A kétrészes sorozat első kötete hiteles képet rajzol az i. e. 1500-tól i. sz. 1600-ig terjedő időszak legnagyobb katonai vezetőinek életéről és pályafutásáról Alkibiadésztől Hannibálon át Tamerlánig. Az életrajzokat térképek egészítik ki, amelyekből megismerhetjük az adott hadvezér legjelentősebb csatáit és hadjáratait.
Kapcsolódó könyvek
Ismeretlen szerző - A hadviselés művészete II.
Melyik a legzseniálisabb Napóleon győzelmei közül? Milyen harcászati megoldásokat alkalmazott Montgomery El-Alameinnél? Ezekre és sok más izgalmas kérdésre ad választ a legutóbbi négy évszázad legkiemelkedőbb hadvezéreiről összeállított pazar tanulmánygyűjtemény. Valamennyi hadvezért tömör és információgazdag tanulmány mutatja be és minden életrajzhoz kapcsolódik egy-egy jelentős hadi sikert ismertető, csata- vagy hadjárat-vázlat is, színes térképpel.
R. G. Grant - Katonák
5000 év háborúinak és csatáinak átfogó, gazdagon illusztrált történelme.
A látványos és tanulságos album az ókori görög hoplitától a középkori lovagon át a mai különleges alakulatokig azoknak a szemszögéből ábrázolja a harc drámáját, akik a főszerepeit játsszák – a vonalak mögött és a küzdelem véres forgatagában.
A KATONÁK enciklopédikus mű. Tárgyalja a mindenkori harcos kiképzését, harcmodorát és harci technikáit, részletes fotográfiákon mutatja be uniformisait, fegyvereit, személyes használati tárgyait is: figyelemre méltó alapossággal dokumentálja a katonaélet képi valóságát is.
„A HÁBORÚT A KATONÁK NYERIK MEG, A BABÉROKAT ELLENBEN A TÁBORNOKOK ARATJÁK LE.”
Ismeretlen szerző - Magyarország az első világháborúban
A Romsics Ignác szerkesztette kötet neves szerzők tanulmányain keresztül mutatja be Magyarország részvételét a különböző frontokon folyó harcokban; a hátországbeli életet; a Monarchia tengeri és folyami ütközeteit; a hadifogság és a háború után megkötött békeszerződés részleteit. A fotókkal és mellékletekkel rövid életrajzokkal, dokumentumokkal kiegészített keretes anyagok segítenek átfogó képet alkotni a 20. század e vérzivataros éveiről.
Ismeretlen szerző - Sorsfordító ütközetek
A világtörténelem 30 híres csatájának - köztük Marathón, Cannae, Höchstädt, Trafalgar, Austerlitz, Waterloo, Gettysburg, Verdun, Sztálingrád, Normandia - átfogó, gazdagon illusztrált ismertetése.
Színes ábrák és térképek a sorsdöntő manőverekről, a szembenálló felek stratégiájáról.
Több mint 250 színes és fekete-fehér fotó, illetve további illusztrációk az egyes korszakok egyenruháiról, az ütközetek legnagyobb egyéniségeiről, a háborús taktikákról és a fegyverzetekről.
Umberto Eco - A prágai temető
A középkori és ezoterikus, a barokk és a pikareszk, és végül a képregényes Eco után itt a legújabb: a XIX. századias kalandregényt író Eco. A prágai temetőnek már a mozgalmas metszetekkel illusztrált lapjai is Dumas-t, sőt Eugene Sue-t idézik. Főszereplője és egyik elbeszélője egy fél Európa titkosszolgálatainak zsoldjában álló cinikus hamisító, aki hazugságokat kohol, összeesküvéseket sző és merényleteket szervez, befolyásolva kontinensünk valóságos történelmének és politikájának menetét. Simone Simonini a képzelet szülötte, de nagyon is valószerű gazember; és bár a kor valamennyi, később nagy karriert befutó hamisítványához csak a regényes képzelet szerint van köze, a hamisítványok (el egészen a közvetve milliók értelmetlen halálát okozó Cion bölcseinek jegyzőkönyvéig), a tényekkel és az összes többi szereplővel együtt, sajnos mind igaziak. Az olasz Risorgimentótól a párizsi Kommünig, a 48-as forradalmaktól a Dreyfus-perig és a századfordulóig záporozó tényeket Eco a könyv végén egy részletes időrendi táblázatban hozza összefüggésbe a regény történéseivel. Ez jól jön, mert A prágai temető csupa időjáték: a memóriazavarral küszködő Simonini, illetve titokzatos alteregója, egy Dalla Piccola nevű abbé négykezes naplója (melyet néha ,,az Elbeszélő" is kommentál) megannyi flash-back segítségével eleveníti fel a múlt eseményeit, fényt derítve, de csak legvégül, persze, a kettejük kapcsolatának hátborzongató titkára is.
Ismeretlen szerző - Hadvezérek - A harcmezõk urai
Háború nem létezhet hadvezérek nélkül – vezetőre mindig szükség van a csaták és hadjáratok idején. Könyvünkben különböző nemzetiségű történészek és katonai szakértők vázolják fel lenyűgöző alapossággal a világ legnagyobb hadvezéreinek életpályáját, földön-vízen-levegőben vívott leghíresebb csatáikat, kezdve a nagy perzsa uralkodóval, a Kr. e. VI. században élt Nagy Kürosszal, és Vo Nguyen Giap tábornokkal, a vietnami háború hősével zárva a sort.
A világ – Kína, India és Afrika, Európa és Amerika – legjobbjait bemutató válogatás a hadviselés kétezer-ötszáz éves történetét tárja elénk, mindig az adott főhős szemszögéből vizsgálva az eseményeket. Megismerhetjük, hogyan változott a taktika és a stratégia, illetve a háború természete az évszázadok során.
A felsorolásból természetesen nem hiányozhat Nagy Sándor, Hannibál, Julius Caesar, Szaladin, Dzsingisz kán, Hunyadi János, Napóleon, Wellington, Nelson, Ulysses S. Grant, Erich Manstein, Zsukov marsall, de szerepelnek könyvünkben olyan, kevésbé ismert hadvezérek is, mint Tojotomi Hidejosi, a „japán Napóleon” vagy Nádir sah, a XVIII. század perzsa hódítója. Kötetünk több mint száz életutat részletesen ismertet, a Hadvezérek A-tól Z-ig című fejezet kiegészítéseivel azonban az életrajzok száma meghaladja a kettőszázötvenet.
E portrékkal, a fegyverek és az egyenruhák fényképeivel, a csaták korabeli ábrázolásaival gazdagon illusztrált, több mint százhúsz színes hadjárati térképpel és háromdimenziós csataleírással kiegészített kötetből mindenki megtudhatja, „mi tesz egy hadvezért naggyá”, és mondhatni ajánlott olvasmány minden, a hadtörténet iránt érdeklődő olvasó számára.
440 színes és 105 fekete-fehér illusztrációval
R. G. Grant - Csaták
A történetírásban megörökített első csatát a kánaániták vívták az egyiptomiakkal Megiddónál, de a garantált kölcsönös megsemmisítés koráig a hadviselés pontosan olyan régi, mint maga az emberi történelem. A Csaták ezt a figyelemre méltó, bár kegyetlen és félelmetes történetet örökíti meg hitelesen.
A nagyszerűen illusztrált enciklopédia nélkülözhetetlen összefüggéseket feltárva részletes bepillantást szolgáltat a háború és a hadviselés minden aspektusába, s így az olvasó a legkorszerűbb tudást összegző kézikönyvet tarthatja kezében a fegyveres harc 5000 esztendejéről.
A konfliktusok – az ókortól napjainkig. Minden egyes háborúnak megismerjük az okait, eseményeit és következményeit.
A hadvezérek – Nagy Sándortól Schwarzkopf tábornokig. Találkozunk minden történelmi kor legjelentősebb katonai vezetőivel.
A fegyverek – a harci kocsitól a lézerrel célra vezetett rakétáig megvizsgáljuk a hadviselés szerszámait és technológiáját.
A csatamezőn – megragadó és megindító személyes beszámolókból tanúi leszünk a hadviselés intenzitásának, rettenetes valóságának, és a közben megnyilvánuló emberi bátorságnak.
A figyelmet megragadó színes képekkel, térképekkel és illusztrációkkal világítjuk meg a hadviselés minden részterületét, s így a Csaták az egyik legdrámaibb emberi tevékenység nélkülözhetetlen vizuális megörökítője is.
Tim Newark - Sorsfordító ütközetek
50 csata, amely megváltoztatta a modern történelem menetét
Ötven, a hadviselést átalakító és a modern történelem menetét megváltoztató összecsapás lebilincselő bemutatása. A győzelem lényege; a legnagyobb katonai hiba; a harci szellem; a háborúk tanulságai – 1792-től 1995-ig.
Nagy Miklós Mihály - Kis magyar hadelmélet
A modern hadügy geográfiai és geopolitikai vonatkozásait tárgyaló hadelméleti kötetet tart kezében az olvasó. Könyvünk az első ilyen témájú vállalkozás a magyar hadtudomány történetében; átfogó képet ad korunk fegyveres erői és a földrajzi viszonyok szoros kapcsolatáról és annak megjelenési formáiról. A hadseregek életét teljesen átható geográfiai elemek mellett az olvasó részletesen tájékozódhat a katonaföldrajz szépirodalmi vonatkozásairól, az egyetemes katonai utazástörténetről, a politikai földrajz, valamint a geopolitika hadtudományi kérdéseiről. Megismerkedhet a katonaföldrajz históriájával, a katonai földrajzi gondolkodás kultúrtörténetével, amelyeket együtt geostratégiának nevezünk.
A könyvben, amely elméleti folytatása a szerző két korábbi művének – _Magyar hadiutazók, Boldog békeidők haditengerészei_ – az olvasó teljes, a mindennapi élet híradásai közötti eligazodást segítő összefoglaló képet kap a korunk fegyveres erőinek gondolkodását és működtetését meghatározó földrajzi vonatkozású jelenségekről.
Szabó József - M. Szabó Miklós - A magyar katonai repülés története
A Zrínyi Kiadó újdonsága a kezdetektől napjainkig eltelt hét évtized főbb eseményeit foglalja össze a téma iránt érdeklődő olvasó számára. A katonai repülés krónikája szerves részét képezi a magyar haderő, a Magyar Honvédség históriájának, ugyanakkor része az egyetemes magyar repüléstörténetnek is. Így a katonai alakulatoknál folyó repülőkiképzés főbb eseményei nemcsak a katonai repülés, hanem az egyetemes magyar repülés fejlődéstörténetének is meghatározó állomásai voltak az elmúlt hét évtizedben.
Kristó Gyula - Háborúk és hadviselés az Árpádok korában
Jelen munka a honfoglalástól az Árpád-ház kihalásáig terjedő időszak hadtörténetének monografikus feldolgozása. A kötet két nagy egységre oszlik. Az első rész egyesével sorra veszi a háborúkat, katonai eseményeket, részletesen szól a nevezetes csatákról, számos esetben képekkel közérthetőbbé téve azok lefolyását. A második rész a hadviselés emberi-társadalmi és technikai feltételeiről tájékoztat, vagyis a háborúk típusairól, a hadakozókról, a hadszervezetről, valamint – Kovács László tollából – a korabeli viseletről és fegyverekről; ez utóbbit számos grafika színesíti.
A kötetet áttanulmányozva az olvasó nem csupán a szorosan vett katonai-hadi vonatkozásokról kap plasztikus képet, hanem ismereteket szerezhet a 10-13. századi Európa és Magyarország politikai és diplomáciai kapcsolatairól, a társadalmi átrendeződésekről és a technikai újításokról éppúgy, mint a viselet divatjelenségeiről.
A könyv tudományos igénnyel készült, állításait széles körű forrásanyag és kiterjedt szakirodalom dokumentálja. Ugyanakkor közérthető előadásban, olvasmányos stílusban tárgyalja mondanivalóját. Ennélfogva egyszerre tarthat igényt a szűk szakmai körök és az érdeklődő nagyközönség figyelmére egyaránt.
Hermann Róbert - 1848-1849 - A szabadságharc hadtörténete
A könyv az 1848-1849-es szabadságharc hadtörténetének eddigi legsokoldalúbb összefoglalása hazai és bécsi levéltári kutatások alapján. A politikai előzmények, a katonai intézményrendszer, az egymással szembekerült hadseregek fegyverzetének, egyenruhájának és szervezeti felépítésének ismertetése vezeti be a művet. Bőségesen foglalkozik azokkal a "járulékos" tényezőkkel (katonaföldrajzi helyzet, hadiipar, hírszerzés, háborús propaganda, hadisajtó, katonai cenzúra, hadlelkészi szolgálat, egészségügy, hadifogolykérdés) is, amelyek nélkül e háború története sem érthető meg. A hadjáratok, csaták és ütközetek rendkívül szemléletes leírása nem öncélú: nem csupán a harctéri történésének hátterét és következményeit érthetjük meg belőle, de kibontakozik a szabadságharc katonai-politikai eseményeinek láncolata, a meghatározó - neves és névtelen - személyiségek, hősök jelleme is. A munka külön érdekessége, hogy számos eleddig ismeretlen tényt tartalmaz, és több ponton (például a pákozdi és a schwechati csata eseményeit és a mellékhadszíntereket illetően) módosítja, bővíti az ismereteket. A hadműveletek világos áttekintését színes térképek segítik. A kiadvány egyik különlegessége a legfontosabb összecsapások térbeli, "terepasztalszerű" ábrázolása, mely minden olvasó számára közérthetővé és életszerűvé teszi a kor harcászatának a szövegben bemutatott jellegzetességeit. A szerző elbeszélői stílusa kifejezetten élvezetes, néhol "anekdotikus", de történelmileg mindvégig hiteles. A szöveget igen gazdag illusztrációs anyag kíséri, köztük nemritkán nyomtatásban először megjelenő korabeli metszetek, litográfiák, festmények, vízfestmények.
A könyvet bátran ajánljuk minden általános és középiskolai tanulóknak, tanárnak és mindazoknak, akik a történelem, a hadtörténet iránt érdeklődnek.
Umberto Eco - A rózsa neve
Az Úr 1327. esztendejében járunk. Melki Adso és mestere, Baskerville-i Vilmos egy császárbarát apátságba érkeznek. (Adso, a történet elbeszélője a később bekövetkezett szörnyűséges események miatt nem ad pontos helymeghatározást az apátságról.) Az apát úr az éles eszű és tapintatos Vilmost – akit viselkedése és előneve alapján Sherlock Holmes középkori elődjének tekinthetünk – kéri fel arra, hogy segítsen felderíteni egy, az apátságban történt különös halálesetet. Otrantói Adelmust, a fiatal kora ellenére is nagy tekintélynek örvendő miniatúrafestőt egyik reggel a kecskepásztor holtan találta az Aedificium keleti őrbástyája alatti meredély tövében. Viharos éjszakán történt a tragédia, meg sem lehetett állapítani, a szerencsétlen vajon melyik ablakból zuhant ki. Gyanúra adott okot viszont az, hogy másnap egyetlen nyitva hagyott ablakot sem találtak, ráadásul az ablakok olyan magasságban vannak, hogy azokon képtelenség véletlenül kiesni. Vilmos a tőle elvárt tapintattal és ravaszsággal lát neki a nyomozáshoz, Adso segédletével. Hamarosan újabb halálesetek történnek. A nyomok az apátság féltve őrzött könyvtárába vezetnek, ahová Vilmos és Adso is csupán titokban tudnak bejutni. A szörnyű bűntények árnyékot vetnek az apátságra, amely pedig nagy horderejű eseménynek ad otthont: itt találkoznak a ferencesek és a pápaság képviselői, hogy teológiai vitát folytassanak Jézus szegénységéről. Ebben a látszólag egyszerűnek tűnő kérdésben támadt nézeteltérések ugyanis már-már az egyházszakadás rémével fenyegetnek. A bűntények miatt az apát úr végül a Szent Inkvizíció beavatkozását kéri. A kor egyik legkönyörtelenebb inkvizítora, Bernardo Gui érkezik az apátságba. Gui alaposabb tájékozódás nélkül eretnek összeesküvésként értékeli az eseményeket, a demokrácia álcája mögött ítélkezik, máglyákat állíttat. A máglyahalálra ítéltek egyike az a fiatal parasztlány, aki a szerelmet jelenti Adso számára…
Kelly DeVries - Az ókor nagy csatái - i. e. 1285 - i. sz. 451
A többszerzős könyv az antik történelem húsz nagy ütközetét tekinti át, a Kr. e. 1285-ben a hettiták és egyiptomiak között lezajlott kádesi/quádesi csatától a 451-ben a hunoknak a nyugat-rómaiakkal és barbár szövetségeseikkel (alánok, nyugati gótok) vívott Catalaunumnál vívott küzdeleméig. Az amerikai történészektől származó munka minden összeütközést ugyanazon szerkezetben ismertet. Először mindig összegzést közöl az alapvető adatokkal: ki, mit, hol, mikor, miért tett, milyen eredménnyel. Hasonlóan állandó elem egy térképvázlat a csata tágabb helyszínével és az összeütköző felek erőinek számszerű felsorolása. Külön oldalpárra kerültek a "színes taktikai áttekintő térképek", melyeken a hadi események minden egyes momentuma összegyűjtve kerül rögzítésre. A fejezetek szövegének felépítése: a háttér és előzmények bemutatása érthetően ez teszi ki a legnagyobb részt , magának az ütközetnek a leírása, végül "a csata után" történtek elmesélése. Több mint 200 ábra a térképek mellett szerkezeti rajzok és fényképek, ismert és elfeledett műalkotások reprodukciói segítik az olvasót, hogy jobban megismerje nemcsak az egykor történteket, hanem az azóta eltelt koroknak a valahai eseményekről kialakított elképzeléseit is. Különösen hasznosak a hadrendről, a fegyverzetről és hadieszközökről készített ábrák. Az áttekintést segíti az ókort hadtörténeti szempontból összefoglaló bevezető és a könyv végén található - angol és magyar - bibliográfia, valamint alapos, egyesített tárgy-, név- és helymutató is.
Geoffrey Regan - Hadászati balfogások
„A háború sokkal komolyabb dolog annál, semhogy tábornokokra lehetne bízni.” A mondást Clemenceau-nak tulajdonítják.
Geoffrey Regan — a nagysikerű Döntő csaták című könyv szerzője — most a hadtörténelem „dicső” lapjait fonákjáról szemlézi. Az ókortól napjainkig, több évezred ugyancsak döntő, de kudarccal végződő csatáinak miértjét próbálja megmagyarázni. Az egyetlen magyarázó tényezővel, amit úgy hívnak : human factor.
Azaz emberi tényező.
Kevésbé fennkölten és jelen esetben: emberi ostobaság, emberi nagyravágyás, emberi hiba. És persze ennek következménye: százak, ezrek, tízezrek halála. . . És nemcsak az ellenség soraiban!
Erről szól ez a könyv. Mert a „kalkulálható veszteség” — a stratégia sajnálatosan morbid, de szükségszerű része. De ha a stratégia eleve hibás, őrült, agyalágyult? Akkor mekkora a „kalkulálható” veszteség? Ha egy tábornok ellenséges hadtestnek néz egy békésen legelésző öszvércsordát, vagy ha a részegségtől nem tud a csata reggelén időben felkelni, vagy ha azt hiszi, hogy őt egy elefánt teherbe ejtette. . . — akkor baj van. Mint ahogy mindig, ha háború van.
A szerző talán vezekel is ezzel a könyvvel. Hiszen a Döntő csaták-ban a „hadi művészet” zsenijeinek állított emlékművet. Itt — talán még tanulságosabban — lerántja a leplet a botcsinálta stratégákról.
Ezért (is) érdemes elolvasni!
Ismeretlen szerző - 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz
Egy remek és bátor kézikönyv a világ képzeletét megragadó regényekről és szerzőkről. Hasznos kalauz a könyvekhez, amelyek - akár kritikai sikerként, akár kultuszműként - hatást gyakoroltak ránk. Az írókból, kritikusokból, tudósokból álló nemzetközi szerzőgárda eklektikus válogatása új megközelítést ad a régi klasszikusokhoz, és eligazít a kortárs szépirodalom hatalmas dzsungelében. Több mint 600 színes illusztráció – könyvborítók, plakátok és fakszimile oldalak -, a regényekből vett idézetekkel kiegészítve: íme az ideális segédkönyv az olvasás szerelmeseinek.
Stephen Wisdom - Gladiátorok
Róma gladiátori játékai egyszerre jelentettek szórakoztatásnak szánt csatákat és a haszon reményében folytatott vérfürdőt. Miközben a hadifoglyok, a leigázott területekről származó rabszolgák és az elítélt bűnözők hírhedten „fogyóeszköznek” számítottak, az arénák harcosai között akadtak olyanok is, akik önként jelentkeztek gladiátornak. A játékokon minden a látványosságot szolgálta: a harcosokat arra bátorították, csak vérző sebeket ejtsenek ellenfelükön, és igyekezzenek minél jobban elnyújtani a másik haldoklását. Polgár és császár egyaránt az erőszakból születő izgalmat és tragédiát kereste… a közönség pedig rajongott a gladiátorokért, akiktől megkapta ezt. Kötetünkben bemutatjuk, miként találhatták magukat férfiak és nők az arénában, valamint részletesen foglalkozunk a különféle gladiátortípusokkal, fegyvereikkel és felszerelésükkel. Kiderül, az arénák harcosai hogyan élték mindennapjaikat – és miként érte el életük csúcspontját, ahogy kiléptek a porond homokjára.
Fritz Gesing - Kreatív írás
A könyv azoknak a kezdőknek segít, akik szeretnék bedolgozni magukat az írás művészetébe, de számos értékes tanácsot és ösztönzést kínál tapasztaltaknak és „profiknak” is. Kreatív írás bevezet a regény- és történetírás technikáiba, alapszabályokat oszt meg az olvasóval, és beszédes példákkal támasztja alá ezeket a világirodalomból. Az írás kétségkívül mesterség és titok szimbiózisa... A titkok területén csak találgathatunk, a mesterség ezzel szemben tanulható..." Fritz Gesing klasszikussá vált alapműve, a Kreatív írás, bevezet a regény- és történetírás technikáiba, alapszabályokat oszt meg az olvasóval, és beszédes példákkal támasztja alá ezeket a világirodalomból. Emellett sok praktikus tanácsot, illetve ötletet ad az írási problémák megoldásához. Alkalmas lehet egyéni tanulmányokra, de írói kurzusok, tanfolyamok számára is tan- és munkakönyvként szolgálhat.
Galántai József - Magyarország az első világháborúban
A monográfia Magyarország újabb kori történetének egyik legkritikusabb szakaszát világítja meg. Előzményeiben és egyetemes összefüggéseiben mutatja be a dualista Habsburg Monarchia keretébe tartozó Magyarország részvételét az első világháborúban. Az eseményeket nem csupán hadtörténeti szempontból tárgyalja, hanem a régi, soknemzetiségű Magyarország mélységes kríziseként értelmezi, és főleg politikai oldaláról közelíti meg. Sokoldalúan elemzi a magyar vezető réteg politikáját, s Tisza István kiadatlan iratainak feldolgozásával átfogóan ábrázolja a miniszterelnök bel- és külpolitikai koncepcióit. Részletesen szól a különböző ellenzéki irányzatokról, a mérsékelt parlamenti pártoktól kezdve az úri ellenzékkel szakító és a demokratikus irányzatokkal összefogó Károlyi Mihályon át a szocialista mozgalmakig. Jelentős figyelmet szentel a magyarországi nemzetiségi kérdés háború alatti alakulásának. Szakszerűen és megelevenítően tárja fel a magyarországi társadalom elmélyülő - a felbomlás és a forradalom felé tartó - válságát. A mű nagyrészt a szerző kiterjedt levéltári kutatásain alapszik, ugyanakkor a hazai és a külföldi szakirodalomra, valamint memoárirodalomra is támaszkodik. Gördülékeny, olvasmányos stílusával nemcsak a tudományos kutatók, az e tárgykörben oktató pedagógusok, hanem a szélesebb közönség érdeklődésére is számot tarthat.
Martin J. Dougherty - Michael E. Haskew - Phyllis G. Jestice - Rob S. Rice - Bibliai csaták
Könyvünk a bibliai kor húsz csatamezejére kalauzolja el az olvasót. Olyan harcokba, mint a Méróm vize, Mikmász, Samária és Lákis ostroma, a Mésa elleni háború, a babiloni hódítás, Emmaus, Bét-Cúr, Jeruzsálem ostroma és még sok más. Az egyes csaták tárgyalását lényegre törő, jól áttekinthető adattár vezeti be, amely részletes információkkal szolgál az ütközetek helyszínéről, dátumáról, a hadvezérekről, a harcoló egységek számáról és jellegéről, valamint az egyes csaták végső kimeneteléről. Több mint kétszáz színes és fekete-fehér térkép, műalkotás és fénykép illusztrálja a kötetet, megismertetve az olvasót magukkal a csatákkal, a főszereplőkkel, illetve a korabeli harctéri taktikákkal. A Bibliai csaták nélkülözhetetlen kézikönyv mindenkinek, aki érdeklődik az ókor történelme iránt.