Ajax-loader

“A ​szatíra és a humor fölszabadít vagy leleplez. Pontosabban : ahhoz, hogy fölszabadítson, előbb le kell lepleznie. Leleplezi például, hogy jelentéktelen, kisszerű az, amit eddig hatalmasnak hittünk, és féltünk tőle, hogy az, amit igaznak véltünk, voltaképp hamis, amit jónak láttunk, rossz, s a velük kapcsolatos gátlásaink, félelmeink, téveszméink oktalanok, fölöslegesek. A nevetés – amit a szatíra és a humor kelt – helyreállítja megalázott emberi méltóságunkat, fejlesztheti egészséges kritikai szellemünket, és amit különösen fontosnak tartok: fokozza szakadatlan jobbra vágyódásunkat, egészséges elégedetlenségünket” – vallja Szalay Károly a humor és a szatíra szerepéről egy interjúban. Egész eddigi munkássága során azt kutatta, hogy a művészet különböző területein miként valósul meg a komikum, a szatíra, a humor társadalmi, emberi küldetése. Új könyvébe mintegy 15 év terméséből válogatott esszéket, tanulmányokat. Azt vizsgálja ebben is, hogy az alkotók – és később hatásukkal a művek – miként járultak hozzá e küldetés sikerességéhez. Úgy rajzolja
meg portréit, úgy elemzi a műveket, mintha tovább akarná mondani azok “leleplező” és +fölszabadító" erejű mondandóját. Meggyőződése ugyanis, hogy nincs és nem lehet alapvető funkcióban különbség a műfajok között, hatásában, irányulásában, szándékában egyaránt fontos a szépírói mű és a tanulmány, a karcolat és a kritika, a szatirikus regény és az irodalomtörténeti elemzés. Ezért ajánlhatjuk kettős céllal írásait: egyrészt tudós igényű műveivel fölhívja a figyelmet az alkotásokra, másrészt esszétanulmányaival továbbgondolkodásra ösztönöz.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
kívánságlistán
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók