A világszerte az egyik legtöbbet olvasott hadtörténeti munka, “A csata arca” 1976-ban jelent meg először angolul, és azóta sok nyelven és sokszor kiadták. A szerző, John Keegan akkoriban a Királyi Akadémia hadtörténet-tanára volt, és “A csata arca” volt az első könyve, amellyel azonnal nagyjelentőségű életműve talán legfontosabb darabját is megalkotta. Az évtizedes oktatói tapasztalat és a katonákkal köztük a második világháborút csapattisztként megjárt, és addigra a brit hadsereg vezetőivé emelkedett főtisztekkel töltött sok idő sajátos gondolatokat sugallt a szerzőnek. Az kezdte érdekelni, mit és hogyan tesznek a közkatonák, a tiszthelyettesek és a csapattisztek a katonai mesterség gyakorlása közben, mert a hadtörténetírás addig inkább a királyok és a vezérek háborújára összpontosított.
Keegan szakít a győztesek ügyét igazoló történetírás évezredes hagyományával, de azzal a hagyománnyal is, amelyik a visszatekintés bölcsességével – és az íróasztal biztonságos fedezékéből – az események eleve elrendelt, logikus láncának, valamiféle gigászi sakkjátszmának, “a politika folytatásának más eszközökkel” szereti láttatni a háborút. Emberi és materialista hadtörténet ez, utóbbi nem a szó szánalmas ideológiai értelmében, hanem úgy, hogy Keegan azt vizsgálja: az adott anyagi (topográfia, haditechnikai, élelmezési, egészségügyi stb.) feltételek mellett mit tehettek, és mit nem tehettek meg a katonák, valamint azt, hogy egy adott társadalom milyen hadsereget állít ki. Elemzi továbbá a csata mint fegyveres összecsapás és mint történelmi jelenség változásait az évszázadok során. Agincourt, Waterloo és a Somme-i offenzíva első napja döntő jelentőségű, sokszor megírt összecsapás, de ahogyan Keegan tekint rájuk, az olyasfajta változást indított el a hadtörténetírásban, amilyet Einstein és társai munkássága a fizikában.
Kapcsolódó könyvek
John Keegan - Az amerikai polgárháború
Az amerikai polgárháború az egyik leghosszabb és legvéresebb az újabb kor háborúi közül. Ugyanakkor az egyik legrejtélyesebb is. Az Egyesült Államok számtalan háborúja közül ez az, amelyik valóban érdekli az amerikaiakat, ha másért nem, azért, mert máig ebben esett el a legtöbb amerikai. A Dél népe elképesztő lelkesedéssel vállalta a katonáskodást. Bár a küzdelem a rabszolgaság miatt tört ki, a két országrész szembefordulásának mélyén máig érzékelhető életformabeli különbségek húzódtak meg. Művészek sokaságát ihlette meg, a történészeket azonban még ma is zavarba ejti. Története csak a napóleoni vagy a világháborúkhoz mérhetően bonyolult és ellentmondásos.
Az első modern - vagyis vasúton szállított, távírón irányított, gyáripari termékekkel felszerelt tömeghadseregek által vívott - háború történetéről írott könyvében John Keegan, a kiváló brit hadtörténész megfejti e háború földrajzi és vezetési viszonyainak, valamint hadászatának logikáját, és eligazít bennünket a konfliktus csataterein. Keegan ezzel a közérthető nyelven megírt munkájával teszi fel a koronát életművére, amelybe a hadtörténet több klasszikus művének megalkotásán túl beletartozik a NATO leginkább történelemtudatos tisztikarának, a Brit Hadsereg tisztjeinek az oktatása és nevelése is. Magával ragadó munkája a téma alapvető könyve.
John Keegan - A parancsnoklás álarca
Ez a könyv hadvezérekről szól. Arról, hogy kik ők, milyen cselekedetek fűződnek a nevükhöz, s hogy e cselekedetek milyen kihatással vannak arra a világra, amelyben a közönséges halandók, férfiak és nők élnek.
Hiszen egy tábornok – ez a szó már önmagában is kétértelmű – sokkal több a hadsereg egyszerű parancsnokánál. Lehet király vagy pap: Nagy Sándor mindkettőt megtestesítette egy személyben. Lehet diplomata: Marlborough és Eisenhower egyformán kiválóan értett a békítéshez és a stratégiához. Lehet inkább teoretikus, mint gyakorlati szakember: az idősebb Moltke inkább intellektuális képességeivel írta be nevét a történelembe, mintsem végrehajtói tehetségével. Parancsnokolhat az uralkodó helyetteseként, mint Wellington, vagy esetleg demokratikus gyülekezet felhatalmazásával, ahogy Grant kapta a hatalmát. Lehet demagógból zsarnokká avanzsált politikus, és mégis megőrizheti főparancsnoki hatalmát, ahogyan Hitlernek sikerült.
A hadvezérség sokkal több, mint seregek vezénylete a harctéren. Hogy a megszokott kliséhez folyamodjunk, a hadsereg annak a társadalomnak a tükörképe, amely kiállítja. A célokat, amelyekért küzd és ahogyan küzd, az határozza meg, mit akar elérni az adott társadalom a háborúval és mit vár el a hadseregétől.
Anthony Kemp - SAS – Békeévek vad háborúi 1947–1991
Az 1941-ben alapított SAS a mai napig a legmegbecsültebb és legrettegettebb elit alakulat a világ katonai közvéleménye szerint. Anthony Kemp úttörő ezredtörténete megismertet minket a csapat útjával a malájföldi és borneói dzsungelháborútól elindulva egészen a falklandi és az Öböl-háborúig.
Józanul szembesülünk a terrorizmus megjelenésével bekövetkezett változásokkal, melyek az ezredet az lRA és minden más terrorista rémévé tették, a világot viszont kevésbé biztonságos lakóhellyé. Végül, de nem utolsósorban, váratlan ajándékot is kapunk: a könyv elolvasói ezentúl valahányszor akciófilmet néznek, jókat derülhetnek. A SAS kiválasztási és kiképzési módszerei ugyanis nyilvánvalóvá teszik, hogy az alkalmasság megállapításánál nem a duzzadó izmok mérete és az agresszivitás a mérvadó, hanem a higgadt helyzetfelismerő és problémamegoldó képesség. Akit a valódi kommandókatonák élete és szolgálata érdekel, annak ajánljuk ezt a könyvet.
John Keegan - A hadviselés története
John Keegan, a sandhursti brit Királyi Katonai Akadémia hadtörténet professzora a tárgy világszerte legismertebb kutatói közé tartozik. Híres könyveiben olyan kérdésekkel foglalkozik, mint a hadvezetés, néhány jeles hadvezér tevékenységét elemezve az ókortól a XX. századig, vagy a csata, mint emberi élmény, nevezetes ütközetek fényében - egymástól távol eső századok tapasztalatait vetve egybe, és általánosítva.
Jelen összefoglalása nem szűk értelemben vett hadtörténeti mű, hanem a fentebb jellemzett módszerrel elkészített, mindazonáltal a nagyközönségnek szánt áttekintés az ember, a társadalom és a harc, az erőszak és a háború viszonyáról, illetve ennek alakulásáról az emberi történelem során.Olyan új szemléletű szakmunka, amely a hadtörténetírás gyökeres átértelmezéséhez vezet, az ismert tényeket más megvilágításba helyezi, gyakorlatias és technikai, azaz szigorúan katonai szemszögből vizsgálva az eseményeket.
Meghökkentően új kép bontakozik ki például a napóleoni háborúkról: a katonák élelmezéséről, ruházatáról, testi megterheléséről, a fegyverek tűzerejéről, az általuk okozott sérülésekről, - arról, hogy mekkora az egyes ember és a társadalom teljesítőképessége, illetve harckészsége. Ezáltal a háborók indítékainak újszerű szempontjait is bevezetjük a kor tanulmányozásába.
John Keegan - A háborús felderítés
A regényirodalomban a kém romantikus figura, akinek titkai békét szerezhetnek vagy háborút robbanthatnak ki, de vajon a valóságban alapfeltétele-e a katonai győzelmeknek a felderítés, a hírszerzés?
Úttörő jellegű új művében korunk kiemelkedő hadtörténésze egy elméleti bevezető után (amely ismerteti a katonai felderítés formáit és eszközeit, lehetőségeit a legkorábbi időktől máig) konkrét csatákat, hadjáratokat elemez a felderítés szempontjából: Nelson és az Egyiptomba tartó Napóleon flottáinak bújócskázását a Földközi-tengeren, Stonewall Jackson déli tábornok manőverezéseit a Shenandoah-folyó völgyében, illetve az északiak hírszerzői próbálkozásait az amerikai polgárháború idején, Kréta német megszállását a második világháborúban, valamint a világháború csendes-óceáni hadszínterének legjelentősebb, Midway-szigeteki ütközetét az amerikaiak és a japánok között. Végül áttekintést kapunk tőle az 1945 utáni katonai hírszerzésről, amely kiterjed a koreai, a vietnami, a Falkland-szigeteki és az Öböl-háborúra, illetve a nemzetközi terrorizmus elleni harcra is.
Keegan konklúziója kijózanító: a felderítés, a hírszerzés hasznos a háborúban, de önmagában nem döntő a szerepe. A nagy felderítési előny sem garantálja feltétlenül a győzelmet. A háborúk végkimenetelét rendszerint az elegendő mértékű, célszerűen bevetett erő szabja meg. Nelsonnak és Jacksonnak gyakran csak töredékes információi voltak az ellenségről, ezt azonban ellensúlyozta hadvezéri tehetségük. A britek tudtak a Krétát fenyegető német invázióról, ám a túlerő legyűrte őket. A falklandi háború idején a brit felderítés kifejezetten gyatra volt, de a sorkötelesekből álló argentin egységek nem voltak méltó ellenfelei a profi angol katonáknak.
Ahogyan a New York Times kritikusa írja: „Keegan nem a hírszerzés nimbuszát akarja megtépázni, csupán perspektívába helyezi a hadviselésnek ezt a titokzatossággal övezett vetületét, hogy rámutasson: a közképzelettel ellentétben nem amolyan szórakoztató és könnyed út a diadalhoz.”
John Keegan - A második világháború
_"Egyszerűen káprázatos... Nemzedékünk legkiválóbb hadtörténésze"._
- Tom Clancy
Kereken nyolcvan esztendővel ezelőtt robbant ki az emberiség történetének legnagyobb, legpusztítóbb és legvéresebb háborúja, amely a föld hat kontinensén és három óceánján zajlott, ötvenmillió áldozatot követelt, és pusztítása kiterjedt szinte a teljes emberi civilizációra.
John Keegan brit hadtörténész lenyűgöző intelligenciával és tökéletes arányérzékkel kalauzolja végig olvasóit a háború történetén. Az események részletes bemutatása mellett Keegan nagy hangsúlyt fektet a stratégiai elemzésre és a háború "vezérmotívumaira" is, miközben a világégés gazdaság- és társadalomtörténeti vonatkozásait is értő módon tárja az olvasók elé. A részletesen elbeszélt hadi eseményeket úgy választja ki, hogy mindegyik megvilágítson egyet a modern hadviselés második világháborúra jellemző sajátos válfajaiból. Ennek alapján elemzi a légideszant-hadviselés (Kréta), a repülőgép-hordozókkal vívott tengeri háború (Midway), a páncéloscsata (Falaise), a nagyvárosi ostrom (Berlin), valamint a kétéltű hadviselés (Okinava) eseményeit és sajátos mozzanatait. Bemutatja a szembenálló szövetségi rendszerek működését, kitűnő portrékat rajzol a háború legfontosabb szereplőiről (Hitler, Tódzsó, Churchill, Sztálin, Roosevelt), és részletesen szól a tudomány és a haditechnika szerepéről, a megszállás, az ellenállás, a hadászati bombázás és a hírszerzés hatásairól és következményeiről - egyszóval mindenről, ami világméretűvé és totálissá tette a konfliktust.
A brit tudós mára klasszikussá vált, monumentális műve sokkal több, mint a háború egyszerű hadtörténete: lebilincselő stílusának köszönhetően akár regényként is megállja a helyét, kézikönyvként pedig nélkülözhetetlen mindazok számára, akik meg akarják érteni a 20. század legfontosabb eseményének mélyebb összefüggéseit.
JOHN KEEGAN (1934-2012) több mint negyedszázadon át tanított hadtörténetet a sandhursti Királyi Katonai Akadémián, majd a _Daily Telegraph_ védelmi rovatát vezette. Vendégoktatóként tanított Princetonban és Cambridge-ben is. Számos klasszikus hadtörténeti munka (_A csata arca, A hadviselés története_) szerzője. 2000-ben lovagi címet kapott.
Adolf Hitler - Harcom
A Mein Kampf (Harcom) Adolf Hitler nemzetiszocialista vezető egyetlen, még az életében kiadott könyve, melyet landsbergi fogsága idején kezdett el írni, miután 1923-ban az ún. sörpuccsban való részvételéért börtönbe zárták. A könyvben áttekintette addigi pályafutását és megfogalmazta világnézetét, valamint politikai programját. A mű a nácizmus ideológiai alapvetése lett.
Hitler magát a könyvben nem politikusnak, hanem programadónak (Programmatiker) ábrázolta. Eszerint „a programadó feladata nem az, hogy az ügy teljesíthetőségének különböző fokait megállapítsa, hanem, hogy az ügyet mint olyan megvilágítsa: másként szólva: kevésbé kell törődnie az úttal, mint a céllal.” Továbbá: „[a programadó] jelentősége csaknem mindig csupán a jövőben mutatkozik meg, mivel ő nemritkán az, akit „világidegen” szóval illetnek. Mert ha a politikus művészete valóban megfelel a lehetséges művészetének, a programadó azokhoz tartozik, akikre áll, hogy az isteneknek csak úgy tetszenek, ha a lehetetlent követelik és akarják.”
Hitler ezzel az írással egy átfogó elméletet kívánt a nép elé állítani a marxizmus ellenében. Emellett úgy kívánta bemutatni addigi pályáját, mint ami pártja és az egész nép ideális vezetőjévé teszi őt a zsidóság, mint közös ellenség elleni összefogásban. Megerősítette az NSDAP 25 pontos programjának érvényességét. Megállapította, hogy a nemzeti szocializmus egyik elődjének számító Völkisch mozgalom sikertelen maradt és ideje lejárt; ezzel szemben az NSDAP modern, céltudatos gyűjtőmozgalommá vált, amely sikerrel tömörítheti a weimari köztársaság nacionalista és antidemokratikus erőit.
R. G. Grant - Katonák
5000 év háborúinak és csatáinak átfogó, gazdagon illusztrált történelme.
A látványos és tanulságos album az ókori görög hoplitától a középkori lovagon át a mai különleges alakulatokig azoknak a szemszögéből ábrázolja a harc drámáját, akik a főszerepeit játsszák – a vonalak mögött és a küzdelem véres forgatagában.
A KATONÁK enciklopédikus mű. Tárgyalja a mindenkori harcos kiképzését, harcmodorát és harci technikáit, részletes fotográfiákon mutatja be uniformisait, fegyvereit, személyes használati tárgyait is: figyelemre méltó alapossággal dokumentálja a katonaélet képi valóságát is.
„A HÁBORÚT A KATONÁK NYERIK MEG, A BABÉROKAT ELLENBEN A TÁBORNOKOK ARATJÁK LE.”
Szabó Péter - Don-kanyar
A XX. századi magyar történelem egyik sokat idézett, politikai vitákat kiváltó eseménye volt a 2. magyar hadsereg tragikus története 1942-43-ban. Első ízben nyúl avatott szakember, a hadtudomány kandidátusa, a Hadtörténeti Intézet tudományos főmunkatársa a témához, aki az elmúlt tíz esztendőben a téma legjobb magyar kutatójává, ismerőjévé vált, határainkon belül és kívül egyaránt. A szerző a fennmaradt és elérhető levéltári forrásokat feltárva, a még élő résztvevők jelentős többségét felkeresve, nem egy esetben a feledés homályába merült korabeli naplókat, feljegyzéseket mutat be. A könyv a 2. magyar hadsereg 1942-1943 közötti történetére fekteti a hangsúlyt, a hadsereg történetét, az adott kor politikai és katonapolitikai viszonyai közé beágyazva elemzi. Nem ad közre felemás, ellenőrizhetetlen, több kézen keresztülment legendákat, a forrásokból merít.
A kötet szakszerűségével, a legapróbb részletekre történő kitekintéssel a magyar hadtörténetírás jelentős vállalkozása, napjainkig tudatunkban élő, az egész nemzetet megrázó tragédia őszinte és kritikus bemutatása. E fontos, múltunkat hitelesen ábrázoló kiadvány emléket állít mintegy 120 ezer katona és munkaszolgálatos soha nem feledhető tragédiájának.
Andrew Wiest - M. K. Barbier - Gyalogos-hadviselés
A Somme lövészárkaitól Sztálingrád romjain át az iraki sivatagig vívott háborúkban a gyalogos katona lényeges szerepet játszott, s a mai hadsereg legalább olyan szerves és fontos része, mint valaha. A Gyalogos-hadviselés bemutatja, hogyan változott a gyalogos katona szerepe az elmúlt évszázad során, hogyan változott a harcászat az új haditechnika által nyújtott előnyök kiaknázása, illetve ellensúlyozása végett. Különleges térképek és ábrák segítségével illusztrálja a könyv a 20. században vívott legfontosabb ütközetek menetét és az alkalmazott harcászatot. A könyv bemutatja a gyalogsági harcászat terén bekövetkezett változást, melyet az I. világháború utáni gépesítés eredményezett.
Ismeretlen szerző - A hadművészet ókori klasszikusai
A hadtörténelemnek és ezen belül a hadművészet történetének tanulmányozása elválaszthatatlan a történelem egész folyamatának megértésétől. Ennek a feladatnak elvégzését akarja az ókorra, a rabszolgatartó társadalmak korára vonatkozóan megkönnyíteni a jelen forrásgyűjtemény.
Csikány Tamás - Komárom, a szűz vár
A KOMÁROMI VÁR a Kárpát-medence és a közép-európai térség egyik legfontosabb stratégiai pontján helyezkedik el. Ennek köszönhette, hogy a 16–17. században a török hódítás ellen kiépített végvárrendszer meghatározó alapeleme, majd a napóleoni háborúktól az Osztrák Császárság hatalmas központi raktárvára volt.
A kötet a komáromi vár történetének azon időszakát mutatja be, amikor a Habsburg-birodalom politikai és katonai vezetői, a sorozatos háborús kudarcok után, rászánták magukat a birodalom katonai biztonságának újragondolására. Mayer von Heldensfeld táborkari ezredes 1807-ben készítette el azt a koncepciót, melyben Komárom egy központi helyzetű raktárbázisként, táborvárként és kettős hídfőként szerepel. A javaslatot I. Ferenc császár elfogadta és döntése nyomán a következő évben a meglévő komáromi vár átépítése és továbbfejlesztése megkezdődött.
A nagy lendülettel zajló építkezéseket az 1809-es háború még inkább sürgette, különösen, amikor Komárom vidéke a hadszíntér részévé vált. A kiépülő vár hasznosságát az 1809. június 14-i győri csata utáni események mutathatták meg először. A vereséget szenvedett osztrák és magyar csapatok a komáromi sáncok védelmében kelhettek át a Dunán, és rendezhették soraikat. A franciák meg sem próbálták a komáromi erődöket támadni.
A wagrami csatavesztése után a császár nem fogadta el a Károly főherceg által kötött fegyverszünetet, és Komárom központtal újra kívánta szervezni a hadseregét. A várba költözött a császári udvar, hetekig innen irányították a birodalmat. Közben folytak az építkezések, sáncokat emeltek nemcsak a vár egyes elemei köré, hanem a környéket is védelmi vonalakkal látták el. A munkálatok a békekötésig tartottak. A komáromi vár 1809-ben bizonyította, hogy helyesen döntöttek, amikor a kiépítését megkezdték, és a szerzett tapasztalatok alapján a következő hetven évben az Osztrák Birodalom elsőrangú erődítményei között tartották számon.
CSIKÁNY TAMÁS ezredes húsz éve tanít a magyar katonai tisztképzésben, kutatási területe a kora újkori, újkori európai és magyar hadművészet története. Az MTA doktori címét az 1848–49-es magyar szabadságharc hadművészetének tudományos feltárása során elért eredményeiért kapta meg, publikációinak többsége is e történelmi korszakkal foglalkozik. A komáromi vár történetét már szintén majd' húsz éve kutatja, e témában is több tanulmánya, illetve egy könyve jelent meg, a Horváth Csabával közösen írt Komárom erődváros. E kötet is Szamódy Zsolt fényképeivel együtt lát napvilágot. A szerző szemléletmódja elsősorban a katonát igyekszik előtérbe helyezni, a gondolkodó, a hivatásának elkötelezett, és kötelességét minden elé helyező embert. A hadtörténelmi események bemutatásánál, elemzésénél a katonai gondolkodás logikáját követi, a hadművészet általános törvényszerűségeit alkalmazza ott is ahol kevesebb forrás áll rendelkezésre. Vallja ugyanakkor, hogy a hadtörténelem szerves része az általános társadalomtörténetnek és hitelesen csak abba ágyazva kutatható, tanulmányozható.
Ismeretlen szerző - Hadvezérek - A harcmezõk urai
Háború nem létezhet hadvezérek nélkül – vezetőre mindig szükség van a csaták és hadjáratok idején. Könyvünkben különböző nemzetiségű történészek és katonai szakértők vázolják fel lenyűgöző alapossággal a világ legnagyobb hadvezéreinek életpályáját, földön-vízen-levegőben vívott leghíresebb csatáikat, kezdve a nagy perzsa uralkodóval, a Kr. e. VI. században élt Nagy Kürosszal, és Vo Nguyen Giap tábornokkal, a vietnami háború hősével zárva a sort.
A világ – Kína, India és Afrika, Európa és Amerika – legjobbjait bemutató válogatás a hadviselés kétezer-ötszáz éves történetét tárja elénk, mindig az adott főhős szemszögéből vizsgálva az eseményeket. Megismerhetjük, hogyan változott a taktika és a stratégia, illetve a háború természete az évszázadok során.
A felsorolásból természetesen nem hiányozhat Nagy Sándor, Hannibál, Julius Caesar, Szaladin, Dzsingisz kán, Hunyadi János, Napóleon, Wellington, Nelson, Ulysses S. Grant, Erich Manstein, Zsukov marsall, de szerepelnek könyvünkben olyan, kevésbé ismert hadvezérek is, mint Tojotomi Hidejosi, a „japán Napóleon” vagy Nádir sah, a XVIII. század perzsa hódítója. Kötetünk több mint száz életutat részletesen ismertet, a Hadvezérek A-tól Z-ig című fejezet kiegészítéseivel azonban az életrajzok száma meghaladja a kettőszázötvenet.
E portrékkal, a fegyverek és az egyenruhák fényképeivel, a csaták korabeli ábrázolásaival gazdagon illusztrált, több mint százhúsz színes hadjárati térképpel és háromdimenziós csataleírással kiegészített kötetből mindenki megtudhatja, „mi tesz egy hadvezért naggyá”, és mondhatni ajánlott olvasmány minden, a hadtörténet iránt érdeklődő olvasó számára.
440 színes és 105 fekete-fehér illusztrációval
Vida István Kornél - Világostól Appomatoxig
Az 1848-49-es szabadságharc bukását követően a magyar katonai és politikai vezetés színe-java követte Kossuth Lajost a száműzetésbe, és sokan közülük - bár Kossuth maga nem - az Egyesült Államokba emigráltak. A szakirodalomban eddig szinte semmilyen figyelmet nem szenteltek az Amerikába irányuló kivándorlás ezen első hullámának. Könyvünk azt vizsgálja, miért választotta több mint kétezer magyar politikai menekült éppen az Egyesült Államokat második otthonának, továbbá az első tengerentúli magyar diaszpóra tagjainak életkörülményeit, integrációs lehetőségeit tanulmányozva arra keresi a választ, miért döntött úgy mintegy száz magyar katona, hogy fegyvert ragad Észak és Dél véres polgárháborújában.
A kötet részletesen elemzi a magyarok részvételét a konfliktusban mind az Unió, mind a Konföderáció hadseregében, objektíven vizsgálja a legismertebb magyar tisztek amerikai katonai pályafutását, foglalkozik a rabszolga-felszabadításhoz és az afro-amerikaiakhoz fűződő viszonyukkal. Külön fejezet foglalkozik a téma irodalmi, képzőművészeti és filmes feldolgozásaival, illetve azzal, hogyan ápolják a résztvevők emlékét Magyarországon és az Egyesült Államokban. A kötet eddig zömmel ismeretlen források alapján minden magyar résztvevőről pontosan dokumentált részletes életrajzot közöl, illetve a könyvet számos korabeli fénykép illusztrálja.
A szerző, Vida István Kornél a Debreceni Egyetem Angol–Amerikai Intézete Észak-amerikai Tanszékének adjunktusa, az észak-amerikai történelem és az amerikai–magyar kapcsolatok avatott ismerője. Főbb kutatási területei a nemzetközi migrációtörténet, az Egyesült Államokba irányuló kivándorlás, a magyar–amerikai kapcsolatok és az Egyesült Államok 19. századi történelme. Számos tudományos cikk szerzője itthon és külföldön egyaránt. 2003–2004-ben a J. William Fulbright Alapítvány támogatásával a University of Maryland kutatói ösztöndíjasa, 2009-től pedig az Alexander von Humboldt Alapítvány posztdoktori ösztöndíjával a berlini Freie Universität John F. Kennedy Intézetében végez migrációtörténeti kutatásokat.
Csikány Tamás - Hadművészet az 1848–49-es magyar szabadságharcban
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
R. G. Grant - Csaták
A történetírásban megörökített első csatát a kánaániták vívták az egyiptomiakkal Megiddónál, de a garantált kölcsönös megsemmisítés koráig a hadviselés pontosan olyan régi, mint maga az emberi történelem. A Csaták ezt a figyelemre méltó, bár kegyetlen és félelmetes történetet örökíti meg hitelesen.
A nagyszerűen illusztrált enciklopédia nélkülözhetetlen összefüggéseket feltárva részletes bepillantást szolgáltat a háború és a hadviselés minden aspektusába, s így az olvasó a legkorszerűbb tudást összegző kézikönyvet tarthatja kezében a fegyveres harc 5000 esztendejéről.
A konfliktusok – az ókortól napjainkig. Minden egyes háborúnak megismerjük az okait, eseményeit és következményeit.
A hadvezérek – Nagy Sándortól Schwarzkopf tábornokig. Találkozunk minden történelmi kor legjelentősebb katonai vezetőivel.
A fegyverek – a harci kocsitól a lézerrel célra vezetett rakétáig megvizsgáljuk a hadviselés szerszámait és technológiáját.
A csatamezőn – megragadó és megindító személyes beszámolókból tanúi leszünk a hadviselés intenzitásának, rettenetes valóságának, és a közben megnyilvánuló emberi bátorságnak.
A figyelmet megragadó színes képekkel, térképekkel és illusztrációkkal világítjuk meg a hadviselés minden részterületét, s így a Csaták az egyik legdrámaibb emberi tevékenység nélkülözhetetlen vizuális megörökítője is.
John Keegan - Az első világháború
Az egyik legismertebb hadtörténész, John Keegan az egyik legfontosabb könyvet írta meg az első világháborúról. Ez a háború nem egy távoli, csak a történelemkönyvek lapjain élő eseménysor, hanem hatásaiban nagyon is jelenvaló, drámai történés - ma is abban a korszakban élünk, amelynek fő körvonalait ez a háború alakította ki. Az első világháborúval elindult eseménysor vezetett el a mai hatalmi-politikai-társadalmi viszonyok kialakulásáig.
Keegan egyúttal nagy mesélő is, sodróan megírt könyve lapjain újra átélhetjük a régi világot romba döntő, kataklizmikus események drámáját.
A szerző amellett, hogy sok izgalmas hadtörténeti részletet is vizsgál, a legalapvetőbb kérdéseket feszegeti: miért döntött úgy egy jómódú, gazdagsági, kulturális és hatalmi sikereinek csúcsán lévő kontinens, hogy kockára tesz mindent, amit addig elért, és belebonyolódik ebbe a szörnyű, önpusztító és gyilkos hazárdjátékba? Amikor a konfliktus gyors és döntő végkifejlethez juttatásának reménye néhány hónapon belül mindenütt elveszett, miért határoztak mégis úgy a hadviselő hatalmak, hogy makacsul kitartanak amellett, hogy folytatják a katonai erőfeszítéseiket, és totális háborúra mozgósítanak, amivel fiatal férfilakosságukat teljes egészében kiteszik a fennmaradásukat veszélyeztető értelmetlen mészárlásnak?
John Keegan _Az első világháború_ja, amellett, hogy nagyszerű olvasmányélményt kínál, méltán foglal helyet a legnagyobb hadtörténeti és történeti munkák között.
William Urban - A teuton lovagok - A lovagrend hadtörténete
• A lovagrend új és fontos története
• A középkori német keresztesek élete és cselekedetei
• Felöleli Európa történelmének 500 évét
A teuton lovagok valaha hatalmas és harcias résztvevői voltak a szent háborúnak. Történetük nagyrészt keresztes háborúkból és küzdelmekből állt. Ellenségeik féltek tőlük, de a keresztény világ tisztelte őket, és a Baltikumot és Észak-Németországot kézben tartva olyan félelmetes uralmat építettek fel, mely több mint 300 évig élte virágkorát Közép-Európában.
Ez a fontos új könyv áttekinti a lovagrend megkapó történetét és felemelkedését; harcaikat a pogány poroszokkal; háborúik sorozatát Lengyelországgal és Litvániával; összecsapásukat Alekszandr Nyevszkij Oroszországával; és fokozatos hanyatlásukat a XIV. században. A könyv bővelkedik drámai epizódokban – mint a csata a befagyott Peipus-tavon 1242-ben, vagy a tannenbergi katasztrofális vereség –, de elsődleges témája a hatalom megtartásáért évről évre vívott küzdelem, a betörések és portyázó bandák visszaverése, és a hitetlen ellenfelek ellen vívott keresztes háború. És a keresztes háború volt az – bátorságukat fitogtató, merész és lovagias lovagjaival –, ami leginkább jellemezte és életben tartotta ezt a katonás, győzedelmes szent rendet.
William Urban története közérthető és megragadó stílusban térképezi fel a rend felemelkedését és bukását, rávilágít a lovagok régóta félreértett tetteire és indítékaira.
Kelly DeVries - A középkor nagy csatái, 1000-1500 - Hastingstől Konstantinápolyig
A középkori csaták, ostromok és hadjáratok a játékfilmek kedvelt témái, s amellett hogy igen látványosak - a maguk szörnyűségével és pátoszával -, nem egy nemzet múltjának kiemelkedő, sorsdöntő eseményévé váltak. A korszak hadászati, haditechnikai jellegzetességeit taglaló bevezetést követően ezek közül mutatnak be húszat a nagy formátumú, igényes kivitelű kiadvány szerzői. A fent említett kritériumoknak minden szempontból megfelel az évszámok szerint elrendezett gyűjtemény első és utolsó csataleírása: a Hastingsnél 1066-ban normannjai élén diadalt arató Hódító Vilmos új korszakot nyitott a brit sziget történetében, míg az 1471-es brunkebergi ütközet a svéd történelem fontos fordulópontja, a dán hegemónia elleni küzdelem jelentős diadala. A színes képekkel, rajzokkal, illetve dupla oldalas taktikai térképekkel illusztrált lapokon az alábbi csaták elevenednek még meg: Legnano (1176), Hattín (1187), Arszúf (1191), Château Gaillard (1203-4), Konstantinápoly (1203-4), Bouvines (1214), Liegnitz (1241), Csúd-tó (1242), Málta (1283), Bannockburn (1314), Sluys (1340), Crécy (1346), Nájera (1367), Nikápoly (1396), Tannenberg (1410), Agincourt (1415), Vítkov-hegy (1420), Konstantinápoly (1453). Rohamozó nehézlovasság, íjászok, ostromok, tengeri ütközetek és a korszak minden más hadi jellegzetessége bemutatásra kerül az események politikai összefüggéseit is felvillantó ismertetésekben. A könyvet bibliográfia és mutató zárja.
John Keegan - A tengeri hadviselés története
A kiváló brit hadtörténész könyvének tárgya: hogyan harcolt az ember a tengeren a sorhajók virágkorától a tengeralattjárók megjelenéséig. Elemzése négy kulcsfontosságú ütközetre koncentrál. Ezek a trafalgari, a jütlandi, a Midway-szigeteki és az atlanti-óceáni ütközet.
A mű nemcsak ismerteti a tengeri hadviselés fejlődését a vitorlás hadihajóktól a csatahajókon át a repülőgép-anyahajókig és a tengeralattjárókig, hanem mintegy élményszerűvé is teszi az olvasó számára, hogy a csata ára – akár tengeren, akár szárazföldön vívják is – emberéletekben méretik.
"A világ legkiválóbb hadtörténészének könyve."
Tom Clancy