Ajax-loader

LEONARD ​MLODINOW 1981-ben szerezte meg fizikusi doktorátusát a Berkeley Egyetemen, és azonnal a California Institute of Technology, a természettudományok híres fellegvára földszintjén találta magát, Richard Feynman és Murray Gell-Mann szomszédságában. Miután néhány hétig szorongva várta, hogy kiderüljön, valójában nem is őt akarták felvenni, és csak tévedésből került oda, úgy döntött, él a lehetőséggel, és megpróbálja attól az embertől megtudni, mi a dolga a tudományban és az életben, akinek a hatására fizikus lett. Így kezdődött beszélgetéssorozata Richard Feynmannal, amelyből ez a kötet íródott. A súlyos beteg, élete vége felé közeledő Feynman és a zöldfülű kezdő beszélgetéseiből – tudományról, kreativitásról, szerelemről, matematikáról, boldogságról, Istenről és a művészetekről – csak úgy süt az intellektuális hedonizmus. Feynman szerint csak azzal érdemes foglalkozni az életben, ami szórakoztató, és csak az szórakoztató, amire kíváncsiak vagyunk, csak azt érdemes csinálni, amiben biztosak vagyunk, és egyáltalán: csak saját magunkra érdemes hallgatnunk. A vívódó pályakezdő nemcsak Feynmannal beszélget, hanem a másik Nobel-díjassal, Murray Gell-Mann-nal és számos kollégájával is, akiknek szavaiból mind-mind másféle szakmai és emberi választások, pályák rajzolódnak ki. Mlodinow végül rádöbben, hogy a sikerhez, a boldogsághoz és az elégedettséghez még a Nobel-díjasok esetében is számtalan út vezet.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók