Tankönyvünk alapvető célja a felsőoktatási hallgatók számára a kriminológia egésze, illetve egyes területei ismeretanyagának szakszerű, ugyanakkor közérthető és az olvasó számára is élvezetes bemutatása. Szerzőink az ismeretközlés és az ismeretek értelmezésének szándékával írták a kötet három nagy egységét és számtalan fejezetét. Ha az egyes témakörök ezt lehetővé teszik, akkor a szerzők – problémafelvetésként – egy-egy jogesettel vagy “hétköznapi történettel” vezetik be a tananyagrészt, és ezek után bontják ki az adott fejezetet. Amennyiben az egyes témakörök indokolják, az olvasó nemcsak utalást talál az adott tárgykör nemzetközi dokumentumaira [pl. ENSZ, Európa Tanács, Európai Unió, valamint más nemzetközi szervezetek (pl. OECD) egyezményei, ajánlásai, egyéb iránymutatásai], hanem azok kriminológiai szempontból lényeges tételeit a tankönyv minden része ismerteti is.
Kapcsolódó könyvek
Ismeretlen szerző - Alkotmánytan I.
A tankönyv az alkotmányos intézményeket történetiségükben és nemzetközi összehasonlításban dolgozza fel.
Ismeretlen szerző - Emberi jogok
A kötet hazai és külföldi jogeseteket alapul véve, nemzetközi össze-hasonlító módszert alkalmazva mutatja be az alapvető jogok általános kérdéseit és az egyes alapjogok sajátosságait. Az első rész az emberi jogok igazolásával, csoportosításával, a jogok korlátozásának alapjaival foglalkozik, valamint bemutatja az emberi jogok védelmének nemzetközi intézményrendszerét és a magyarországi alapjogvédő fórumokat. Az egyes alapjogokat tárgyaló második rész egy-egy fejezete foglalkozik az élethez és az emberi méltósághoz való joggal, a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, a véleménynyilvánítás szabadságával, a gyülekezési és az egyesülési joggal, a vallásszabadsággal, a személyes adatok védelméhez és a közérdekű adatok nyilvánosságához fűződő joggal, a politikai részvételt biztosító jogokkal, az eljárási jogokkal, a tulajdonjoggal, valamint a szociális jogokkal. A kötetet átfogó irodalomjegyzék és részletes eset-, név- és tárgymutató zárja.
Paul A. Samuelson - William D. Nordhaus - Közgazdaságtan
Paul Samuelson Közgazdaságtana immár több mint hatvan éve alapmű a bevezető közgazdaságtan oktatásában szerte a világon. Első kiadása 1948-ban látott napvilágot, s azóta háromévente jelennek meg frissített és aktualizált újabb kiadásai az Amerikai Egyesült Államokban. A könyvet 17 nyelvre fordították le, így vált minden idők egyik legnagyobb példányszámú, népszerű tudományos munkájává. Samuelson professzor 1985-ben vonta be a munkába William Nordhaust szerzőtársként. Kötetünk a Közgazdaságtan tizenkilencedik kiadásának magyar fordítása. Samuelson professzor e könyv befejezése után 2009. december 13-án hunyt el. A szerzők a vegyes gazdaság előnyeit emelik ki művükben, mert középutas alapállásuk szerint ennek segítségével lehet elkerülni a szélsőséges libertarianizmus és a bürokratikus állami gazdálkodás túlzásait. A vegyes gazdaság ötvözi a piaci verseny ösztönző erejét az állami szabályozással és újraelosztással, s ezáltal a mikro- és makroszintű piaci kudarcokat hivatott korrigálni. Ebben a kiadásban is szerepelnek természetesen a közgazdaságtan időtálló elméleti megállapításai, de mégis itt végezték el a szerzők - saját megítélésük szerint - a legjelentősebb átdolgozást a mű eddigi története során. Erre leginkább a 2007-ben kezdődő pénzügyi válság inspirálta őket, mely utóbb általános gazdasági válsággá terebélyesedett. A korszerűség és az aktuális kérdések vizsgálata mellett a kötet megtartja Samuelson-Nordhaus Közgazdaságtanának immár hagyományossá vált erényeit. Ezek közé tartozik a közérthetőség, amely befogadhatóvá teszi a közgazdaságtan megállapításait a szakirányú tanulmányokat végzők és a szélesebb olvasóközönség számára is. Ki kell emelni továbbá a mű átfogó jellegét, mert ez teszi lehetővé, hogy szinte közgazdasági lexikonként használhassák az érdeklődők. Végül erényei közé sorolható az egyes kérdések lényegre törő és praktikus megközelítése, amely a gyakorlatban is hasznos olvasmánnyá teszi a Közgazdaságtant.
Fekete Mária - dr. Grád András - Pszichológia és pszichopatológia jogászoknak
A hazai jogászképzésben hosszú időn át kevés lehetőség nyílt magas szintű pszichológiai ismeretek megszerzésére. A gyakorló jogászok tapasztalatból tudják, hogy az ügyvédi irodákban, bírósági tárgyalótermekben gyakran fordulnak meg pszichés zavarokkal küszködő emberek. Fontos lenne, hogy ezekben az elkerülhetetlen helyzetekben minél több ismerettel rendelkezzenek e betegségekre vonatkozólag. A könyv elsősorban a jogalkalmazók igényeihez és szükségleteihez igazodik. Részletesen és közérthetően ismerteti a legfontosabb pszichiátriai kórképeket, segít azok felismerésében és eligazít a betegség várható lefolyása dolgában. Megtudhatjuk belőle, miként alakul ki az antiszociális személyiségzavar (régebbi nevén: pszichopátia) és mennyiben várható kriminális magatartás egy pszichopatától. Megérthetjük, hogy miért követnek el bűncselekményeket az egyes szkizofrének, illetve kóros szexualitású személyek, miként értékelhetjük a bontóperek szempontjából a szenvedélybetegségeket és más zavarokat, vagy gondolkodhatunk azon, hogy tehetünk-e bármit a perlekedési tébolyban szenvedőkkel. Ismerteti a könyv a leggyakrabban alkalmazott tesztek és terápiás eljárások leírását, továbbá fontos fejezeteket tartalmaz az igazságszolgáltatás pszichológiájával kapcsolatban. Éppúgy szól a polgári és büntetőeljárás, valamint a büntetés-végrehajtás pszichológiai összefüggéseiről, mint a hatékony jogászi kommunikáció lehetséges módszereiről.
Vigh József - Kriminológiai alapismeretek
Ez a tankönyv joghallgatók számára íródott azzal a céllal, hogy elsajátítsák belőle mindazokat az ismereteket, amelyek a bűnözés, a bűnös emberi magatartás megértéséhez szükségesek. A tankönyv magyarázó, értelmező jellegéből adódik, hogy a biológiai és a pszichológiai problémák viszonylag nagyobb hangsúlyt kaptak benne, mint általában, s ezért a társadalmi faktorok és a bűnözés kapcsolatának szokásosan részletes bemutatása helyett annak csak szűkebb, főleg az alapvető törvényszerűségekre koncentráló leírására került sor. A determinációs és oksági összefüggésekből kiindulva a tankönyv részletesen bemutatja a prognosztika kriminológiai alkalmazhatóságának problémáit a bűnözés, a visszaesővé, valamint a bűnelkövetővé válás területén. Teljesen új ismeretanyag a tankönyvben a kárhelyreállító igazságszolgáltatás koncepciója és annak szembeállítása a jelenlegi, az alapjában klasszikus jogelvekre épülő igazságszolgáltatási rendszerrel. A könyv szerzője az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Kriminológiai Tanszékének professzora, az állam- és jogtudomány doktora.
Stephen King - Állattemető
Dr. Louis Creed, a fiatal orvos kitűnő állást kapott: a Maine-i Egyetem rendelőjének lett a vezetője, ezért Chicagóból az idilli New England-i tájban álló, magányos házba költözik családjával - feleségével, Rachellel, ötéves lányukkal, Ellie-vel és másfél éves kisfiukkal, Gage-dzsel. Boldogan, a szép jövő reményében veszik birtokba új otthonukat...
Az első gondra az út túloldalán, velük átellenben élő öregember, Jud hívja föl a figyelmüket: a tájat kettészelő országúton éjjel-nappal olajszállító tartálykocsik dübörögnek, halálos veszélynek téve ki a háziállatokat és az apróságokat. Nem véletlenül van a közelben egy nyomasztó légkörű, ódon temető az elgázolt háziállatok számára... Az első trauma akkor éri Louist, amikor egy baleset áldozatául esett, haldokló fiú a rendelőben dadogó szavakkal óva inti az _állattemetőn túli_ veszedelemtől. Nem sokra rá egy tartálykocsi elgázolja Ellie imádott macskáját, és az öreg Jud - jó, vagy rosszakaratból? - az állattemetőn túli, hátborzongató vidékre, a micmac indiánok egykori temetkezőhelyére viszi Louist, s ott földelteti el vele az állatot.
