszik még gyerekkorából arra az érzésre, amikor a szülői értekezlet után felmenőink színük elé parancsoltak és keményen kérdőre vontak, mondván: baj van az iskolában! Ugye nem volt szívmelengető a helyzet? De azért túléltük valahogy. Most viszont komolyabb a gond: nem az iskolában, hanem az iskolával van baj. Nem is kicsi. Merthogy - nemzetközi felmérések szerint - a 16-65 év közötti magyar lakosság kétharmada funkcionális analfabéta, az iskoláskorú gyerekeknek meg több mint a fele képtelen arra, hogy "önálló olvasással, önállóan tanuljon". Az pedig már csak a hab a tortán, hogy - ugyanezen nemzetközi felmérések szerint - a hazai diplomások írás-olvasás teljesítménye pontosan olyan szintű, mint a svédországi általános iskolát végzetteké. Közben pedig az iskolabezárások miatt tanárok válnak munkanélkülivé, a pedagógusok fizetése - az egy főre jutó nemzeti össztermékhez viszonyítva - jobb esetben fele, rosszabb esetben harmada az EU-ban kapott béreknek. És bizony baj van gyermekeink neveltségi szintjével is: a 6-14 évesek által elkövetett bűntények száma ugyan csökken, de korántsem olyan ütemben, mint a korcsoport létszáma. Így alakult ki az a helyzet, hogy a bűnelkövetők között ugyan egyre kevesebb a gyermek, gyermekeink között viszont egyre több a bűnelkövető. Pedagógusokat, szülőket, újító szellemű és tradicionálisan gondolkodó iskolaigazgatókat, elméleti szakembereket és néha gyerekeket kérdezve kereste a szerző az okokat, amelyek e lejtmenethez vezettek. Csak annyit sikerült megállapítania, hogy a hanyatló tendenciát nem sikerült megfordítani. Nem látjuk még az alagút végét. Lehet, hogy megbukott az iskola?

Ryszard Kapuściński - A ​birodalom
A ​birodalom című könyvében a Szovjetunió felbomlásának történetét dolgozta fel. [...]

Erdei Ferenc - Város ​és vidéke
"Életem ​java felét a társadalom tudományos vizsgálatában töltöttem el - írja önmagáról könyve utolsó fejezetében Erdei Ferenc. - Megtanultam néhány idevágó tudományág módszereit és tolvajnyelvét, s több-kevesebb sikerrel alkalmaztam is ezeket a történelmileg változó társadalom felderítésében. Mi jött ki mindebből? Több-kevesebb és többé-kevésbé fontos részismeret a társadalomról: gazdaságról és igazgatásról, városról, faluról és tanyáról, parasztságról és termelőszövetkezetekről és a nagyvilágról. Akár elégedett is lehetnék, ám éppenséggel nem vagyok az. Életem másik java felét eltöltöttem a társadalom megváltoztatásáért folytatott politikai küzdésben. Parasztpolitikusként kezdtem és végzem, de eközben sokféle fronton harcoltam: gazdaságpolitikában és tudománypolitikában, értelmiségi mezőnyben és a munkás-paraszt szövetségben, a szocializms kivívásáért és szocialista építésünk sokféle aprómunkájában a földreformtól a közigazgatás reformjáig. E tekintetben is lehetnék elégedett... Ám a nyugtalanság itt sem marad el: elvek és rendszerek vajon úgy valósultak meg a gyakorlatban, ahogyan harci szándékainkban hittük? Bizony nem, s a történelem szakadatlan pótvizsgáinak is alá kell vetnünk magunkat." "Fiatalabb író- és tudóstársak összefogtak, hogy újból felfedezzék Magyarországot. Ebbe a sorba álltam be én is - mondja új könyvéről Erdei Ferenc -, egy emberöltővel korábbi felfedezés terhével a vállamon. S hogy a vállalkozás könyörtelenül komoly legyen, szülőföldemet választottam tesztanyagul: ahol felnőttem, s ahová mindig visszatértem; itt nincs mentségem, hogyha tévedek valamiben; itt kötelességem tudni mindent. A szándék, mely ebben vezérelt, nyilvánvaló: társadalomismeretben is, eszmék és a valóság összefüggéseében is a legszigorúbb kontrollt kerestem. Feltett kérdésekkel indultam, s ezekre feleletet kaptam. Szeged és vidéke ebben a történelmi pillanatban sok és tanulságos választ adott kérdéseimre. Ebben a könyvben tulajdonképpen konkrét észlelések összegezéseiről van szó, amelyek dokumentum jellegűek, s érvényük és értékük is így értelmezendő."

Bálint B. András - Mint ​a szarvas a folyóvizekre
Egy ​erőteljesen nagyvárosiasodó, de még sok tekintetben kisvárosi, sőt imitt-amott egyenesen falusias jellegű budapesti kerület vallási viszonyait ábrázolja és elemzi az 1980-as évek első felében készült szociográfiai riportkötetében Bálint B. András. (Az olvasónak, négyszemközt, elárulhatjuk, hogy a mindvégig gondosan elhallgatott nevű kerület: Pestlőrinc, a hajdani Szentlőrinc.) A szerző lelkészekkel, papnövendékekkel, párt- és tömegszervezeti funkcionáriusokkal, hívő, hitetlen s e vonatkozásban közömbös kerületi lakosokkal beszélget véleményükről, meggyőződésükről, az állam és egyházak viszonyának helybeni alakulásáról, a hitélet intenzitásának hullámzásáról, a katolikus papi nőtlenségnek vagy a fiatalok házasság előtti nemi életének vallási megítéléséről, az abortuszról, a vallásos életnek a megszokott keretekben, illetve az egyre szaporodó s a különböző felfogásoknak, szemléleti árnyalatoknak nagyobb lehetőséget biztosító vallási közösségekben gyakorolt formáiról, a létező szektákról, tényleges és formális hitről, a vallásoktatás igényéről és gátoltatásáról - és még számos, az alaptémával összefüggő izgalmas kérdésről. A kötethez a filozófus és vallástörténész Horváh Pál írt a felvetett problémákat tudományos igénnyel általánosító, eligazító utószót.

Bertha Bulcsu - Balatoni ​évtizedek
Kik ​élnek a Balaton körül, miből és hogyan? A lakosság hogyan osztozik meg a földek, nádasok és az erdőségek hasznán? Hogyan élnek a vízparti falvak és a hegyközségek lakói? Mennyit jövedelmez a szőlő, mennyit a táj szépsége és a víz tisztasága? Kik osztoznak a napfény árán? Ilyen és hasonló társadalmi kérdésekre keresi Bertha Bulcsu Balatoni évtizedek című könyvében a választ. A mű irodalmi eszközökkel készült szociográfia. A szerzőt a számoknál, statisztikai adatoknál mindvégig jobban érdekelték az emberi sorsok, a falusi élet mai drámái, gondjai, örömei. Így a könyv sok pontján már-már regényes rejzolattá válik, de mégsem, hiszen a vízparton élő, valóságos munkás- és parasztemberek a hősei. Az emberarcok mögött kirajzolódik a szelíd szépségű balatoni táj, s a könyv egyes pontjain szinte főszereplővé válik, mivel a Balaton-felvidék és a déli part, az emberi élet újkori gyakorlata szerint alakul, változik. A Balaton körül is megtörtént a lakosság életformaváltása. Még néhány év, talán egy évtized, s a falvak új lakói nem emlékeznek már a régi vidéki szokásokra, az élet és a munka történelmi gyakorlatára, a társas együttlétek formáira. A házi készítésű halászszerszámok is elkorhadnak, feledésbe merülnek. A nagy változás után a szerző az utolsó pillanatban járta be a tókörnyék falvait, s jegyezte fel az emlékeket. Bertha Bulcsu egyébként csaknem húsz évig élt a Balaton partján, jól ismeri a tó titkait, s a parton és a hegyoldalakban lakó embereket is.

Dr. Éder Mária - Aki ​cigányútra ment
"...nem ​elég úgy élni, mint a többség, ha a többség hetedíziglen azt firtatja, ki honnan származik. A romák esélyegyenlőségének megteremtése hazánkban csak velük közösen munkálható ki, nincs mód a többség akaratának érvényesítésére, különben megszűnik egy nép." (A szerző)

Illyés Gyula - Puszták ​népe / Ebéd a kastélyban
A ​Puszták népe a két világháború közötti magyar irodalom egyik legeredetibb alkotása, a szociografikus irodalom remekműve. Illyés 1935-ben írta, s először a Válasz közölte folytatásokban, majd egy évvel később a Nyugat kiadója jelentette meg könyvalakban. A Puszták népé-ben önéletrajz, gyermekkori emlék, családtörténet a szakszerűen hiteles, szociográfiai érvényességű leírással, a dunántúli nagybirtokokon élő cselédség – e „mélytengeri világ” – életének feltárásával forr össze, s akár regénynek is nevezhető – önéletrajzinak természetesen. De mégsem csak regény: a kor szociográfiai ihletésű irodalmának talán egyetlen alkotásában sem érezhető jobban, hogy íróját mennyire nem „irodalmi” kérdések izgatták. Mint ahogy a Puszták népé-hez – a történelem jóvoltából – szervesen, mondhatni sorsszerűen illeszkedő folytatása az önéletrajzi regénynek, a negyedszázaddal későbben papírra vetett Ebéd a kastélyban sem kizárólag a földjét-rangját vesztett gróffal való találkozás szépírói fotográfiája csupán, hanem történelmi számvetés is a nép és a forradalom sorskérdéseivel kapcsolatban.

Ismeretlen szerző - Magyar ​irka
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Ternák Gábor - Az ​orvos életben marad?
A ​lírai és mellbevágó kettős cím a neves infektológus szakember mintegy húsz évet átívelő élmény- és tapasztalatgyűjteményét rejti. A könyv olvasása közben érzékeljük, hogyan válik a fiatal orvosból a lehetőségek és a sanyarú körülmények hatása alatt egy autonóm gondolkodású elkötelezett szakember, aki a rendszerváltás forgatagában még politikai jellegű szerepet is vállalt. Két fő helyszínen – Nigériában és Laoszban –éveken át dolgozott, és megpróbált hatásosan tevékenykedni, de közben olyan veszélyek vették körül, amelyek indokolják a címben feltett kérdést. Egyiptomi utazása, valamint az első öbölháborúban teljesített katonaorvosi missziója (amely politikai feladatokkal is ötvöződött) olyan további kalandok, amelyre sokan vágynak, de csak keveseknek juthat osztályrészül. Mindezek a történetek megejtően közvetlen stílusban, szemérmesen interpretált érzelmi töltéssel kerülnek az olvasó kezébe, hogy azután a sok gondolat napokig bennünk motoszkálva befolyásolja mindennapi életünket. Az idősebb korosztályok számára személyes történeteik érdekes útitársa jelenik meg a könyv lapjain. A kalandvágyó fiatalabb orvosok számára kihívás és útmutatás ez a könyv, amely nem titkolja el a veszélyeket sem, de inkább ezek tudatos vállalására biztat. Átalakuló, kinyíló világunkban kalandvágyból vagy pénzkeresés céljából, vagy e kettő okos kombinációjából még sok fiatal orvos fog nekivágni a „harmadik világ” ösvényeinek. Nekik tankönyv, másoknak szórakozás, elgondolkodtató olvasmány ez a könyv, amely a Praxis Kiadónál jelent meg. Szepesi András

Végh Antal - Az ​almafákat évente kell metszeni
"...A ​főtitkári székben, az asztal fényesre munkált lapja előtt, iratok és telefonkészülékek között, jól szabott öltönyben, fehér ingben - az inghez, öltönyhöz hozzáértéssel megválasztott nyakkendő - ül a szék karfájára támaszkodva egy régi gazdasági cseléd... Volt téesz-elnök, pártbizottsági osztályvezető, dolgozott a tanácsnál, ott a mezőgazdaságot irányította. Ez az életút akár szimbólum is lehetne, de ne fogadjuk el, mert nem minden volt kulákcselédnek van ma ilyen jól szabott öltönye s hozzá ilyen forgatható, kényelmes karosszéke, párnával. - Tizenöt éves koromban lettem cseléd Okányban Kámónáréknál. De azt kikötöttem neki, hogy én az ólban nem hálok! Először két ökröt adott elibém, aztán lovat bízott rám. Egy év volt a próbaidőm. Egy év leteltével megkérdezte, maradok-e? Maradok, azt mondtam, ha dupla fizetést ad. Megadta. Odaültetett az asztalához, velük ettem! Minden két napban tiszta kapcát tett a kulák felesége a csizmám mellé. Ezt is megköveteltem! Aztán az öreg elküldött vásárra is. Adni, venni, mikor mi volt soron. Olvasatlanaul is bízott rám pénzt. Én a rongy embereket a cselédek közt se szerettem! A Kámónárék udvaráról mentem el UFOSZ-titkárnak! Már DÉFOSZ-elnök voltam, amikor megkeresett az öreg: mikor lesz már vége ezeknek a fosztogatásoknak? Azt mondtam neki, ezt így kell, mert egy új világ felépítéséhez széjjel kell zúzni a régit! Én azt akkor szentül hittem. És azt is, hogy mindent jól csinálunk az új világért... Micsoda idő volt... Aztán az éhes, rongyos, gyanakvó parasztokból téeszt csinálni! Talán már azok se hiszik, hogy volt, mint volt, akik maguk is látták, akik maguk is csinálták. Kultúra akkor? Meg művelődés? A betevő falatért kellett megküzdeni. Dehogy a 45 előtti időkre gondolok! Arra, amikor elkezdtük..."