Az ​örök visszatérés mítosza

Mircea Eliade - Mohamedtől ​a reformációig
Mircea ​Eliade (1907-1986) századunk egyik legjelentősebb vallástörténésze. Romániában, majd Párizsban, élete utolsó évtizedeiben pedig Chicagóban tevékenykedett. Már a 30-as évek végén Bukarestben egyetemi előadásokat tartott, főként a keleti vallások történetéről. 1945 novemberétől a párizsi egyetemen tanított, majd 1957 márciusától a chicagói egyetemen adott elő. Főműve a Vallási hiedelmek és eszmék története. Most harmadik, befejező kötetét veheti kezébe az olvasó, mely Mohamedtől a reformációig taglalja a vallástörténet eseményeit. Az immár magyarul is teljes terjedelmében megjelent monográfiából az olvasó átfogó képet kap az összehasonlító vallástörténetről.

Mircea Eliade - Vallási hiedelmek és eszmék története
Mircea Eliade (1907-1986) századunk egyik legjelentősebb összehasonlító vallástörténésze. Romániában, majd 1945-től Párizsban, élete utolsó évtizedeiben pedig az Egyesült Államokban, Chicagóban tevékenykedett. Fő műve eredetileg három kötetben jelent meg. A kiadó most egy kötetben adja ki ezt a jelentékeny művet. Az első kötet az őskori ember vallási hiedelmeinek ismeretével kezdődik, majd végigvezet Mezopotámia, az ősi Egyiptom, Izrael, az európai és indiai megalitikus kultúrák, a hettiták isteneinek világán, az indoeurópai vallások kezdetein, megismertet a korai görög pantheon alakjaival és az eleusziszi misztériumokkal. A második kötet az ősi Kína vallásaitól a brahmanizmuson, a hinduizmuson, a római valláson át a kereszténység születéséig és győzelméig, míg a harmadik kötet Mohamedtől a reformkorig taglalja a vallástörténet eseményeit. A köteteket bőséges jegyzetanyag és kritikai bibliográfia egészíti ki.

Mircea Eliade - A ​kőkorszaktól az eleusziszi misztériumokig
Mircea ​Eliade (1907. március 9-1986. április 22) századunk egyik legjelentősebb összehasonlító vallástörténésze. Romániában, majd Párizsban, élete utolsó évtizedeiben pedig Chicagóban tevékenykedett. Legjelentősebb vallástörténeti áttekintésének első kötetét veheti kezébe az olvasó. Eliade már a harmincas évek végén Bukarestben egyetemi előadásokat tartott, főként a keleti vallások történetéről. 1945 novemberétől G. Dumézil meghívására a párizsi egyetemen tanított, 1956-ban utazott az Egyesült Államokba, ahol 1957 márciusától a chicagói egyetemen adott elő. Eliade alapművének, a "Vallási hiedelmek és eszmék történeté"-nek három kötetével az olvasó teljes képet kap az összehasonlító vallástörténetről.

Immanuel Kant - Antropológiai ​írások
A ​Pragmatikus érdekű antropológia, Kant utolsó nagyobb lélegzetű írása, annak az előadás-sorozatnak a könyvvé formált változata, melyet harminc éven át évente megtartott, szélesebb publikum előtt és a maga feje után, kötelező (kormányzatilag jóváhagyott) sorvezető nélkül. Találkozni benne mindazzal, ami Kantot, túl a tekintélyen, amelyet a Kritikák szereztek neki, lebilincselő beszélgetőpartnerré tette a kortársak szemében: amit Kant összeolvasott, végighallgatott és kigondolt csillapíthatatlan kíváncsiságában az ember, az emberi esendőség és az esendőségek dacára mégiscsak bámulatra méltó emberi tehetségekről és fogékonyságokról. Bár az antropológiai előadások nem filozófusoknak vagy filozófustanoncoknak szóltak, mégis sok minden előkerül a könyvben a Kritikákból. Szó esik továbbá olyasmiről is, amiről a voltaképpeni filozófiai munkákban nem esett szó, ám ami Kantot azokban is szenvedélyesen érdekelte - egyebek közt nemünk esélye arra, hogy ne kelljen beismernünk, hogy "az eszes lényeknek ez a faja aligha érdemel tisztes helyet a többi (általunk ismert) lény között". A kötetben olvasható néhány kisebb antropológiai tárgyú írás, valamint egy bő válogatás az ízlést és a nem karakterét tárgyaló fejezetekhez készült jegyzetekből is.

Mircea Eliade - Az ​eredet bűvöletében
"A ​kötetben szereplő tanulmányokat nem a 'specialistának', hanem az 'érdeklődő embernek' és az intelligens olvasónak írtam. Ezért is nem haboztam olyan példákat idézni, amelyeket a vallástörténész, az antropológus vagy az orientalista jól ismert (vagy legalábbis módja van ismerni), de amelyek a nem szakember olvasó számára feltehetően nem ismeretesek. Mindazonáltal remélem, hogy a modern Nyugat és az ismeretlen vagy kevésbé ismert jelentésvilágok találkozásából megszületik az, amit 'új humanizmus'-nak nevezhetünk. E tanulmányokkal - a korábbi publikációimhoz hasonlóan - azt szándékozom hangsúlyozni, milyen kulturális szerepet játszhatna a vallástörténész egy deszakralizált társadalomban..."

Mircea Eliade - Képek ​és jelképek
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Mircea Eliade - Okkultizmus, ​boszorkányság és kulturális divatok
A ​jelen kötetbe került anyagokat a szerző az utóbbi tíz év alatt írt többtucatnyi előadás és cikk közül válogatta. A tanulmányok többsége amolyan bevezetés; leginkább azzal a céllal íródtak, hogy felidézzenek néhány régebbi, de mostanában elhanyagolt problémát, és új vagy kevésbé ismert szemszögből újra fölelevenítsenek jól ismert vitákat: A világ, a város, a ház; A halál mitológiái; Az okkult és a modern világ; stb. Nyilvánvaló, hogy az utolsó fejezet, a Lélek, fény és mag bizonyos mértékig ellenpontozza a többi tanulmányt. Ez egy tudós folyóirat számára készült, néhány kevésbé ismerős kultúrából származó dokumentumot vonultat fel, kiadós bibliográfiával.

Michel Foucault - A ​szexualitás története I-III.
Minden ​gyönyörök leghevesebbike többet követel tőlünk, mint más testi tevékenység - élet és halál játékát tárja elénk: ezért kiváltságos területe annak, hogy az ember erkölcsi szubjektummá formálja önmagát. Olyan lénnyé, aki képes megfékezni a benne dúló erőket, szabadon rendelkezni energiái fölött és életéből olyan művet alkotni, amely mulandó létén túl is fönnmarad. A könyv Foucault utolsó nagy művének, a Szexualitás történetének második kötete.

Mircea Eliade - Kovácsok ​és alkimisták
Fémművesség, ​mágia és alkímia: a föld mélyének sötétjében rejlő, "élő" érc, a kovács kohójában vörösen izzó, megolvadt fém, a retortában bugyborékoló kotyvalék, kénből arany, az örök élet elixírje - megannyi titok és misztérium, amely a kezdetektől fogva csodálattal vegyes félelemmel töltötte el a be nem avatottak fantáziáját! Ebbe a misztikus, titokzatos világba kalauzol el bennünket a világhírű vallástörténész, M. Eliade munkája, amely nem annyira a fémek technika- és kultúrtörténetével, mint inkább az "archaikus embernek" az Anyaghoz való vallásos viszonyával foglalkozik - meglepő, eredeti kapcsolatokat fedezve és fedve fel számunkra a fémek, a bányászat, a kovácsmesterség, a meteorok, a tűzgyújtás, a termékenység, az antropogónia, az alkímia, valamint a jungi mélypszichológia világa között.

Michel Foucault - A szexualitás története I.
"Aki a szexualitásról beszél, bizonyos mértékig kivonja magát a hatalom fennhatósága alól; megkérdőjelezi a törvényt; s ha csak egy csipetnyit is, megelőlegezi az eljövendő szabadságot. Aki szexuális elnyomásról beszél, az a prófécia jónéhány hagyományos funkcióját is feleleveníti... Csak így kapcsolhatjuk tapintatosan össze azt, amit - mert félünk a nevetségességtől és keserűséggel tölt el bennünket a történelem - másként dehogyis mernénk egymás mellé helyezni: a forradalmat meg a boldogságot; vagyis a forradalmat és egy másik, szebb, fiatalabb testet; a forradalmat és a gyönyört."

Mircea Eliade - A ​samanizmus
Sámánok ​- különféle neveken, de hasonló jellemzőkkel és szerepben - a világ szinte minden archaikus kultúrájában léteztek, és léteznek sokfelé ma is. Mircea Eliade az első, aki ezt az igen összetett jelenséget egységes egészként kezelte és illesztette az általános vallástörténet keretei közé. Eliade bemutatja a sámánná válás lépcsőfokait, a különféle beavatási technikákat, a szibériai, az indoeurópai, az észak- és dél-amerikai, az indonéz, az óceániai samanizmust, a sámánszimbolikát, valamint a kapcsolódó mítoszokat és rítusokat. A magyar olvasó gyakran találkozhat ismerős motívumokkal, hiszen a mi sámánunk, a táltos alakja és szimbolikája sokáig elevenen élt a néphagyományban. A kötetet Hoppál Mihály utószava zárja, összefoglalva az 1968-as, bővített francia kiadás megjelenése óta eltelt időszak kutatási eredményeit.

Hamvas Béla - Arkhai
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Umberto Eco - A ​szépség története
A ​népszerű publicista, író és irodalomtudós, Umberto Eco szerkesztésében látott napvilágot e kötet, mely több száz, nőkről és férfiakról alkotott remekművet sorakoztat fel a szépség kifejezőeszközeként vagy annak igazolására. Az olvasó mégsem elsősorban művészettörténeti albumot tart kezében, hanem olyan szemelvénygyűjteményt, mely az ókor nagyjaitól kezdve korunk gondolkodóiig közöl idézeteket arra vonatkozólag, hogy mely kornak miféle elképzelése volt a szépségről, mikor ki volt a szépségideál. Az impozáns kivitelezésű kötetet előző kiadása kapcsán a 200510012-es számon ismertettük részletesen.

Hamvas Béla - Szarepta
"A ​szentendrei kert életrendjének fel kellett bomlania, mert túl keveset akartam. Aki képességén alul választ, válságba kerül. A világtörténeti bömbölés és a rendszerek brekegése, mint Kierkegaard mondaná, erkölcstelen neuraszténiának bizonyult. Meg kellett ismernem az életet abban az alakjában, ahogy az a megváltatlanok támolygása, tudva, hogy ugyanakkor és ugyanaz az élet a történet minden pillanatában megismételhetetlenül szakrális. Később - szólt mesterem több mint tizenhat évvel ezelőtt – egyszer majd reá is sor kerül. Álmommal kapcsolatban Dürer metszetéről, a Ritter, Tod und Teufelről beszélgettünk, az élet arca halál, a halálé élet, mint Hérakleitosz mondja – athanatoi thnétoi, thnétoi athanatoi. Az ördög belső lénye angyal, az angyalé ördög. A lovag kivonul, de csak akkor győz, ha felismeri, hogy a halál és az ördög élet és angyal. De csak akkor győz, ha életet és halált, ördögöt és angyalt látomásában felszámolva önmagát is felszámolja. A lovagra is sor kerül. Mi marad meg?, kérdem. Semmi se vész el, volt a válasz."

Leo Strauss - Joseph Cropsey - A ​politikai filozófia története I-II.
A ​nagyszabású összeállítás - melynek kis részét Strauss írta, nagyobb részét tanítványai és munkatársai - közel két és fél ezer esztendő politikatudományát, Thuküdidésztől Heideggerig közel negyven gondolkodó eszméit öleli fel.

Martin Heidegger - Lét ​és idő
Heidegger ​fő műve, a Lét és idő 1927-ben jelent meg először németül. Hatása a német és a nemzetközi eszmetörténetben csak Nietzschééhez hasonlítható. Az emberi élet, az ittlét lényege és értelme után exisztenciálisan kérdező hermeneuta a válságba sodródott XX. század első felének emberét vizsgálva jut el felismeréseihez, melyek eredetiségükkel alapjaiban rázzák meg a hagyományos filozófiai gondolkodást. Gadamer szerint Heidegger óriási hatása a nyelvhez fűződő szokatlan viszonyával magyarázható. Az újkor emberének a technika korlátlan uralma korában megnyilvánuló otthontalanságát Heidegger a lét korszakos történésmódjával, a létező lételhagyásával összefüggésben gondolja el. Nietzschéhez hasonlóan Heideggert is megpróbálta a demagógia szintjére süllyeszteni mind a politikai jobb-, mind pedig a politikai baloldal. Ezek fölött a kortörténeti szempontból talán érdekes ítéletek és értelmezések fölött azonban eljárt az idő, és megmaradt a mű, mely mindmáig kihívást jelent minden gondolkodó embernek. Jelen kötet a korábbi magyar fordítás javított, átdolgozott kiadása.

Michel Foucault - A ​szavak és a dolgok
Foucault-nak ​számos műve megjelent magyarul, ám ezek kivétel nélkül a kései, nemcsak érett, de az elmélettől egyre inkább a konkrétumok (igazságszolgáltatás, kórház, börtön, szexualitás stb.) felé forduló - alapelveit, vezérlő szempontjait immár olvasónál feltételező - szerzőt mutatják. Ez a mű feltehetőleg a szerző legfontosabb, nevét igen hosszú időre fenntartó alkotása. Ebben az alapelveket mutatja be, méghozzá abban a stádiumban, amikor Foucault maga is "rájött" arra, hogy mi az "uralom", mi a tudás "igazi" szerkezete, mi indokolja, sőt generálja a "gyanakvást", mi az emberi szituáció alapvető struktúrája; mi a tudás "archeológiája" stb. Bevezető és alapozó tehát ez a fiatalkori munka az egész Foucault-i életműhöz, és rajta keresztül a strukturalizmus, neostrukturalizmus és posztmodern egész összetett kérdésköréhez. Maga a mű - külső formáját tekintve - tulajdonképpen filozófia-, illetve eszmetörténeti vizsgálódás, annak kutatása és bemutatása, hogy miképp és mit kutatott és kutat a társadalomtudomány, a filozófia és az emberrel foglalkozó számos tudományos diszciplína. Lényegét, mélystruktúráját tekintve pedig olyan ismeretelméletről van szó, amely egyben antropológia és történetbölcselet is, olyasféle fordulat az ember és megismerése tárgykörében, mint Freudé a pszichológiában, vagy Nietzschéé az etikában. A mű több bravúros egyedi filozófiai és művészeti, történeti és közgazdasági elemzést tartalmaz, lényegét azonban nem ezek a sokszor idézett és bámult csúcsteljesítmények adják, hanem ember "eltűnéséről", mármint a tudományok felé irányuló reflektorfényéből való eltűnéséről, az eldologiasodás (éppen nem hegeli-marxi) koncepciójáról szóló alapeszmék, amelyek Foucault helyét a gyanú filozófiájának legnagyobbjai közt jelölik ki, és akinek hatása nemcsak a posztmodern vezető filozófusainak (Derrida, Rorty stb.) eszméin mérhető fel, de a filozófia, társadalomtudományi közgondolkodás ún. "normál" szerkezetén is. Alapmű, minden igazi - filozófiai, társadalomtudományi - műveltségre törő olvasó kötelező olvasmánya.

Immanuel Kant - A ​gyakorlati ész kritikája
"Két ​dolog tölti el elmémet mindig új s egyre fokozódó csodálattal és hódolattal, minél gyakrabban és hosszabban gondolkodom el róluk: a csillagos ég fölöttem és a morális törvény bennem." Ezzel a híres mondattal kezdődik A gyakorlati ész kritikája Zárszava, azé az írásé, amely Kant etikai műveinek sorában a második helyet foglalja el Az erkölcsök metafizikájának alapvetése (1785) után. Noha a filozófus csodálatának tárgya és etikájának kulcsfogalma, a morális törvény már az 1760-as évek legvégén felbukkan Kant morálfilozófiai feljegyzéseiben, végleges jelentését és kontextusát éppen ebben az 1787 decemberében megjelent műben nyeri el. * Noha A gyakorlati ész kritikája megjelenését követően Kant folyamatosan dolgozott filozófiai rendszere kiépítésén, ezzel mindörökre adós maradt annak ellenére, hogy a Kritikák sora hamarosan egy harmadikkal is kibővült, a kétosztatú metafizikai rendszernek (a természet és az erkölcsök metafizikája) pedig 1797-ben megjelent a második része. Ennek a kudarcnak mélyen fekvő koncepcionális okai voltak. Az etika kitüntetett szerepe azonban soha nem kérdőjeleződött meg számára, ami talán természetes is egy olyan filozófus esetében, aki szabadságunk megnyilvánulását, a morális törvényt a kozmosz végtelenségéhez méri.

Platón - Platón összes művei
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Erich Fromm - Menekülés ​a szabadság elől
Az ​1933-ban a nácizmus elől menekülni kényszerült német társadalomtudós, Erich Fromm 1941-ben adta közre e munkáját - angol nyelven, Amerikában. A mű hű tükre azoknak a sors- és eszmei-szakmai fordulatoknak, amelyeken szerzője következetes tudományos gondolkodása és a külső események hatására szükségszerűen átesett. Az addig közkeletű pszichoanalitikus szükséglet- és libidóelmélettel szemben Fromm a szabadság egzisztenciális problémáját állította művének középpontjába. Az ember karakterét, személyiségét - mondja - nem az ösztönös szükségletek kielégítésének mikéntje határozza meg, hanem a szabadsághoz való viszony. Így például az autoriter személyiség kialakulását torz menekülési mechanizmusokként értelmezi, amelyekkel az egyén megpróbál megszabadulni az elidegenedéstől, a magánytól, a számára elviselhetetlen "negatív szabadságtól". A kétféle, negatív és pozitív szabadság megkülönböztetése olyan rendezőelvvé vált e műben, amely lehetővé tette, hogy nagy történelmi korszakokat és mozgalmakat éppúgy értelmezhessen vele, mint a személyiségzavarok, egyéni neurózisok különböző formáit. Fromm éles bírálata az emberi személyiség kibontakozását akadályozó mindenfajta belső és külső korlátozásról joggal tette művét híressé és mindenféle vulgáris világmagyarázat szemében hírhedtté. E gondolatmenetet folytatja később 1947-ben Az önmagáért való ember című munkájában. Mindkettő joggal hívta fel magára a magyar olvasóközönség kiemelt figyelmét. A szerző szenvedélyes hitvallása az ember "veleszületett és elidegeníthetetlen" jogáról a szabadságra, méltán emeli írását az el nem évülő művek kategóriájába.