Kensin nem akarja társait és barátait belekeverni a Sisióval vívott harcba, ezért elbúcsúzik Kaorutól és sietve Kiotó felé veszi az irányt. Ezt azonban senki sem veszi jó néven – külön utakon ugyan, de mindannyian útra kelnek. Időközben Kensin egy örökmozgó nindzsalánnyal kénytelen tovább haladni, aki azért kelt útra, hogy megtalálja korábbi társait – az Onivabansút. Márpedig Aosi is éppen Kiotóba tart, hogy Kensinnel megküzdhessen!
Kapcsolódó könyvek
Vacuki Nobuhiro - Ruróni Kensin 5.
Jahiko először tapasztalja meg közvetlen közelről, hogy mekkora felelősséggel jár a védelmező kard művészete: nem csak a kardforgató, de védenceinek élete is a győzelmén múlik. De azt is megérti, hogy a felelősség súlya egyben erő is.
Röviddel ezután egy rejtélyes óriás tűnik fel a szomszédos dódzsóban, és rövid úton elintézi annak mesterét. Raidzsúta nem kevesebbet akar, mint feltámasztani a kardforgatás régi fényét, és felszámolni a fakardra épülő "elpuhult" iskolákat. Csakhogy a kard fegyver - a feltámasztás egyet jelent a vérzivataros idők visszatértével is. Ezt pedig Kensin nem engedheti. A kérdés azonban az, képes lesz-e megakadályozni?
Vacuki Nobuhiro - Ruróni Kensin 6.
Kensin harca Raidzsútával, ami eldöntheti a Meidzsi-korszak kardművészetének sorsát, döntő részhez érkezett. Egy biztos, Raidzsúta nem riad vissza semmitől, hogy a technikájára épülő iskolát a legnagyobbá tegye!
Eközben egy régi barát és harcostárs felbukkanása Szanót is próbára teszi. Mennyire hisz Kensin ideáljaiban az egykori Szekihótai-harcos és visszatérne-e a tettek mezejére, ha alkalom adódna megdönteni a korrupt kormányzatot?
Vacuki Nobuhiro - Ruróni Kensin 10.
Mivel szakabatója eltörött, Kensin felkeresi a kovácsot, aki készítette, azonban csak a fiát találja. Szeiku viszont felhagyott a gyilkos szerszámok készítésével, már nem kardokat, hanem kizárólag konyhakéseket kovácsol, és így Kensint is elutasítja. A vándot tiszteletben tartja a fiú döntését és távozik - csakhogy közben Sisio kémei megtudják, hogy a legendás kovács még készített egy utolsó pengét.
Eközben Sisio megérkezik Kiotóba, és összegyűjti tíz tábornokát, hogy átvegyék az uralmat Japán felett...
Vacuki Nobuhiro - Ruróni Kensin 4.
Sinomori aosi egykor az edói kastély elit védelmét, az Onivabansút vezette - de most, hogy a restaurációval véget ért a hadak és a sógunátus kora, négy legjobb emberével együtt hontalanná, és céltalanná vált. Ha valakit csak a harc éltetett, annak békében sem marad más, mint az elveihez való hűség. Azonban így, hogy Megumi élete a tét, hiába érez együtt, Kensin nem tehet mást, mint, hogy szembeszáll velük, és harcol, amíg akár csak egyikük is áll.
Vacuki Nobuhiro - Ruróni Kensin 3.
A "Pókháló" - finomított ópium, amit olcsóbban lehet gyártani, és kétszeres áron eladni. Takami Megumi, egy híres orvosdinasztia utolsó sarja az egyetlen, aki ismeri az előállításhoz szükséges titkos formulát, és a gátlástalan üzletember, Takeda Kanjrú számára ő a kincsesbánya, amire kiterjedt bűnszövetkezete épül. Hiába szökik el a lány, a döntés nem ilyen egyszerű: ha Kanjrúnak dolgozik, még több ember halálát okozza, ha viszont Kensinékkel marad, könnyen lehet, hogy ők kerülnek halálos veszélybe...
Vacuki Nobuhiro - Ruróni Kensin 1.
Vacuki Nobuhiro híres mangasorozata a Meidzsi-korszak hajnalán kezdődik. A sógunátus rendszerét szétverő forradalmi erők legfélelmetesebb orgyilkosa, Battószai, az Emberölő, az utolsó összecsapások után eltűnik. Pár évvel később egy magányos vándor tűnik fel Tokió utcáin, arcán egy kereszt alakú sebhellyel, oldalán egy szakabatóval - fordított élű karddal -, és egy fogadalommal, hogy megóvja az emberi életet. A múltat azonban nem könnyű hátrahagyni.
Vacuki Nobuhiro - Ruróni Kensin 12.
Kensin mestere végső próbára teszi az egykori tanítványt - vagy rájön egy éjszaka alatt, hogy mi a végső technikához szükséges képesség, ami hiányzik belőle, vagy megöli, mert nem tűri, hogy Kensinben győzzön az emberölő énje. Elég egy éjszaka, hogy Kensin megértse a legerősebb technika kulcsát? Legyőzhető a hiten micurugi nagymestere?
Vacuki Nobuhiro mangája igazi legenda, egyik azon történeteknek, amelyek a Shonen Jump mangamagazint sokmilliós példányszámú hetilappá emelték. A sorozat sikere Amerikában sem maradt el, elsőként került fel a New York Times bestsellerlistájára. A magyar kiadást az eredetivel megegyező formátumban tarthatják kézben az olvasók.
Vacuki Nobuhiro - Ruróni Kensin 11.
Miután Hiko meghallgatta Kaoru és Yahiko beszámolóját Kenshin vándoréveiről, úgy dönt, hogy megtanítja neki a legerősebb támadását. Kauroék pedig visszatérnek Kiotóba, ahol elmesélik mi történt Tokióban. Hősünknek bizony szüksége lesz az új harci tudására, ugyanis a háttérben a gonosz hatalmak ismét mozgásba lendültek, Kenshin és barátai élete minden eddiginél nagyobb veszélyben forog!
Vacuki Nobuhiro - Ruróni Kensin 9.
Kensin végre találkozik rettegett utódjával, Sisióval, és semmi oka bizakodásra - a hitokiri őrült, de okos őrült. Ráaádul annyira erős, hogy Kensinnek még a jobbkezével is alaposan meggyűlik a baja. Sisio ultimátumot ad Himurának - találkozzanak Kiotóban, és ott fejezzék be a küzdelmet. Akkor viszont már az Emberölővel akar harcolni...
Vacuki Nobuhiro - Ruróni Kensin 2.
Kensin, a sógunátus-kori Japán végnapjainak legendás emberölője ma álnéven, egyszerű vándorként az élet megóvásának szenteli tudását. Vannak azonban, akik gyűlöletből, vagy becsvágyból felkeresik és párbajra hívják a legerősebbként számon tartott forradalmi harcost...
Nakahara Aya - Love*Com 1.
A Lovely Complex (ismertebb nevén Love*com) Japán egyik legismertebb romantikus-vicces csajmangája egy szokatlanul magas lányról és egy különösen alacsony fiúról, akik ugyan nem járnak, de ezt sehogy sem tudják megértetni a környezetükkel... néha vicces, néha drámai, néha torokszorító, néha romantikus - és mindig nagyon jó!
Koizumi Risa a legmagasabb lány az osztályban, és a legkevésbé az hiányzik neki, hogy a mélynövésű Ootani Atsushi mellett lássák. Persze a sors és a többi osztálytárs erről teljesen más véleményen van, és a fura duó számos kínos és vicces szituba keveredik. És bár folyamatosan oltják egymást, mégis jól kijönnek, és a barátságukból merítik az erőt, hogy a saját boldogságukat kergessék. Vajon ez a barátság lehet valami másnak is az alapja?
Nakahara Aya - Love*Com 4.
Risa végre beismeri magának, hogy igenis érez valamit Ootani iránt, és eldönti, hogy valahogy jelezni fogja. Csakhogy az a kőagyú kölyök egyszerűen nem fogja a jeleket! Vajon a barátai és egy romantikus tengerparti kirándulás segítségével el tud érni valamit?
Yazawa Ai - Nana 9.
Takumi és Hachi úgy tűnik, összeházasodnak, de persze ez nem megy problémák nélkül. Nobu és O. Nana padlón van, és Takumi bandatársai sem mind örülnek a hírnek. Közben paparazzik vadásznak a tagokra egy szaftos botrányra várva és a két banda között is kiújult a feszültség - vajon Hachi megtalálja a boldogságot, amit mindig keresett?
Moriyama Daisuke - Chrno Crusade 4.
A bűnösökre vadászó démonok egyre többen vannak, és a paranormális aktivitás kelet felé haladva egyre erősebb. Chrnoéknak alaposan meggyűlik a baja velük, ráadásul a rend kevés erőforrással rendelkezik a keleti parton - pedig úgy tűnik, Aion itt készül a terve következő lépésére...
Nakahara Aya - Love*Com 2.
Risa kezd alaposan belekeveredni Ootani iránti érzelmeibe - nem tudja, hogy segítsen a srácnak újra összejönni gyerekkori barátnőjével, vagy inkább tartsa meg magának...? Ráadásul feltűnik egy korábbi osztálytárs is, aki nem jön ki jól Ootanival, de nagyon nyomul Risára... és egynyolcvan felett van!
Yazawa Ai - Nana 2.
Yazawa Ai (Paradise Kiss) sorozata a legnépszerűbb lánymanga Japánban – és most végre magyarul is olvasható!
Komatsu Nana Tokióba tart, hogy végre olyan életet kezdhessen Shoujival, amelyet nem a szerelem szeszélyei irányítanak.
Oosaki Nana a többi Blast-tagnak, Rennek, és elsősorban önmagának akarja bebizonyítani, hogy egyedül is képes zenei karriert befutni, nem csak mint Ren barátnője.
Egyszerre érve Tokióba, mindkét lány megfizethető lakást keres - csakhogy a fővárosban semmi sem olcsó! Szerencsére bőven el vannak látva segítőkész haverokkal... a baj csak az, hogy ezek a haverok többnyire kissé zakkantak!
Moriyama Daisuke - Chrno Crusade 5.
Rosette végre szemtől szemben áll Joshuával, de a találkozás nem úgy alakul, ahogy elképzelte - Pandemonium befolyása alatt a fiú már egyáltalán nem a régi önmaga. Aion nem pedig nem véletlenülhozta össze ezt a találkozót - az utolsó Apostolra fáj a foga, hogy végre elkezdhesse gigászi tervét, amiről csak annyit tudni - átformálja majd a világot...
Moriyama Daisuke - Chrno Crusade 7.
Rosette, Chrono és Stella kalandjai szépen lassan a végéhez közelednek, természetesen egyre több viszontagság és egyre keményebb csaták várnak rájuk. Aoin légiónyi démona, illetve egyéb ördögi szövetsége látszólag legyőzhetetlen ellenfél, ám hőseinket nem olyan fából faragták, hogy egykönnyen feladják! Ráadásul, amikor már minden veszni látszik, akkor onnan érkezik segítség, ahonnan senki sem hitte volna. Fantasztikusan izgalmas kalandok, igazi előjáték a sorozat fináléjára!
Himaruya Hidekaz - Hetalia - Tengelyhatalmak 1.
Mi történne, ha a világ országai hirtelen megelevenednének, és ők játsszanák el a különböző történelmi eseményeket?
A Hetaliában a káosz garantált: Olaszország gyáva és csak a spagetti érdekli, Amerikának hőskomplexusa van és zabálja a hamburgert, Oroszország vodkát vedel és terrorizálja környezetét, a borimádó Franciaország mindenkit hanyatt döntene, aki él és mozog, Magyarország pedig Ausztria felesége, de gyerekkorában fiúnak hitte magát. Így persze sehogy sem tudnak dűlőre jutni egymással, és már az sem biztos, hogy minden úgy alakult, ahogy a történelemkönyvekből ismerjük.
Yazawa Ai - Nana 7.
Yazawa Ai (Paradise Kiss) sorozata a legnépszerűbb lánymanga Japánban - és most végre magyarul is olvasható!
Miközben a Blast éppen egy nagy kiadóval készül szerződni, és O. Nana folyamatosan elfoglalt, K. Nana mellőzve érzi magát. Ráadásul Nobu vallomása miatt teljesen maga alatt van, Takumit pedig csak a szex érdekli. Képes lesz-e felnőni, és szakítani vele, vagy továbbra is elvakítja a csillogás és a sztárélet ígérete?