Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


fióka
4.5/5

Nagyonimádom ​a Halált, ez már az első Korongvilág-könyvnél eldőlt, úgyhogy róla olvasni egy egész könyvön át maga volt a puszta gyönyör. De! A vége, a vége! Azt miért kellett?
Semmi sem lehet tökéletes, ez most már biztos.


Papusz
5.0/5

Esküszöm, ​ezek egyre jobbak :)


Luca87
5.0/5

Csak ​a szokásos Terry Pratchett.

Továbbra is a Halál a kedvenc szereplőm az egész Korongvilágon, egyszerűen zseniális ötlet, zseniális kidolgozás. Ez a történet is zseniális, mert kiderül belőle, hogy minden szakmában létező jelenség a kiégés, még a Haláléban is. A nagy tanulság pedig, hogy nem érdemes kapálózni a sorsunk ellen, mert aminek meg kell lenni, az úgyis meglesz. (Még ha az utolsó fejezet pont szembe is megy ezzel az igazsággal.) A legjobb epizód az volt, amikor Mort először indult egyedül dolgozni: egészen meghatott a boszorkány, aki halálos nyugalommal fogadja, hogy akkor ennyi volt, és az apát, aki egy sóhajtással belenyugszik, hogy minden kezdődik elölről. A homokórák, az önmagukat író sorskönyvek… Megannyi nagyszerű ötlet. És persze Pratchett humora, amin az ember még akkor is fel-felnyerít, ha a villamoson ül, és furcsán néznek rá.

Megért rá az idő, hogy kedvenc írókat is jelöljek itt a Molyon. Terry Pratchett az elsők között lesz.


Ladyorlando
5.0/5

Most ​nagyon örülök, hogy a [[http://moly.hu/konyvek/terry-pratchett-the-colour-of-magic|The Colour of Magic]] után nem adtam fel a Korongvilágot. Mort nagyon jóóóóóó! Kérem a következőt!


Ri_ver
5.0/5

Nagyon ​tetszett! Nem is tudom, hogyan tudtam korábban félbehagyni, most pár nap alatt végigolvastam. Pratchett humora eszméletlen, hihetetlenül random, nem lehet kitalálni, mi lesz a következő mondat. Könnyedén meg tud nevettetni, kellően drámai, a karakterek kidolgozottak, a Halál valami eszméletlen :D Ez volt az első, amikor végigolvastam, de biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó. :)


ddani
5.0/5

Pár ​oldal után rájöttem, hogy ez bizony újraolvasás :) Persze egy Korongvilág epizódjai között nem nehéz eltájolódni, főleg, ha az ember eddig sem lineárisan (spirálban?) követte az eseményeket. Nagyon klassz könyv, inkább nem is szpojlerezek. Idézhető idézetek fordulnak elő benne, ki is írtam párat. Érezhetően előzménye több későbbi szereplőnek (pl Susan Sto-Helit) és történetnek (Reaper Man), és ha jól számolom, a Nagy Kaszás első komoly főszerepe is egyben. Egyszóval, kihagyhatatlan.


ujhelyiz
5.0/5

Az ​egyik legjobb korai Pratchett-regény. Ez nagy szó, mert az újabb kötetek általában jobban tetszenek, de a Halállal nem lehet vitatkozni. :D

Gyökér poénok, elgondolkoztató ötletek, mindez nagyon is emberi, és élettel teli módon tálalva (“pun intended”). Mindenkinek sok szeretettel ajánlom.


sepa
5.0/5

Újabb ​mestermunka Pratchett tollából. Évekkel ezelőtt olvastam először, és valamiért megkoptak az emlékeim a kötetről – talán azért, mert nem élveztem igazán. Szerintem ez is azok közé a könyvek közé tartozik, amelyeket csak második olvasásra lehet teljesen felfogni és értékelni. Bár ha jobban belegondolok, Pratchett összes könyve ilyesmi. Az ember először a poénokra figyel, aztán másodszorra már a részletekre is.

Akárhogy is, ez most jó volt. Visszatért a kedvem elolvasni a Halál-könyveket, de még beletelik majd egy-két kötetbe, amíg teljes bizonyossággal fogom állítani, hogy ez a sorozat is ugyanúgy tetszik nekem, mint a többi.


ChEebor
5.0/5

Valószínűleg ​az egyik legjobb Korongvilág darab, de mindenképp hatalmas alkotás! Terry Pratchett ebben a könyvben teszi először valódi főszereplővé az előző három műben már vélhetően mindannyiunk által megszeretett karaktert, a Halált, és rögtön be is mutatja, hogy bizony egy ilyen karakter is remekül árnyalható. Persze a főszereplő nem ő, hanem Mort, aki a halál inasa lesz, de emberi érzései miatt rövidesen kiderül, hogy nem épp alkalmas erre az enyhén érzéketlen munkára. Ez persze rengeteg bonyodalmat szül, de, ahogy az egy ilyen történetben illik, minden jó, ha jó a vége… még ha a lezárás ügyesen kicselezi a klasszikus befejezések törvényét.


borsi
5.0/5

kiváncsi ​voltam, hogy fogja befejezni – végülis sikerült :)
új kedvenc pratchett lett ez nekem.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
4.5/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók