A könyv egy praktikus útmutató, mely segítségével a gyerekek felfedezhetik a bennük lakozó bátorságot és leküzdhetik félénkségüket. Nyelvezete könnyen érthető. A gyermekeket agy barátságos szörnyecske, Jil kíséri végig a megannyi mókás feladattal és játékkal tarkított úton. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekben tudatosuljon, hogy minden ember különböző, és értékelni tudja önmaga erényeit. Így majd új fényben látják saját félénkségüket és bátorságukat, aminek köszönhetően ledönthetik azokat a korlátokat, amelyeket a félénkség miatt állítottak maguk elé.
A kiadvány 7-11 éves gyermekek számára készült. Ebben a korban kezdenek el nagyobb jelentőséget tulajdonítani a társas kapcsolatoknak, és elkezdenek azzal foglalkozni, mit gondol róluk a környezetük. Felfedezik magukon a serdülőkor első jeleit, illetve megjelenik az iskola által jelentett nyomás, így hát nem csoda, hogy sok gyermek visszahúzódóvá vagy rejtőzködővé válik annak érdekében, hogy ne lógjon ki a sorból. Megfelelő támogatással és türelemmel segíthetünk abban, hogy a gyermek bátorságot és magabiztosságot nyerjen, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy szembe tudjon nézni a kihívásokkal, képes legyen önmaga lenni, és magabiztos, boldog, kiegyensúlyozott emberré váljon. A kiadvány az egészséges életmóddal és az internet veszélyeivel is foglalkozik.
Kapcsolódó könyvek
Nancy Springer - A fekete batár esete
Gyanús körülmények között meghalt fiatal nők, egy baljós fekete hintó az éjszaka közepén - Enola Holmes visszatér!
A tizenöt éves Enola Holmes sikeres, független nőként él Londonban, miután végre nem kell rejtőznie híres fivérei elől. Egy nap dr. Watson riasztó hírt közöl vele: mesterdetektív bátyja, Sherlock a Holmes családra jellemző súlyos depresszióban szenved, és csak Enola tudja elűzni sötét gondolatait. Enola nem hagyhatja cserben sem testvérét, sem a testvére segítségére szoruló ifjú hölgyet, az ikertestvére után kutató Letitia Glovert.
A 20 éves Felicia Glover férje, Dunhench grófja szűkszavú üzenete alapján elhunyt, ám mind a levél, mind a halál tényét igazoló halotti bizonyítvány gyanúsnak tűnik. Enola bátyja heves tiltakozása ellenére nyomozásba fog, és az ügy még sötétebbé válik, amikor kiderül, hogy Felicia nem az első a gróf feleségei közül, aki váratlanul elhalálozott. Van esély rá, hogy még él? Ha igen, mi történhetett vele, és mi köze az ügyhöz annak a fekete hintónak, ami a gróf rezidenciáján tűnt fel a halál éjszakáján? Enolának minden találékonyságára szüksége lesz az ügy megoldásához - és egy régi barát, Basilwether márki segítségére is.
Nancy Springer bő egy évtized után tért vissza Enola Holmes karakteréhez, a végeredmény pedig egy újabb lélegzetelállító történet a legelbűvölőbb Holmes testvérről.
Karl Ove Knausgård - Nyár
A Nyárral zárul Karl Ove Knausgard személyes enciklopédiája, amelyet lányának, Annénak írt, és amelyben nemcsak a világot mutatja meg neki, hanem saját magát. Mi jut eszébe egy nyári délutánról? Milyen emlékeket idéznek fel benne a földigiliszták? Mit gondol a cinizmusról? A Nyár minden korábbi Évszakok-könyvnél dokumentaristább, Knausgard újabb fejezeteket tár fel az édesapjához fűződő viszonyáról, és bebizonyítja, hogy még a leghétköznapibb tárgyakat is érdemes néha közelebbről megvizsgálni, mert tele vannak történettel és csodával. A kötet Anselm Kiefer illusztrációival jelenik meg.
Christian Cantrell - Hatáseffektus
Huszonkét emberrel végeznek világszerte. Az áldozatok között semmilyen kapcsolat sem található, a gyilkosságuk körülményei teljesen eltérőek, ám egy dolog mégis összeköti őket: mindegyikük testén egy számsort hagy az elkövető - valakinek a bőrébe égetik, másnak tetoválják, vagy belevésik. Miután a nyomozóhatóságok képtelenek bármiféle mintát találni az esetek között, és fogalmuk sincs róla, hogy ki lehetett a gyilkos, a CIA egyik elemzőjére, Quinn Mitchellre vár a feladat, hogy felderítse a rejtélyes gyilkosságsorozatot.
A rejtett mintázatok feltárásában jeleskedő Quinn hamarosan nyomokra bukkan. Ellenfele látszólag korlátlan erőforrásokkal rendelkezik, ám a rutinos elemző felkészült minden eshetőségre.
Egyet kivéve: valójában ki mozgatja a szálakat…
Christian Cantrell kíméletlen tempót diktáló technothrillere ideális választás Michael Crichton és Blake Crouch könyveinek kedvelői számára. A történetből a Disney készít tévésorozatot.
Imogen Kealey - Az ellenálló
Dúl a II. világháború, Franciaországban a németbarát Vichy-kormány van hatalmon. Nancy Wake, az ausztrál származású fiatalasszony férje, a gazdag marseille-i gyáros oldalán fényűző vacsorákat ad – jó kapcsolatai vannak a feketepiacon –, és a körülményekhez képest boldogan él.
Nancynek azonban van egy másik, titkos élete: ő a rettegett Fehér Egér, az egyik legkeresettebb kém, aki után a Gestapo kétségbeesetten kutat. Egy árulásnak köszönhetően férjét le is tartóztatják, de Nancy kicsúszik a kezük közül. Angliába szökik, ahol nem tud tétlenül ülni, és egy féléves katonai kiképzés után visszatér Franciaországba, hogy csatlakozzon a partizánokhoz. Mindenre hajlandó, hogy legyőzzék a németeket – és készen áll arra is, hogy életét adja a férjéért.
A lebilincselően izgalmas kalandregényt a II. világháború sokszorosan kitüntetett hősének igaz története ihlette. A felvilágosult, szabad szellemű, a francia ellenállás jelképévé magasodott Nancy Wake kalandjai egy pillanatnyi szünet nélkül követik egymást a regény lapjain. Harcát azonban nemcsak a németek, hanem az előítéletek ellen is vívja, hiszen nem elég, hogy a partizánok közül senki nem tudja elképzelni, hogy egy nő felveheti a versenyt bátorságban, erőben és kitartásban a férfiakkal, de Nancyt vezérükként kell elfogadniuk.
Liane Schneider - Bori és az ovis torna
Bori örömében hatalmasat ugrott, mert Anya elmondta neki, hogy elviszi ovis tornára. Ott remek dolgokat fognak csinálni! Egyensúlyozhat majd egy hosszú padon, hintázhat a kötélen, és kipróbálhatja a trambulint is. Bori olyan jól érezte magát, hogy alig várja a következő alkalmat. Lehet, hogy akár a hátrafelé bukfencet is megtanulja?
Consuelo Delgado - Atlasz az Óceánokról
A Föld kontinenseit öt óceán mossa, amelyek mind kapcsolatban állnak egymással, és elfoglalják a felszín 71%-át. Innen ered az élet, rengeteg lakója van a mikroszkopikustól a hatalmas méretűig, rétegei a napfényestől a mélysötétig terjednek, és már érezhető rajtuk a klímaváltozás hatása. Ez a kötet elképesztő utazásra invitálja olvasóját. Bemutatja az óceánok élővilágát, érdekességeit, térképeivel és illusztrációival közel hozza ezt a csodálatos világot, amelyből minden élet ered itt, a Földön.
Paco Torrubiano - Az űr enciklopédiája
Az emberiséget ősidők óta foglalkoztatja az űr rejtélye. Ha felnézünk az égre, ugyanazok a kérdések fogalmazódnak meg bennünk nemzedékek óta: Hogyan keletkeztek a csillagok? Hogyan jött létre a Nap? És a Hold? Hol a mi helyünk az univerzumban? Ebben a kötetben lenyűgöző utazásra hívunk: ismerd meg velünk az űrt, a felépítését, az alkotóelemeit, keletkezésének és kutatásának történetét. Sőt, még azt is megtudhatod, milyen az élet az űrben. Merülj el ebben a csodákkal teli világban!
Misha Ruth Cohen - A kínai orvoslás kézikönyve
A kínai orvoslás a világ egyik legősibb gyógyászati irányzata, melynek hatékony megoldásai a modern tudományos kutatások alapján a mai világban is maximálisan megállják a helyüket.
Dr. Misha Ruth Cohen a kínai orvoslás nemzetközi szinten elismert doktora, oktatója és előadója, aki ebben a remekbe szabott kötetben közérthetően magyarázza el számos kínai gyógyászati módszer alapjait. Ezek közé tartoznak a következők:
o Akupunktúra
o Csi-kung
o Gyógynövény-terápia
o Étrendterápia
o Táplálkozás
o Az energiaegyensúly fenntartása
A kínai orvoslás kézikönyve az ezoterikus információkat kézzelfogható tudássá gyúrja, így ez a hasznos kézikönyv nagy segítséget nyújt majd a test, az elme és a szellem egészségének megőrzésében.
Poppy O'Neill - Ne aggódj, légy vidám!
Ez a könyv egy gyermekeknek szóló, gyakorlatias útmutató a szorongás leküzdéséhez. Egyszerű feladatokkal és biztató szövegekkel, melyek a kognitív viselkedésterápia technikáival segítenek legyőzni a szorongásos gondolatokat.
A feladatok célja az, hogy a gyermek elgondolkodjon önmagán, illetve azon, milyen módszerekkel dolgozza fel félelmeit. A gyakorlatok egyúttal hasznos útmutatóul is szolgálnak, hogy felismerje aggodalmait és le tudja küzdeni azokat. Ha a gyermek nyugodt és bízik a képességeiben, könnyebben megbirkózik a mindennapok problémáival is. Ha pedig megtanulja hatékonyan feldolgozni a negatív gondolatokat és érzéseket, akkor magabiztos és önálló fiatal válhat belőle.
Könyvünk 7-11 éves gyermekeknek készült. Ebben a korban úgy érezhetik, hogy sok minden miatt kell aggódniuk. A dolgozatok, a konfliktusok a barátokkal, a testük változásai, a nagyobb érdeklődés saját külsejük és mások iránt mind új és néha ijesztő élményt jelentenek számukra. Az ebben a korban lévő gyermekek elkezdik használni a közösségi médiát, és egyre inkább tudomást szereznek a hírekről, a médiáról és a világról. Nem csoda tehát, hogy ez egy szorongásokkal teli időszak is lehet.
Ismeretlen szerző - 12 új Miss Marple-sztori
Bizonyára nem feltétlenül szükséges gyönyörű helyre utaznunk
ahhoz, hogy gyilkosságot kövessünk el, de néha igenis segít."
Miss Jane Marple, a zseniális amatőr nyomozó - Agatha Christie felejthetetlen karaktere - először 1927 decemberében jelent meg nyomtatásban, A kedd esti klub című novellában. Az első Marple-regény, a Gyilkosság a paplakban 1930-ban látott napvilágot, melyet további tizenegy követett, míg a legutolsó - posztumusz - regény, a Szunnyadó gyilkosság 1976-ban, Christie halálának évében jelent meg. Jane Marple alakjában Christie a sokszor alábecsült, idős falusi vénkisasszonyt testesítette meg, aki éleslátásával, az emberi természet mély ismeretével még a Scotland Yard legkiválóbb nyomozóit is túlszárnyalta.
Ebben a kötetben 12 új Marpe-novella kapott helyet, melyek szerzői elismert bestseller-írók, céljuk pedig az, hogy saját, egyedi nézőpontjukon keresztül mutassák be az új generációknak Christie briliáns elméjű nyomozóját, a látszólag ártalmatlan, szelíd, kissé kotnyeles Miss Marple-t.
Ryke Geerd Hamer - A rák és minden ún. betegség
A könyv első felében Dr. Ryke Geerd Hamer életútjáról, a Germán Gyógytudomány felfedezésének körülményeiről és az 5 biológiai természettörvényről olvashatnak részletesen. A második felében esettanulmányok teszik szemléletessé az Értelmes Biológiai Különprogramokat. A könyv laikusoknak és egészségügyi szakterületen dolgozók részére egyaránt további megértést ad az ún. megbetegedésekről, világossá teszi a Tudományos Táblázatban tömören megfogalmazott tételeket.
„A GERMÁN GYÓGYTUDOMÁNY fiam, Dirk hagyatéka, akinek e világból való távozása révén e természettudományos orvostudomány nyomára bukkanhattam. Őszinte szívvel adom tovább minden embernek, elsősorban a betegeknek, akik a GERMÁN GYÓGYTUDOMÁNY segítségével felépülhetnek. Viva la Medicina Sagrada – Éljen a Szent Orvostudomány, a GERMÁN GYÓGYTUDOMÁNY!”
Dr. med. Mag. theol. Ryke Geerd Hamer
Aino Havukainen - Sami Toivonen - Tatu és Patu sínen van
Süsü bácsi meghívta Tatut és Patut, hogy látogassák meg őt Tucatfalván. Vonatjegyet is küldött nekik.
De jaj! Mégis, mit vigyenek magukkal? Nyuginyuszit és vészmazsolát mindenképpen.
És ha pisilniük kell majd a vonaton? Vagy ennének egy jégkrémet? És vajon hogyan találnak vissza a helyükre az étkezőkocsiból?A népszerű furavári fickók kalandja megmutatja, milyen izgalmas és érdekes dolog az utazás. Közben pedig tempóból és szorult helyzetekből sincs hiány, hiszen Tatu és Patu vad üldözésbe is keveredik a vonaton.
A szerzőpáros, Aino Havukainen és Sami Toivonen elnyerte a gyermek- és ifjúsági könyvek illusztrátorainak szóló legrangosabb finnországi elismerést, a Rudolf Koivu-díjat.
A Tatu és Patu sorozatot számtalan nyelvre lefordították.
Láma Anagarika Govinda - Teremtő meditáció és többdimenziós tudatosság
Ez az érett korában írott könyve a világhírű buddhista tanító, tudós és művész gazdag életművének összefoglalása és megkoronázása. A Fehér felhők útja hazánkban is jól ismert szerzője a meditációt nem elkoptatott elméletek alapján, hanem a gyakorlati tapasztalás oldaláról mutatja be. Láma Govinda keleti és a nyugati kultúra közti hídverőként egyformán otthonosan mozog a két világban, és képes arra, hogy a kelet misztikus eszméit és módszereit befogadhatóvá tegye a nyugati olvasó számára. Eredeti meglátásait, a meditációval kapcsolatos fölismeréseit hatvan év odaadó gyakorlása során szerzett személyes tapasztalatai hitelesítik.
E könyv nem szabályokat állít a meditációra nézve, s nem vélt igazságokat nyilatkoztat ki, hanem inspirál. A meditációt alapvetően egyéni, teremtő műveletként mutatja be, mely a személyiség összes erőinek bevetésével megy végbe. Célja a tudatosság lehetőségeinek alkotó kibontakoztatása, mely az életünk minőségét magasabb szintre emeli.
A kötet első része tárgyalja a buddhizmusnak azokat a lélektani vonatkozásait, amelyeken az öntudatra ébredés belső útja alapul. Ezt a gyémántút buddhizmus meditációs módszereinek mélyreható elemzése követi. E hagyomány a képzelet erejét tekinti a legelevenebb és leghatékonyabb eszköznek önmagunk átalakítására. Külön fejezet foglalkozik a légzés meditációs alkalmazásaival, a meditációban használt misztikus hangok – a mantrák – tudományával, s ezeknek a csakrákra, a test rejtett erőközpontjaira gyakorolt hatásaival. A szerző bemutatja, hogyan képezi le az ezoterikus mandalák szerkezete és jelentése a meditáció összetett élményvilágát.
A további részek önállóan is olvasható, elmélyült írások a művészet és a meditáció közötti párhuzamokról, az alany és a tárgy problémájáról, az emberi tudatosság többdimenziós jellegéről.
A könyvet inspiráló elmélkedések zárják olyan, az élet végső kérdéseivel kapcsolatos témákról, mint a halál legyőzésének lehetősége, az élet és a halál misztériuma, az egyedi és az egyetemes viszonya, a csodálatos értelme, a tudat teremtő ereje, a szabad akarat kérdése vagy az idő misztériuma.
E mű az egyik legjobb, modern szerző által írt könyv a buddhizmusról. Életünk minden mozzanatában láthatóvá teszi a csodát, kaput nyitva az élet nagy misztériumára.
Ismeretlen szerző - Sclerosis multiplex
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Kovács Ágnes Lilla - Hit a vezetésben
Lehet-e hívő emberként megalkuvás nélkül üzleti sikereket elérni a mai Magyarországon? Van-e mód a beosztottak személyes fejlődését, sőt a társadalmi hasznosság szempontjait is figyelembe véve üzletileg eredményes vezetővé válni? A könyvben megszólalók történetei azt bizonyítják, hogy igen. Vidéken vagy a fővárosban, fiatalként vagy nyugdíj előtt, nagycsaládosként vagy egyedülállóként – a kötet interjúalanyainak közös vonása, hogy akár morális dilemmák, korrupciós kísértések, magánéleti viszontagságok közepette is igyekeztek hitük szerint élni, dönteni, irányítani. Sikereket megélni, olykor elbukni, majd felállni.
Hogy miképpen? Elmesélik. Sőt konkrét tanácsokat – és ezzel akár kapaszkodót – adnak az időnként megfáradt vagy elmagányosodott közép- és felsővezetőknek a tekintetben, hogy miképpen lehet a mindennapokban összeegyeztetni a hatékonyságot a humánummal, a szakmai sikereket a kiegyensúlyozott magánélettel.
Zilahi Kiss Béla - Kisfaludy Sándor - Berczik Árpád - Londesz Elek - Himfy-album
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Váli Dezső - Deske.hu2
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Andrzej Nowak - Az orosz birodalom áldozatai - A birodalom mint áldozat
Az orosz imperializmus áll Andrzej Nowak elemzéseinek középpontjában. Főként azt vizsgálja, hogyan határozza meg magát az orosz állam, hogyan ütköznek a nemzet- és birodalomépítési koncepciók, mit gondol az orosz értelmiség Lengyelországról, milyen szerepet szán az orosz birodalomban a két keleti szláv népnek.
Nem a semmiből született a mai orosz neoimperializmus. E jelenséget nem lehet csupán az orosz belpolitika alakulásából, az oligarchák csatározásaiból vagy a nemzetközi helyzet alakulásából levezetni.
A krakkói történész meggyőzően bizonyítja, hogy az orosz imperializmus erős civilizációs küldetéstudattal párosul, belpolitikai alapja pedig az erős paternalista állam és a totalitárius politikai berendezkedés.
Bödecs László - Kánaánhoz közelebb
Nem lehet nagyobb kincse egy költőnek, mint a függetlenség. És ez már azonnal kiderül Bödecs László kötetének nyitóverséből: „Állat leszek az erdőszélen, / vöröslik, majd kiszakad belőlem a város, / de nem félek már, szelíd vagyok és magányos.”
A szelídséggel és határozottsággal társuló függetlenség a kitalált világok és a valóságos helyek közös metszetében, feszültségterében hallatja hangját. Ebben a feszültségtérben kell felnőnie és otthonra lelnie a szelíd és határozott hang gazdájának. Mindenféle érzelmi veszteségek ellenére és árán. Még akkor is, ha a lírai fejlődésregény terében nem ritkán a hatalomgyakorlás és a pusztítás jelöli ki a határokat és a közlekedési irányokat. Átértelmeződnek itt (talán Rilke nyomán? talán Térey bátorításával?) a győzelem, a dicsőség és a kitartás fogalmai, eszméi. Jutalomképpen a „végső rend kitartó csöndje” szerveződik térré, ahol Pilátus átváltozik Krisztussá, és felhőtenyerével „esőt bocsát a szikkadt, éhes földre”.
Bödecs hisz az álmok, a mítoszok magyarázó erejében, hogy azok segíthetnek a világ újrafelmérésében. És ehhez olyan nyelvet teremt, amellyel még azt a pofátlanságot is elkövetheti, hogy az egyik verse második sorát a nagyon kényes hangzású, ugyanakkor archaikus poétikai rétegekből kiemelt "midőn" szóval kezdi. Mondom, független költő.
Bazsányi Sándor
Gréger Csaba - Halhatatlanok
„Valahol a valóság határain túl létezik egy világ, hol az emberek ereje olyan hatalmasra nőtt, hogy leigázták még a mennyeket is. És azok, kik egykor őrzőik voltak, most már köztük élnek. Ők a Halhatatlanok.”
Ismerd meg Nourost, a mesék földjét, minek történelmét évezredeken keresztül formálták az emberi birodalmak véget nem érő viaskodásai. Hol a végtelen hatalomvágytól fűtve országok emelkedtek fel és buktak el sorban, s hol az életet teremtő energia uralásáért varázstudók küzdenek már korok óta. Olyan hely ez, ahol a hatalomnak ára van, hiszen a mágia maga az Élet, és minden cseppje, mit a bolygótól eloroznak, a természet pusztulásához vezet. Hol semmi sem fekete vagy fehér, s hol senki sem egyértelműen jó vagy gonosz, mindenki küzd a saját boldogulásáért. Ezt a forrongó világot dúlta fel a bálványként és istenként imádott nép érkezése, hogy aztán fiaik és lányaik menedéket leljenek az emberek között, és lassan a maguk arcára formálják a halandók birodalmait…
Légy részese egy páratlan utazásnak, melyet Magyarország legújabb fantasy világa tár eléd egy különleges novelláskötet formájában! Csatlakozz te is a közösséghez, hogy aztán együtt írjuk tovább egy távoli világ történetét!