Volt egyszer egy kisfiú, Louis, aki esténként nem tudott elaludni. És a papája, Marc, aki minden este leült Louis ágya mellé, és mesét mondott neki. Aztán egy napon Marc, a harmincöt éves francia mérnök nem a fia ágyához ült hanem az íróasztalához, hogy a felnőtteknek is meséljen egy történetet. Egy modern tündérmesét. Volt egyszer egy csinos, fiatal San Franciscó-i orvosnő, Lauren, aki egy napon karambolozott, súlyosan megsérült, és kómába esett. És egy nagy reményű fiatal mérnök, Arthur, aki egy este furcsa zajt hallott a fürdőszobaszekrényből. Kinyitotta – és felfedezte… Laurent. Pontosabban a szellemét, hiszen Lauren teste a kórházban feküdt. Arthur hamar rájött, hogy ő az egyetlen, aki látja és hallja a lányt. Különös kapcsolat, először barátság, majd szerelem szövődött közöttük. Aztán az orvosok meggyőzték Lauren édesanyját, hogy nincs remény, a lánya soha nem fog magához térni, egyezzen bele, hogy lekapcsolják a gépekről, amelyekkel életben tartják a testét. Arthur ekkor elhatározta, hogy az emberrablás vádját is vállalva kicsempészi Laurent a kórházból, és elrejti-elbújtatja tengerparti házában, ahová édesanyja halála óta egyszer sem tette be a lábát… Volt egyszer egy fiatal angol lány, Suzanna Lea, aki oxfordi diplomával a zsebében Párizsban próbált szerencsét. A neves kiadónál, Bernard Fixot-nál vállalt állást, és az ő kezébe került Marc Levy kézirata. Suzanna rögtön rájött, hogy egy olyan romantikus komédiával van dolga, amit imádnak az amerikaiak. A regény kétoldalas angol nyelvű szinopszisát elküldte a nagy amerikai kiadóknak és filmgyártóknak. A leghíresebbek jelentkeztek és versengtek a könyv megfilmesítésének a jogáért. A versenyből végül Steven Spielberg került ki győztesen: kétmillió dollárért vette meg a jogot. Pár hónapra rá megjelent a regény, amely könyv alakban is hatalmas sikert aratott. A tündérmesék néha valóra válnak.
Értékelések 4.0/5 - 1 értékelés alapján
Kapcsolódó könyvek
Cecelia Ahern - Ui.: Szeretlek
Holly összetörten, magába roskadva él férje halála óta, sokszor ahhoz sincs kedve, hogy kikeljen az ágyból és ennivalót készítsen magának. Úgy érzi, élete értelmetlen Gerry nélkül. Azonban egy nap minden megváltozik, amikor egy csomagot kap, benne több borítékkal.
Holly ezentúl izgatottan várja minden hónap első napját, ugyanis akkor bonthatja fel az újabb borítékot és olvashatja el Gerry soron következő üzenetét a feladatot az előtte álló hónapra. A feladatok teljesítésével Holly lassan újra megtalálja az utat az élethez. Visszatalál családjához, régi barátaihoz, új barátságokat köt. Dolgozni kezd, és életében először élvezi a munkáját, majd végül megnyitja szívét egy új szerelem lehetősége előtt.
Holly újra megtanul élni.
Arthur Golden - Egy gésa emlékiratai
Elbűvölő, lélegzetelállító történet egy titokzatos világról, amely egy letűnt kultúra rejtelmeibe, egy japán gésa életébe enged bepillantani. A történet egy szegény halászfaluból elkerülő 9 éves, kék szemű kislányról szól, akit eladnak egy gésa házba. A hű önéletrajzi leírásból tanúi lehetünk élete átalakulásának, miközben beletanul a gésák szigorú művészetébe, ahol a szerelem csak illúzió, ahol a szüzesség a legmagasabb áron kel el, ahol a nő feladata, hogy szolgáljon és tudásával elbűvölje a befolyásos férfiakat. Átélhetjük a háború okozta változást, amely egy új életforma kialakítására kényszeríti a gésákat, nem hoz szabadságot, csak kétségbeesést és vívódást.
Lissa Price - A testbérlők
A Földet háború pusztította, emberek milliói haltak meg. Ebben a világban valóra válik az emberiség régi álma: végre lehetséges egy másik személy testébe bújni. A 16 éves Callie rábukkan egy titokzatos helyre, ahol rászorult tinédzserek bérbe adhatják fiatal testüket a társadalom idős, de tehetős polgárainak. Amikor azonban a fejébe ültetett szerkezet meghibásodik, Callie öntudatára ébred, és dúsgazdag bérlőjének mesés életét kezdi élni. Aztán a lány ráébred a halálos tervre, aminek ő is része. Az összeesküvés szálait befolyásos emberek mozgatják, és Callie kénytelen lesz végére járni a rejtélynek, ha életben akar maradni. Ez pedig nem lesz egyszerű, mert ebben a világban tényleg senki sem az, akinek látszik.
Lissa Price idei szenzációja az év legígéretesebb ifjúsági sci-fije, amit a stílus minden rajongójának ajánlunk.
Isabel Wolff - Mesés ruhák kalandjai
Phoebe Swift mindig is saját vintage ruhaboltról álmodott. Minden apró részletet eltervezett, és igyekezett a legjobb tudása szerint berendezni új boltját, a legkisebb kalaptűtől egészen az igazi selyem nagyestélyikig. A Vintage Világ megnyitásakor úgy érezte, álmai megvalósulnak. Lelkes vásárlók lepték el a boltot, és egymás után próbálgatták a mesebeli ruhakölteményeket. Phoebe úgy érezte, végre révbe ért, ám múltjának egy tragikus eseménye árnyékot vetett új életére. Egy nap találkozott Thérse-zel, a kedves, idős hölggyel, aki régi, szép és különleges ruhadarabjait kínálja eladásra, egyet kivéve, melytől nem hajlandó megválni. Ahogy Thérse beavatja a kis kék kabát titkába, Phoebe egyre több párhuzamot fedez fel életük történetében, melyek segítségével utat találhat fájdalmai feldolgozásához, és akár egy új szerelemhez is.
Cat Patrick - Forgotten - Úgyis elfelejtem
Minden éjjel, miközben a tizenhat éves London Lane alszik, az aznapi események törlődnek az elméjéből. Reggelre csupán a jövőjére emlékszik. A lány megszokta már, hogy az előző este írt jegyzetei és egy bizalmas barátnő segítségével éli túl a napot. A dolgok azonban a fejük tetejére állnak, amikor az iskolában feltűnik egy új fiú. Luke Henry nem olyasvalaki, akit az ember csak úgy elfelejt, ugyanakkor - bárhogy is próbálja - London nem találja őt az előtte álló történések emlékképei között. Amit előre lát, az viszont egyre nyugtalanítóbb. Rájön, hogy ideje utánaeredni a múltnak, amit folyamatosan elfelejt még mielőtt elpusztítaná a jövőjét.
Jane Austen - Meggyőző érvek
Anne Elliot huszonhét éves korára már beletörődött, hogy körülményei a vénlányok sorsára kárhoztatják. Annak idején családja és barátai lebeszélték arról, hogy egy bizonytalan jövőjű, összeköttetések híján csak saját tehetségére utalt fiatal tengerésztiszt felesége legyen. Az egykori szerelmesek nyolc év után találkoznak ismét, véletlenül. Wentworth kapitány azóta fényes pályát futott be, meggazdagodott, s most, hogy a napóleoni háborúk befejeződtek, le akar telepedni, családot alapítani. Leendő feleségével szemben mindössze egy követelményt támaszt: bárki lehet - csak Anne Elliot nem…
A Meggyõzõ érvek nem pusztán az utolsó, hanem a legérettebb és számtalan kritikusa és olvasója által a legjobbnak tartott Austen-regény.
Jonathan Safran Foer - Rém hangosan és irtó közel
Ha netán az ember egy lángoló felhőkarcolóból kényszerül kiugrani, nem árt, ha aznap a madáreledeles trikóját viseli, mert akkor a madarak rászállnak, és a levegőben tartják. Ugyancsak életet menthet az olyan toronyház, amely képes liftként a földbe süllyedni, hogy még akkor is épségben le lehessen jutni a legfelső emeletéről, ha nekirepül egy utasszállító. Ha pedig mégis bekövetkezne a legrosszabb, hasznos lehet egy speciális csatornarendszer, amely a párnákból egy hatalmas víztározóba vezetné a könnyeket, mert akkor a rádióban beolvasott vízállás alapján mindenki tudná, hányan sírták álomba magukat bánatukban.
Talán nem véletlen, hogy ilyen egyszerre mesébe illő és baljóslatú találmányokról ábrándozik Oskar Schell, a Rém hangosan és irtó közel kilencéves főszereplője, aki a 2001. szeptember 11-i terrortámadásban veszítette el imádott édesapját. De mi mást tehetne egy szülőjének hiányával küszködő, fékezhetetlen fantáziájú kisfiú? Nos, például nagyszabású nyomozásba kezdhet: mert miután Oskar apja holmijai között egy "Black" feliratú borítékra bukkan, benne egy kulccsal, elhatározza, hogy felkeresi New York összes Black családnevű lakóját, és kideríti, miféle titkot őriz a kulcshoz tartozó zár.
Jonathan Safran Foer világszerte nagy sikert aratott, generációkon átívelő regénye kreatív ötletek és fantasztikus fordulatok egyedülálló gyűjteménye - magával ragadó történet sorsfordító találkozásokról és tragikus elválásokról, szeretetről és gyászról, az elveszett gyermekkori biztonság újrateremtésének vágyáról és a felnőtt élettel járó veszteségek elkerülhetetlenségéről.
JONATHAN SAFRAN FOER (sz. 1977) amerikai író. Felsőfokú tanulmányait a Princetoni Egyetemen végezte filozófia szakirányon, jelenleg a New York-i Egyetemen tanít kreatív írást.
Dora Craiban - Fénytörés
A tizennyolc éves Helena, akinek már hét fiatal fiú kiontott vére szárad a lelkén, Oregon államban kóborol, új áldozatot keres. Súlyos balesetet szenved, s ezáltal sorsa váratlan és sokáig önmaga számára is érthetetlen fordulatot vesz. Az évszázadok óta titkolt képességekkel rendelkező Raven család fogadja be.
Jeremy, a Látó, még őt is képes manipulálni annyira, hogy ne úgy folytassa életét, ahogy a benne lakozó szörnyeteg kívánja. Ehhez azonban már nem elegendők a Ravenek földöntúli képességei. Kell valami más is: Helena életében először szerelmes lesz...
Engedik-e a Gyógyítók, hogy ez a szerelem kiteljesedjék, vagy megpróbálják elpusztítani Helenát? És mi köze mindennek a Gyógyítók és Boszorkányok között dúló örök háborúhoz?
Tomboló szenvedélyek, pusztító ösztönök hullámain navigálja az olvasót a Helena trilógia első kötetében Dora Craiban, aki utolérhetetlen a tizenéves érzelemvilág ábrázolásában.
Yann Martel - Pi élete
Pi Patel különös fiú. Egyesek szerint (közéjük tartoznak a szülei is) bogaras. Tizenhat évesen elhatározza, hogy nemcsak hindu akar lenni (születésénél fogva az), hanem keresztény és moszlim is. És keresztül is viszi az akaratát: nemcsak hogy megkeresztelkedik, de beszerez egy imaszőnyeget is. Hősünknek már a neve is furcsa: keresztnevét - Piscine Molitor - egy párizsi uszodáról kapta. Iskolatársai persze Pisisnek csúfolják, mire ő lerövidíti a nevét, és a gyengébbek kedvéért felírja a táblára: π=3,14.
Az is furcsa, hogy egy állatkertben lakik Pondicherry városában, amelynek apja a tulajdonosa és vezetője. És éppen itt kezdődnek a bajok: az állatkert nem jövedelmező - a család úgy dönt, hogy eladja az állományt, s átköltöznek Kanadába. Az Észak-Amerikába szánt példányok egy része velük utazik a Cimcum nevű teherhajón. A hajó egy éjszaka valahol a Csendes-óceán kellős közepén elsüllyed. Az egyetlen túlélő Pi Patel - valamint egy mentőcsónak-rakományra való állat: egy zebra, egy orangután, egy hiéna - és egy bengáli tigris!
Kezdetét veszi a jámbor, vallásos és vegetáriánus Pi több mint kétszáz napos hányódása a végtelen vizeken. Vajon mennyi és miféle leleményességre van szükség ahhoz, hogy egy kamasz gyerek meg egy két és fél mázsás tigris kialakítson valamiféle békés egymás mellett élést? S ha ez sikerül is, honnan és hogyan szereznek ételt-italt ilyen hosszú időn át? Egyáltalán: mivel telhet ilyen hosszú idő a végtelen, de korántsem kihalt tengeren? Milyen kalandok, milyen élmények várnak rájuk? Meg lehet-e úszni ép ésszel az ilyesmit?
A Spanyolországban született, Kanadában élő Yann Martel egy csapásra világhírű lett ezzel a lebilincselően izgalmas és fájdalmasan szép könyvvel, amellyel elnyerte a Booker-díjat is.
Sarah Dessen - Tökéletes
Jason tökéletes. A zárkózott, maximalista Macy is az akar lenni, ezért jár a fiúval. De létezik-e tökéletes ember, és egyáltalán jó-e hibátlannak lenni? Macy sokáig úgy érzi, a válasz igen. Ezen a nyáron azonban megismerkedik egy egyáltalán nem tökéletes csapattal: a Wish partiszervíz fiatal munkatársaival. Ez a barátság és az új szerelem a büntetett előéletű, de jóravaló és művészi hajlammal megáldott Wesszel felszabadítja, boldogabbá teszi, s átértékelteti a lánnyal egész addigi életét, kapcsolatát „tökéletes” édesanyjával. Végre elkezdheti feldolgozni imádott apja halálát is, amiért alaptalanul felelősnek érzi magát.
Rosamunde Pilcher - Az ikrek jegyében
Végletesen különböztek – mégis sorsszerűen közel álltak egymáshoz. Rose-t fényűzésben nevelték, míg ikertestvére, Flora szegénységben nőtt föl. A két lány még csak nem is tudott egymás létezéséről, de egy véletlen találkozás során végzetes játékba kezdenek; szerepet cserélnek. Ám amikor Flora megismerkedik Rose vőlegényének családjával, ráébred, hogy botrányokkal és szörnyű titkokkal teli terhet vett magára... A váratlan kaland mindkettőjük életét örökre megváltoztatja, de mi történik, ha a szerelmet és a boldogságot valaki más bőrébe bújva találjuk meg?
Rosamunde Pilcher regényeit olvasva érzelmes világba lépünk, melyet olyan karakterek népesítenek be, akiket rögtön a szívünkbe zárunk. Valódi szenvedélyek, igaz örömök és bánatok, nagy szerelmek és csalódások, vagy éppen tökéletesen boldog pillanatok rejlenek az immár negyven országban sikeres írónő könyveiben.
Audrey Niffenegger - Az időutazó felesége
Amikor először találkoztak, Clare hatéves volt, és Henry harminc. Amikor összeházasodtak, Clare huszonkettő, és Henry még mindig harminc. Henry idő-eltolódási rendellenességgel született. Genetikai órája a legváratlanabb pillanatokban visszaáll, és még abban a másodpercben eltűnik. Ilyenkor elmúlt és eljövendő élete érzelmi csomópontjain találja magát, meztelenül, védtelenül. Sohasem tudja, mikor történik meg újra, sohasem tudja, hol köt ki legközelebb.
Az időutazó felesége a világirodalom egyik legkülönösebb szerelmi története. Clare és Henry felváltva meséli el történetüket. Rajongva szeretik egymást, megpróbálnak normális családi életet élni: biztos állás, barátok, gyerekek. Mindezt olyasmi fenyegeti, amit sem megakadályozni, sem irányítani nem képesek, történetük ettől olyan megrendítő és felejthetetlen.
„Azoknak, akik azt mondják, nincsenek igazán új történetek, szívből ajánlom Az időutazó feleségét, ezt az elragadó regényt, amely irodalmilag kiváló, szédítően fantáziadús, és észbontóan romantikus.”
Scott Turow
Paulo Coelho - Tizenegy perc
A szerző új regényében, mely szinte egy időben 33 nyelven jelenik meg, egy fiatal brazil lány életét meséli el. Maria egy gyerekkori csalódás után úgy érzi, soha életében nem fogja megtalálni az igaz szerelmet. Egy váratlan találkozás révén eljut álmai városába, Genfbe, ahol mesés gazdagságot és hírnevet remélve kezd táncosnőként dolgozni. Hamar ráeszmél, hogy a hírnevet nem adják ingyen, és nemsokára az utcán találja magát, ahol prostituáltként kell megélnie. Az igaz érzelmekről rég letett ugyan, de a szexualitás új és új utakra csábítja mindaddig, amíg egy fiatal festő fel nem lobbantja benne a szerelem tüzét. Választás elé kényszerül: vagy végleg feloldódik a testiségben, vagy megtalálja saját "belső fényét", és a szent szerelemben keresi meg a szex helyét. Coelho újabb világsikerű művében a szerelem szentségéről és a benne rejlő szexualitásról ír, tabuk nélkül, szenvedéllyel, a tőle megszokott spirituális emelkedettséggel.
James Patterson - Gabrielle Charbonnet - Máris hiányzol
Jane Margaux magányos kislány. Édesanyja, a rendkívül sikeres és mindenható Broadway-producer, mindössze hetente egyszer szakít rá időt: vasárnaponként elmennek fagylaltozni, majd megcsodálják az ékszereket a Tiffanyban. Jane-nek csak egyetlen barátja van, a jóképű, jó humorú, a harmincas éveiben járó Michael. A férfi tökéletes. Ám a kislányon kívül senki sem látja és nem is hisz a létezésében. Michael azonban nem maradhat örökké vele, a kilencedik születésnapján elhagyja Jane-t, megígérve, hogy a kis barátnője hamarosan elfelejti őt. Mert a képzeletbeli barátoknak ez a sorsuk. Jane azonban sosem felejti el. És két évtized múltával is ugyanolyan magányos, mint gyermekként volt. Hiába lett belőle sikeres drámaíró, az anyja továbbra is zsarnok módon rátelepszik az életére. Aztán egy napon találkozik valakivel, aki jóképű, jó humorú és a harmincas éveiben jár. A férfi tökéletes. A neve - Michael... Felülmúl minden képzeletet, hogy miért kell a két fiatalnak újra találkoznia ebben a nem mindennapi történetben.
A világ legsikeresebb írójának számító James Patterson váratlan események és megkapó érzelmi fordulatok sorával mutatja meg a szeretet időtlen és lehetetlent nem ismerő erejét.
Simone Elkeles - Perfect Chemistry - Tökéletes kémia
Chicagó külvárosában, a Fairfield gimiben mindenki tudja, hogy a kerület északi és déli negyedeiben élők között kibékíthetetlen ellentétek húzódnak. Így amikor a pomponlányok csapatkapitánya, Brittany Ellis mellé Alex Fuentest, egy helyi bűnbanda tagját osztják be tanulópárnak kémiaórán, az eredmény borítékolható: ezek ketten robbanékony egyveleget képeznek.
A fiatalok egyike sem számol azonban egy meglepő kémiai reakcióval: a szerelemmel.
Vajon sikerül-e legyőzniük saját előítéleteiket és családjuk, barátaik ellenszenvét a másik iránt? Sikerülhet-e a látszólag lehetetlen?
"– Ellis kisasszony? Ön következik. Mutassa be Alexet az osztálynak!
– Ez itt Alejandro Fuentes. Ezen a nyáron, amikor éppen nem utcasarkokon lődörgött ártatlan embereket zaklatva, a város börtöneiben turnézott. Gondolom, mindenki érti, hogy mit akarok ezzel mondani. Van azonban egy titkos vágya, amit senki sem sejt róla... A titkos vágya... A titkos vágya az, hogy főiskolára mehessen, és kémiatanár legyen, mint ön, Mrs. Peterson.
Brittany diadalmas mosolyt villant felém, azt gondolja, hogy ezt a kört megnyerte. Azt te csak hiszed, gringa!
– Ő Brittany Ellis – mondom a szemek kereszttüzében. – Ezen a nyáron elment a bevásárlóközpontba, és új ruhákat vett, hogy felturbózza a ruhatárát, és apuci pénzén felkeresett egy plasztikai sebészt is, hogy felturbózza… izé… amit fel kell. Az ő titkos vágya pedig az, hogy egy mexicanóval randizhasson az érettségi előtt."
A játszma elkezdődött.
Jodi Picoult - Házirend
Jacob Hunt nem átlagos tinédzser: Asperger-szindrómája van. Képtelen értelmezni a szociális jelzéseket, sehogy sem találja a helyét kortársai között, és még attól is retteg, ha egy másik ember szemébe kell néznie. A fiút semmi sem érdekli jobban, mint a bűntények felderítése. Mindent tud a helyszínelésről, és nemegyszer valódi bűntények helyszínén is feltűnik, frászt hozva ezzel a vermonti kisváros rendőreire.
Amikor Jacob segítője, egy fiatal gyógypedagógus lány brutális gyilkosság áldozatává válik, fordul a kocka, és most a rendőrség jár Jacob nyomában. A fiú érzelemmentessége, üres tekintete és szokatlan reakciói pedig szinte felérnek egy beismerő vallomással...
Hogyan küzd meg Jacob és családja a betegséget övező félreértésekkel és előítéletekkel? Hogyan tud segítő kezet nyújtani egy anya, aki maga sem találja az utat a fiához, és egy kamaszodó öcs, aki sohasem élhetett normális életet beteg testvére miatt?
Jodi Picoult kíméletlenül őszinte regényéből megtudjuk, milyen nehézségekkel kell megküzdeniük azoknak a családoknak, akik autista gyermekeket nevelnek - és közben éles kritikát kapunk az amerikai igazságszolgáltatási rendszerről és a szenzációhajhász, megbélyegző kisvárosi társadalomról is.
A Házirend azonban krimiként is megállja a helyét, hiszen az első oldaltól az utolsóig végig kísérti az olvasót a kérdés: bűnös-e Jacob Hunt?
Cally Taylor - A mennyország várhat
"Két kezem közé fogtam az arcát, és viszonoztam a csókot. Úgy éreztem, ennél már nem is lehetne tökéletesebb az életem. Igazam volt…"
Lucy Brown repes a boldogságtól. Álmai férfijával – a kedves, jóképű, szellemes Dannel – már az esküvőt tervezgetik, és minden, amire a lány valaha vágyott, hirtelen kézzelfogható közelségbe kerül. Az esküvő előestéjén azonban Lucy halálos balesetet szenved.
Két lehetősége van: hagyja, hogy elszakítsák élete szerelmétől, és a mennybe megy, vagy örök életére Dannel marad… szellem képében. Lucy egy percig sem habozik a válasszal: nem akar megválni Dantől. De azért semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik.
Ha Lucy szellem akar lenni, társat kell találnia egy vadidegen embernek …
És amikor rájön, hogy Anna, akit a barátnőjének hitt, bármire képes, hogy megszerezze magának az összetört és kiszolgáltatott Dant, hirtelen felgyorsulnak az események…
Jane Austen - A mansfieldi kastély
A Ward nővérek sorsforduló előtt állnak: Maria, Sir Thomas Bertram felesége és a mansfieldi kastély úrnője; nővére a helybeli lelkész neje; a legfiatalabb, Frances, egy nagytermészetű, de kis jövedelmű tengerésztiszt feleségeként kilenc gyermek anyja. Legnagyobb leányát, Fanny Price-t az a szerencse éri, hogy a mansfieldi kastély fényűző környezetében „szegény rokonként" nevelkedhet. Hogyan lesz a szépséges lányból sok-sok könnyes éjszaka után egy csélcsap úriember szerelme, s vajon sikerül-e annyi megpróbáltatás után végre révbe érnie? Egy újabb éles eszű Austen-hősnő, akit nem felejtünk el egykönnyen.
Sara Gruen - Vizet az elefántnak
Bár nem szívesen beszél emlékeiről, ezek makacsul megülik a kilencvenegynéhány éves Jacob Jankowski elméjét. Emlékek saját fiatalkoráról, amikor a sors egy roskatag vonatra vetette, melyen a Benzini testvérek világhíres cirkusza bolyongott Amerikában. Emlékek egy olyan világról, amelyet szörnyszülöttek és bohócok népesítettek be, amely tele volt csodákkal, dühvel, szenvedéssel és szenvedéllyel; egy világról, amelynek megvannak a maga logikátlan szabályai, sajátos életformája, s ahol a halál is a maga módján kopogtat. A cirkusz világa ez, amely Jacob Jankowski számára egyszerre jelentett megváltást és pokoljárást. Jacob azért került be ebbe a világba, mert elhagyta a szerencséje. Árván és egyetlen garas nélkül nem tudta, mihez kezdjen, mígnem rá nem talált erre a gőzerővel hajtott „bolondok hajójára” a nagy gazdasági világválság idején.
Stephenie Meyer - A burok
A Földet elfoglalta a világűrből érkező idegen faj, amelynek tagjai irányításuk alá vonják az emberek elméjét, miközben testüket érintetlenül hagyják. Az emberiség túlnyomó része feladta, az ő testük már csak egy burok. A betolakodók magukkal hozták a rák ellenszerét, megszüntették a háborúkat, a Földet paradicsommá változtatták. Saját maguk számára.
Amikor egy nagyhírű, különc, világról világra vándorló lélek érkezik a bolygóra, az utolsó lázadók egyikének testét kapja ittlétéhez. A Vándor, aki Melanie Stryder testébe költözik, ismeri a nehézségeket és kihívásokat, amelyekkel szembe kell néznie egy emberi burokban élve. Tud a mindent elsöprő érzelmekről és a mindennél erősebb emlékekről. Egyvalamire azonban nem készült fel. Arra, hogy új testének előző lakója nemhogy nem költözött ki a burokból, de egyenesen visszaköveteli a tulajdonát. Melanie nem hajlandó feladni, nem hajlandó eltűnni.
Ő egy kőkemény lány, aki a végsőkig küzdeni fog a testébe betolakodó idegen létforma ellen.
Melanie megtölti a Vándor elméjét az emlékeivel és képekkel a szerelméről, aki egy távoli helyen bujkál, és még mindig nem adta fel a harcot az idegenek ellen. Mivel a Vándor képtelen ellenállni a rátörő érzelmeknek, vágyakozni kezd a férfi után, akivel még soha nem találkozott. Aztán egy váratlan fordulatnak köszönhetően Melanie és a Vándor szövetségesekké válnak, és a két lélek ugyanabban a burokban vág neki az arizonai sivatagnak, hogy megtalálják a férfit, akibe mindketten szerelmesek…