Ajax-loader

A ​bűnügyi kisregény cselekménye a konvencionális epikai fikció keretében bontakozik ki. (Matthäi rendőrfelügyelő érdekfeszítő történetét hajdani főnöke meséli el az írónak). Egy eldugott falu melletti erdőben bestiális módon megölnek egy kislányt, s a helyszínre érkező Matthäi felügyelő ígéretet tesz a szülőknek, hogy kideríti a gyilkos személyét. Letartóztatják a gyilkosságot bejelentő, korábban nemi erőszak miatt már büntetett házalót, aki beismerő vallomást tesz, majd felakasztja magát. Matthäi azonban úgy véli, nem ő volt a tettes, s megtisztelő kinevezéséről is lemondva, a rendőrség kötelékéből kilépve, a látszólag reménytelen ügy kivizsgálásához lát. Az elenyészően kevés fennmaradt nyomból invenciózus koncepciót épít fel, majd csapdát állít az általa feltételezett gyilkosnak. Bár elgondolása és logikája zseniális, egy közbejött véletlen mégis meghiúsítja a leleplezést, a felügyelő testileg-lelkileg összeroppan.

Dürrenmatt méltán népszerű krimijei (Az ígéret A baleset, A bíró és a hóhér) nemcsak a bűnügyi regények legjobbjai közé tartoznak izgalmas cselekményükkel, olvasmányos és szellemes stílusukkal, logikai és pszichológiai bravúrjaikkal, s a minden esetben “bejövő” csakugyan meglepő kifejlettel, hanem a műfaj megszüntetve-megőrzésének produktumai.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.7
átlagos pontszám i
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók