Egy öngyilkosság titkáról szól Javier Marías regénye, mellyel a spanyol szerző berobbant a világirodalomba: sorra nyerte a díjakat, s a művet egy szakmai zsűri az elmúlt húsz év egyik legjobb spanyol prózai írásának ítélte. A regény narrátora egy diplomáciai tolmács, aki az őt körülvevő emberek minden gesztusát, rezdülését, szavát hol tudatosan, hol önkéntelenül is “lefordítja” és értelmezi, s közben a házasságáról, a férfi-nő viszonyról, a felelősségről, az idő természetéről töpreng. Ezzel párhuzamosan izgalmas cselekmény is kibontakozik: a főhős-narrátor nem akarja tudni a tragikus igazságot, s mégis, szinte akarata ellenére felderíti családja nagy titkát: hogy miként halt meg apjának első felesége, s hogyan lett öngyilkos a második. Ezt a történetet színezik a cselekménybe beszüremkedő, pikáns, erotikus vagy humoros-szatirikus epizódok, amelyek ugyanazt a témát variálják: valaki, talán csak véletlenül, elmesél egy titkot, a címzettje vagy akaratlan fültanúja pedig kíváncsi, s ugyanakkor menekül is a történet elől, mert fél, hogy a beavatás által ő maga is bűnrészessé válik. Javier Marías szuggesztív, hajszálpontos megfogalmazásokra törekvő elbeszélői stílusával egészen finom lelki rezdüléseket ábrázol, s ugyanakkor feltárja a fordítás-tolmácsolás-értelmezés nehézségeit: az élet történéseit – sugallja – elbeszélésekké változtathatjuk, de maga a valóság mindig kisiklik a markunkból.
Kapcsolódó könyvek
Anthony Burgess - Gépnarancs
A Gépnarancs 1962-ben látott napvilágot, s azóta mit sem veszített aktualitásából. Nemcsak mert cselekménye a pontosan meg nem határozott jövőben játszódik, hanem mert Burgess írói képzelete és nyelvteremtő zsenialitása a napi politikánál is, a múló irodalmi divatoknál is időtállóbb. Ezt az antiutópista történetet egy tizenéves bandavezér, a jókedvvel kegyetlenkedő, ugyanakkor igen éles elméjű és a klasszikus zene iránt rajongó Alex mondja el, a maga egyéni, orosz eredetű szavakkal megtűzdelt szlengjén. Az ő egyszerre taszító és vonzó személyiségén keresztül kapunk képet az alattvalóira gondolattalan, gépies konformitást kényszerítő Államról, amely a fiatalok számára életformává vált erőszak visszaszorítására az "agymosástól" sem riad vissza - holott ez az erőszak paradox módon már a méltóság megőrzésének egyetlen eszköze, amikor az állati ösztönöknek kell eluralkodniuk a tudaton, hogy az ember legalább az embertelenségben ember maradhasson.
John Irving - Árvák hercege
A 20. század elején Amerikában, a kanadai határ közelében elterülő vadonban kisváros születik a semmiből. St. Cloud's létezését egy papíripari társaságnak köszönheti, amely az ipari forradalom nevében letarolja az őserdőt ezen az isten háta mögötti szegleten. Amikor aztán kivágtak minden fát, a cég odébbáll, s nem marad más hátra, csak a vasútállomás, az egykori fűrésztelep romjai, no meg az árvaház. Ezen a különös helyen kezdődik Homer Wells odisszeája. Ő az egyetlen árva, akinek sehogy sem sikerül nevelőszülőkre találnia, így sosem szakad el végleg az árvaháztól, és azt tekinti igazi otthonának. Wilbur Larch, az árvaház alapítója és orvosa, aki felelősséget érez Homer iránt, maga mellé veszi a fiút, és megtanítja mindarra, amit ő tud. Arra is, hogy a törvény tilalma ellenére miként lehet segíteni a bajba jutott fiatal vagy többé-kevésbé fiatal nőkön. Miközben igyekszik szerető családot találni minden árvának, és addig is embert faragni belőlük, ítélkezés nélkül szabadítja meg nem kívánt magzatuktól az asszonyokat. A tanítvány nem így látja a dolgot, és a két férfi útjai szétválnak. Homer Wells elhagyja az árvaházat, elszegődik egy almáskertbe, ahol megismeri a szerelmet is. Itt véget is érhetne a történet, az élet azonban nem ilyen egyszerű. Homer beleszeret legjobb barátja szerelmébe, és a sors kegyetlen fintora, hogy a háború hozza össze a szerelmeseket. Ettől még jobban összekuszáládnak a dolgok, és a legtisztább érzések is maszatosak lesznek. A történet hőseinek előbb-utóbb szembe kell nézniük önmagukkal, hogy tisztázhassák, hová is tartoznak.
Viktor Pelevin - A rovarok élete
Ez a könyv -amely most ÚJ BORÍTÓVAL jelent meg- volt az ELSŐ magyarul megjelent regénye az 1962-ben született Viktor Pelevinnek, az új orosz írónemzedék fenegyerekének. Gogoli hagyományban gyökerező regényeit és novelláit folyamatosan közlik a folyóiratok, műveit eddig tizenöt nyelvre fordították le. A SZERZŐ 2001-ben a KÖNYVFESZTIVÁL DÍSZVENDÉGE volt.
Egy krími üdülőhelyen alkoholmérgezést kap a helyi lakosság véréből próbát venni érkezett amerikai szúnyog, hasist szívnak és megvilágosodnak a keleti filozófiáról értekező, nonkonformista éjjeli lepkék, a ganajtúró bogár saját példájával teszi világossá a fia számára, mi az élet értelme, a hangyalány romantikus szerelemről álmodik, de sivár magány lesz a sorsa, egyetlen lánya is elhagyja. És közben ragyognak a csillagok, hullámzik a tenger, születnek és meghalnak a rovaremberek.
Kurt Vonnegut - Bajnokok reggelije
Ez a lexikonként is forgatható, gazdagon illusztrált regény valójában születésnapi ajándék. Kurt Vonnegut, Jr. írta önmagának, az ötvenedik születésnapjára. Az volt vele a célja, hogy - miként hajdan a rabszolgatartók tették a rabszolgákkal - felszabadítsa kitalált szereplõit. Személyesen. A Bajnokok reggelije világszerte sokmillió olvasót nevettetett meg és gondolkodtatott el, mert bizony nagyon különös könyv. Sok-sok könyv született arról, hogy a Bajnokok reggelije mennyire nagyon különös könyv.
Luca Di Fulvio - Álmok bandája
Cetta és fia, Christmas Olaszországból menekült az erőszak és a viszontagságok elől Amerikába, a remények országába. A nő egyetlen vágya, hogy a kisfia igazi amerikai legyen: szabad azért, hogy boldog lehessen, de mindenekelőtt szabad azért, hogy önmaga lehessen.
Ám a huszadik század eleji New York külvárosaiban „amerikainak lenni” egyben azt is jelenti, hogy konfrontálódni kell a világ minden szegletéből érkező emigránsok közösségével, amelyben a törvényeket a gengszterek és az embereik diktálják. Ebben a helyzetben nem könnyű élni és az álmokért küzdeni, hacsak nincs az embernek különleges tehetsége. Christmas bizton számíthat a rendkívül élénk fantáziájára és arra a képességére, hogy amit mesél, azt hihetővé is tegye olyan történetekkel, amelyek álmodozásba ringatnak mindenkit, aki csak hallgatja. Így születik meg a Diamond Dogs képzeletbeli bandája, amely mindössze két kisfiúból áll, mégis képes egész New York urává válni, sőt az első független rádiócsatorna segítségével a város minden lakásába eljutni.
Az Álmok bandája Christmas és Cetta története, és minden emberé, akinek az élete az övékbe fonódik a huszadik század elejétől 1929-ig, Olaszországtól az őrült húszas évek New Yorkján át Kaliforniáig és a születőben lévő hollywoodi filmiparig. Kitűnő példája annak, hogyan lehet tiszta szívet megőrizve ésszel feljutni a ranglétra legaljáról akár a legtetejére, hogy érdemes kitartani az álmaink mellett, mert megvalósulhatnak, ha harcolunk értük.
Luca Di Fulvio egy igazi nagyregénnyel ajándékoz meg bennünket, amely mesél a rádió, a mozi, a Broadway, a reklámok, a felhőkarcolók, az autók – de mindenekelőtt egy nagy szerelem, Ruth és Christmas szerelmének – születéséről, és egy álom erejéről, amely talán még a valóság felett is győzedelmeskedhet.
Umberto Eco - A rózsa neve
Az Úr 1327. esztendejében járunk. Melki Adso és mestere, Baskerville-i Vilmos egy császárbarát apátságba érkeznek. (Adso, a történet elbeszélője a később bekövetkezett szörnyűséges események miatt nem ad pontos helymeghatározást az apátságról.) Az apát úr az éles eszű és tapintatos Vilmost – akit viselkedése és előneve alapján Sherlock Holmes középkori elődjének tekinthetünk – kéri fel arra, hogy segítsen felderíteni egy, az apátságban történt különös halálesetet. Otrantói Adelmust, a fiatal kora ellenére is nagy tekintélynek örvendő miniatúrafestőt egyik reggel a kecskepásztor holtan találta az Aedificium keleti őrbástyája alatti meredély tövében. Viharos éjszakán történt a tragédia, meg sem lehetett állapítani, a szerencsétlen vajon melyik ablakból zuhant ki. Gyanúra adott okot viszont az, hogy másnap egyetlen nyitva hagyott ablakot sem találtak, ráadásul az ablakok olyan magasságban vannak, hogy azokon képtelenség véletlenül kiesni. Vilmos a tőle elvárt tapintattal és ravaszsággal lát neki a nyomozáshoz, Adso segédletével. Hamarosan újabb halálesetek történnek. A nyomok az apátság féltve őrzött könyvtárába vezetnek, ahová Vilmos és Adso is csupán titokban tudnak bejutni. A szörnyű bűntények árnyékot vetnek az apátságra, amely pedig nagy horderejű eseménynek ad otthont: itt találkoznak a ferencesek és a pápaság képviselői, hogy teológiai vitát folytassanak Jézus szegénységéről. Ebben a látszólag egyszerűnek tűnő kérdésben támadt nézeteltérések ugyanis már-már az egyházszakadás rémével fenyegetnek. A bűntények miatt az apát úr végül a Szent Inkvizíció beavatkozását kéri. A kor egyik legkönyörtelenebb inkvizítora, Bernardo Gui érkezik az apátságba. Gui alaposabb tájékozódás nélkül eretnek összeesküvésként értékeli az eseményeket, a demokrácia álcája mögött ítélkezik, máglyákat állíttat. A máglyahalálra ítéltek egyike az a fiatal parasztlány, aki a szerelmet jelenti Adso számára…
Carlos Ruiz Zafón - A szél árnyéka
A tízéves Daniel élete egy csapásra megváltozik, amikor egy hűvös hajnalon apja elviszi Barcelona szívébe, ahol az Elfeledett Könyvek Temetőjében felfedezi azt a regényt, mely döntő hatással lesz sorsára. A kötet titokzatos szerzőjének nyomait kutató fiú életében kalandos évek következnek. Minél több mindent tud meg Daniel a lenyűgöző könyv történetéről, annál inkább szaporodnak a rejtélyek. Különös módon élete minden fordulatát mintha a rajongásig szeretett könyvnek köszönhetné: az első szerelmet, a nagy kiábrándulást, új barátait és még inkább fenyegető ellenségeit, majd a szívét betöltő újabb nagy szerelmet. Az elveszettnek hitt könyv elfelejtett szerzőjének nyomdokain járva elszánt és veszélyes ellenfelekkel kell megküzdenie, mivel akadnak, akik bármire képesek azért, hogy a múlt sötét titkaira ne derüljön fény. A sodró lendületű epizódok váltakozó hangulatú sora sajátosan rabul ejtő kaleidoszkóppá válik: szenvedélyes romantikus jelenetek váltakoznak regénybe illően félelmetes fejezetekkel, melyek feszültségét vidám kópéságok oldják, és mindezek mögött kuszán húzódnak meg egy meghökkentően eredeti bűnügyi történet hálójának a szálai.
A spanyol szerző kirobbanó sikerű regénye hazájában alig néhány év alatt közel 40 kiadást ért meg, és példátlan népszerűségének köszönhetően mind a mai napig előkelő helyen áll az eladási listákon - hazájában éppúgy, mint több olyan országban, hol fordításban már megjelent.
Paulo Coelho - Veronika meg akar halni
A huszonnégy éves Veronikának látszólag mindene megvan, mégis úgy dönt egy reggel, megöli magát. Egy szanatóriumban tér magához a sikertelen kísérlet után, ahol barátokra talál, és egy skizofrén fiúban igazi társra lel.
A Veronika meg akar halni a világ egyik legnépszerűbb brazil szerzője által írt trilógia második része: A Piedra folyó partján ültem, és sírtam, valamint Az ördög és Prym kisasszony című regényekkel alkot kerek egészet.
Niccolò Ammaniti - Én nem félek
Az alig negyvenes, rendkívül népszerű olasz író, a legrangosabb olasz irodalmi díj, a Premio Strega tavalyi nyertese, akinek könyvei már negyvenöt országban olvashatók, eddigi legnagyobb sikerét ezzel a regénnyel aratta.
A történet egy közelebbről meg nem határozott aprócska dél-olaszországi faluban és környékén játszódik 1978 kegyetlenül forró nyarán. Egy napon az egyik gyerek, Michele iszonytató felfedezést tesz egy határszéli elhagyatott, omladozó ház pinceüregében. Annyira megrémül attól, amit - jobban mondva akit - talál, hogy el sem meri mondani a társainak. Az apjával szeretne róla beszámolni, de az sosem ér rá: kamionos, sokat van úton, mindig fáradtan tér haza.
Michele titokban vissza-visszatér az üregbe. Rémületén felülkerekedik a segíteni akarás. Egyre bátrabb, egyre találékonyabb, egyre céltudatosabb.
De közben otthon is furcsa dolgok történnek. És szörnyű történet dereng fel Michele előtt, melyhez éppenséggel a saját családjának is köze van.
Sikerül-e megbirkóznia ennyi titokkal, és sikerül-e közben kimenekítenie a pinceüreg szenvedő foglyát a halálos veszedelemből?
A félelem arcait a gyerekek világában Mark Twain-ien otthonos Ammaniti úgy mutatja meg, olyan észrevétlenül és érzékenyen, hogy az a felnőtt embert is mellbe veri.
Az izgalmas regényből készült filmet néhány évvel ezelőtt a magyar mozik is sikerrel játszották.
Orhan Pamuk - Hó
"Minden élet, akár a hópehely: távolról egyformának tűnik, de rejtélyes erők egyszerivé és megismételhetetlenné formálják" - vallja Orhan Pamuk legújabb művében. Megismerhetjük-e a mások szívében lakozó szeretetet és fájdalmat? Megérthetjük-e azokat, akik oly mély gyötrelmeket és oly sok csalódást éltek át, hogy elképzelni sem tudjuk?
Ezek a kérdések foglalkoztatják Kát, a költőt, amikor tíz év frankfurti távollét után, édesanyja temetésére hazatér Isztambulba. Elfogadja egy liberális lap felkérését, hogy oknyomozó riportot írjon a távoli Karsz városában zajló különös eseményekről. saját gyermekkori vágyainak a felidézése is vezérli: amint tudomást szerez róla, hogy elvált asszonyként ott él a gyönyörű Ipek, újra feltámadnak régen elfojtott érzések.Ka felkeresi a titokzatos öngyilkossági hullám áldozataként elhunyt fiatal lányok családtagjait és barátait, a helyi rendőrséget, az eseményeket megörökítő és megjósoló Határvárosi Hírlap szerkesztőjét, s közben lassan feltárul előtte a város valódi arca. Vallási és politikai viták mérgezik az emberek életét, a fennálló államhatalmi és a növekvő iszlám párt befolyása alatt vallási fanatikusok szállnak szembe az egyházi reformok híveivel. Ka épp a Nemzeti Színházban szavalja egyik költeményét, amikor fegyveres zavargás tör ki, és a nézőtéren életét veszti az iszlám egyházi középiskola néhány tanulója. A tragédia rettenetes események sorát indítja el: letartóztatások, üldöztetések, gyilkosságok követik egymást, sokan a kurd nacionalistákat okolják, többen pedig politikai tőkét próbálnak kovácsolni a forrongásból.
Pamuk Béke-díjjal jutalmazott író.
Jodi Picoult - Gyere haza
Zoe Baxter sikeres és elismert zeneterapeuta, hangszereivel és énekével számtalan beteg embernek segít a gyógyulásban. Számára mégiscsak egy dolog igazán fontos: az hogy számtalan sikertelen próbálkozás után végre anya lehessen. Amikor újra bekövetkezik a tragédia, férje helyett újonnan megismert barátnője, Vanessa lesz az, aki kiáll mellette, kapcsolatuk pedig őszinte szerelemmé alakul. Szembe kell nézniük azonban a kirekesztettséggel és azzal, hogy milyen mérhetetlen akadályokat kell leküzdeniük ahhoz, hogy a társadalom családként tekintsen rájuk. A szerző hetedik magyarul megjelenő regényében ismét szívhez szólóan ábrázolja e különös szerelem rezdüléseit és a legőrjítőbb fájdalmat, amit egy anya átélhet: ha le kell mondania gyermekéről.
Daniel Glattauer - Gyógyír északi szélre
Emmi Rothner e-mailben szeretné lemondani a Like magazin előfizetését, de félreüt egy betűt, és levele véletlenül Leo Leikénél köt ki. Minthogy újra meg újra a rossz címre ír, Leo egy idő után kénytelen felvilágosítani őt a tévedéséről. Így veszi kezdetét a különleges levélváltás, melynek során a teljes ismeretlenség és kedves bensőségesség közti keskeny mezsgyén egyensúlyozva egyre közelebb kerülnek egymáshoz, míg végül kénytelenek feltenni maguknak a kérdést: vajon a levelekben kifejezett, egymás iránti egyre erősebb érzéseik kiállják-e a személyes találkozás próbáját? És ha igen, hogyan tovább?
Krasznahorkai László - Az ellenállás melankóliája
Krasznahorkai László költői erejű, kíméletlenül pontos víziói időről időre igazolást nyernek - minél inkább távolodunk megírásuk idejétől, annál ismerősebbnek tűnnek, mígnem hétköznapjainkban megelevenedő realitásként ismerünk rájuk.
A regénybeli történet ezúttal is egy olyan végpontról indul, amikor megszokott kérdéseink és válaszaink, a létezésre vonatkozó fogalmi készletünk hirtelen csődöt mond. A megváltatlanság apokaliptikus távlatot kap, de az ítéletet a szereplők mérik magukra. A szerző mélységesen szkeptikus történelemszemlélete elutasít mindenféle hamis messianizmust és önáltató életstratégiát, ugyanakkor fokozott érzékenységet és részvétet érez valamennyi vereséget szenvedő és vereségre ítélt ember iránt. „Mint a legjobbaké, Krasznahorkai László művészete is a valóságba varázsolja vissza olvasóit, a reménytelenség és a mindig egy emberre szabott remény szűk mezsgyéjére, ahol a tét már - nem az irodalom” - írta egyik méltatója.
Német, osztrák és svájci kritikusok 1993-ban a legjobb külföldi regénynek járó díjat adományozták a szerzőnek, és a regény alapján készítette Tarr Béla nagy sikerű _Werckmeister-harmóniák_ című filmjét.
Jostein Gaarder - A történetárus
Vannak írók, akik kifogynak belőlük, neki azonban állandóan új ötletek jutnak az eszébe. Már az iskolában virágzó kereskedelmet folytat: dolgozatokat cserél édességekre, később a lányok csókjaira. A tapasztalat, miszerint a lányok szeretik a meséket, egész életében elkíséri. Mégis abszurdnak tartja a gondolatot, hogy író legyen belőle. Nem vágyik a nyilvánosságra. Úgy dönt, megmarad az irodalom szürke eminenciásának, történetárus lesz.
Ez az üzleti ötlet egészen új, a siker hatalmas. Mindennek azonban mélységes titoktartás a feltétele. Üzletfelei listája hosszú: az alkalmi költőktől a nemzetközileg elismert írókig mindenki szerepel rajta, de mindegyikük azt hiszi, ő a történetárus egyetlen pártfogoltja.
Egy napon hírek kelnek szárnyra. A Pókról szól a fáma, egész alkotói életrajzok manipulálójáról. A leleplezés fenyegeti vajon? Ha igen, vajon mire képesek a becsapott írók? Akár még gyilkosságra is? Hirtelen egy olyan történet kellős közepén találja magát, amelyet akár ő is írhatott volna. Ez a történet azonban keserű valóság, és a mese szálait most nem ő tartja kezében.
Jostein Gaarder a nagy mesélő egy olyan férfi tragikomédiáját mondja el nekünk, aki történetekkel kereskedik, és nem is álmodja, hogy azok veszélyesebbé válhatnak, mint az élet.
Daniel Glattauer - A hetedik hullám
A Gyógyír északi szélre folytatása! Egyetlen ember nem adhat meg mindent a másiknak. De akarnia kell. És soha nem adhatja fel, hogy legalább megpróbálja. Leo és Emmi véletlenül kezdenek e-mailezni egymással, s noha egyetlenegyszer sem találkoznak, szenvedélyesen egymásba szeretnek. Csakhogy Leo váratlanul Amerikába távozik, levélváltásuk megszakad. A férfi egy év után tér vissza Bostonból, s újra levelezni kezdenek. Mindketten érzik, hogy még mindig vonzódnak egymáshoz. Talán mégis jó lenne találkozni, hogy végre kiderüljön, hogyan tovább.
Alessandro Baricco - Selyem
A hazájában már elismert írónak számító Baricco számára ez az 1996-ban megjelent könyv hozta el a nagy áttörést, a nemzetközi sikert. A XIX. század második felében játszódó regény főhőse a katonai karrier helyett a kereskedelmi utazó kalandos életét választó Hervé Joncour, akinek eleinte Észak-Afrikába, később pedig Japánba kell utaznia a selyemgyártásra szakosodott városkája megélhetését biztosító selyemhernyópetékért. S hogy miért vállalkozik egy boldog házasságban élő fiatalember ilyen fáradságos és veszélyes útra még azután is, hogy Japán a polgárháború zűrzavarába süllyed? Hervé Joncour kielégíthetetlen vágyától hajtva kel ismét útra, mert egyetlen pillantásával megigézte őt annak a japán nagyúrnak a kedvese, akivel üzletelni szokott. "Mondhatnánk, hogy szerelmi történet. De ha csupán az volna, nem érné meg elmondani" - írta Baricco a _Selyem_ről -, és valóban: ez a finom erotikával átszőtt rövid regény az emberi lét alapkérdéseivel szembesíti az olvasót.
A könyv alapján készült filmet 2007-ben mutatták be (rendező: François Girard).
Boris Vian - Tajtékos napok
A Boris Vian - életműsorozat kilencedik köteteként megjelenő Tajtékos napok kétségkívül a szerző legismertebb, legnépszerűbb műve. Ez volt az első magyar nyelvre lefordított Vian-regény (1969), és ugyanúgy, ahogy a világ minden táján, nálunk is villámgyorsan kultuszkönyvvé vált, s immár több mint negyven éve "kötelező olvasmánya" az újabb és újabb ifjú generációknak.
A Tajtékos napok nem csupán a XX. század "legmeghatóbb szerelmes regénye" (Raymond Queneau), hanem világunk tükre is, így aztán a könyv lapjain az élet szépségei - a szerelem és a zene - mellett szomorú és rút dolgokkal is találkozunk. Az ifjúkor biztonságos és gondtalan világát kényszerűen maga mögött hagyó Chloé és Colin, illetve Alise és Chick a gépnyulak, a hóvakondok, a gyilkos lótuszvirágok és a földből kinövő puskacsövek ijesztő univerzumába csöppen. A fiatal pároknak szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy a felnőtt lét csupa kényszer (felelősség és munka), a szerelem és a boldogság pedig rémesen törékeny. Még szerencse, hogy mindezt Boris Vian meséli el nekünk, aki a történet legszomorúbb pillanataiban is képes megnevettetni minket.
" Hogy vagy? - kérdezte Chick.
- És te? - kérdezett vissza Colin. - Vedd le a ballonod, és gyere, nézd meg, mit csinál Nicolas.
- Az új szakácsod?
- Ő - felelte Colin. - A nagynénémmel cseréltem a régi szakácsomért, plusz egy kiló belga kávéért.
- Jól főz? - érdeklődött Chick.
- Úgy tűnik, érti a dolgát. Gouffé tanítványa.
- A kalapácsos gyilkosé? - rémüldözött Chick, s kis fekete bajsza tragikusan lekonyult.
- Ugyan, te tökfej, Jules Goufféé, az ismert ínyencmesteré!
- Ó, tudod, kérlek! Én... - szabódott Chick - ami engem illet, én Jean-Sol Partre művein kívül nemigen olvasok semmit.
Követte Colint a kőpadlós folyosón, megcirógatta az egereket, és menet közben néhány csepp napfényt tett az öngyújtójába.
- Nicolas - szólt Colin belépve -, bemutatom Chick barátomat.
- Jó napot kívánok, uram - mondta Nicolas.
- Jó napot, Nicolas - felelte Chick. - Nincs egy unokahúga, akit Alise-nak hívnak?
- De van, uram - felelte Nicolas. - Különben roppant csinos leányzó, ha meg tetszik engedni ezt a megjegyzést.
- Lerí magukról, hogy egy családból valók - jelentette ki Chick. - Bár, ami a mellkasukat illeti, látok némi különbséget.
- Az én mellkasom elég széles - mondta Nicolas -, az övé viszont az enyémhez képest merőleges irányban fejlett, ha az úr megengedi nekem ezt a pontosítást."
Yann Martel - Pi élete
Pi Patel különös fiú. Egyesek szerint (közéjük tartoznak a szülei is) bogaras. Tizenhat évesen elhatározza, hogy nemcsak hindu akar lenni (születésénél fogva az), hanem keresztény és moszlim is. És keresztül is viszi az akaratát: nemcsak hogy megkeresztelkedik, de beszerez egy imaszőnyeget is. Hősünknek már a neve is furcsa: keresztnevét - Piscine Molitor - egy párizsi uszodáról kapta. Iskolatársai persze Pisisnek csúfolják, mire ő lerövidíti a nevét, és a gyengébbek kedvéért felírja a táblára: π=3,14.
Az is furcsa, hogy egy állatkertben lakik Pondicherry városában, amelynek apja a tulajdonosa és vezetője. És éppen itt kezdődnek a bajok: az állatkert nem jövedelmező - a család úgy dönt, hogy eladja az állományt, s átköltöznek Kanadába. Az Észak-Amerikába szánt példányok egy része velük utazik a Cimcum nevű teherhajón. A hajó egy éjszaka valahol a Csendes-óceán kellős közepén elsüllyed. Az egyetlen túlélő Pi Patel - valamint egy mentőcsónak-rakományra való állat: egy zebra, egy orangután, egy hiéna - és egy bengáli tigris!
Kezdetét veszi a jámbor, vallásos és vegetáriánus Pi több mint kétszáz napos hányódása a végtelen vizeken. Vajon mennyi és miféle leleményességre van szükség ahhoz, hogy egy kamasz gyerek meg egy két és fél mázsás tigris kialakítson valamiféle békés egymás mellett élést? S ha ez sikerül is, honnan és hogyan szereznek ételt-italt ilyen hosszú időn át? Egyáltalán: mivel telhet ilyen hosszú idő a végtelen, de korántsem kihalt tengeren? Milyen kalandok, milyen élmények várnak rájuk? Meg lehet-e úszni ép ésszel az ilyesmit?
A Spanyolországban született, Kanadában élő Yann Martel egy csapásra világhírű lett ezzel a lebilincselően izgalmas és fájdalmasan szép könyvvel, amellyel elnyerte a Booker-díjat is.
Viktor Pelevin - Az agyag géppuska
Az elmúlt évek orosz irodalmának legnagyobb világsikere Az agyag géppuska, s az orosz Playboy szerint ez a XX. század második felének legjobb orosz regénye. Főhőse, Pjotr Puszta egy elmegyógyintézet lakója valamikor a kilencvenes években, s "hamis személyisége" szerint valójában a tizenhetes forradalom után, a polgárháborús Oroszországban él, éspedig ő Csapajev híres komisszárja, Petyka. A két valóságszint a regényben egyenlő mértékben valós (vagy virtuális): hol az elmegyógyintézeti ápoltak között vagyunk, hol a polgárháborús frontokon, ahol Csapajev és Petyka mély filozófiai beszélgetéseket folytat (a regénybeli Csapajev ugyanis nem annyira egy vörös hadvezér, mint inkább keleti guru). A mintegy számítógépes virtuális valóságokat létrehozó mű azonban a részleteiben vaskosan s gyakran parodisztikusan realista: Pelevin remekül ábrázolja mind a polgárháború Oroszországát, mind az elmegyógyintézet világát, ahol Pjotr a többi beteg hallucinációit is végighallgatja, s ezek betétnovellaként szerepelnek a műben - az egyik ilyen például egy mexikói szappanoperahős, Maria és Arnold Schwarzenegger szürreális kalandjait meséli el.
Oscar Wilde - Dorian Gray arcképe
Oscar Wilde klasszikus regényének hőse, a gazdag, gyönyörű és naiv fiatalember, Dorian Gray megszállottja annak a gondolatnak, hogy örökké fiatal és szép maradjon, s ezért még akár a lelkét is eladná. Miután az egyik barátja megfesti portréját, a fiú csak azt fájlalja, hogy az ő szépségét az élet és az idő hamar lerombolja majd, míg a képe örök marad, s azt kívánja, hogy bárcsak ez fordítva lenne.
A fiatalember hamarosan cinikus barátja, Lord Henry Wotton befolyása alá kerül, aki ráébreszti az élet ízeire. Dorian átadja magát az önző és rafinált élvezeteknek, férfiakat és nőket taszít a bűn útjára, majd egyre mélyebbre süllyed, s a züllés minden nemét és formáját megtapasztalja. Az események egyre riasztóbb fordulatot vesznek, mivel nemsokára megtudja, hogy kívánsága teljesült. Legnagyobb csodálkozására ugyanis csak a róla készült kép öregszik. Arca és szeme őrzi az ártatlan ifjú szépségét, a festett arcmás viszont, amelyet gondosan elzárva tart háza egy titkos helyiségében, híven mutatja az idő és a bűn rombolását vonásain.
Ekkor úgy érzi, itt az ideje megváltoztatnia az életét. Hogy teljesen tisztára mossa magát, bűnös múltjának tanúját, a szörnyűséges képet meg akarja semmisíteni...