„Fenomenális, letehetetlen szerelmi történet.” – Naughty Mom Story Time
„Humoros és szellemes.” – Words We Love By Blog
Ennél pocsékabb hírt nem is kaphattam volna: nősül a pasim! Mármint az expasim, ha egészen pontos akarok lenni. Mert két hónappal korábban úgy döntött, hogy egy kis távolságra van szüksége. Én persze azt hittem, hogy ez nem végleges, boldogan folytatjuk majd, ahol abbahagytuk. Máskor egy ilyen hír önmagában összetörte volna a szívemet, de most még rosszabb hír követte: a menyasszony a legjobb barátnőm! És meghívtak az esküvőre. Kizárt, hogy elmenjek. Még akkor sem, ha a gyönyörű Skóciában tartják a menyegzőt. Nem, biztos hogy nem megyek. Még akkor sem, ha egy jóképű idegen felajánlja, hogy velem jön kísérőnek. Még akkor sem, ha ez az idegen szexi mosolyokkal próbál levenni a lábamról. Még akkor sem… ha egy valóra vált álom lenne a lehetőség, amit felkínál. Vagy mégis? Hogy mondhatnék nemet? Na jó, azért van egy feltételem: a szexi idegen legyen az új pasim. Mármint tegyen úgy, mintha az lenne. Még az is kiderülhet, hogy a szerepjáték szórakoztatóbb, mint hinnénk.
Louise Bay, a USA Today bestsellerszerzője egy csábító és pikáns sorozattal mutatkozik be a magyar olvasóknak. Az Angliában játszódó történetek mindenki szívét és érzékeit magával fogják ragadni.
„Eszméletlen! Teljesen odavagyok a szereplőkért!" – Shades of Rebecca
„Imádtam, az elejétől a végéig.” – Rosie Loves Reading
Kapcsolódó könyvek
Erin Watt - Omladozó királyság
Mióta Hartley Wright találkozott Easton Royallal, az élete fenekestül felfordult. Minden sarok mögött ellenség, minden ajtó mögött veszély rejlik. Amikor beüt a tragédia, ami elragadja az emlékeit, a lány már senkiben sem bízhat, még a kék szemű fiúban sem, aki azt ígéri, minden rendben lesz.
Mert míg Hartley emlékei tele vannak fehér foltokkal, az ösztönei azt súgják, hogy Easton veszélyes. Képtelen eldönteni, hogy a fiú vajon a kígyó az édenkertben, vagy az esélye a megváltásra. A káoszt, ami vele jár, képtelenség kezelni, az érzések pedig, amiket őbenne kelt, túl zavarosak ahhoz, hogy kibogozza őket.
Easton azt akarja, hogy a lány emlékezzen. Hartley szerint jobb felejteni.
És talán igaza van.
Tragédia. Árulás. Bizalom. Hartley-nak szembe kell néznie a tényekkel – a Royalok elől képtelenség menekülni.
Tanulj meg a szabályaik szerint élni, vagy a vesztedet okozzák.
Elle Kennedy - The Chase - A hajsza
Az ellentétek tényleg vonzzák egymást?
Más magyarázatot nem látok rá, miért vagyok úgy oda Colin Fitzgeraldért. Általában nem vonzanak a kivarrt, videojáték-őrült kocka izomagyak, akik lököttnek és felszínesnek tartanak. És az előítéletei mellett az is ellene szól, hogy a bátyám haverja.
És hogy a barátja belém van zúgva.
Ja, és említettem már, hogy lakótársak vagyunk?
Nem, mintha számítana. Fitzy egyértelművé tette, hogy nem érdeklem, holott úgy szikrázik köztünk a levegő, hogy félő, leég tőle a házunk. Én sosem voltam az a fajta lány, aki fut egy pasi után, és nem most fogom elkezdeni. Épp elég gondot okoz nekem az új suli, a seggfej tanárom és a bizonytalan jövőm. Ha a szexi lakótársamnak végre megjön az esze, és rájön, mit szalaszt el...
…tudja, hol talál.
Az őrjítően jó Off Campus sorozat spin-off kötete.
Önfeledt órákat akarsz és egy ragyogó olvasmányt? Megtaláltad.
Szerezd meg magadnak!
Elle Kennedy - The Deal - Az üzlet
A lány egyezséget köt a fősuli rosszfiújával…
Hannah Wells végre talált valakit, aki megdobogtatja a szívét. Bár az élet más területein magabiztosan mozog, a szex és a csábítás nem éppen erős oldala. Ha fel akarja hívni magára a kiszemelt srác figyelmét, ki kell lépnie a komfortzónájából, és elérni, hogy észrevegyék …még ha ezért korrepetálnia kell is a hokicsapat idegesítő, gyerekes és beképzelt kapitányát egy álrandiért cserébe.
…ami jobban sül el, mint remélte.
Garrett Graham egyetlen álma, hogy a diploma után profi hokijátékos legyen, de a zuhanó tanulmányi eredménye miatt mindent elveszíthet, amiért eddig olyan keményen dolgozott. Ha a csapatban maradás ára, hogy segít egy cinikus csajnak féltékennyé tenni egy srácot, hát legyen. De amikor egy váratlan csók életük legvadabb szexébe torkollik, Garrett hirtelen ráébred, hogy a szerep, amit játszik, nem neki való. Most már csak Hannah-t kell meggyőznie arról, hogy a fiú, akire vágyik, nem más, mint ő maga.
L. J. Shen - Az ördög feketét visel
Maddie Goldbloom kitervelt valamit arra, hogy az életében minden tökéletes legyen: karrier a divatiparban, elegáns New York-i lakás, gyermekorvos pasi. Amikor exe, Chase Black viharos belépővel visszatér az életébe egy botrányos kéréssel, Maddie azonnali reakciója az, hogy nemet mond neki.
De Chase csak az apja utolsó kívánságát akarja teljesíteni. Ezért annak ellenére, hogy a férfi összetörte a szívét, Maddie úgy gondolja, nem lehet olyan nehéz eljátszani a menyasszonyát. Különösen azért nem, mert közben talán lehetősége nyílik megleckéztetni egy kicsit az arrogáns ördögöt.
Ezután az események olyan láncolata következik, ami teljesen szétrobbantja Maddie addigi életét - és amikor Chase falai leomlanak, mindketten kénytelenek szembenézni a valósággal. Azt mondják, tartsd magadhoz közel az ellenségeidet. De mi van, ha az ellenséged éppenséggel az a férfi, akit szeretsz?
A USA Today bestsellerszerző, L. J. Shen új könyve "második esély"-regény szerelemről, veszteségről, önmagunk megtalálásáról és arról, hogyan merülhetünk teljesen el a megfelelő ember közelségében.
Ella Maise - Imádlak, Jason Thorn
"Tökéletes romantikus regény!" - BFF BOOK BLOG
Az első perctől kezdve odavagyok érte...
Jason Thorn... a bátyám legjobb gyerekkori barátja.
Ó, hogy milyen iszonyatosan szerelmes voltam ebbe a fiúba! Ugye milyen romantikus? Ahogy az ember lánya érzi az izgalmas bizsergést, amikor először átéli, amint szárnyra kapnak azok a híres pillangók - és csakis Jason miatt! Csakhogy egyszer véget ér a tündérmese, sárba tiporják az álmaidat, utána pedig biztos, ami biztos, darabokra törik a szívedet is. Ez a fiú pontosan ezt tette velem.
Miután túljutottunk az álmok sárba tiprásán, ő lett az a srác, akit messze elkerültem. Amikor egy szörnyű tragédia történt a családjában és elköltöztek, én készen álltam arra, hogy mindörökre elfelejtsem.
Mára igazi filmcsillag lett belőle. Olyan szupersztár, akiért a nők őrjöngő lelkesedéssel rajonganak. Olyan ez, mint egy valóra vált álom, ugye? Szerintem egyáltalán nem.
Hogy ki vagyok én? Olive, egy újdonsült írónő. Vagyis hát ÉN írtam azt a könyvet, amit filmre visznek, mégpedig Jason főszereplésével! Ezenkívül az internet azzal van tele, hogy én vagyok az a szerencsés lány, akit a szupersztár Jason Thorn hamarosan feleségül vesz.
Most megint azt gondolod, hogy a világ legmázlistább csaja vagyok? Hát nem. Szó sincs semmi ilyesmiről.
Ella Maise, nemzetközi bestsellerszerző első, magyar nyelven megjelenő kötetében kilép a hétköznapok szürkeségéből, és egy varázslatosan romantikus világba repít.
Vi Keeland - Hívatlan vendég
"Megszállottan imádom!" - Natasha Madison USA Today bestsellerszerző
Hudson Rothschildot egy esküvőn ismertem meg; a város egyik legmenőbb helyszínére szólt a váratlanul érkezett meghívó. Hudson volt az egyik násznagy, és biztos, hogy a legdögösebb pasi, akit valaha láttam. Felkért táncolni, és működött a kémia. Nagyon egymásra találtunk, és iszonyatosan jól éreztem magam a társaságában. Azonban amikor Hudson rájött, hogy nem az vagyok, akinek mondtam magam, egy csapásra véget ért a móka.
Ugyanis nem én voltam a meghívott, hanem a volt lakótársam, aki lelépett az éjszaka közepén, és nagylelkűen otthagyta nekem az érvénytelen lakbércsekkjeit. Azt gondoltam, tartozik annyival, hogy a nevében részt vehetek egy puccos bulin.
Amint lelepleztek, nem tudtam elég gyorsan elszelelni. Ahogy az ajtó felé rohantam, felkaptam néhány üveg drága pezsgőt az asztalokról, miközben a jóképű, dühös násznagy a nyomomban volt. Odakint beugrottam egy taxiba. Ahogy elindult, a szívem vadul vert, de megúsztam a kalandot.
Legalábbis azt hittem, mígnem rájöttem, hogy a mobilomat otthagytam az asztalon.
Vajon ki találta meg?
A New York Times bestsellerszerző, Vi Keeland a tőle megszokott pikantériával és fergeteges humorral meséli el egy nem mindennapi románc történetét, ahol az őrületes megismerkedés csak a jéghegy csúcsa. A regény #1 Wall Street Journal és USA Today bestseller lett, és felkerült az Amazon legkelendőbb könyveinek listájára.
"Könnyed, szexi, szédítő és dekadens." - Bookgasms Book Blog
"A nevetéstől kicsordultak a könnyeim, és a szívem összetört - egyszerűen letehetetlen!" - Keri Loves Books
Elle Kennedy - The Score - A pont
A srác a pályán és a lányoknál is sikert sikerre halmoz...
Allie Hayes nehéz időszakot él át. Diploma előtt áll, de fogalma sincs róla, mihez kezdjen az egyetem után, ráadásul a közelmúltban a régóta tartó kapcsolata is véget ért. Bár a vad, érzelemmentes szex nyilvánvalóan nem megoldás a problémájára, a jóképű hokisztárnak, Dean Di Laurentisnek képtelen ellenállni. Legalábbis egyszer, mert még a bizonytalan jövő sem elegendő ok arra, hogy Allie zűrös viszonyba bonyolódjon az egyéjszakás kalandok koronázatlan királyával.
De ezt a lányt nem lesz olyan egyszerű meghódítani.
Dean mindig megszerzi, amit akar. Csajokat, jó jegyeket, népszerűséget, csajokat… Igazi szívtipró, akinek egy lány sem mond nemet. Kivéve Allie-t. A belevaló csaj egyetlen éjszaka alatt fenekestül felforgatja a srác életét, majd kijelenti, hogy legyenek csak barátok. Na, azt már nem! Ennek csak akkor lehet vége, ha Dean úgy akarja. A srác minden csáberejét beveti, de amikor történik pár hatalmas változás az életében, fokozatosan rájön, hogy nemcsak a gólok számítanak… hanem a szerelem is.
Elle Kennedy - The Risk - A kockázat
Mindenki vadócnak tart.
Csak részben van igazuk - nem hagyom, hogy a félelem irányítson, és kicsit sem érdekel, mit gondolnak rólam mások. De van egy határ: nem fekszem össze az ellenséggel. A Briar hokiedzőjének lányaként máglyára vetnének, ha összeállnék az ellenfél játékosával. Márpedig Jake Connelly pont ebbe a kategóriába esik. A Harvard sztárcsatára arrogáns, bosszantó, és jóval vonzóbb a kelleténél. De az élet kegyetlen - a hőn áhított gyakornoki hely megszerzéséhez pont az ő segítségére van szükségem, és a szexi seggfej nem könnyíti meg a dolgomat. Rá kell vennem, hogy játssza el a pasimat, de minden kamurandiért egy igazit kér cserébe. Ez a vadóc csaj nagy bajban van. Semmi jó nem származhat abból, ha Jake Connellyvel kavarok. Az apám kinyírna, a barátaim kiközösítenének, és az egyetem utáni karrierem a tét. De bármilyen nehéz is ellenállni Jake szexi külsejének és pimasz mosolyának, nem vagyok hajlandó belesétálni a csapdájába. Ezt a kockázatot nem vállalhatom.
Corinne Michaels - Várj még rám
"Bűbájos, forró, romantikus és tele meglepetésekkel." - Harlequin Junkie
"Szívmelengetően romantikus." - Aestas Book
Két szabályom van az életben:
1. Semmiféle párkapcsolat, szerelem meg ilyesmi.
2. Nem bújok ágyba a belsőépítész irodám ügyfeleivel.
Amióta a legutóbbi fickóról kiderült, hogy nős, nem nehéz betartanom a szabályokat.
Legalábbis eddig nem volt nehéz.
Callum Huxley egy nevetségesen szexi angol, és a kapcsolódás köztünk, ami az első pillantással kezdődött, elűzte belőlem az örökké tartó poklot. Szerencsére azonban még az előtt észhez tértem, hogy a hotelszobájában kötöttem volna ki, meztelenül, zihálva, aztán képtelen lettem volna őt elfelejteni.
Azon gondolkozom, talán hülyeség volt azon az éjszakán csak úgy elsétálnom. Elég biztos is, mivel a pályafutásom legfontosabb találkozóján a Dovetail Enterprises ügyvezetőjével nem más vár rám, mint ő. Azt hiszem, ez a szakmai életem legkínosabb pillanata. A kettes számú szabályom megszegése pedig a magánéletem legszenvedélyesebb pillanata.
A bizalom még sosem volt ilyen jó, de a csalódás sem fájt még ennyire soha.
A New York Time bestsellerszerző Corinne Michaels legújabb regénye minden, amire egy romantikus, szexi és vicces történetben vágysz.
Jana Aston - Te vagy a gyengém
"Engem örökre lenyűgözött!" - Audrey Carlan
Kip-kop! Ki kopog? - Igen. Ez tényleg elhangzott az utolsó randimon. De mielőtt megsajnálnál, tudnod kell, hogy én meséltem a vicceket. Igen, jól hallottad. Több viccet is...
De összekapom magam. Ígérem. Egyszer megtanulom, hogy kell felnőttként randizni. Egyszer valaki más is el fog juttatni a csúcsra, nem csak én magamat. Egyszer szerelmes leszek és boldog, míg meg nem halok. Csak jussak ki ebből a kihallgatószobából!
Chloe Scott a legfurább szingli a városban. Vágyik rá, hogy megismerjen végre valakit, de a hideg kirázza a randiktól, mert kivétel nélkül az összes eddigi találkája katasztrófába fulladt. Egyszerűen képtelen hagyományos módon ismerkedni. A legutóbbi randiján letartóztatták a partnerét, őt pedig kihallgatta az FBI, pontosabban egy irtó szexi szövetségi ügynök.
Egy barátnője mindenképpen rá akarja beszélni Chloét, hogy találkozzon egy közös barátnőjük bátyjával. De miért is akarna találkozni az izgalmas, szexi, okos és vicces Boyddal? Egyébként is összeakadtak már... amikor kihallgatta Chloét.
Jana Aston, a New York Times és USA Today bestsellerszerzője szuperszexi és szórakoztató történetében megismerhetünk egy bájosan esetlen tanárnőt és egy őrjítő alfa-hímet, akik bebizonyítják egymásnak, hogy a fura sokkal izgalmasabb tud lenni a megszokottnál.
"Nincsenek rá szavak. Annyit nevettem, a könnyem is kicsordult... nem is egyszer!" - Adriana Locke, USA Today bestsellerszerző"Az év legviccesebb, legszexibb, legszórakoztatóbb könyve!" - Spicy Reads
L. J. Shen - Ruckus - Bajkeverő
Ha valami romlott és piszkos és szórakoztató – akkor benne vagyok! És ez a lány? Úgy tűnt, igazán szórakoztató lenne megrontani.
ROSIE
Azt mondják, hogy az élet egy gyönyörű hazugság, a halál pedig egy fájdalmas igazság. Igazuk van. Senki sem keltett bennem elevenebb érzést, mint az a pasi, aki állandó emlékeztetőül szolgál arra, hogy a napjaim meg vannak számlálva. Ő az én fényes, tiltott gyümölcsöm. Egy hatalmas illúzió a kegyetlen valóságommal szemben. Ráadásul a nővérem exbarátja. Mielőtt azonban elítélnél, egyvalamit tudnod kell: én láttam meg őt először. Én sóvárogtam utána először. Én szerettem bele először. Tizenegy évvel később pedig besétál az életembe, és egy második esélyt követel. Dean Cole akar lenni az én Bronzlovasom. De az én időm lejár. Nem olyan vagyok, mint mások. Van egy betegségem. Néha én győzedelmeskedem felette, máskor a betegség felettem. A lovagom, fehér lovon, végre megérkezett. Remélhetőleg még nem túl későn.
DEAN
Azt mondják, hogy a legfényesebb csillagok égnek ki a leggyorsabban. Igazuk van. Ez a csaj teljesen felvillanyoz. Pimasz és szarkasztikus, de hatalmas a szíve. Egy olyan világban, ahol minden fénytelen, úgy ragyog, mint a kicseszett Szíriusz. Tizenegy évvel ezelőtt a sors elválasztott bennünket egymástól. Nem fogom hagyni, hogy ez ismét megtörténhessen. Kész küzdelem közel kerülni hozzá, de nem a semmiért nevez mindenki Ruckusnak, vagyis Bajkeverőnek. Rosie LaBlanc hamarosan megtapasztalhatja, milyen az, amikor teljes erőbedobással harcolok valamiért. És a meghódítása minden más győzelemnél édesebb lesz.
Ruby Saw - Az igazi
Egy nő. Egy férfi. Temérdek pillangó. Egy érzés, melyet mindenki élete során csak egyszer érez. Liv Jackson életében hosszú és keserves út vezet az igazihoz, de most végre úgy érzi, hogy révbe ért, hogy megtalálta. Virágok, szerelmes pillantások, erotikus testbeszéd és olyan heves szívverés, ami az egekbe repíti a vérnyomást. Ez lenne az igaz szerelem, csakhogy senkinek nem adják ingyen, még Livnek sem.
Az egykor akaratos és hisztis nőnek két lehetősége van: vagy hagyja tova szállni, vagy harcol. Liv azonban ezúttal felveszi a kesztyűt, és nem engedi elfutni a lehetőséget a boldogsághoz. Útján intrika, féltékenység és egy régi ismerős is elkíséri. A végén pedig győz a szerelem? Az igazi szerelem?
Elle Kennedy - The Mistake - A baklövés
A srác nem csak a pályán szeret játszani…
De ezúttal kemény ellenféllel találja szemben magát…
A srác nem csak a pályán szeret játszani…
Az egyetemista John Logan bármelyik lányt megkaphatja. A hokicsapat sztárjaként az élete csupa buli és csajozás, ám lefegyverző mosolya és laza stílusa valójában csak álca, amivel a diploma után rá váró évek miatti keserűségét leplezi. Szexi kalandja az elsőéves Grace Iversszel egy időre feledteti vele a gondokat, de egy meggondolatlan lépés miatt elveszíti a lányt, és utána kemény erőfeszítéseket kell tennie, hogy bebizonyítsa, megérdemel egy második esélyt.
De ezúttal kemény ellenféllel találja szemben magát…
A rosszul sikerült első év után Grace immár idősebben és érettebben tér vissza a Briar Egyetemre. Úgy érzi, végre sikerült elfelejtenie a nagyképű hokist, akinek majdnem odaadta a szüzességét. Már nem az a szende, csendes kislány, akit Logan annak idején megismert. Ha a srác azt hiszi, hogy ő is engedelmesen hanyatt vágódik neki, mint a többi csaj, hát nagyon téved. Ha vissza akarja kapni, küzdjön meg érte! Ezúttal Grace veszi kezébe az irányítást… és nem lesz szívbajos.
Az egyik legnépszerűbb New Adult-sorozat újabb szenvedélytől izzó része. Vesd bele magad!
Emma Chase - Egy ágyban a herceggel
"Szenvedélyes és elbűvölő." - AESTAS BOOK blog
Nicholas Arthur Frederick Edward Pembrook Wessco királyságának trónörököse, úgy is mondhatnánk, méltóságos őszexisége, elképesztően vonzó, ellenállhatatlanul jóképű és szégyentelenül öntelt - de hát ki ne lenne az, ha folyton hajbókolnak előtte?
De egyszer csak egy hóeséses manhattani éjszakán a herceg találkozik egy fekete hajú szépséggel, akinek esze ágában sincs meghajolni előtte. Helyette inkább belevág egy tál pitét a herceg képébe.
Nicholas a fejébe veszi, hogy kideríti, vajon a lány is olyan ízletes-e, amilyen a pitéje. Trónörökösként hozzászokott, hogy megkap mindent, amit csak akar.
Egy herceggel randizni nem éppen olyan, amilyennek a pincérnőként dolgozó Olivia Hammond elképzelte.
Adott egy folyton ítélkező királynő, egy lelkesen helytelenítő másodörökös, egy csapat könyörtelen lesifotós és a nyilvánosság fürkésző tekintete.
Bár ló húzta hintón tartanak a Roll Royces-ok felé, és újabban senkit nem nyakaznak már le, a királyi család tagjai még messze vannak attól, hogy maguk közé fogadjanak egy közembert.
De Oliviának mindez talán megéri Nicholasért.
Nicholas úgy nőtt fel, hogy az egész világ őt figyelte, és most a házasságával készülnek ugyanezt tenni. Itt az ideje, hogy eldöntse, ki is ő valójában, és ami még ennél is fontosabb, mit szeretne az életben: királyként uralkodni... vagy egyszerű férfiként örökké birtokolni Olivia szerelmét.
L. J. Shen - Vicious - Ádáz
Emilia
Azt mondják, hogy a szerelem és a gyűlölet ugyanannak az érmének a két oldala. És ez igaz is. A férfi, akiről álmodozok, a rémálmaimban is kísért. Briliáns ügyvéd. Ügyes bűnöző. Gyönyörű hazudozó. Bántalmazó és megmentő, szörnyeteg és szerető egy személyben.
Tíz évvel ezelőtt elüldözött a kisvárosból, ahol éltünk. Most utánam jött New Yorkba, és addig nem hajlandó távozni, amíg vele nem tartok.
Vicious
Egy éhező művész. Gyönyörű és megfoghatatlan, mint a cseresznyevirág. Tíz évvel ezelőtt minden előzetes figyelmeztetés nélkül robbant be az életembe, és teljesen a feje tetejére állította. Megfizetett érte.
Emilia LeBlanc érinthetetlen, a legjobb barátom exbarátnője. Ismeri a legsötétebb titkomat, és egyben az olcsó segédmunkás lánya, akit azért alkalmaztunk, hogy rendben tartsa a birtokunkat. Ennek elégnek kellene lennie ahhoz, hogy ne fussak utána, de nem az. Szóval gyűlöl. Kibaszottul nem nagy ügy. Jobban teszi, ha megszokja a közelségemet.
Abby Jimenez - Barátnak tartalak
Őrülten vicces és szívmelengető történet egy keményfejű, pimasz nőről és egy szexi tűzoltóról, aki lángra gyújtja a szívét.
Kristen Petersen nem szereti a drámát, az utolsó csepp véréig hajlandó küzdeni a barátaiért és nincs ideje olyan pasikra, akik nem értik meg őt. Ezenkívül van egy nagy titka: egy egészségügyi probléma miatt olyan beavatkozásra készül, ami után nem lehet majd gyereke. Érthető, hogy Kristen vegyes érzésekkel küzdve tervezgeti legjobb barátnője esküvőjét - főleg azok után, hogy megismeri a tanút, Josh Copelandet.
A fickó humoros, szexi, sosem veszi magára Kristen gyilkosan gúnyos megjegyzéseit és nagyon jól tudja, hogy a legtöbb érzelmi viharra a mexikói kaja a tökéletes megoldás. Sőt még Kristen kutyája, Kaszkadőr is odavan érte. Az egyetlen bibi: Josh egy nap nagy családot szeretne majd.
Kristen tisztában van vele, hogy a fickónak máshol kellene keresnie a boldogságot, de minél jobban és jobban egymásba gabalyodnak, annál nehezebben ereszti őt el.
Abby Jimenez első regénye az egyik pillanatban megnevettet, a másikban pedig már a zsepidért kell nyúlni, a Barátnak tartalak ugyanis szellemesen, szókimondóan és fájdalmas érzéseket megmozgatva dolgozza fel a meddőség és a veszteség témáját.
Ella Maise - Akarlak, Adam Connor
"Imádtam minden percét." - GIVE ME BOOKS
Kérdezheted persze, hogy ki a fene az az Adam Connor. Ez a nemrégiben elvált Oscar-díjas filmszínész mostanában költözött be a szomszédunkba a kisfiával. Ő a legdögösebb lélegzetelállító szuperhím és egyben a legmegáltalkodottabb agyafúrt gazember, akivel valaha is találkoztam.
Teljesen őszintén kérdezem, te talán nem kukucskáltál volna át a kerítés fölött, hogy egy gyors pillantást vethess rá, remélhetőleg, amikor meztelen? Nem olvadtál volna el a boldogságtól, ahogy edzés közben bámulod, miközben az ötéves kisfia beszél hozzá? Említsem talán meg ezeken felül a hasizmát, a nadrágjában azt a hatalmas duzzanatot vagy a lenyűgöző izmos karját? Szóval azt mondod, hogy te nem leskelődnél utána? Hát persze...
Nekem természetesen eszembe se jutott, hogy betörjek hozzá, vagy magánlaksértést kövessek el, igazából az járt az eszemben, hogy felajánlom neki, hogy a fejét a vállamra - vagy talán a cicimre - hajtva sírhassa ki magát (a válása miatt), ám ehelyett az a gazember egy apró kis félreértés után elintézte, hogy rács mögé kerüljek. Bizony, börtönbe! Arra számítottam, hogy a köszönetét az orgazmusok végtelen áradatával fejezi ki, nem pedig, hogy börtönbe kerülök miatta!
Ezt követően már nem azt terveztem, hogy meglovagoljam és boldoggá tegyem, hanem azt, hogyan fojtsam meg. Na, de mi van akkor, ha a testem nem csupán megremegett, amikor Adam olyan édes kis aljasságokat suttogott a fülembe? Ezért senki nem tehet szemrehányást nekem. Egyébként is, mikor csókolózott utoljára ez a pasi? Ki ne élvezne egy olyan csókot, ami miatt esetleg megáll a szíve?
Csakhogy én akkor sem szerethettem volna bele, ha ő meg a fia volna a világ legcsodálatosabb ajándéka, amiben egy nő részesülhet. Persze egy szóval sem állítom, hogy ennyire szuper. Nem számít, hogy milyen ígéreteket suttog a fülembe, egy átok nem engedi, hogy boldogok legyünk. Bár én nem vagyok egy vártoronyba zárt királykisasszony, akit meg kell menteni - nagyon is képes vagyok arra, hogy egyedül is megmeneküljek -, de valahol a lelkem legmélyén továbbra is azt reméltem, hogy Adam Connor lesz a történetem hőse.
Kendall Ryan - Szeress és hazudj
"Szexi, szexi, SZEXI!" SHH MOM's READING
"Provokatív és mocskos... Imádtam ez a könyvet." Roxy Sloane, #1 bestsellerszerző
Colton Drake nem ismeri a nemet. Legalábbis nem fogadja el...
"Fogalmam sincs, miért adta el a szüzességét potom egy millióért. Mindegy is, én vagyok, aki először magamévá tehettem. Sokat érek vele, mondhatom. Különleges az ízlésem, sajátosak a szexuális hajlamaim. Kissé válogatósabb vagyok az átlagnál. A szűz lányok kitanítása finomságot és türelmet igényel - ami nekem nincs."
Sophie Evanst sarokba szorították. A testvére élete a tét, ezért csupán egyetlen lehetősége van, hogy kiverekedje magát ebből a helyzetből: el kell árvereznie a szüzességét egy exkluzív erotikus klubban. Miután a legtöbbet ígérő Colton Drake hazaviszi magával, Sophie hamar megtanulja, hogy semmi sem az, aminek látszik, ha erről a csodálatosan zűrös pasasról van szó. Az együttlét olyan kihívásokat jelent Sophie számára, amilyenekre egyáltalán nem számított, és felébreszti benne a vágyat olyan dolgok iránt, amelyek korábban eszébe sem jutottak.
A New York Times és a USA Today bestsellerszerzőjének bűnösen csábító erotikus regényében mindennek ára van, és a szerelemért kell a legtöbbet fizetni.
Elle Kennedy - Gegensätze ziehen sich an
Es heißt: Gegensätze ziehen sich an. Und da muss etwas dran sein, denn es gibt keine andere logische Erklärung dafür, dass ich mich so zu Colin Fitzgerald hingezogen fühle. Ich mag normalerweise keine tätowierten, videospielenden, Eishockey fanatischen Nerd-Typen, die denken, dass ich einfach nur hibbelig bin. Und oberflächlich. Sein falsches Bild von mir spricht also auch noch gegen ihn.
Und es hilft nicht, dass er ein Kumpel meines Bruders ist.
Und dass sein bester Freund in mich verknallt ist.
Und dass ich gerade bei den drei Jungs eingezogen bin. Oh, hatte ich nicht erwähnt, dass wir zusammen wohnen? Nein?
Ist eigentlich auch egal, denn Colin hat deutlich gemacht, dass er sich nicht für mich interessiert, auch wenn die Funken, die zwischen uns fliegen, unser Haus in Brand stecken könnten. Aber ich bin kein Mädchen, das einem Kerl hinterherläuft, und ich werde jetzt sicherlich auch nicht damit anfangen. Ich habe ohnehin alle Hände voll damit zu tun, mit dem College, einem ätzenden Professor und einer ungewissen Zukunft klarzukommen. Also, falls mein sexy grüblerischer Mitbewohner doch noch aufwacht und erkennt, was ihm fehlt: Er weiß, wo er mich findet.
Alessandra Torre - Hollywoodi mocsok
Cole Masten. Hollywood Tökéletes Férjéből Hollywood Legszexibb Agglegénye lett, miután szupersztár felesége elhagyta. Most minden partiban benne van, és mindenkit megfektet, akit tud. Los Angeles, vigyázz: új rosszfiú van a városban!
Summer Jenkins. Ez én vagyok. Kisvárosi lány, aki a Georgia állambeli Quincyben ragadt. A csirkés kajáim mennyeiek, a pókerasztalnál ki tudok forgatni egy felnőtt férfit a vagyonából, és az érettségi évében közfelkiáltással választottak meg a Legbarátságosabbnak.
Más világban éltünk. Nem is lett volna szabad találkoznunk. Csakhogy Cole Masten elolvasott egy könyvet az én kis városomról. Hat hónappal később pedig leszállt a magángépével a poros kis repterünkön, és magával hozta Hollywoodot.
Azonnal tudtam, hogy ez bajt jelent. A városnak ‒ és nekem is.
Néha az ellentéteknek nagyon nem kellene vonzania egymást.