Másnap a macska visszatér - de ocsmány jószág lett belőle: lomha, ijesztően bűzlő és gonosz. Aztán néhány békés hónap után a kis Gage elszabadul szüleitől, és szaladni kezd pici lábain az országút felé...
A könyv szörnyűségeire jellemző, hogy az író egy ideig vonakodott befejezni, mert maga is olyan rettenetesnek találta!
Stephen Kingnek (1947), az immár nálunk is hallatlanul népszerű, kiváló amerikai horrorszerzőnek 1983-as, _Állattemető_ című könyve legalább olyan idegborzoló, mint eddig magyarul napvilágot látott regényei: _A ragyogás_, a _Tortúra_, a _Christine_, a _Borzalmak városa_ és _A rémkoppantók_. Számos könyvét meg is filmesítették - az _Állattemető_-t is, amelyet "Kedvencek temetője" címen vetítenek a mozik.
Douglas Adams - Galaxis útikalauz stopposoknak
Ez a történet a szörnyen ostoba csütörtökről és a rendkívüli következményeiről szól, és arról, hogy miért sokkal biztonságosabb a világegyetem, ha van nálunk egy törülköző. Ez a történet emellett egy könyvről is szól, melynek címe: Galaxis Útikalauz stopposoknak. Ez nem földi könyv, sosem adták ki a Földön, és a szörnyű katasztrófát megelőzően egyetlen földlakó se látta vagy hallott róla. A könyv mindazonáltal szerfelett figyelemreméltó. Valószínűleg ez a legfigyelemreméltóbb könyv, ami csak napvilágot látott a Kisgöncöl óriási kiadóhivatalainak gondozásában - bár a földlakók ezekről se hallottak. Ez a könyv nem csupán hallatlanul figyelemreméltó, hanem elképesztően sikeres is. Népszerűbb, mint a Mennyei Házi Mindentudó, jobban fogy, mint a Hatvanhárom További Figura Súlytalanság Esetére című illusztrált kiadvány, és ellentmondásosabb, mint Oolon Coluphid filozófiai bombaként robbanó trilógiája: a Hol Tévedett Isten, a Még Néhány Isten Legsúlyosabb Tévedéseiből és a Végül Is Kicsoda Ez Az Isten Egyáltalán? A Galaxis Külső Peremének néhány liberálisabb civilizációja számára a Galaxis Útikalauz már kiszorította a hatalmas Encyclopaedia Galacticát, s egyedül tölti be az összes tudás és bölcsesség tárházának szerepét, mert noha sok benne a hézag, és tele van kétes, de legalábbis üvöltően pontatlan adattal, két fontos vonatkozásban felülmúlja kevésbé szárnyaló elődjét. Egyrészt némileg olcsóbb. Másrészt borítóján a következő szavak láthatók, szép nagy betűkkel szedve: NE ESS PÁNIKBA!
Gönczöl Katalin - Korinek László - Lévai Miklós - Kriminológiai ismeretek, bűnözés, bűnözéskontroll
A kriminológia viszonylag új tudományág, tantárgyként nemrégiben vezették be a jogi karokon és néhány főiskolán. A kötet, amelyet a szakterület legjobb ismerői írnak, foglalkozik a kriminalitás általános jellemzőivel, az egyes bűncselekménytípusokkal, a bűnelkövetők csoportjaival, a bűnözés formáival, valamint az igazságszolgáltatási rendszerrel. Kiterjedt ismeretanyaga révén fontos szerepet játszhat a nem jogi tanulmányokat folytatók, pl. szociológusok számára is. Dr. Gönczöl Katalin egyetemi tanár, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a Kriminológiai Tanszék vezetője, az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa. Dr. Korinek László a Belügyi Szemle c. BM-szakfolyóirat főszerkesztője. Dr. Lévai Miklós docens a Miskolci Egyetem Jogi Karán a Kriminológiai Tanszék vezetője.
Michael Cole - Sheila R. Cole - Fejlődéslélektan
Ez a tankönyv a gyerekek lelki fejlődésére vonatkozó legkorszerűbb ismereteket fogja át a fogamzástól a csecsemő- és kisgyermekkoron át, az iskolás- és a serdülőkoron keresztül a felnőttkorig. Bemutatja a gyerekek fejlődésének legfőbb elméleti megközelítéseit, a téma legfontosabb kutatási eredményeit, és kitér a lehetséges gyakorlati alkalmazásokra is (például a bölcsődei gondozás, olvasástanulás nehézségeinek leküzdése). A szerzők megkísérlik megvilágítani, hogyan hatnak egymásra a felnőtt emberré válás évei folyamán az egyedfejlődés biológiai, viselkedéses és társas vonatkozásai. A könyv sajátossága, hogy a biológiai és mikrokörnyezeti tényezők mellett nagy hangsúlyt helyez a tágabb társadalmi és kulturális háttérre is, amely jelentősen befolyásolja, milyen embert nevel az újszülöttből a környezet. A könyvet magyarul először 1997-ben adtuk közre. Jelen kiadás a 2001-ben megjelent, legújabb kutatási adatokat és felfrissített bibliográfiát tartalmazó átdolgozás alapján készült.
Ismeretlen szerző - 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz
Egy remek és bátor kézikönyv a világ képzeletét megragadó regényekről és szerzőkről. Hasznos kalauz a könyvekhez, amelyek - akár kritikai sikerként, akár kultuszműként - hatást gyakoroltak ránk. Az írókból, kritikusokból, tudósokból álló nemzetközi szerzőgárda eklektikus válogatása új megközelítést ad a régi klasszikusokhoz, és eligazít a kortárs szépirodalom hatalmas dzsungelében. Több mint 600 színes illusztráció – könyvborítók, plakátok és fakszimile oldalak -, a regényekből vett idézetekkel kiegészítve: íme az ideális segédkönyv az olvasás szerelmeseinek.
Stieg Larsson - A tetovált lány
Egy idős svéd milliárdos, Henrik Vanger negyven évvel ezelőtt elveszítette unokahúgát, akit gyermekeként szeretett. Nem tudja túltenni magát a fájdalmán, mert valaki azóta is, évről évre – mintha az őrületbe akarná kergetni –, minden születésnapján emlékezteti őt arra a tragikus napra. A nyomozás régóta eredménytelen, ezért a férfi felfogad egy vesztes sajtóper után állás nélkül maradt, rámenős újságírót, Mikael Blomkvistet, hogy próbálja meg kideríteni az igazságot, hiszen sokan élnek még a rokonságból, akik ott voltak aznap amikor Harriet eltűnt. Az öregúr meg van róla győződve, hogy a lányt meggyilkolták, és az elkövető egy családtag… Ezzel egy időben Vanger megbízásából egy neves magánnyomozó-iroda munkatársnője, a kivételes tehetségű hacker, Lisbeth Salander alaposan átvilágítja az újságírót. Mikael döbbenten értesül róla, hogy a lány még a legintimebb magánügyeiről is tud. Ám amikor úgy alakul, hogy közösen folytatják a nyomozást a régi rejtély után, igen hasznosnak bizonyul, hogy Lisbeth előtt senkinek a titkai nem maradhatnak rejtve. Stieg Larsson Millennium-sorozata, amelynek első kötetét tartja kezében az olvasó, minden idők egyik legnagyobb krimiszenzációja, világszerte milliók olvassák, és a belőle készült mozifilmek is hatalmas sikert arattak.
Erdősy Emil - Földvári József - Tóth Mihály - Magyar büntetőjog - Különös rész
A pécsi egyetem jogászprofesszorai közismert és sok kiadást megért jegyzetük tankönyvváltozatában a tőlük megszokott magas színvonalon és világos, jól tanulhat stílusban elemzik a Btk. különös részének rendszerét, a fejezetek sajátosságait, az egyes bűncselekmények törvényi tényállási elemeit, egymáshoz való viszonyát. A könyv a különös részi tényállásokat a bűncselekmény tárgyának, tárgyi oldalának, alanyának és alanyi oldalának sorrendjében tárgyalja. Ezzel követi a büntetőjogban általánosan elfogadott rendszert, és illeszkedik a Földvári József Magyar büntetőjog. Általános rész című tankönyvéhez. A két kötet együtt lehetővé teszi, hogy a joghallgatók és a jogászok, de még az érdeklődők is átfogó képet kapjanak e fontos jogterületről.
Stieg Larsson - A lány, aki a tűzzel játszik
A szókimondásáról híres Millennium folyóirat tényfeltáró riportkötet megjelentetésére készül arról, hogyan kerülnek Svédországba a prostitúcióra kényszerített fiatal külföldi lányok. Hogy kik a futtatóik. És mindenekelőtt arról, hogy kik veszik igénybe – köztük befolyásos emberek – a rabszolgasorban tartott nők szolgáltatásait. Érthető, ha egyesek mindent megtennének, hogy a nevük kimaradjon a cikkből. Lisbeth Salander, a kiváló hacker is tudomást szerez a lap tervéről, mégpedig korábbi barátja és bajtársa, az újságíró Mikael Blomkvist számítógépéről. Így keveredik bele ez a furcsa, öntörvényű lány egy az egész országot izgalomban tartó gyilkossági ügybe, és hamarosan fő gyanúsítottá válik. Hajtóvadászat indul ellene, de ha valakit, őt nem könnyű elkapni. Ráadásul nem csak a rendőrség keresi… Stieg Larsson világsikerű Millennium-sorozatának második része, A tetovált lány folytatása.
Stieg Larsson - A kártyavár összedől
A zseniális és öntörvényű Lisbeth Salander életveszélyesen megsebesül. Még kórházban ápolják, amikor egy szűk, semmitől vissza nem riadó kör már szervezkedni kezd. A tét óriási a számukra: a svéd titkosszolgálat munkatársaiként bizonyíthatóan súlyos törvénytelenségeket követtek el. Mindenre képesek, hogy Salandert egyszer és mindenkorra eltüntessék, és ártalmatlanná tegyék szövetségesét, a sztárújságíró Mikael Blomkvistot is, aki jól dokumentált tényfeltáró riportban akarja leleplezni üzelmeiket. Rendőrök, titkos ügynökök, újságírók, közhivatalnokok válnak szövetségessé vagy halálos ellenséggé a küzdelemben, amely az egész politikai elitet óriási botránnyal fenyegeti.
Azzal a gyermeki izgalommal és örömmel olvastam a Millennium trilógiát, mint valaha Dumas vagy Dickens műveit. Titkon azzal a reménnyel tölt el, hogy talán nincs minden veszve a mi tökéletlen világunkban. Lisbeth Salander, légy üdvözölve a halhatatlan regényhősök között!
F. Scott Fitzgerald - A nagy Gatsby
Azt mondod, hogy a múltat nem lehet újra élni? Miért ne lehetne?
Jay Gatsby, a titokzatos milliomos felemelkedésének, tündöklésének és bukásának története nemcsak a dekadens és túlhabzó „dzsesszkorszakot”, a húszas éveket jeleníti meg művészi tökéllyel, hanem az amerikai mitológia, „az amerikai álom” olyan örök témáit is, mint ambíció, pénz és hatalom bűvölete, a lehetetlen megkísértése és az újrakezdés lehetősége. A szegény sorból származó Gatsby beleszeret egy gazdag lányba, Daisybe; a háború elsodorja őket egymástól, s míg a fiatalember a tengerentúlon harcol, a lány férjhez megy egy faragatlan, ámde dúsgazdag emberhez, Tom Buchananhez. Hazatérése után Gatsby fanatikus akarással (és az eszközökben nem válogatva) vagyont szerez, hogy „méltó” legyen Daisyhez és újra meghódíthassa az asszonyt, akinek még a hangja is „csupa pénz”.
M. Nyitrai Péter - Nemzetközi és európai büntetőjog
A nemzetközi büntetőjog iránt az utóbbi években érthetően megélénkült az érdeklődés, hiszen a nemzeti büntetőjog alkotása és alkalmazása során számos esetben elkerülhetetlenné vált a büntetőjog nemzetközi dimenziójának figyelembevétele. A témában megjelent eddigi írások egy-egy konkrét szakterületre koncentráltak, ugyanakkor továbbra is hiányzik egy olyan átfogó munka, amely a nemzetközi büntetőjog diszciplínájának egészét, annak minden sarkalatos összetevőjét rendszerezetten, összefüggő egészet alkotva, az alapvető összefüggéseket feltárva foglalja össze, megkönnyítve ezzel a téma iránt érdeklődő egyetemi hallgatók és szakemberek biztonságos eligazodását e szövevényes tudományterületen. A kötet e hiány pótlására vállalkozik: bemutatja a nemzetközi büntetőjog fogalmi-rendszertani kérdéseit, a tudományterület történeti fejlődését, a jogforrások rendszerét, a jogalanyok körét, a felelősségre vonás feltételrendszerét, a nemzetközi bűncselekmények dogmatikáját, valamint a nemzetközi büntetőjog kikényszerítésének modelljeit. A szerző az európai regionalizációs törekvéseket, így különösen az Európai Unió büntetőjogának specifikumait fejezetenként, az adott résztémakör összefüggésében taglalja, ezzel is érzékeltetve az európai büntetőjog önállósuló rendszerjellemzőit, illetve a nemzetközi büntetőjog fejlesztésében vállalt vezető szerepét.
Konrad Lorenz - A civilizált emberiség nyolc halálos bűne
A szerző olyan folyamatokat és jelenségeket mutat be, melyek nemcsak kultúránkat fenyegetik bukással, hanem magát az emberi fajt is. A technológia fejlődése és túlracionalizált életmódunk egyik következményként eltorzul érzelmi világunk. Az emberiség egyre fogékonyabb az egyéniséget romboló hatásokra, gondolkodásunk ijesztően uniformizálódik.
Konrad Lorenz 35 évvel ezelőtt megfogalmazott gondolatai napjainkban is időtállóak, s az általa megfogalmazott kételyek és állítások érvényesebbek mint valaha.
Galambos Péter (Galamb) előadásában
Teljes idő: 208 perc.
Ismeretlen szerző - Nemzetközi jog
Ez a tankönyv a politológiát, a nemzetközi kapcsolatokat, a biztonság- és védelempolitikát, valamint a hadtudományt hallgatók részére készült. Tehát az olyan tudományterületeket tanulmányozók számára, amelyek jobb megértéséhez a nemzetközi közjoggal is komolyan foglalkozni kell. Közös ezekben a tudományokban, hogy hallgatóiknak a nemzetközi jog bizonyos technikai kérdései, mint például a belső jog és a nemzetközi jog viszonya, talán kevésbé érdekesek, mint a jövendő jogászok számára, ugyanakkor a politikai problémák, például az erőszak tilalmával összefüggő kérdések, nagyon is fontosak. Ez a megfontolás erősen befolyásolta a kötet belső arányait, csakúgy, mint az államközi konfliktusok szempontjából jelentős és egyúttal gyorsan fejlődő területek – ilyen például az emberi jogok és a kisebbségi jogok nemzetközi védelme, a környezet megóvására vonatkozó nemzetközi jogi normák vagy az államfelelősség – részletes kifejtése. Természetesen a nemzetközi kapcsolatok intézése szempontjából fontos kérdések, mint például a nemzetközi szerződések joga vagy a diplomáciai és a konzuli kapcsolatok joga szintén kellő terjedelmet kaptak. Így a kötet a jogi oktatásban is hasznosítható.
Szentágothai János - Réthelyi Miklós - Funkcionális anatómia I-III.
A több kiadást és utánnyomást megélt Funkcionális anatómia, Szentágothai János egyszemélyes remekműve, a szerző halála óta először jelenik meg a klasszikus formában és megújított tartalommal. A magyar orvosképzés egyik nagy értéke az anatómia, a szövettan és a fejlődéstan azonos szemléletben történő oktatása, valamint az anatómia egységének a megőrzése. Így a hallgatók már tanulmányaik elején egységes és teljes képet kaphatnak az emberi test tökéletes harmóniájáról. Az átdolgozást az ország négy orvosegyetemének anatómiatanszék-vezetői végezték el.
Patrick Daillier - Alain Pellet - Kovács Péter - Nguyen Quoc Dinh - Nemzetközi közjog
A tankönyv a francia nyelvterületen jelenleg használatos leghíresebb tankönyv magyar fordítása és egyben adaptációja. A nemzetközi közjog ismeretanyagát átfogóan mutatja be, különös hangsúlyt fektetve a nemzetközi bírósági joggyakorlat legfontosabb tételeinek pontos idézésére. A hivatkozások az Állandó Nemzetközi Bíróság és a mai Nemzetközi Bíróság ítéleteire és tanácsadó véleményeire ily módon a nemzetközi jogi gondolkodásmód elsajátítását is elősegítik. A kötet általános nemzetközi közjogi ismeretanyagába az adaptáció során beépült a magyar alkotmányjogi, alkotmánybírósági és szerződéskötési gyakorlat ismertetése is. A kötet a Miskolci Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hivatalos tankönyve, ugyanakkor kézikönyvszerűen is használható a jogalkalmazó és az érdeklődő olvasó által.