Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Miestas
3.5/5

Van ​az emberi oldala a könyvnek, ami valóban az értékekről, a sebezhetőségről, kirekesztettségről, az emberi ostabaságról szól. És van a könyvnek egy olyan oldala ami sok javítani valót hagy maga után, ez pedig a könyv korrektúrája. A pontatlan mondatok nem segítettek az egyébként is nagyon tárgyilagos szöveg megszeretésében.


Helgácska
5.0/5

Nekem ​nagyon tetszett, le sem tudtam tenni, amikor elkezdtem az első kötetet. Egy hét alatt kiolvastam a folytatásait is, sokszor hajnali háromig nem bírtam abbahagyni, ha a kezembe vettem. Tanulságos, igaz történet, egy olyan korról melyben én is éltem 18 évet, a tapasztalataim, illetve a család idősebb tagjai által elmeséltek megegyeznek a könyvben leírtakkal. Én is tudom, mit jelent szenvedni a honvágytól, elhagyni a hazát, melyet mások bitorolnak; idegen uralom alatt élni, majd elhagyni az otthont, abban a tudatban, hogy a gyerekeimnek jobb lesz, ahová aztán vissza nem mehetünk többé. És megtanuljuk távolról értékelni, amit elvesztettünk, alázattal szemlélni azokat, akik otthon maradtak, küzdenek és ebben a megmaradásért hozott küzdelemben mégis boldogabb, teljesebb életet élhetnek, mint mi, eltávozottak.
Könnyedén végigolvastam (egy dokumentumkönyvnek nem bírok a közepéig sem elérni), úgy éreztem ez kellemes és hasznos időtöltés volt. Sokat könnyeztem, átéreztem minden szavát. Ajánlani fogom 14 éves lányomnak is, mert elborzadok, mikor látom, hogy az olykor kitűnő tanuló ifjú korosztály milyen tájékozatlan ezzel a korral kapcsolatban, sok mindent tanulnak az iskolában, csak azt nem tudják, mi történt a saját hazájukban 20-30-40 évvel ezelőtt. A félreértések elkerülése végett: nem származom gazdag családból, nagyszüleim földműves parasztok, szüleim gyári munkások voltak, élőben nem láttam egyetlen régi grófot vagy egyéb előkelőséget. Ez a könyv viszont szó szerint “jól esett”. Jó volt olvasni.


Galambdúc
4.5/5

Bájos ​és olvasmányos történelmi olvasókönyv, személyes beszámoló gyermekkorról, természetről, emberekről. Van benne némi előítélettel átitatott felhang, de nem zavaró.
Az írónő vallja, hogy ez a magyar történelem olyan szeletkéje, amiről sokan sok helyütt hazudtak már, ő szövevényes családregény formájában vezet vissza a múltba, s egy idő után úgy belemerül az olvasó, hogy már vége is történetnek. Nem bántam meg.
Különlegessége a Honthyról írott rész (a tini Borbála a gonosz primadonna öltöztetőnője volt, mielőtt emigrált). A hölgy memóriája pedig csodálatra méltó, csak a felével is beérném.
A fotók méltó hátteret adnak az önéletírásnak, jó döntés volt a könyvbe foglalni őket.


Aranyerem
5.0/5

Mélyen ​megrázott ez a történelmi családregény. Évtizedeken át hallgattak arról, mi is történt valójában az arisztokráciával, a második világháború után és az ötvenes években. Kizárólag a kitelepítések szükségszerűségéről, a kulákokról, az egyenlőségről és proletárdiktatúra előnyeiről szólt az agymosás. Ezzel szemben a könyvből megtudhatjuk, mi is történt valójában, hogyan zúzták szét emberek százezreinek családját, birtokát…vagyis a lelkét. Milyen megaláztatásokat kellett átélniük! Amikor végigolvastam a könyvet, kavarogtak bennem az érzések. Nagyon szomorú könyv! Javasolni kellene, hogy ajánlott olvasmány lehessen. Fontos, hogy a mai fiatalok is tudjanak mindezekről a borzalmakról, ne csak a holokauszt borzalmairól kapjanak tájékoztatást. Tudják meg, hogyan tették tönkre nagyszüleik életét a kommunista eszmék!


Manawydan
4.5/5

Végre ​eljutottam a kezdetekhez. Nagyon sokáig nem lehetett kapni a Zagolni zabad című könyvet. Csak a napokban sikerült megszereznem a kötetet. Így sokáig a második és harmadik résszel kellett, hogy beérjem, de így is nagyon magával ragadott ez a rendkívüli életút.
A Balaton, Bakony, Balatonfüred az én gyerekkorom színhelye is volt, így külön öröm volt Borbála gyermekkori emlékeinek felelevenítése. A Buci nénit a nagyszüleim is sokat emlegették, így már van egy közös ismerősünk is.
1956 és a menekülés nagyon nehéz lehetett. Valóban mai ésszel felfogni nem lehet, pedig alig több mint 50 év telt csak el azóta.
Kíváncsi lennék mi lett volna a régi magyar arisztokrata családok leszármazottaiból ha nincs ez a diaszpóra és a kommunizmus.
Összességében eleven, természetközeli, önfeledt gyermekkor bontakozott ki a lapokon, öröm volt részt venni egy picit a Nádasdyak világában. Eltekintve pár stilisztikai és nyelvtani hibától, ez egy nagyon jó kis memoire lett.:)


Egy ​igazán megható történet az ifjúságról, egy ifjúságról, ami kihalni készül. Ahol szerelmesen táncoltak a búcsúban, kávét ittak művészekkel, zoknigyárban dolgoztak. Egy ifjúságról aminek el kellett menekülnie. Szeretnék egy analóg fényképezőgépet.


Anna_Jö
3.0/5

egyedül ​a gyönyörű borító olvastattta el velem a könyvet. az elbeszélés túl gyakran lesz unalmas, vontatott és nem érdekelt mi lesz a sorsa, viszont van egy gyerekes bája annak, ahogy igyekezett leírni a sorsát – nagy darab egoizmus meg egy kicsi bűnös-vádolás. a borító mégmindig szép.


Lolli
5.0/5

Annak ​ellenére, hogy irodalmilag nem nagy alkotás, mégis nagy hatással volt rám. Napokig nem tudtam aludni, mindig háborúval álmodtam.

Sajnálom, hogy annyi helyesírási hiba maradt a könyvben.


Kalyber
4.5/5

Gróf ​Nádasdy Borbála önéletrajzi “trilógiájának” első kötetét rejti a cím, az 1940-es évektől az 56-os forradalom végéig.
Tündérmesére emlékeztet a történet, arra a fajtára, ami virágos, napsütötte mezőn kezdődik, őzekkel, szép házzal, szerető családdal, és amibe hamar sötét, gonosz erők törnek be, hogy megsemmisítsék az idillt, összezúzzanak mindent ami addig szép és békés volt; hogy aztán az egész valami pislákoló, halvány remény érzésével záródjon.

Fő erénye, hogy elvisz egy olyan korba, amit, ha tankönyvből ismerhetünk is, nem éltük meg, s ráadásul még mindig csak a politika torz lencséin szemlélhetünk. A könyv segít megérteni, és átérezni a korszak súlyát, s nem mellesleg segít ráébredni, hogy milyen jó dolgunk van most. Túlságosan is jó. És túlságosan is könnyen dobálózunk pökhendi ítéleteinkkel a fotelből, a számítógép mellől, az izzadásra fűtött lakásainkban.

Nem feltétlenül irodalmi értékeiért szerethető, bár maga a történet nagyon regényes, de azt eleve nem várhatjuk, hogy valaki a hátulgombolós korú emlékeit is Dan Brown-i fordulatokkal ecsetelje. Nekem ezek a korai emlékek kellemes melegséget ébresztettek, egy letűnt, megsemmisített korból.


Sarka
-/5

… ​amikor kiolvastam az első részt, két nap után hiányzott! Annyira beleéltem magam! SOS kellett beszerezni a másik kettőt! :)


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

12.7
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók