A ​metafizika alapfogalmai

Martin Heidegger - Rejtekutak
Martin ​Heidegger 1935 és 1946 között született tanulmányainak a szerző által összeállított és 1950-ben megjelentetett kötetét az utókor szemében elsődlegesen az tünteti ki, hogy itt olvasható a német filozófus legnagyobb lélegzetű és mindenképpen legnagyobb hatású "esztétikai" gondolatmenete, _A műalkotás eredete_. A kötet további öt, első látásra igencsak eltérő irányokba kalandozó tanulmányát összefogó "szemléleti keret", az idő haladtával mind hangsúlyosabbá váló léttörténeti és ilyenképp metafizika-kritikai perspektíva kibontakozását reprezentálja a tudomány és a világkép összefüggésének feltárása, valamint Nietzsche, Hegel, Rilke és Anaximandrosz szövegeinek elemzése révén.

Martin Heidegger - Útjelzők
Martin ​Heidegger gondolkodói útja meghatározó állomásainak, mérföldköveinek előszámlálását ebben az 1967-ben összeállított gyűjteményes kötetben, az _Útjelzőkben_ végezte el a legátfogóbb módon: az 1927-ben megjelent _Lét és időt_ követő bő harminc esztendő termését mutatta be a koncepcionális okokból befejezhetetlenné vált főmű utáni útkereséstől a második korszak léttörténeti prespektívaváltásán át a kései, a szakirodalomban léttopológiainak nevezett korszakig. A könyv teljes anyaga most jelenik meg először magyarul.

Arthur Schopenhauer - A ​nemi szerelem metafizikája
Schopenhauer ​célja meggyőzni az olvasót arról, hogy az a téma, ami az irodalom valamennyi műfajában nemhogy jelen van, de az egyik legkedveltebb mind a szerzők, mind az olvasók körében, érdemes a filozófiai vizsgálatra. Schopenhauer munkáját a többi között a Franklin társulat adta ki magyarul 1918-ban, Budapesten. A szerző maga is megjegyzi művében, hogy tanulmányának témájáról nem sok filozófiai értekezés született előtte, e kevés közül a jelentősek Platón, Rousseau, Kant, Platner és Spinoza tollából valók, ám Schopenhauer megítélése az említett gondolkodók szerelemről írt alkotásairól nem túl hízelgőek. A nemi szerelem metafizikája a többi mű között van annyira jelentős, hogy tekintetbe vegyük a nemek különbségének filozófiai vizsgálatakor.

Michel Foucault - A ​tudás archeológiája
"Megértem ​azoknak a rossz közérzetét, akik nem képesek elviselni, hogy ezt kell hallaniuk: 'A beszéd nem az élet: ideje nem a ti időtök; nem fogtok benne kiengesztelődni a halállal; könnyen lehet, hogy megöltétek Istent mindazoknak súlyával, amit mondtatok, de ne gondoljátok, hogy mindazzal, amit mondtok, létrehozhattok egy embert, aki nála tovább él.' A tudás archeológiája Foucault filozófiai főműve."

Hamvas Béla - Naplók ​I-II.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Immanuel Kant - A ​tiszta ész kritikája
Semmi ​kétség, minden megismerésünk a tapasztalattal kezdődik; hisz mi más késztetné munkára megismerőképességünket, ha nem az érzékeinkre ható tárgyak, melyek részint maguk váltanak ki képzeteket, részint értelmi tevékenységünket hozzák mozgásba, hogy e képzeteket egybevesse, összekapcsolja vagy szétválassza, és így az érzéki benyomások nyersanyagát feldolgozva létrehozza a tárgyakra vonatkozó ismereteket melyeket tapasztalatnak nevezünk. Így tehát az időben semmilyen tudásunk nem előzi meg a tapasztalatot, és minden ez utóbbival kezdődik. Ám jóllehet minden tudásunk a tapasztalattal veszi kezdetét, ebből még nem következik, hogy minden tudás a tapasztalatból ered. Mert nagyon is lehetséges, hogy maga a tapasztalati megismerés összetett valami legyen, hogy részint abból álljon, amit benyomások útján nyerünk, részint pedig abból, amit a tulajdon megismerőképességünk önmagából tesz hozzá (az érzéki benyomásokból csupán a késztetést merítve); csakhogy e kiegészítést nem különböztetjük meg azon alapanyagtól, amíg hosszas gyakorlat föl nem hívja rá a figyelmünket, és képessé nem tesz az elkülönítésére.

Arthur Schopenhauer - Szerelem, ​élet, halál / Életbölcsesség
"Az ​életbölcsesség fogalmát itt a szóban magában rejlő értelemben használom. Értem pedig rajta az élet lehető kellemessé és boldoggá formálásának a művészetét, a boldog életre való útmutatást"- írja Arthur Schopenhauer, német filozófus kötete bevezetőjében. A helyes életvitel, a világban való boldogulás, a szép és a jó mibenlétének kérdéskörei szinte minden hasonló gondolatgyűjteménynek tárgyát képezik. E műben az olvasó mindezt megtalálja, és valamivel többet is. Jelen kötet talán a többi közül is kitűnik azzal, hogy Schopenhauer, a pesszimizmus filozófusának nevezett gondolkodó, egyszerre ragadja meg a tapasztalati világ lényegét, és egyúttal mély bölcseletet is próbál átadni olvasójának.

Ismeretlen szerző - Történetelmélet ​I-II.
Közhelynek ​számít a magyar történeti irodalomban, hogy a magyar historiográfia egy rövid időszakot és irányzatot (a két világháború közötti szellemtörténetet és legfőképpen Szekfű Gyulát) leszámítva nem igazán érdeklődött a történettudomány teoretikus és metodológiai kérdései iránt. Bár minden korszakban (19. századi pozitivizmus, szellemtörténet, II. világháború utáni időszak) jelentek meg elvétve és szétszórva ilyen jellegű írások és fordítások, ezeket azonban szisztematikusan még senki sem gyűjtötte össze. Az írások összegyűjtése után derült ki, hogy jelentős irányzatok, metodológiai iskolák és tanulmányok teljesen hiányoznak ebből az anyagból, valamint, hogy a fordítások jó része nem felel meg a szakmai követelményeknek. Ezek után a szerkesztők feladata az volt, hogy a meglévő fordításokat átnézzék és egy szintre hozzák, a magyarul meg nem jelent tanulmányokat pedig lefordítsák. Ezen túlmenően minden szöveg előtt röviden bemutatják szerzőjének tudományos pályáját, és közlik magyarul megjelent írásainak jegyzékét.

Erich Fromm - Menekülés ​a szabadság elől
Az ​1933-ban a nácizmus elől menekülni kényszerült német társadalomtudós, Erich Fromm 1941-ben adta közre e munkáját - angol nyelven, Amerikában. A mű hű tükre azoknak a sors- és eszmei-szakmai fordulatoknak, amelyeken szerzője következetes tudományos gondolkodása és a külső események hatására szükségszerűen átesett. Az addig közkeletű pszichoanalitikus szükséglet- és libidóelmélettel szemben Fromm a szabadság egzisztenciális problémáját állította művének középpontjába. Az ember karakterét, személyiségét - mondja - nem az ösztönös szükségletek kielégítésének mikéntje határozza meg, hanem a szabadsághoz való viszony. Így például az autoriter személyiség kialakulását torz menekülési mechanizmusokként értelmezi, amelyekkel az egyén megpróbál megszabadulni az elidegenedéstől, a magánytól, a számára elviselhetetlen "negatív szabadságtól". A kétféle, negatív és pozitív szabadság megkülönböztetése olyan rendezőelvvé vált e műben, amely lehetővé tette, hogy nagy történelmi korszakokat és mozgalmakat éppúgy értelmezhessen vele, mint a személyiségzavarok, egyéni neurózisok különböző formáit. Fromm éles bírálata az emberi személyiség kibontakozását akadályozó mindenfajta belső és külső korlátozásról joggal tette művét híressé és mindenféle vulgáris világmagyarázat szemében hírhedtté. E gondolatmenetet folytatja később 1947-ben Az önmagáért való ember című munkájában. Mindkettő joggal hívta fel magára a magyar olvasóközönség kiemelt figyelmét. A szerző szenvedélyes hitvallása az ember "veleszületett és elidegeníthetetlen" jogáról a szabadságra, méltán emeli írását az el nem évülő művek kategóriájába.

Michel Foucault - A ​szexualitás története I-III.
Minden ​gyönyörök leghevesebbike többet követel tőlünk, mint más testi tevékenység - élet és halál játékát tárja elénk: ezért kiváltságos területe annak, hogy az ember erkölcsi szubjektummá formálja önmagát. Olyan lénnyé, aki képes megfékezni a benne dúló erőket, szabadon rendelkezni energiái fölött és életéből olyan művet alkotni, amely mulandó létén túl is fönnmarad. A könyv Foucault utolsó nagy művének, a Szexualitás történetének második kötete.

Georg G. Iggers - A ​német historizmus
A ​német származású, Amerikában élő eszmetörténész a német politikai gondolkodás uralkodó hagyományának, a historizmusnak a kialakulását követi nyomon a felvilágosodástól napjainkig. Bemutatja, milyen kölcsönhatásban van az elmúlt két évszázad német történelmének hullámhegyeivel és -völgyeivel olyan nemes gondolkodók történelemkoncepciója, mint Herder, Humboldt, Ranke, Dilthey, Max Weber és Meinecke, hogy csak a legismertebbeket említsük. Immanens elemzéssel, fejlődésében vizsgálja a historizmust; alapos betekintést nyújt a tradíció legfőbb általános témáiba: a történeti megközelítés prioritásába, a politika és az állam központi jelentőségébe, az értékek relativizálódásának kérdésébe. Rámutat kissé mindig konzervatív, arisztokratikus, alapvetően a német nagyhatalmi törekvéseket támogató jellegére. Iggers a zárófejezetben képet ad a második világháború utáni német történetírásról, melynek történetszemlélete bizonyos mértékben újraközeledést jelent a nyugati gondolkodás racionalista, polgári demokratikus tradícióihoz.

Leo Strauss - Joseph Cropsey - A ​politikai filozófia története I-II.
A ​nagyszabású összeállítás - melynek kis részét Strauss írta, nagyobb részét tanítványai és munkatársai - közel két és fél ezer esztendő politikatudományát, Thuküdidésztől Heideggerig közel negyven gondolkodó eszméit öleli fel.

Friedrich Nietzsche - Ecce ​homo
Friedrich ​Nietzsche (1844-1900) filozófus, költő, esszéista, klasszika filológus, a német kultúra óriása szakít a német - és egyáltalán - a filozófia hagyományaival. A modernség előfutáraként lázadó lángelméjével lerombol minden korábbi értéket, és Zarathustra költői látomásában egy új, eszményi embertípus eljövetelét hirdeti. Halála óta mindmáig világszerte talányt és kihívást jelent minden jelentős gondolkodónak, filozófusnak, teológusnak és művésznek egyaránt. Alakját s életművét mítosz lengi körül. Nevével éltek és visszaéltek politikai irányzatok és politikai demagógok. Vajon miként látja önmagát a "minden érték átértékelője"? Negyvennégy évesen megírja az Ecce homo című önéletrajzi esszét, életének és munkásságának páratlan értékű, végső számadását. Ebben a kis írásban elsősorban önmagát vizsgálja és értékeli: az embert és a gondolkodót, méltatja életművének minden fontos állomását és darabját, tükröt tart nem csupán önmaga, hanem az egész emberiség elé: ecce homo - íme, az ember, az emberré vált istenség, a Megfeszítettel dacoló Dionüszosz, aki kétségbeesve igyekszik felhívni a figyelmet a világot felforgató, romboló-újító tanítások jelentőségére és veszélyeire. Nietzsche a mű nyomdai korrektúrájának javítása közben, 1889. január első napjaiban súlyosan megbetegszik. Tíz esztendeig él még elborult elmével - kivárja annak a századnak az eljövetelét, amely majd az istenek közé emeli és porig alázza.

Michel Foucault - A ​szavak és a dolgok
Foucault-nak ​számos műve megjelent magyarul, ám ezek kivétel nélkül a kései, nemcsak érett, de az elmélettől egyre inkább a konkrétumok (igazságszolgáltatás, kórház, börtön, szexualitás stb.) felé forduló - alapelveit, vezérlő szempontjait immár olvasónál feltételező - szerzőt mutatják. Ez a mű feltehetőleg a szerző legfontosabb, nevét igen hosszú időre fenntartó alkotása. Ebben az alapelveket mutatja be, méghozzá abban a stádiumban, amikor Foucault maga is "rájött" arra, hogy mi az "uralom", mi a tudás "igazi" szerkezete, mi indokolja, sőt generálja a "gyanakvást", mi az emberi szituáció alapvető struktúrája; mi a tudás "archeológiája" stb. Bevezető és alapozó tehát ez a fiatalkori munka az egész Foucault-i életműhöz, és rajta keresztül a strukturalizmus, neostrukturalizmus és posztmodern egész összetett kérdésköréhez. Maga a mű - külső formáját tekintve - tulajdonképpen filozófia-, illetve eszmetörténeti vizsgálódás, annak kutatása és bemutatása, hogy miképp és mit kutatott és kutat a társadalomtudomány, a filozófia és az emberrel foglalkozó számos tudományos diszciplína. Lényegét, mélystruktúráját tekintve pedig olyan ismeretelméletről van szó, amely egyben antropológia és történetbölcselet is, olyasféle fordulat az ember és megismerése tárgykörében, mint Freudé a pszichológiában, vagy Nietzschéé az etikában. A mű több bravúros egyedi filozófiai és művészeti, történeti és közgazdasági elemzést tartalmaz, lényegét azonban nem ezek a sokszor idézett és bámult csúcsteljesítmények adják, hanem ember "eltűnéséről", mármint a tudományok felé irányuló reflektorfényéből való eltűnéséről, az eldologiasodás (éppen nem hegeli-marxi) koncepciójáról szóló alapeszmék, amelyek Foucault helyét a gyanú filozófiájának legnagyobbjai közt jelölik ki, és akinek hatása nemcsak a posztmodern vezető filozófusainak (Derrida, Rorty stb.) eszméin mérhető fel, de a filozófia, társadalomtudományi közgondolkodás ún. "normál" szerkezetén is. Alapmű, minden igazi - filozófiai, társadalomtudományi - műveltségre törő olvasó kötelező olvasmánya.

Michel Foucault - Felügyelet ​és büntetés
A ​Felügyelet és büntetés című munkájában Foucault szembeállítja egymással a büntetés két modelljét: – a középkori- kora újkori modellt, amelyben a bűnös, a Rossz elpusztítása a cél. A nyilvános kivégzések egyfajta színházat jelentenek, az uralkodói hatalom és tekintély reprezentálását. – A modern korban a test elpusztítása helyett a bűnös javítása, nevelése kerül előtérbe: „…a büntetés művészete a fegyelmező hatalmi rendszerekben nem a vezeklést, még csak nem is a szigorú értelemben vett elfojtást célozza”, hanem az egyének hasznossá tételét.

Immanuel Kant - A ​gyakorlati ész kritikája
"Két ​dolog tölti el elmémet mindig új s egyre fokozódó csodálattal és hódolattal, minél gyakrabban és hosszabban gondolkodom el róluk: a csillagos ég fölöttem és a morális törvény bennem." Ezzel a híres mondattal kezdődik A gyakorlati ész kritikája Zárszava, azé az írásé, amely Kant etikai műveinek sorában a második helyet foglalja el Az erkölcsök metafizikájának alapvetése (1785) után. Noha a filozófus csodálatának tárgya és etikájának kulcsfogalma, a morális törvény már az 1760-as évek legvégén felbukkan Kant morálfilozófiai feljegyzéseiben, végleges jelentését és kontextusát éppen ebben az 1787 decemberében megjelent műben nyeri el. * Noha A gyakorlati ész kritikája megjelenését követően Kant folyamatosan dolgozott filozófiai rendszere kiépítésén, ezzel mindörökre adós maradt annak ellenére, hogy a Kritikák sora hamarosan egy harmadikkal is kibővült, a kétosztatú metafizikai rendszernek (a természet és az erkölcsök metafizikája) pedig 1797-ben megjelent a második része. Ennek a kudarcnak mélyen fekvő koncepcionális okai voltak. Az etika kitüntetett szerepe azonban soha nem kérdőjeleződött meg számára, ami talán természetes is egy olyan filozófus esetében, aki szabadságunk megnyilvánulását, a morális törvényt a kozmosz végtelenségéhez méri.

Martin Heidegger - Bevezetés ​a metafizikába
Ez ​az írás az 1935-ben Freiburg in Breisgauban a nyári szemeszter során tartott teljesen kidolgozott előadásoknak a szövege. A nyomtatás nem tudja megszólaltatni a szöveget. Ezen segítendő - anélkül hogy tartalmi változtatásokat eszközöltem volna - a hosszabb mondatokat felbontottam, a folyamatos szöveget jobban tagoltam, kihúztam az ismétléseket, a hibákat kijavítottam, a pontatlanságokat kiküszöböltem. Ami kerek zárójelben van, az a szöveg kidolgozásakor íródott. Szögletes zárójelbe kerültek azok a megjegyzések, amelyeket az azt követő években illesztettem be a szövegbe. Ahhoz, hogy az olvasó végiggondolhassa, milyen értelemben és milyen okból szerepel a „metafizika" elnevezés az előadások címében, előbb végig kell követnie az előadások gondolatmenetét. A szövegben található kapcsos zárójelek a fordító jelölései.

Arthur Schopenhauer - Önálló ​gondolkodás
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Friedrich Nietzsche - A ​hatalom akarása
Ez ​a kötet Nietzsche 1883-1888 közötti feljegyzéseit tartalmazza A hatalom akarása címen, amelyeket utolsó alkotói periódusára tervezett, de befejezetlen főműve anyagául gyűjtött össze. Itt kapnak helyet a nietzschei gondolkodás alapvető eredményei az európai nihilizmus térhódításáról, a kor általános szellemi állapotáról; a szerző itt tárja elénk morál- és valláskritikáját, valamint új értékalkotásának tervezetét. Nietzsche hatalmas és rendezetlen hagyatékából barátja, Peter Gast és húga, Elisabeth Förster-Nietzsche válogatta e mindmáig egyedül hiteles gyűjteményt, amelynek rendszere a költő-filozófus 1887. március 17-én papírra vetett A hatalom akarása című tervét követi.

Osho - Nők ​könyve
"A ​legtöbb dolog, amiben a férfi és a nő különböznek, csak viszonylagos. A különbségeket éppen hogy meg kellene becsülni, fenn kellene tartani, mert ezek teszik vonzóvá a két nemet egymás számára. Nem egymás elítélésére kellene használni őket." "Én azt szeretném, ha a két nem egy szerves egységgé válna, megtartva közben önnön szabadságukat, mert a szeretet szabaddá tesz. És akkor egy szebb világot hozhatnánk létre. Az emberiség egyik fele most meg van fosztva attól a lehetőségtől, hogy ebben közreműködhessen, pedig ez a fél, a nő, nagyszerű adottságokkal rendelkezik ahhoz, hogy egy szebb világ jöhessen létre. Az ő közreműködésével egy gyönyörű paradicsom lehetne a világ..." Osho