Katie Carr jó ember – legalábbis mindig ezt hitte magáról. Elvégre hű feleség, derék családanya s amellett orvos… Ki más lenne jó ember, ha nem egy körzeti orvos, aki nap mint nap segít másokon? Ám Katie egyszer csak megcsalja a férjét, aztán rögtön – ráadásul mobil telefonon – közli vele, hogy válni akar… Hogy miért? Nem az új szerelem miatt – ha az szerelem egyáltalán -, hanem mert nem bírja tovább férje állandó cinizmusát, mert a húsz év házasság szép lassan felmorzsolta kapcsolatuk meghittségét, s mert… mert kicsúszott a száján (aztán félig-meddig rögtön meg is bánta). S ekkor váratlan fordulatot vesznek az események: a morcos David, aki azzal keresi a kenyerét újságíróként, hogy ő “Holloway legdühösebb embere”, találkozik egy különös nevű “hitgyógyítóval”, DJ JóHírrel, és az ő hatására egy csapásra megváltozik – olyan jó, olyan végtelenül Jó, hogy észveszejtően JÓ ember lesz belőle, hogy Katie hamarosan visszasírja egykori mogorva férjét. David szétosztogatja gyerekei fölösleges játékait, kampányt indít, hogy az utcájukban mindenki fogadjon be egy hajléktalant, és az időközben hozzájuk költözött JóHírrel együtt könyvet ír “Hogy legyünk jók?” címmel. Katie csodálkozik, próbál megértő lenni, veszekszik, viszolyog – s közben kénytelen újra és újra mindent átgondolni, amit mindeddig a szeretetről, szerelemről, jóságról gondolt. Nick Hornby ezúttal egy nő alakjába bújva s ugyanakkor a rá olyannyira jellemző kesernyés humorral meséli el egy tipikus mai házasság válságát, s közben a maga szelíd módján mindannyiunkat arra késztet, hogy gondoljuk át: Jók vagyunk? Jók legyünk? Hogy legyünk jók?
Kapcsolódó könyvek
J. K. Rowling - Átmeneti üresedés
Az alig negyven-egynéhány évesen megboldogult Barry Fairbrother halála szó szerint felforgatja Pagford városka lakóinak életét.
___Pagford színleg maga az angol idill, macskaköves piactérrel, ódon apátsággal, ám az elbájoló homlokzat mögött számos viszály dúl. Gazdagok civódnak a szegényekkel, kamaszok a szülőkkel, feleségek a férjekkel, tanárok a tanítványokkal.
___Hamar kiderül, hogy Pagford nem az a háborítatlan, békés angol kisváros, aminek látszik. Barry átmenetileg megüresedett önkormányzati helye némelyekben szenvedélyes indulatokat kelt, másokat köpönyegforgatásra késztet...
Az _Átmeneti üresedés_ az első olyan regény, amelyet Rowling felnőtteknek írt.
Arundhati Roy - Az Apró Dolgok Istene
Arundhati Roy harminchat évesen maradandó regényt alkotott. A siker titka valószínűleg az az egyszerű tény, hogy a könyv remekmű; fülledt érzékiséggel telített, letehetetlen krimi, mely kíméletlen pontosságú képet fest India titokzatos világáról - a kasztrendszerről, az asszonyi sorsról, a kommunizmusról, a brit uralom örökségéről. A regény egy viszonylag előkelő, kéralai szír keresztény család összeomlását írja le - egy reménytelen szerelem történetét, amely elkerülhetetlen tragédiába torkollik, s mindent és mindenkit magával sodor a pusztulásba. A hősnő, a szépséges Ammu elhagyja részeges férjét, s hazaköltözik családjához, hogy otthon nevelje két gyermekét, a hétéves ikerpárt. Ammu csodálatos anya, akiért rajonganak a gyermekei. Ám vannak olyan pillanatok, amikor titkon fellázad sorsa, a magányra ítélt, önfeláldozó anyuka sorsa ellen, és megszegi a törvényeket, amelyek előírják, hogy kit kell szeretni. És hogyan. És mennyire.
A cselekmény körbe-körbe forog a tragédia, a szerelem beteljesülése és az azt követő katasztrófa éjszakája körül: Ráhel és Eszta hol huszonöt év távlatából néznek vissza az eseményekre, hol tehetetlenül sodródnak velük az ismeretlen felé. A megrázó két hét története lassan, csapongva bontakozik ki és éri el a feszültség csúcspontját: a legfontosabb eseményeket az író a könyv utolsó oldalaira sűríti, s addig hagyja, hogy az olvasó izgatottan keringjen a különböző idő- és érzelmi síkok labirintusában.
Salman Rushdie - Az éjfél gyermekei
Szalím pontban éjfélkor, India függetlenné válásának pillanatában született. Tizedik születésnapja előtt különös képesség ébred benne, amellyel be tud hatolni mások gondolataiba. Filmsztárok, krikettcsillagok, politikusok fejében kutakodik, még a képmutatás, a zsarnokság, a tiltott szerelem szagát is megérzi, s egy napon indiai létére egy különleges pakisztáni alakulatban találja magát...
Salman Rushdie indiai születésű brit író, akire mohamedán vallási vezetők kimondták a fatvát. A MAN Booker-díjas szerző neve komoly irodalmi védjegy, az író számos nemzetközi zsűri tagja, regényei világszerte sikerlistásak. Háromszor nősült, két fia van, jelenleg Padma Lakshmi modellel él New Yorkban.
Az Ulpius-ház öt kötettel indítja útjára a Salman Rushdie-életműsorozatot.
Nick Hornby - 31 dal
Rob Fleming, a _Pop, csajok, satöbbi_ hőse időről időre válogatáskazettát készít kedvenc dalaiból a barátnőinek. Nick Hornby új könyve is egy ilyen válogatáskazetta, csak éppen prózára hangszerelve: harmincegy, számára valamilyen okból kedves dalról mondja el, hogy miért szereti vagy szerette valamikor. S közben elmeséli azt is, miért olyan fontos számára általában a popzene, annak ellenére, hogy tudja: „sok minden belőle, sőt majdnem az egész bóvli, fantáziátlan, silányul van megírva, giccsesen van előadva, bárgyú, monoton és tinédzseres”, és hogy „harmincöt évvel ezelőtt volt az aranykor, és azóta nagyon kevés érték született”. De mégis időről időre hall egy új dalt, amit aztán naponta tízszer vagy tizenötször meg kell hallgatnia.
___Megtudjuk, miért Bruce Springsteen „Thunder Road” című dalát hallgatta meg életében a legtöbbször (kábé ezerötszázszor), hogy mit jelent neki a Led Zeppelin (az első együttes, amelyért kamasz korában rajongott), hogy miként próbálja autista fiát a zene szeretetére nevelni, hogy egy Santana-számra akart először szeretkezni (ami persze nem jött össze), hogy miért szereti a szólókat (és miért nem), hogy mi a véleménye a dalszövegekrõl, hogy melyik dalt kellene brit himnusznak kinevezni (mert a mai himnusz lehetetlenül elavult), hogy milyen kapcsolat van a regényei és a zenei élményei között, hogy miért nem tudta soha megkedvelni a progresszív rockot, a dzsesszt és a komolyzenét, hogy miért szerette a punkot annak idején, és mit jelent számára a rap, a hip-hop meg a többi mai popzenei irányzat…
___Lehet, hogy az olvasónak más énekesek, együttesek és dalok tetszenek, mint Nick Hornbynak (bár igen változatos az ízlése – Santanától Nelly Furtadóig a popzene számos fajtáját szívesen hallgatja), de ez nem sokat számít: Hornby könyve mindenkinek mondhat valami izgalmasat, aki szereti a popzenét, és nem tud ellenállni egy izgalmas dallamnak, gitárszólónak, különleges vokálhangzásnak, eredeti hangszerelésnek vagy éppen táncra csábító fergeteges rock and rollnak.
J. K. Rowling - Harry Potter és a bölcsek köve
Harry remegő kézzel megfordította a küldeményt. A borítékot lezáró piros viaszpecsétet címer díszítette: oroszlán, sas, borz és kígyó vettek körül egy nagy R betűt.
Harry Potter még csak hallani sem hallott Roxfortról, amikor a Privet Drive 4-es számú ház lábtörlőjére elkezdenek sorban hullani a levelek. A zöld tintával címzett és piros pecséttel lezárt sárgás pergameneket azonban gyorsan elorozza rémes nagynénje és nagybátyja. Harry tizenegyedik születésnapját egy hatalmas, bogárszemű óriás, Rubeus Hagrid zavarja meg, és elképesztő híreket hoz: Harry Potter varázsló, és felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Ezzel elkezdődik egy hihetetlen kaland!
David Lodge - Changing Places
When Philip Swallow and Professor Morris Zapp participate their universities' Anglo-American exchange scheme, the Fates play a hand, and each academic finds himself enmeshed in the life of his counterpart on the opposite side of the Atlantic. Nobody is immune to the exchange: students, colleagues, even wives are swapped as events spiral out of control. And soon both sun-drenched Euphoric State University and rain-kissed University of Rummige are a hotbed of intrigue, lawlessness and broken vows...
_Changing Places_ is a funny and wise tale of academic ill-manners - David Lodge at his comic best.
Paulo Coelho - Az alkimista
Paulo Coelho 1988-ban megjelent regénye, Az alkimista minden idők legnagyobb könyvsikere az író hazájában, Brazíliában, ahol eddig közel kétszáz kiadásban látott napvilágot. A spanyol pásztorfiú története - jelképes zarándokútja - arra ösztönöz bennünket világnézetünktől függetlenül, hogy merjünk hinni álmainknak, vegyük kezünkbe sorsunk irányítását, találjuk meg elrejtett kincsünket, ami csak a miénk, s közelebb van hozzánk, mint gondolnánk. Ez a legendás mű úgy lett világsiker néhány év alatt negyven nyelven, sok-sok millió példányban, hogy irodalmi értékét is mindenütt elismerték.
Ottlik Géza - Iskola a határon
Az író új regénye egyrészt szabályos diákregény, mulattató, néha tragikumba forduló diákcsínyekkel, ártatlan vagy borsos kamasztréfákkal, ugyanakkor jóval több is ennél: egy társadalom lélektani regénye. A Horthy-korszak leendő katonatisztjeinek neveléséről, a határszéli kadétiskoláról szól a regény, ahová az úrifiúkat küldik, hogy a legérzékenyebb kamaszkorban történő kínzatások és az embertelen fegyelembe való nevelés után legtöbben maguk is nevelőikhez hasonló kínzókká, fegyelmezőkké legyenek. Azaz: egy erkölcstelen társadalom áldozataiból ennek a társadalomban a védelmezői. Ottlik hitelesen és nagy művészettel ábrázolja ezt a testi-lelki terrort, aminek védtelenül ki vannak szolgáltatva ezek a kamaszok, és azt a folyamatot, amely odáig zülleszti őket, hogy ezt a természetellenes világot természetesnek és egyedül lehetségesnek fogadják el. A kadétiskola komor, baljós épülete a huszas évek ellenforradalmi Magyarországának szimbóluma - és a regény ennek a szimbólumnak társadalmi és erkölcsi tartalmát, valóságát mutatja be, ítéletet mondva fölötte.
Ken Follett - A Titánok bukása
A VÉRES ÉS GYÖNYÖRŰ HUSZADIK SZÁZAD TÖRTÉNETE ÚGY, AHOGY AZT CSAK KEN FOLLETT TUDJA ELMESÉLNI.
A titánok bukása a század történelmének első húsz, felkavaró éve, amely nemzetek bukását és felemelkedését hozta. A cselekmény középpontjában egy angol arisztokrata, Fitzherbert gróf áll, akinek Elisaveta orosz hercegnő a felesége. Miközben a gróf a walesi szénbányákban szipolyozza ki a bányászokat, kastélyában uralkodókat és diplomatákat lát vendégül.
Ezen diplomaták egyike a rejtélyes Walter von Ulrich gróf, a német követség attaséja, aki beleszeret a gróf szabadgondolkodású húgába. A vendégek közt több különös alak is felbukkan. Egyikük Wilsonnak, az Egyesült Államok elnökének személyi titkára. Amerikában pedig él egy orosz üzletember, Vyalov, akiről mindenki tudja, hogy a szesztilalmat kihasználva tett szert roppant vagyonára. Vyalov szolgálatába szegődik, majd elcsábítja annak lányát Lev Peskov lovász, aki hamis útlevéllel vándorolt ki Petrográdból. Bátyja, Grigorij Peskov öntudatos munkás, a kommunista vitakör tagja, majd az 1917-es oroszországi forradalom egyik vezetője. Lenin és a bolsevikok győzelme után komisszárként a Kreml egyik elegáns lakásába költözhet be családjával.
Ezeknek a világ különböző részein élő családoknak a sorsa a nagy történelmi események, elsősorban a világháború során egymásba kapcsolódik.
A titánok bukása – Ken Follett többi regényéhez hasonlóan – izgalmas, mesterien felépített cselekményű regény, amely megmutatja, hogyan sodródott bele Európa és Amerika az első világégésbe.
Ken Follett legújabb nagyszabású regénytrilógiájának címe: Évszázad.
A három kötetben az író arra vállalkozik, hogy elmesélje a 20. század európai és amerikai történetét öt család életén keresztül, akiknek sorsa egymásba kapcsolódik, összefonódik.
Az 1. kötet, A titánok bukása a 20. század első éveitől az első világháború végéig, a Párizs környéki békekötésekig terjedő időszakban játszódik.
A 2. kötet (megjelenés 2012) a két világháború közti időszakról és a második világháborúról szól, szereplői az 1. kötet hőseinek gyermekei.
A 3. kötet pedig (megjelenés 2014) a következő generáció életét mondja el a hidegháború időszakában.
KEN FOLLETT
(Cardiff, Wales, 1949. június 5.)
Brit író, aki történelmi kalandregényeket és napjainkban játszódó krimiket ír. Világszerte több mint 100 millió példányban adták el köteteit. Művei rendszeresen a bestsellerlisták élére kerülnek. A kritikusok egyöntetűen állítják, hogy az Évszázad-trilógiájával újabb mestermű született.
Anthony Burgess - Gépnarancs
A Gépnarancs 1962-ben látott napvilágot, s azóta mit sem veszített aktualitásából. Nemcsak mert cselekménye a pontosan meg nem határozott jövőben játszódik, hanem mert Burgess írói képzelete és nyelvteremtő zsenialitása a napi politikánál is, a múló irodalmi divatoknál is időtállóbb. Ezt az antiutópista történetet egy tizenéves bandavezér, a jókedvvel kegyetlenkedő, ugyanakkor igen éles elméjű és a klasszikus zene iránt rajongó Alex mondja el, a maga egyéni, orosz eredetű szavakkal megtűzdelt szlengjén. Az ő egyszerre taszító és vonzó személyiségén keresztül kapunk képet az alattvalóira gondolattalan, gépies konformitást kényszerítő Államról, amely a fiatalok számára életformává vált erőszak visszaszorítására az "agymosástól" sem riad vissza - holott ez az erőszak paradox módon már a méltóság megőrzésének egyetlen eszköze, amikor az állati ösztönöknek kell eluralkodniuk a tudaton, hogy az ember legalább az embertelenségben ember maradhasson.
Anna Gavalda - Együtt lehetnénk
Egy ügyefogyott, dadogós, fiatal arisztokrata, egy anorexiás festőnő, egy zseniális, ám fölöttébb morcos szakács, valamint az életből kifelé tartó, emlékeibe visszavonuló nagymama - az élet sodrába beilleszkedni képtelen, magányos emberek. Az arisztokrata megmenti a lány életét, a lány a szakácsot és a bolondos arisztokratát, s együtt megszépítik a nagymama utolsó hónapjait, majd némi bukdácsolás után ők maguk is rálelnek a boldogságra. A helyszín egy hatalmas, kongóan üres párizsi lakás - à la Utolsó tangó Párizsban -, egy bűbájos vidéki házacska, a párizsi elegáns éttermek konyháinak hajszolt mindennapjai, és maga Párizs a nyüzsgő, lüktető életével, megkopott varázsával. Szellemes, könnyed, néhol megrázó történet a szerelem és a barátság felszabadító erejéről, és arról, hogy csak akkor vagyunk szabadok, ha nemcsak adni, hanem kapni is tudunk. Egyedül nem megy, de együtt talán sikerül - erről szól Anna Gavalda új könyve, mely rövid idő alatt óriási siker lett Portugáliától Oroszországig.
J. K. Rowling - Harry Potter and the Philosopher's Stone
Harry Potter is an ordinary boy who lives in a cupboard under the stairs at his Aunt Petunia and Uncle Vernon’s house, which he thinks is normal for someone like him who’s parents have been killed in a ‘car crash’. He is bullied by them and his fat, spoilt cousin Dudley, and lives a very unremarkable life with only the odd hiccup (like his hair growing back overnight!) to cause him much to think about. That is until an owl turns up with a letter addressed to Harry and all hell breaks loose! He is literally rescued by a world where nothing is as it seems and magic lessons are the order of the day. Read and find out how Harry discovers his true heritage at Hogwarts School of Wizardry and Witchcraft, the reason behind his parents mysterious death, who is out to kill him, and how he uncovers the most amazing secret of all time, the fabled Philosopher’s Stone! All this and muggles too. Now, what are they?? The Author: This is Jo’s first book and she has already written seven outlines for Harry’s further adventures at Hogwarts. She lives in Edinburgh.
Paolo Giordano - A prímszámok magánya
2008 legnagyobb olasz könyvszenzációjáról egy huszonhét éves fiatalember, a torinói egyetem fizikus doktorandusza gondoskodott. Ez a könyv – Paolo Giordano első regénye -- már a tavalyi évben túllépte az egymilliós példányszámot, a jogai pedig több mint 30 országban elkeltek.
A prímszámok magánya egy lány és egy fiú, Alice és Mattia sorsát kíséri végig párhuzamos történetsorokkal gyermekkoruktól felnőttkorukig. Furcsa pár ez – párnak is alig mondhatók. Mindkettejük életére nyomasztó súllyal nehezedik egy-egy titkok övezte gyerekkori trauma. A sánta Alicét kislányként síbaleset érte, magára maradt a hóban, és kis híja, hogy oda nem veszett; Mattia pedig fogyatékos ikerhúgát „veszíti” el kisfiúként örökre. Ez a két epizód menthetetlenül megpecsételi mindkettejük további életét. Sorsuk később egy szoros, ám mégis örök távolságra ítélt kapcsolatban találkozik; olyanok ők, mint a matematikában ikerprímeknek nevezett számok: egymás mellett vannak, de egy nem prímszám mindig közöttük áll: valóságosan sosem találkozhatnak, sosem érinthetik meg egymást.
Aztán egyetlen napra mégiscsak találkozik még egyszer az immár felnőtt Alice és Mattia: Alice egy ismeretlen lányban felismerni véli Mattia elveszett ikerhúgát...
Kiváló mű és lebilincselő olvasmány. Az íróról hallani fogunk még.
Nick Hornby - Egy fiúról
Will Freeman a világ leggondtalanabb embere: se felesége, se gyereke, de még állása sincsen - vígan éldegél minden idők legnépszerűbb karácsonyi dalának jogdíjaiból, melyet az apja írt valaha. Egyetlen bánata, hogy a nők azt szeretik, ha egy férfinak céljai vannak az életben, ki kell hát találnia valamit, ami a szemükben izgalmassá teszi. Egy egyedülálló apa igazán különleges, sőt hősies színben tűnhet fel előttük, így aztán úgy dönt, gyereke lesz. Persze nem igazából (még csak az kéne!); elvégre egy fiktív gyerek is elég ahhoz, hogy a nőknek imponáljon. Az egyedülálló szülők klubjában azonban - balszerencséjére - nemcsak egy frenetikus szőke nővel ismerkedik meg, hanem egy furcsa, tizenkét éves fiúval is. Ettől kezdve Will, a "szabad ember" már nem is annyira szabad - a különc Marcusnak ugyanis, akit az iskolában módszeresen kínoznak a többiek, az élete függ tőle, hogy valaki végre megtanítsa rá, hogyan kell gyereknek lenni. S ki más lenne erre alkalmasabb, mint Will Freeman, aki igazából sohasem nőtt fel, s ugyanaz tölti ki életét ma is, mint ami egy kamasz fiúét: a rockzene, a foci, a csajok? Akárcsak a Pop, csajok, satöbbi…-ben, Hornby ezúttal is szellemesen, okosan, élvezetesen ír egyszerű és mégis különös emberek mindannyiunk számára ismerős érzelmeiről és élethelyzeteiről: barátságról, szerelemről, szenvedélyről, magányról, depresszióról. És azért a rockzene témája ebből a regényből sem hiányzik: az események azon a napon vesznek különös fordulatot, amikor öngyilkosságot követ el Kurt Cobain, a Nirvana legendás énekese...
Douglas Adams - Galaxis útikalauz stopposoknak
Ez a történet a szörnyen ostoba csütörtökről és a rendkívüli következményeiről szól, és arról, hogy miért sokkal biztonságosabb a világegyetem, ha van nálunk egy törülköző. Ez a történet emellett egy könyvről is szól, melynek címe: Galaxis Útikalauz stopposoknak. Ez nem földi könyv, sosem adták ki a Földön, és a szörnyű katasztrófát megelőzően egyetlen földlakó se látta vagy hallott róla. A könyv mindazonáltal szerfelett figyelemreméltó. Valószínűleg ez a legfigyelemreméltóbb könyv, ami csak napvilágot látott a Kisgöncöl óriási kiadóhivatalainak gondozásában - bár a földlakók ezekről se hallottak. Ez a könyv nem csupán hallatlanul figyelemreméltó, hanem elképesztően sikeres is. Népszerűbb, mint a Mennyei Házi Mindentudó, jobban fogy, mint a Hatvanhárom További Figura Súlytalanság Esetére című illusztrált kiadvány, és ellentmondásosabb, mint Oolon Coluphid filozófiai bombaként robbanó trilógiája: a Hol Tévedett Isten, a Még Néhány Isten Legsúlyosabb Tévedéseiből és a Végül Is Kicsoda Ez Az Isten Egyáltalán? A Galaxis Külső Peremének néhány liberálisabb civilizációja számára a Galaxis Útikalauz már kiszorította a hatalmas Encyclopaedia Galacticát, s egyedül tölti be az összes tudás és bölcsesség tárházának szerepét, mert noha sok benne a hézag, és tele van kétes, de legalábbis üvöltően pontatlan adattal, két fontos vonatkozásban felülmúlja kevésbé szárnyaló elődjét. Egyrészt némileg olcsóbb. Másrészt borítóján a következő szavak láthatók, szép nagy betűkkel szedve: NE ESS PÁNIKBA!
Ljudmila Ulickaja - Médea és gyermekei
Minden nyáron összegyűlik a rokonság a krími görög Médea Szinopli hegyi házában. A gyermektelen Médea szülei elvesztése után egymaga tartja össze a viharosan gyarapodó családot. Nyári kalandjaik, tragédiáik, szerelmeik, elválásaik, csetepatéik hátterében pedig folyamatosan peregnek a történelmi események: háborúk és forradalmak. Médea háza azonban végig az összetartás szigete marad. Ulickaja bölcs iróniával, finom távolságtartással, és a legnagobb orosz írókat idéző, magával ragadó stílusban vall arról, hogy az emberi értékek minden sorscsapás ellenére megőrizhetőek. A Booker Díjas szerzőnek az 1980-as évektől jelennek meg írásai. A Médea a kortárs irodalom egyik remekműve. Médea addig a napig egy és ugyanazon a helyen élte az életét, ha nem számítjuk ide egyetlen moszkvai utazását Szandrocskával és elsőszülöttjével, Szergejjel, és ez az állandósult élet - amely egyébként önmagában véve viharosan változott: forradalmak, kormányváltás, vörösök, fehérek, németek, románok, egyeseket kitelepítettek, másokat - a menekülteket, a hontalanokat - meg betelepítettek, eredményezte végül is Médeában az olyan fáéhoz hasonlatos szilárdságot, amelyik belemélyeszti gyökereit a köves talajba, fölötte ugyanaz a nap süt, és nap mint nap, évről évre ugyanaz a szél éri, és hoz évszakhoz kötött illatokat, amelyek hol a parton száradó vízi hínárból, hol a nap alatt rothadó gyümölcsből, hol meg a keserű ürömből származnak.
Nick Hornby - Hosszú út lefelé
Londonban, szilveszter éjszakáján, egy toronyház tetején négy öngyilkosjelölt tapasztalja meglepetten, hogy az élet nyűgeitől való magányos búcsú helyett valóságos partiba csöppent.
Ők négyen némi udvariaskodás után - hogy ki ugorjon elsőnek - akarva-akaratlan megmentik egymás életét: legalábbis egyelőre.
Nick Hornby a rá jellemző humorral s ugyanakkor mély empátiával meséli el a négy egészen különböző ember halálugrás helyetti bukdácsolását az életben.
A regényből Pascal Chaumeil rendezésében készült film 2014 májusában kerül a magyar mozikba.
Ken Follett - A megfagyott világ
A VÉRES ÉS GYÖNYÖRŰ HUSZADIK SZÁZAD TÖRTÉNETE ÚGY, AHOGY AZT CSAK KEN FOLLETT TUDJA ELMESÉLNI.
A megfagyott világ ott veszi fel a történet fonalát, ahol az 1. kötet abbamaradt: az öt – amerikai, német, orosz, angol és walesi – család egymásba fonódott életét ismerhetjük meg a Harmadik Birodalom felemelkedésével kezdődő, majd a spanyol polgárháborúval és a második világháború nagyszabású drámáival folytatódó, az amerikai és az orosz atombombák felrobbantásáig tartó időszakban. Vagyis az 1930-as évek elejétől 1946-ig.
A német apától és angol anyától született Carla von Ulrich egyszeriben úgy érzi, maga alá temeti a náci árhullám; óriási bátorságról tanúskodó és szomorú következményekkel járó tettre szánja el magát… Woody és Chuck Dewar, a titkokat rejtegető két amerikai fivér is ki akarja venni részét a fasizmus elleni harcban, egyikük Washingtonban, a másikuk pedig a Csendes-óceán véráztatta dzsungeljeiben… Lloyd Williams, az angol diák a spanyol polgárháború tűzkeresztségében eszmél rá, hogy a kommunizmus ellen ugyanolyan elszántan kell harcolnia, mint a fasizmus ellen… Daisy Peshkovot, az Amerikában élő milliomoslányt kizárólag a népszerűség és az élvezetek hajszolása érdekli, amíg a háború meg nem változtatja az életét, nem is egyszer, hanem kétszer is, miközben unokabátyja, Vologya olyan pozíciót harcol ki magának a szovjet hírszerzésen belül, amely az háború kimenetelére hatással lesz.
A főszereplők élete kibogozhatatlanul összekuszálódik, miközben élményeiken keresztül kirajzolódnak a 20. század arculatát meghatározó kataklizmák. A történet a gazdagok dolgozószobájától a vérzivataros, füst borította csataterekig mindenütt egymásba gabalyodik, és az olvasó egyre bonyolultabb drámák tanúja lesz.
Ahogyan azt Ken Follettnél már megszoktuk, a történelmi háttér briliáns bemutatása alapos kutatásokon alapul, a cselekmény gyors sodrású. Az szerző szenvedéllyel és mesteri kézzel vezet el bennünket egy olyan világba, amelyről azt hittük, jól ismerjük, ám amely a könyv elolvasása után már sohasem fog a régi színben feltűnni.
A 2. kötet, A megfagyott világ a Párizs környéki békékkel kezdődik, és az amerikai és a szovjet atombomba feltalálásáig tart, szereplői az 1. rész hőseinek gyermekei.
Christopher Moore - Mocskos meló
Halálnak lenni mocskos egy meló. De valakinek ezt is meg kell csinálni.
Charlie Asher egy normális fickó, aki kifejezetten jól érzi magát a saját kis normális életében. Kicsit neurotikus, kicsit túlaggódja a dolgokat, de azt is a normalitás határain belül teszi. Inkább bétahímnek lehetne nevezni őt, mint alfának, de Charlie már hozzászokott ehhez az állapothoz. Felesége okos, csinos, bájos nő, aki pontosan azért szereti őt, mert annyira normális. Gyermekük születik, és úgy tűnik, a dolgok nem is alakulhatnának jobban Charlie számára.
De aztán az emberek úgy kezdenek hullani Charlie körül, mint a legyek. Sötét árnyak suttognak neki a csatornákból, ismeretlen nevek jelennek meg a noteszében, bizonyos tárgyak vörösen izzanak a közelében. Igen, minden jel arra mutat, hogy valamiféle titokzatos erők új munkakörre jelölték ki Charlie Ashert. Mostantól ő lesz a Halál. Másoknak ez a vég. De neki csak a kezdet.
Paulo Coelho - Veronika meg akar halni
A huszonnégy éves Veronikának látszólag mindene megvan, mégis úgy dönt egy reggel, megöli magát. Egy szanatóriumban tér magához a sikertelen kísérlet után, ahol barátokra talál, és egy skizofrén fiúban igazi társra lel.
A Veronika meg akar halni a világ egyik legnépszerűbb brazil szerzője által írt trilógia második része: A Piedra folyó partján ültem, és sírtam, valamint Az ördög és Prym kisasszony című regényekkel alkot kerek egészet.