Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Ákos_Tóth
4.0/5

Most, ​hogy végre átverekedtem magam Szimonov második trilógiáján, lassan kezdem megérteni, miért is hatottak néha döcögősnek, nyögvenyelősnek, erőltetettnek ezek a kötetek, noha kifejezetten vékonyak, könnyen feldolgozhatóak voltak. Úgy hiszem, az itt elmesélt három történet annyira összetartozik, hogy felesleges volt három különböző könyvre szétdarabolni őket. Önállóan tulajdonképpen epizódok, töredékek csupán, amik mindig csak egy szeletet tudnak megragadni abból az egészből, amit Szimonov elénk akar tárni: egy haditudósító magánéletének viharait a háború kellős közepén.

Az utolsó kötetben sokat javult a helyzet – immáron vannak motivációk, a szereplők nem a semmiben lebegnek, várva valami megfoghatatlanra, ami majd talán kihúzza életüket a gödörből, amibe a háború taszította őket. A cselekmény is kiegyensúlyozott, Lopatyin ezúttal visszatér a frontra, és bár az ide vágó rész meglehetősen rövid, nagyon tartalmas: a harckocsizók életét és szenvedését mutatja be rendkívül szemléletesen. Akár modern írásokban is elhelyezhetőek lennének az ide vonatkozó fejezetek. Külön kiemelendő ez a rész azért is, mert a tankistákról valahogy ritkábban írtak a szovjet háborús alkotók, pedig rengeteg elmondásra váró történet bújik meg a lánctalpas szörnyetegekben.

A legfontosabb dolog pedig valóban az, hogy a második, átvezető kötetben érezhető, ott még céltalannak tűnő agonizálás itt nyeri el igazán az értelmét. Jelenleg az a véleményem, hogy a Magánélet-trilógia három regényét mindenképpen egyként kell kezelni, mert a különálló könyvek egyszerűen így tudnak csak jól működni. Az első rész nagyon felemás, a második egyedül egyszerűen kevés, a harmadik pedig előismeretek nélkül nem áll meg a maga lábán (jegyzem meg, elférne itt egy negyedik is!). Együtt viszont korrekt írásokról van szó – mások alkottak ezeknél átfogóbb, még magánéleti szempontból közelítve is jobb háborús eposzokat, de Lopatyin története is kellemes szórakozást jelenthet bárkinek, aki érdeklődik a téma iránt. Arra viszont muszáj felkészülni, hogy Szimonov hű maradt önmagához, és még ha meg is pendített egy-egy kényesebb témát, ha a három könyvben egyszer sem írta le Sztálin nevét, ha egyáltalán nem fordult politikai kérdések felé, attól még bizony a szocialista korszak dogmáinak tökéletesen megfeleltetve írta meg a könyvét.

Végül elgondolkodtató kérdésként még mindig ott lebeg előttem, hogy kicsoda is Lopatyin valójában. A leírtak alapján, úgy-ahogy ismerve Szimonov életrajzát, merem feltételezni, hogy az író egyrészt saját magánéleti élményeiből indul ki (a színházi körökben forgó feleség válása, és a történetben érezhető görcsös önigazolási vágy, az asszony felelősségének erős kifejezése rettentően beszédes elem). Másrészt, mivel ő fiatal volt a háborúban, a negyvenes évei legvégén járó Lopatyin kicsit talán Szimonov idősebb önmaga, egy olyan hős, akivel tudta magát azonosítani ifjúságának elmúltával is. Bárhogy is legyen, Szimonov a Magánélet-trilógiában egy önmagához méltó, de a kelleténél jobban széttördelt történetet alkotott meg, ami saját műfajában még mindig bőven olvasható és élvezhető.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók