Valóban öröklött génállományunk határozza meg döntő mértékben sorsunk alakulását? Hazájában alapművé vált könyvében Joachim Bauer határozott nemmel válaszol a kérdésre. A legfrissebb tudományos kutatási eredményeket felvonultatva bemutatja, hogy a gének kizárólag idegrendszeri közreműködéssel válhatnak aktívvá, így a külső behatások nemcsak idegrendszerünk finom struktúráiban idéznek elő változásokat, hanem a génjeink működését is szabályozzák. Életvitelünk és emberi kapcsolataink minősége ebből a szempontból roppant fontos, és rendkívüli jelentőségük van a gyermekkori élményeknek, mivel a stressz befolyásolja az agy fejlődését, a traumatikus tapasztalatok és az átélt erőszak pedig neurobiológiai lenyomatként raktározódhatnak el, ami később fellépő lelki vagy pszichoszomatikus problémák előidézője lehet. Ez a felismerés új távlatokat nyit a betegségek megértésében és még fontosabbá teszi a pszichoterápia alkalmazását a gyógyításukban.
Kapcsolódó könyvek
Daniel Kahneman - Gyors és lassú gondolkodás
Vajon mi vezérel bennünket: a gyors (intuitív) vagy a lassú (racionális) gondolkodás?
Az elfogadott tudományos nézet szerint az ember természettől fogva racionálisan gondolkodik, érzelmei és intuíciói pedig csak megzavarják. Ez a mainstream közgazdaságtan alfája és ómegája, a racionális döntéshozatal és ítéletalkotás. Mindannyian igyekszünk ennek megfelelni, azt hisszük, többnyire logikusan gondolkodunk, és ha kudarcot vallunk, másokban vagy magunkban keressük a hibát.
Daniel Kahneman feje tetejére állította a racionalitásba vetett hitünket.
Néhai kollégájával és barátjával, Amos Tverskyvel három évtizeden keresztül folytatott pszichológiai kísérleteikből azt a következtetést vonták le, hogy elménk nem mindig olyan racionális, mint feltételezzük. Intuícióink, érzelmeink, benyomásaink – hibáival, torzításaival és zsenialitásával együtt – lényeges szerepet kapnak elemző logikánkban. Gyors és lassú gondolkodásunk kölcsönösen hat egymásra, és ha kitüntetett szerepet tulajdonítunk a racionalitásnak, önmagunkat csapjuk be. Ahogy Kahneman fogalmaz:
„Rendszerint túlbecsüljük a világ működésével kapcsolatos tudásunkat, és alábecsüljük a véletlen és a szerencse szerepét.”
Gondolatai nagy hatással voltak számos tudományterületre, beleértve a pszichológiát, a közgazdaságtant, az orvostudományt, a pénzügyi viselkedéstant és a politológiát, de csak most először adja közre összefoglalóan egész életművét.
Monika Gruhl - A keljfeljancsi-stratégia
A reziliencia azon belső erőket jelenti, melyek lehetővé teszik számunkra, hogy a kríziseket és nehézségeket nemcsak hogy leküzdjük, de erősebben is kerüljünk ki belőlük. A rezilienciára szükség van a szakmai környezetben, de fontos a magánéletben is, és ott, ahol a problémák emelik a stressz szintjét. És a reziliencia nélkülözhetetlen akkor is, amikor olyan súlyos eseményekkel kell megbirkóznunk, mint a betegség, halál és más veszteségek. Tudatában van Ön annak, hogyan sikerült ezek felett győzelmet aratnia? A legtöbb ember nem tudja minden további nélkül, pontosan leírni, hogyan érte el ezeket a győzelmeket. Hiszen többnyire nem tudatosan gondolkodunk és cselekszünk - különösen akkor nem, ha stressz alatt állunk vagy nehézségekkel küzdünk. Lelki állóképességünk fejlesztését és stabilizálását semmiképpen sem szabad a véletlenre bízni. Lehetséges célzottan gyakorolni, fejleszteni és megszilárdítani. Ennek mikéntjéről szól ez a könyv.
Feldmár András - Ébredések
Az Ébredések tehát az én credóm, ami szintén nem azért született, hogy a nézeteimet, a hitvallásomat a magadévá tedd, elhidd, másold vagy kövesd, hanem azért, hogy bátorítson és megerősítsen, hogy artikuláld, fogalmazd meg, mondd ki a saját credódat.
Amikor a gyerekek megtanulják, hogy mit szabad és mit nem szabad, hogy mit kell és mit nem kell tenniük, ezt a szülőktől, a tanároktól, a rokonságtól tanulják meg, explicit vagy implicit módon. Ez az a közeg, amelyben úszunk anélkül, hogy észrevennénk, hogy tulajdonképpen miben is vagyunk. Ez a helyi, provinciális, homogenizáló hipnózis a moralitás világa. De mindannyiunknak megvan a lehetőségünk arra, hogy felébredjünk, megvizsgáljuk a parancsolatokat, tilalmakat, muszájokat, és kialakítsuk saját individuális, a helyi moralitáson felül álló etikánkat. Más embereket csak arra lehet, arra szabad bátorítanunk, hogy ők is merjenek erre vállalkozni.
Ismeretlen szerző - Az ember és szimbólumai
Álom és valóság csodás találkozását örökíti meg e kötet, mely nemcsak az önmagunkról szóló ismeretek új tartományait csatolja a már kialakult világképünkhöz, hanem lényeglátó és élvezetes összefoglalását is adja századunk egyik legnagyobb pszichológusa, Carl Gustav Jung gondolatrendszerének. Jung kapcsolódása a freudi tanokhoz közismert.
Kevesen tudják viszont, mi az a nagyon lényeges különbség, mely a két tudós mentalitása között megmutatkozik. Freud számára az álom vágyteljesítés, ezzel szemben Jung az álmokban a „tudattalan önkifejezéseit" véli felfedezni. Az álomszimbólumok véleménye szerint egy olyan psziché megnyilvánulásai, amely a tudatos lélek felügyeletén kívül esik. Az organikus és pszichés növekedés elveiben nincs különbség. „Amint a növény virágot hajt, úgy hozza létre a lélek a maga szimbólumait. Minden álom ennek a folyamatnak a bizonyítéka."
A kötet az egyes szimbólumok értelmezése, és eredetének bemutatása mellett az egyetemes kultúrtörténetet átfogó kalauzként is szolgál.
Ken Wilber - Integrál szemlélet
Mi lenne, ha megpróbálnánk megalkotni egy mindent magában foglaló térképet, amely megjeleníti a világ nagy kulturális és vallási tradícióinak legfontosabb elemeit, az ősi bölcsektől egészen korunk legújabb tudományos felfedezéseiig? Hogyan kísérelhetnénk meg egyetlen rendszerbe integrálni mindazt, amit az ember spirituális, pszichológiai és szociális fejlődési lehetőségeiről, a közösségek és a társadalom működéséről a kezdetektől napjainkig állítottak?
Ken Wilber integrál szemlélete éppen ilyen térképet kínál. Az emberi fejlődés szinte összes ismert rendszerének és modelljének felhasználásával öt viszonylag egyszerű struktúrába rendezi a legfontosabb összetevőket, ráadásul úgy, hogy azokban az olvasó könnyen elhelyezheti saját tapasztalatait.
A színes és gazdag kép- és ábraanyagot felvonultató kötet nagy teret szentel a vallásokkal és a spirituális élettel kapcsolatos napjainkban aktuális kérdéseknek, ugyanakkor felvázolja az integrál szemlélet alkalmazási lehetőségeit az orvoslás, az üzleti élet és az ökológia területén is. A mindennapi gyakorláshoz az integrál életmódgyakorlatok moduláris felépítésű rendszere ad útmutatást.
Ken Wilber több mint harminc éve tartó munkásságának eredményeképpen jött létre az integrál szemlélet. Ez a kötete bevezető jellegű áttekintést nyújt, ugyanakkor a korábbi műveit ismerők számára is számos újdonsággal szolgál.
Máté Gábor - A test lázadása
A rák, a szenvedélybetegségek, sőt majd minden krónikus betegség visszavezethető a gyermekkori negatív élményekre és azok életünkre, viselkedésünkre és egészségünkre gyakorolt hatására - vallja a magyar származású, világhírű tudós, dr. Máté Gábor.
Az emberek testi egészsége nem független az érzelmeiktől és a lelkiállapotuktól. Ez a tudás a mai napig részét képezi a tradicionális kultúráknak, de a modern orvoslás számára sajnos annak ellenére elveszett, hogy az elmúlt évtizedek tudományos felfedezései is ezt igazolják. A test lázadása személéletesen mutatja be, hogy milyen károkat okozhat az érzelmek elfojtása, milyen pusztítást okozhat az, ha nem vagyunk képesek kifejezni az érzelmeinket.
Dr. Máté Gábor tudományos kutatások eredményeit, páciensei példáit és saját tapasztalatait egyaránt felhasználva világítja meg, hogyan befolyásolják a korai élmények a stresszre adott reakcióinkat, és hogy miként hat a világról és más emberekről alkotott képünk az egészségünkre. Feltárja az egyre gyakoribb megbetegedések mögött álló okokat, és ráébreszt arra, hogy csak akkor szállhatunk szembe hatékonyan a stresszbetegségekkel, ha felfedezzük gyermekkorunk mélyre temetett emlékeit, valamint ezek felnőttkori következményeit. Hiszen a rák mellett számos krónikus betegség, mint például a szívinfarktus, a szklerózis multiplex vagy a cukorbetegség kiváltó oka is lehet a stressz.
Mindnyájan úgy próbálunk élni, hogy csökkentsük a minket érő stressz hatását. A test lázadása abban segíthet, hogy csökkentsük a folyamatos stresszt, melyet mi magunk hozunk létre, anélkül hogy tudatában lennénk, életünk minden egyes napján.
Dr. Máté Gábor 1944-ben született Budapesten. Családjával 1957-ben vándorolt ki Kanadába. Több mint húsz évig családorvosként dolgozott, hét évig volt a Vancouveri Kórház orvosi koordinátora, jelenleg könyveket ír és előadásokat tart szerte a világon. Célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet a betegségek tágabb összefüggéseire.
Jorge Bucay - A találkozás útja
Camino-sorozatának második kötetében Bucay társas kapcsolatokról, vonzódásokról, nemiségről, házasságról és bizalomról fejti ki gondolatait a tőle megszokott olvasmányos, anekdotisztikus stílusban. Bámulatos keresetlenséggel, őszintén, lényegre törőn fogalmazza meg véleményét alapvető emberi kérdésekről. Nem a kifinomult ízlésűeknek fenntartott élvezetekről beszélek - írja. Nem nagy dolgokról beszélek. Bárki által átélhető érzésről beszélek. Egyszerű és igaz érzelmekről beszélek. Nagy horderejű, de nem emberfölötti tapasztalatokról beszélek.
Sallangmentes és optimista, nem téveszti szem elől, hogy mély érzelmi töltettel bíró rezdüléseink éppen hétköznapi életünkben gyökereznek, és segít új nézőpontot találni megoldatlan ügyeinkhez. Helyükre kell tenni a dolgokat, és meg kell érteni, mi a fontosabb - tanácsolja. Nem érzéketlenség, ha a kevéske időmet elsősorban azoknak a kötelékeknek a szolgálatába állítom, amelyeket a hozzám legközelebb álló emberekkel építettem ki. Rá kell végre ébrednem, hogy milyen torzan látom a dolgokat, ha több időt szánok azokra, akikkel nem különösebben akarok együtt lenni, mint azokra, akiket valóban szeretek. Bucay történetei erőt adnak, hogy ne bonyolítsuk túl dolgainkat, teljes figyelmet szenteljünk annak, ami lényeges számunkra, és mindeközben harmóniában maradjunk önmagunkkal és környezetünkkel.
Jorge Bucay argentin pszichológus könyveiből emberek százezrei merítenek erőt és bölcsességet életproblémáik megoldásához. Az ötrészes Camino-sorozat, amelynek első kötete, Az autodependencia útja már megjelent magyarul, az önismeret útján kíséri végig az olvasót.
Ismeretlen szerző - Teljesebbé válni
Az ember természetes vágya, hogy kibontakoztassa magából lehetőségei maximumát, és minél teljesebb életet éljen. Önmegvalósító személyiségek példáiból láthatjuk, milyen határtalan távlatok állhatnak előttünk, mi mindenre válhatunk képessé akár a nehéz, hátráltató körülmények dacára is. Erik H. Erikson óta tudjuk, hogy születésünktől halálunkig fejlődünk, és ezen az úton minden szakasznak megvannak a maga sajátos feladatai és elkerülhetetlen krízisei. Ha ezeket a szakaszokat jól sikerül megoldanunk, akkor - minden problémával, nehézséggel együtt is - fokozatosan kiteljesedő életpályát futhatunk be, békés, elégedett lezárással. Ha nem, akkor személyiségünk fejlődése megreked. A pszichológia és a spiritualitás komoly segítséget jelenthet abban, hogy egy-egy elakadásunkból tovább tudjunk lépni, és önmagunk fejlesztése, megvalósítása, akár meghaladása révén elérjük azokat a céljainkat, amelyekért igazán érdemes élni - sőt, azokat a távlatokat is, amelyekről talán még nem is tudunk. A kötetben a magyar pszichológia négy nagy hatású egyénisége ad ízelítőt ebből a hatalmas és hihetetlenül izgalmas témából.
Adele Faber - Elaine Mazlish - Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje
"Csodálatos szülő voltam, mielőtt gyermekeim születettek volna" - kezdi könyvét az írópáros. Nem éreztük ezt gyakorló szülőként oly sokszor? Elméletben mindig sokkal könnyebben mennek a dolgok, de amikor saját családunkban kell szembenézni a durcás gyerekkel, a hisztivel, a kiabálásokkal, sértődésekkel, akkor megfogadjuk: Holnaptól másképp lesz! Azután kezdődik elölről, mert nem tudjuk, hogyan.
Ez a könyv segít megtanulni:
- hogyan birkózzunk meg gyerekeink csalódásaival, frusztrációival, negatív érzéseivel;
- hogyan mutassuk ki mérgünket anélkül, hogy bántóak lennénk;
- hogyan állítsunk fel határokat úgy, hogy megőrizzük a gyerekek szabadságát;
- mit tegyünk büntetés helyett;
- hogyan oldjunk meg családi vitákat.
Az egész világon hatalmas sikert arató könyv egyszerű, gyakorlatias megoldásokat kínál szülőknek arra, hogyan beszéljenek gyerekeikkel, és hogyan hallgassák meg őket. A szerzők tisztelettel, megértéssel és józan logikával felépített módszereit szülők és szakemberek egyaránt sikerrel alkalmazzák bármilyen korú gyerekeknél. Az életből merített példákkal és kedves grafikákkal egyaránt gazdagon illusztrált könyv segítségével a szülő-gyerek kapcsolat örömtelivé, stresszmentessé, mindkét fél számára eredményesebbé varázsolható.
Bret Easton Ellis - Amerikai psycho
Irodalmi alkotás nagyon ritkán képes olyan világraszóló botrányt kelteni, amilyen az Amerikai Psychót övezte. Kiadók, amelyek már szerződést kötöttek a mű megjelentetésére, és előlegképpen súlyos összegeket fizettek a ki Ellisnek, sorra visszakoztak, és elálltak a publikálástól. Ez a könyv nemegyszer átlépi az elviselhetőség küszöbét. Amit írója a perverzió és az erőszak tombolásáról elgondol és leír, az kívül esik a normális ember felfogóképességének és erkölcsi érzékének határain. Amit azonban ezzel közöl, az értelmezhető és megítélhető: megrendít, felkavar, s könyörtelenül szembesít egy olyan világgal, amelyre - ha mégoly kelletlenül is - ráismerünk.
A regény főalakja Pat Bateman, huszonhat éves yuppie a Wall Streetről; intelligens, jóképű, elegáns és gazdag fiatalember. Lételeme a csillogó felszín: a legdivatosabb és legdrágább holmikban jár, a legfelkapottabb éttermekben vacsorázik barátaival és soros barátnőivel, ízlése ételben-italban főúri, fényűző lakása tömve a csúcstechnológiát képviselő szórakoztató-elektronikai szerkentyűkkel, véleménye a zenétől a politikáig mindenről naprakész. De Bateman valójában értéket, mértéket nem ismerő pszichopata szörnyeteg, aki a belsejében tátongó űrtől szexorgiákkal, egyre rafináltabb kéjgyilkosságokkal, sőt kannibalizmussal igyekszik menekülni - mindhiába.
A nyolcvanas évek második fele óta nemzedékének legjelentősebb írójaként számon tartott Bret Easton Ellis könyvének lapjain az amerikai álom helyébe lidérces rémálom lép: az Amerikai Psycho egy irányt vesztett, erőszakban tobzódó, anyagiasságba fulladó kultúra egyöntetűen sötét, kiutat nem mutató, döbbenetes erejű látomása.
Boldizsár Ildikó - Meseterápia
„Boldizsár Ildikó korábbi, nagy sikerű meseválogatásai után most a mesék gyógyító erejét tárja fel előttünk. Bevezet a történelmi gyökerekbe, rámutat a népmese szerepére a hajdani közösségekben, feleleveníti a legértőbb mese-kommentárokat, saját praxisából hoz példákat a lelki gyógyulásra, és végül hasznos tanácsokat ad, hogyan is meséljük a mesét, hogyan segítsünk vele másokon. A könyv hosszas kutatómunka eredménye, teljességgel eredeti végkövetkeztetésekkel. Minden fejezetében izgalmas, tartalmas és hasznos olvasmány.”
Csíkszentmihályi Mihály - Flow - Az áramlat
Flow - a szó angolul folyást, áramlást, lebegést jelentett egészen e könyv 1990-es megjelenéséig. Azóta már egy pszichológiai fogalmat jelölő tudományos kategória is, és egyben olyan szakkifejezés, amely egyre inkább a művelt köznyelv részévé válik.
Nem csak az angolban: közel egytucatnyi nyelv szókészletét gyarapítja, a fordítási kísérletek ugyanis, bár voltak közöttük nagyon szellemesek, szinte egy nyelvben sem honosodtak meg.
Flow - mondják németek és japánok, talán nem véletlenül, hiszen e könnyen kiejthető szó hangulatával is kifejezi azt a szellemi állapotot, amelyet jelöl.
A boldogság keresése az ember alapvető törekvése, az ideális életről való elmélkedés egyidős a filozófiai gondolkodással. Mi is az, ami az embert boldoggá teheti?
Csíkszentmihályi Mihály ezt az ősi problémát választotta kutatása tárgyául.
A modern pszichológia vizsgálati eszközeinek széles skáláját felhasználva több mint két évtizeden keresztül gyűjtötte az adatokat elmélete kidolgozásához. E tudományos munka eredménye a tökéletes élmény elmélete, melyet e könyv most a szélesebb olvasóközönség számára is bemutat.
Csíkszentmihályi professzor hosszú ideig a Chicagói Egyetem pszichológiai tanszékét vezette. A Flow-t megelőzően már több világsikert megért könyvet írt. Az életmű egyes darabjait összeköti az értelemmel megélt alkotó élet jellemzőinek kutatása.
Tim Harford - Az élet rejtett logikája
Gyakran úgy tűnik, hogy az élet dacol a logikával. Amikor a prostituált beleegyezik a védekezés nélküli szexbe, amikor a fiatalkorú bűnelkövető belekeveredik egy rablásba, vagy a leszokott dohányos rágyújt egy újabb szál cigarettára, úgy látszik, még véletlenül sem beszélhetünk racionális viselkedésről. Hiszen a józan ész szerint egyiknek sincs túl sok értelme. Vagy mégis? Tim Harford szerint van. Történetei elkalauzolnak bennünket Las Vegas kaszinóitól a londoni Sohóban rendezett rapidrandiig, miközben megosztja velünk a közgazdászok új nemzedékének gondolatait. Tagadhatatlanul ésszerű érvei végül meggyőznek bennünket arról, hogy valójában mindannyian – beleértve azokat is, akik látszólag irracionális tetteket követnek el – meglepően logikusan gondolkodó lények vagyunk. A könyv olvasása közben rádöbbenhetünk, hogy még azok is közgazdasági logika szerint gondolkodnak, akikről a legkevésbé hittük volna – a rasszisták, a drogosok, a forradalmárok, sőt a patkányok is. Mindig számításba veszik a jövőbeni előnyöket és hátrányokat, még ha ennek nincsenek is mindig tudtában.
David R. Hamilton - Az elme gyógyító ereje
Ma már kétségbevonhatatlan tény, hogy gondolataink, érzelmeink és meggyőződéseink nem pusztán szubjektív képzetek az elménkben, hanem valódi kémiai és fiziológiai változásokat idéznek elő az agyban és az egész testben. Ebből pedig az következik, hogy képesek vagyunk elménk erejével meggyógyítani a testünket.
David R. Hamilton gyökeresen új szemléletű könyve a vizualizáció, a hit és a pozitív gondolkodás erejét és az emberi testre gyakorolt hatását írja le. A forradalmian új, kvantummezős gyógyítás technikáján keresztül – amivel az atomok szintjén tudunk változásokat előidézni a testünkben – dr. Hamilton bemutatja, miként használhatjuk a vizualizációt és a gondolatokat arra, hogy működésbe hozzuk testünk védelmi és gyógyító mechanizmusait, amelyekkel sikerrel vehetjük fel a harcot a betegségek, fájdalmak és egészségügyi problémák ellen. Megtudhatjuk, hogy a tudomány és a hit együttes erejével hogyan gyógyíthatjuk magunkat olyan hatékonyan, ahogyan még soha nem voltunk képesek. A különféle betegségek és egészségi állapotok ábécérendbe szedett listája mellett megtaláljuk az ezekhez társított vizualizációkat, vezetett meditációkat, amelyek pozitív irányt mutatnak gondolkodásunknak, ötleteket adnak, miről is kellene elmélkednünk ahhoz, hogy elősegítsük saját gyógyulásunkat.
Adam Bornstein - John Romaniello - Man 2.0 - Légy a legjobb önmagad!
Minden férfiban ott a lehetőség, hogy fantasztikus teste és őrült szexuális élete legyen, és kivételesem éljen. Szeretnél megszabadulni a hájfeleslegtől? Egyszerű ügy! 6 hét alatt 10 kilót fogyhatsz!
Nagyobb izmokra vágysz? Rendben! 25 kilóval javíthatod a fekvenyomást.
Okosabb akarsz lenni? Ez sem probléma! A könyvben ismertetett stratégiák bizonyítottan javítják az agyműködést.
Fergeteges szexuális életet élnél? Persze erről sem feledkeztünk meg! Néhány hét alatt garantáltan nő a libidód és javul a teljesítményed.
Arra születtél, hogy nagyszerű ember legyél. Nagyszerű férfi, de aztán út közben valahogy eltévedtél, és unalmas, hétköznapi dolgokkal foglalkozol. A két fitneszguru, John Romaniello és Adam Bornstein olyan rendszert fejlesztett ki, amellyel optimalizálhatod a hormonjaid szintjét. És miért? Hogy alfahím lehessen belőled, ami mindig is lenni akartál. Izmos. Magabiztos. Erős.
A Férfi 2.0 a legfrissebb tudományos eredményekre alapozott módszereket kínál, amelyeket eddig csak a fitneszelit tagjai ismerhettek. Ha lépésről lépésre követed Romaniello és Bornstein programját, visszanyerheted egészségedet, kihozhatod magadból a maximumot, feltöltheted a szexakkudat, sőt! Még az öregedési folyamatot is visszafordíthatod! A könyvben ismertetett módszerrel számtalan férfi változtatta meg életét.
Mit kínál a két fitneszguru?
- Válaszokat minden kérdésre, ami edzéssel és táplálkozással kapcsolatos és olyanokra is, amik fel sem merültek benned.
- Könnyen érthető és egyszerűen követhető edzésprogramot, hogy a tested érdekében és ne ellene dolgozz, égesd el a felesleges zsírt és növessz kőkemény izmokat.
- Átfogó táplálkozási programot menüjavaslatokkal alfahímek számára.
Feldmár András - Bernát Orsolya - Büky Dorottya - Igazi vagy?
Ennek a könyvnek nincs műfaja, ahogyan a Feldmár féle Iskola sem iskola a szó bármilyen szokásos értelmében, habár vannak tanárai, hallgatói, ösztöndíjai. Nem lehet igazi iskolának tekinteni, mert itt senki nem akar megtanítani semmit senkinek. Az iskola és a tananyag alapját kérdések képezik. A kérdések arról szólnak, hogy a nő igazi-e, és hogy van-e a világnak női olvasata egyáltalán? Heteken, hónapokon át gyűltek a kérdések életről, halálról, szeretetről, testről, születésről, erőszakról, vallásról, kapcsolatokról, mitológiáról, művészetről, alkotásról, gyereknevelésről, Ádámról és Éváról, meg persze a Paradicsomról. Igazi vagy? Bátor vagy? Mersz kérdezni? Mersz válaszolni? Mersz kételkedni? Önmagadban is? Véget nem érő beszélgetés, amibe idővel újabb és újabb részt venni szándékozók jelentkeztek be. Olyanok, akiknek mondanivalójuk volt és olyanok, akiknek újabb kérdéseik. Hogy miért lett ez Nők Iskolája? „Mert engem a nők érdekelnek!” – felelte Feldmár. És azért is, mert rengeteg dolog van, amiről a nők soha nem beszélnek, nem mondják el az anyák a lányaiknak, mert nekik sem mondta el az anyjuk, mert ők sem tudták, és azt sem tudjuk már, hogy van-e egyáltalán bármiféle igazi tudás, ami a miénk, amire érdemes lenne rákérdeznünk. A könyv alkotói szeretnék, ha lenne ilyen!
Barabási Albert-László - Behálózva
Könyve, mint minden igazi tudomány, látszólag egyszerű kérdést kutat, egy detektív szívósságával: Hogyan kapcsolódik minden egymáshoz, és mit jelent ez a tudományban, az üzleti és a mindennapi életben? „A világunkban meglévő hálózatok valódi természetének megértésével olyan, az emberiséget foglalkoztató kérdésekben kerülhetünk közelebb a válaszhoz, mint a vírusok leküzdése, a gazdasági válságok kezelése, a terrorizmus visszaszorítása vagy akár az emberi társadalom gondjainak megoldása. A Behálózva című könyvet 13 nyelvre fordították le, és több országban felkerült a bestseller listára. Hazánkban 2003-ban jelent meg először, szintén Vicsek Mária fordításában. Az azóta eltelt időszakban a könyv megindult a világranglistán. Jelen kiadásunk alapja a Penguin Book kartonált változatú kiadványa.
Ismeretlen szerző - Mesék életről, halálról és újjászületésről
Egyszer volt, hol nem volt... Számtalanszor hallottuk gyermekkorunkban ezt a mesekezdő formulát, amelyet mi is így adunk tovább. De vajon belegondoltunk-e valaha, mit jelent ez az egyszerűnek és könnyednek tűnő kijelentés: egyszer lenni, másszor meg nem? Pedig a réges-régi időkből származó teremtésmítoszok, élet-és haláltörténetek többek között azért őrződtek meg számunkra, hogy felelősséggel lássuk s éljük mindennapjainkat, és újra meg újra szembenézzünk az élet végességével. A varázsmesék hősei nemcsak sárkányokkal viaskodnak a mesékben, s nemcsak királylányokat mentenek meg a veszedelemből, hanem útnak indulnak azért is, hogy megszerezzék az élet vizét. Az élet vizét megszerezni akaró hős leereszkedik a Halál Birodalmába, hogy megküzdjön az újjászületésért. Akik jártak már ezen a vidéken, tudják, mi található ott: folyók, hidak, tengerek, csónak, fák, barlangok, szakadékok, démonok és kapuőrök. Ha a hős eligazodik ebben a világban, és kiállja az alvilági próbákat, bátorsága jutalmaként megkapja az élet vizét.
A mesékben nincsenek legyőzhetetlen ellenfelek, a halál sem az. A mese lehetővé teszi az ember számára, hogy -- ha csak átmenetileg is -- győzelmet arathasson a halál felett, és megteremtse saját világát.
,,Világot teremteni" pedig azt jelenti, hogy az ember teremtő erejének tudatában formálni és alakítani tudja azt a világot, amelyben él, legyen ez a világ benne vagy rajta kívül. A kötet meséi felidézik, mintegy újra az emlékezetbe vésik, valamint működésbe hozzák ezt a régi mágikus tudást.
F. Várkonyi Zsuzsa - Tanulom magam
A szerző gyakorló pszichológus. A tartalomból: Miért teszünk olyasmit, amivel magunk sem értünk egyet? Milyen belső program irányítja tetteink zömét? Hol tanultuk az életünket megkeserítő pszichológiai játszmákat? Valóban magunk írtuk-e meg életünk tervét? Miért éppen az önismeret menthet meg bennünket a beprogramozott csapdáktól? Ezekre a kérdésekre keresi a szerző a választ, remélve az olvasó közreműködését. Ebben a könyvben F. Várkonyi Zsuzsa sok éves önismeret-tanítási tapasztalatát összegzi nemcsak a segítő foglalkozású szakember, hanem az érdeklődő laikus számára is.
Stephen King - A Setét Torony - A harcos
A világmindenség roppant misztériuma talán csak az emberi agy véges felfogó természetében rejlik, hogy ami minket körülvesz, csak alig épp, hogy fel tudjuk dolgozni. És ami azon túl nyúlik, az az óriási hatalmas valami, amit már nem érthetünk. Pont ezt a hatalmas káprázatot hivatott kissé meseszerűen feldolgozni Stephen King A harcos műve.
Egy modern Harry Potter sorozat, mely a felnőtteknek íródott.
Egy sorozat, mely dallamos, összecsengő elején versszerű balladisztikus folytatásban meseszerű mágikus realizmus műfaj egybe gyúrva a hamisítatlan író sajátos hangulatú cseppnyi iróniával átszőtt horror műfajjal.
A rejtélyek kulcsa, avagy a végső cél, mit rejt, és hol leledzik a titokzatos Setét Torony? Roland végül megtalálja?
Egy páratlan sorozat Stephen King tollából, ami utat nyit az olvasó fantáziájának, kiragadja az unalmas hétköznapok súlya alól.