Ajax-loader

A ​könyv elolvasása nagyon sokféle emberi reakciót válthat ki. Vannak, akik számára reménysugár, a gyógyulás új útja tárul fel. Van, akinek személyes érzéseivel vagy eddig megszerzett tudásával nem egyeztethető össze a pszichológiának ez az alkalmazási területe. Vannak, akik számára a csodák birodalma tárul fel, és már a vágyott célt szinte megvalósulni látják. Bárhogyan is, aki vette magának a fáradtságot, és energiát fektetett a könyv elolvasásába és megértésébe, nem marad közömbös a téma iránt.

A daganatos betegségekhez fűződő hiedelmek – a félelem a halálosnak vélt betegségtől – szinte megbéníthatnak valakit, különösen a betegség felismerésének első, érzékeny szakaszában. A holisztikus szemlélet segít abban is, hogy ne azonosítsa magát a beteg a betegséggel, és főként ne az előítéletekkel. A szemlélet változásának kulcsa az, hogy felismeri a személy saját felelősségét a betegségben, hogy ő maga az, aki egyik vagy másik gyógymódot választja, és együttműködik a kezelő személyzettel saját gyógyulásának érdekében. Ezzel erősödik érett viselkedésének súlya gondolkodásában is, és ez már az első lépés lehet életmódjának megváltoztatásában.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

13.3
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók