1452.
A Konstantinápolyban élő, örökké kíváncsi Anna régi kéziratra bukkan egy kolostor romjai között. Az egy égi város után kutató, ám balszerencséjére szamárrá vált birkapásztor, Aithón viszontagságait elregélő Felhőkakukkvár az egyetlen vigasza az árva lánynak, miközben a török ágyúk porrá zúzzák a halálra ítélt város falait. A ledőlő falak másik oldalán Omeir, egy ökörhajcsár fiú figyeli a rombolást: Annával való találkozása nemcsak az életüket, hanem kicsit a történelmet is megváltoztatja.
2020.
A nyolcvanas éveit taposó egykori hadifogoly, Zeno Ninis a nemrég megtalált antik regény, a Felhőkakukkvár színpadra állításán dolgozik lelkes ötödikes diákokkal egy amerikai kisváros könyvtárában. A darab csalódásokkal és elfojtással teli hosszú élete csúcspontja, de eközben egy az élővilág pusztulása miatt elkeseredett kamasz merényletet készít elő a könyvtár földszintjén.
22. század.
Az Argos fedélzetén 310 nap óta magára maradt Konstance egyetlen társa a Sybil nevű mesterséges intelligencia és a Felhőkakukkvár fecnikre lejegyzetelt töredékei. A fiatal lányt, aki sosem járt a Földön, egyetlen cél vezérli a kihalt űrhajón: megtudni, hogy az egykor az apja által mesélt történet hogyan élhette túl az enyészetet és a haldokló Földet, és hogyan jutott el a csillagok közé.
Athony Doerr, A láthatatlan fény Pulitzer-díjas szerzőjének új regénye a képzelőerő és a történetmesélés diadala. Az amerikai szerző magával ragadó prózája az emberi pusztítással dacoló teremtés erejéről és az irodalom szívósságáról mesél.
„Anthony Doerr új regénye az egész világot magában foglalja”
(The New York Times)
„Doerr új műve mélyen megérinti az olvasót. A Felhőkakukkvár igazi csoda.”
(Publishers Weekly)
Kapcsolódó könyvek
Dan Brown - Eredet
Robert Langdon, a szimbolika és a vallási ikonológia harvardi professzora a bilbaói Guggenheim Múzeumba érkezik, hogy részt vegyen egy felfedezés bemutatásán, amely „mindörökre megváltoztatja a tudományokat”. Az esemény házigazdája Langdon barátja és egykori tanítványa, Edmond Kirsch, a negyvenéves tech-mágnás, akit káprázatos találmányai és merész előrejelzései az egész világon vitatott figurává tettek. A mai este sem kivétel: azt állítja, hogy egy megdöbbentő áttörést jelent be, amelynek messzeható következményei lesznek.
Ám Langdon és a több száz vendég legnagyobb döbbenetére, az esemény még azelőtt tragikus véget ér, hogy igazán elkezdődhetne. Langdon kétségbeesett menekülésre kényszerül a múzeum igazgatónőjével, Ambra Vidallal. Barcelonába szöknek, és veszélyes kutatásba kezdenek egy jelszó után, amely megnyitja Kirsch titkát.
Langdonnak és Vidalnak meg kell találnia az utat a város labirintusszerű átjáróiban egy olyan ellenséggel szemben, amely minden fordulónál egy lépéssel előttük jár. A nyomot, amelyet követnek, csak rejtélyes szimbólumok és többértelmű modern művek jelölik, de Langdon és Vidal sorra megfejti a nyomravezetőket, és végül szemtől szembe kerülnek egy világrengető igazsággal, amely rejtve maradt – egészen mostanáig.
William Gibson - Count Zero
_COUNT ZERO INTERRUPT –_
_Megszakítás esetén_
_A számláló visszaállítása nullára._
Turner zsoldosként szolgál nagyvállalatokat. Legújabb küldetése egy vezető fejlesztő kimenekítéséről szól, aki a konkurenciához állna át, ráadásul a birtokában van egy biochip, ami alapjaiban változtatná meg a világot. A művelet azonban minden álcázás ellenére sokak érdeklődését felkelti, ráadásul néhányuk már emberi léptékkel felfoghatatlannak tűnik.
Eközben Bobby Newmark, a magát a cybertérben Count Zerónak nevező, kisstílű adattolvaj nincs felkészülve arra, hogy a mátrixra milyen hatással lesz a tervezett kimenekítés. Vérdíjjal a fején, vudu istenekkel a nyomában csak életben szeretne maradni. Aztán találkozik az angyalokkal, és minden a feje tetejére áll.
William Gibson folytatása a _Neuromancer_hez látványos és egyben profetikus világábrázolásával, különleges stílusával és nagyszerű szereplőivel méltó módon gondolja tovább a kultikus előd témáit, feltevéseit. A _Count Zero_ egyben kiindulópontja is annak, hogy a természetfeletti miért és hogyan keveredhet a cyberpunkkal. Az olvasó új fordításban tartja a kezében a könyvet.
Alexandra Bracken - Világok utazói
Etta Spencer nem sejtette, hogy időutazó, egészen addig, amíg egy napon a tengeren ébredt, a múltban. Az első kötet folytatásában, megfosztva a nagy hatalmú varázstárgytól, ami egyetlen reménye volt anyja megmentésére, ezúttal szintén időutazó kedvesétől, a 18. századi kalóztól, Nicholastól szakad el, csakúgy, mint a saját természetes életidejétől. Mikor akarata ellenére a Gubancolóknál köt ki – e lázadó utazók vették el tőle a csillagórát –, megesküszik, hogy megszerzi tőlük a csodatévő műszert, és végleg megsemmisíti. Ehelyett vezérük, Henry Hemlock felfedi előtte titkát.
Hirtelen minden megkérdőjeleződik, amiért Etta eddig küzdött. Olyan útra kell lépnie, amely egész jövőjét átformálja. Nicholas a lány keresésére indul. Segítői és társai ebben, a kezdetben ellenséges Ironwood rokona, Sophia és az eleinte szintén érdekből melléjük álló kínai zsoldoslány, Li Min. Nemcsak Ettát keresik, de a mindent befolyásoló, az idővonalat átállító csillagórát is. Ez utóbbi egyre iszonyatosabb pusztítást okoz, s a tét is fokozatosan nő. Mindeközben egy olyan ősi erő is belép a műszerért folyó küzdelembe, amely sokkal hatalmasabb és gonoszabb, mint az egymással vetekedő időutazó családok. A tét immár egy világégés.
Isaac Asimov - Én, a robot
A robotika három törvénye
1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.
3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első és második törvény előírásaiba.
Ezzel a három egyszerű szabállyal Asimov mindörökre megváltoztatta a robotokról alkotott képünket. A sci-fi egyik megkerülhetetlen klasszikusának számító Én, a robot összekapcsolódó történetek füzérében mutatja be a robotok útját a primitív kezdetektől kezdve a nem is olyan távoli jövő tökéletességéig – ahol már jóformán az emberiségre sincsen szükség.
A novellákban találkozhatunk őrült, humoros és gondolatolvasó robotokkal, robot politikusokkal és olyan robotokkal, amelyek titkon irányítják a világot, és valamennyi történetet a tudományos tények és a science fiction jellegzetes keveréke jellemzi, ami Asimov védjegyévé vált.
William Gibson - Neurománc
Vigyázz, ha jön a jövő...! Case, a konzolcowboy, az adatmezők magányos vándora magára haragította megbízóit, s ezért a hibáért képességei legjavával kellett fizetnie. Azóta üzletel, a fennmaradásáért küzd a XXI. századi Japán alvilágában, ahol a pénz szava törvény, a könnyelműség büntetése pedig gyors, kíméletlen halál... Armitage, a kékszemű démon azonban nem az üzletkötés szándékával keresi fel Case-t. Neki az aranykezű számítógépvirtuózra van szüksége. Társnője az acélkarmú, harcra drótozott izomzatú Molly indítékai még különösebbek... Megbízójuk a világ legzseniálisabb komputere svájci állampolgár. Szabadparton, ebben a fura, égi Las Vegasban él, egy arisztokrata dinasztiát szolgál. Úgy határozott, kivívja szabadságát. Bármi áron... A modern SF csúcsteljesítménye!
Christie Golden - Assassin's Creed - Hivatalos filmregény
A SÖTÉTBEN MUNKÁLKODVA SZOLGÁLJUK A FÉNYT. ORGYILKOSOK VAGYUNK.
Callum Lynch nem jó ember. A halálsoron várja kivégzését, amikor váratlanul új esélyt kap az Abstergo iparvállalattól: amíg nekik dolgozik egy titkos kutatóbázison, életben hagyják. Egy a genetikai emlékezetet előhívó forradalmi technológiának, az Animusnak köszönhetően Callum Lynch a cég megbízásából átéli ősének, Aguilar de Nerhának a XV. századi Spanyolországban végbement kalandjait.
Callum a régmúlt újraélése közben rádöbben, hogy egy rejtélyes titkos társaság, az orgyilkosok tagjainak leszármazottja. Saját kíváncsiságától hajtva igyekszik felgöngyölíteni a rejtélyeket, amelyekkel szembesül Aguilar életén keresztül, és mérhetetlen tudásra tesz szert.
A jelenbe visszatérve minden újdonsült képességére szüksége lesz, hogy szembeszállhasson az orgyilkosok ősellenségével, a nagyhatalmú és elnyomó Templomos Renddel.
Callum Lynch ugyan nem jó ember, de azok, akik megmentették és ősei titka után kutatnak, mindennél rosszabbak.
William Gibson - Mona Lisa Overdrive
_A szellem az apja búcsúajándéka volt, amit egy feketébe öltözött titkár adott át a Narita egyik utasvárójában._
Mona egy fiatal lány sötét múlttal és kilátástalan jövővel. Nem is meglepő – legfeljebb váratlan –, hogy a stricije egyszer csak eladja egy plasztikai sebésznek, aki egyik napról a másikra átszabja őt valaki teljesen mássá.
Angie Mitchell egy híres hollywoodi Sense/Net sztár különleges képességgel. Bár sokan szeretnék édes tudatlanságban tartani, Angie hamarosan mégis rájön, hogy kicsoda valójában, és miért nincs szüksége deckre, hogy rácsatlakozzon a cybertérre.
Eközben egy rejtélyes entitás emberrablást szervez a mátrixban, és a terve megvalósításához szüksége van Monára, Angie-re és az egész emberiségre. Az ármány mögött pedig lesben áll a Jakuza, a japán alvilág rettegett szervezete, akinek vezetői könyörtelenül manipulálnak bárkit és bármit céljuk elérésében.
A Sprawl-trilógia befejező kötete egyszerre érzéki és kíméletlen hangulatú, kábulatba ejtő és kijózanító utazás William Gibson felejthetetlen világába. Az olvasó új fordításban tartja a kezében a könyvet.
William Gibson - Számláló nullára
Turner apróbb kellemetlenségekkel volt kénytelen szembenézni Új-Delhiben: bérelt BMW-je alatt pokolgép robbant, és ízekre szaggatta testét. De mert az ügynöke és a szerződése jó volt, egy napig sem volt halott. Visszatért, hogy végrehajtsa élete legnagyobb akcióját - hogy elragadjon egy tudóst anyavállalata ölelő karjaiból...
Mire az Angyalok kirángatják Zérót a mátrixból, a védelmi rendszer majdnem lenullázta. Aztán ott volt még Marty problémája a műalkotásokkal, és élőhalott munkaadójával...
A közeljövő könyörtelen világában három ember sorsa elválaszthatatlanul összefonódik. Mindhárman sakkfigurák egy játszmában, amelynek tétjét senki sem ismeri...
Ernest Cline - Ready Player Two
EGY VÁRATLAN KÜLDETÉS. KÉT VILÁG FOROG KOCKÁN. _FELKÉSZÜLTÉL?_
Néhány nappal James Halliday, az OASIS alapítójának legendás versenye után Wade Watts újabb világraszóló felfedezést tesz. Halliday széfjének a mélyén egy olyan technológiai újítás lapul az alapító örökösére várva, amely ismételten fel fogja forgatni a világot, az OASIS-t pedig ezerszer bámulatosabbá és lebilincselőbbé teszi, mint amire Wade valaha is gondolni mert volna.
Ez a titok azonban egy újabb rejtvényt és küldetést is hoz magával egy titokzatos nyeremény ígéretével. Ráadásul felbukkan egy váratlan ellenfél is, aki elképzelhetetlen hatalommal bír és képes végezni akár milliókkal is, hogy elsőként érjen célba.
A _Ready Player One_ régóta várt folytatásában nem csak Wade élete és az OASIS jövője forog kockán: a játszma tétje a teljes emberiség sorsa!
William Gibson - Neuromancer
_A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője adásszünet idején._
Ezzel a mondattal kezdődik minden idők egyik legjobb science fiction regénye, aminél pontosabban semmi sem jósolta meg a jövőt. William Gibson 1984-ben megjelent, Hugo-, Nebula és Philip K. Dick-díjakkal kitüntetett műve a cyberpunk műfaj alapköve, hatása mindmáig tetten érhető filmekben, zenékben, videojátékokban és más kortárs művészeti alkotásokban. Ráadásul itt találkozhatunk először a mátrixszal, azzal a globális konszenzuális-hallucinációval, ami a cybertér minden egyes adatbájtját megtestesíti, és ami alapjául szolgált a tizenöt évvel későbbi, azonos című kultikus film világának.
Case volt a legjobb adattolvaj a mátrixban, egészen addig, amíg el nem követte a klasszikus hibát – lopott a megbízióitól, akik büntetésként megmérgezték az idegrendszerét, örökre száműzve őt a cybertérből. Most azonban egy rejtélyes, magát Armitage-nak nevező alak a megváltást ígéri neki: a teljes gyógyulást, ha Case elvállal egy munkát egy felmérhetetlenül erős mesterséges intelligencia ellen, ami Föld körüli pályán kering a baljós Tessier-Ashpool klán szolgálatában. Egy legendás adattolvaj lementett emlékezetével és egy utcai szamuráj védelmében Case útra kel mind a való világban, mind a mátrixban, a többi pedig már, ahogy mondani szokás: science fiction történelem.
Az olvasó új fordításban tartja kezében a könyvet, mely Gibson exkluzív utószava mellett Jack Womack _Valami sötét gödör_ című esszéjét is tartalmazza.
Stephen King - A Setét Torony - Susannah dala
Roland és harcostársai segítségével Calla Byn Strugis lakosai elsöprő győzelmet arattak a Farkasok felett. Ám örömükre árnyék vetül: az ünneplés forgatagában Susannah eltűnt az Ajtó Barlangja irányában. Eddie kétségbeesése határtalan, hisz feleségénél minden percben megindulhat a szülés.
A _ka-tet_ nem tétlenkedik - az asszony után erednek. Callahan atya és Jake 1999 New Yorkjába jut, ahová Susannah is került. A asszony hasadt személyiségében most Mia vette át a vezér szerepét, mindenáron magának akarja a születendő gyermeket. "Kettejük" párharcában egyelőre egyikük sem győzedelmeskedhet, hiszen Mia tudja, hová kell menniük, ám Susannah nélkül nem boldogul ebben a számára ismeretlen világban. Vitáik során kiderül, ki az erőszakban fogant gyermek valódi apja, és Susannah-t letaglózza a felismerés...
Az atya és Jake kétségbeesetten keresik társnőjüket, aki Mia parancsára a Dixie Malac nevű kocsmába ment, hogy ott szülje meg gyermekét, mohó vámpírok karéjában...
Eközben Roland és Eddie 1977-ben, Maine államban bolyong, véres küzdelembe bonyolódva régi ellenségeikkel. Útjuk során összefutnak "teremtőjükkel", egy Stephen King nevű íróval is...
A Setét Torony, minden világok pillére pedig egyre jobban inog...
Kurt Vonnegut - Időomlás / Timequake
Mint egy rossz gramofon tűje, 2001. február 13-án az idő megakad, majd a világegyetem visszazsugorodik tíz évvel korábbi állapotába. A Földön megszűnik a szabad akarat, és mindenki kénytelen újra megismételni egy évtizedet az életéből – a változtatás lehetősége nélkül. E hosszú déjà vu állapotában percről percre, hajszálpontosan ugyanúgy megtörténik minden tíz évvel korábbi esemény…
Ám az igazi bajok akkor kezdődnek, amikor az emberek ismét maguk irányíthatják tetteiket. A szabad akarat megint működni kezd, s ez, mint derült égből a villámcsapás – az afrikai esőerdők pigmeusait kivéve –, mindenkit váratlanul ér és készületlenül talál. Eluralkodik a káosz, és az élet peremén tengődő, vén csavargó Kilgore Troutra vár a prófétai feladat, hogy megmentse a pusztulástól a Föld nevű bolygót.
Vonnegut mágikus írásművészete ezúttal is elbűvöli az olvasót, gondolatgazdagsága, lenyűgöző sodrása magával ragad. Az Időomlás korszakos jelentőségű alkotás, egy sziporkázóan szellemes filozófus számvetése és leltára. Mulatságos, tartalmas és torokszorító olvasmány, amit most kétnyelvű kötet formájában ad közre a Maecenas Könyvkiadó.
Robin LaFevers - Gyilkos kegyelem
FIATAL, GYÖNYÖRŰ ÉS HALÁLOS
A késő tizenötödik században Mortain, a halál istene, kiválasztja a fiatal Ismae-t, hogy legyen a szolgálója és orgyilkosa. Egy távoli szigeten álló kolostorban a többi hozzá hasonló lánnyal együtt megtanulja a ravasz hadviselés és nőies művészetek minden fortélyát, így semmi nem akadályozhatja abban, hogy teljesítse küldetését, és végrehajtsa a halál istenének parancsait.
A kolostor a válsággal küzdő bretagne-i udvarba rendeli a lányt, ahol a gyanakvó nemes, Gavriel Duval szeretőjének szerepét kell eljátszania. Ismae-nek itt meg kell tapasztalnia, hogy nincs felkészülve nemcsak az intrikák és árulások játszmáira, hanem a szívét fenyegető új érzelmekre sem. Képes lesz elhárítani a hercegségre leselkedő veszélyt? Fel tudja deríteni az árulónak hitt Duval valódi szándékait? Mert hogyan tölthetné ki a Halál bosszúját egy olyan emberen, aki - bármennyire küzdött ellene - meghódította a szívét?
LaFevers könyve szövevényes, kifinomult, veszélyekkel teli történet. Minden sora inspirálja a képzeletet: a gyilkosság és az irgalom harca, megfűszerezve intrikával, mérgekkel, szerelemmel, finom csábítással és szenvedéllyel. De végül megmutatkozik a helyes út?
Alyssa Palombo - A Borgia-vallomások
1492 perzselő nyarán Rodrigo Borgia elfoglalja a pápai trónt. Legidősebb fia, Cesare, Valencia újdonsült érseke rákényszerül, hogy kövesse apját az egyházba, noha nem erre a szerepre termett. Féltékeny tehetségtelen öccsére, akit apjuk arra a katonai pályára szánt, amelyre ő vágyott.
A vidéki lány, Maddalena Moretti addigi életében csupán azt tapasztalta meg, hogy aki hatalommal bír, az tönkreteheti az egyszerű emberek életét. Ám szolgálónak szegődve a Vatikán-palotába, találkozik Cesare Borgiával, és nem képes ellenállni, a férfi szépsége és modora lenyűgözi. Annyira, hogy a vágyai megingatják hitében és meggyőződésében.
Miközben háború dúl, és köpönyegforgató urak próbálják megnyirbálni a pápa tekintélyét, Maddalena és Cesare sorsa lassan egybefonódik. A lány a Borgiák veszélyes titkainak őrzőjévé válik, és el kell döntenie, hogy részt vesz-e annak a férfinak a hatalmi játékaiban, akit szeret. Miközben féltékenység és árulás fenyegeti szétszakadással a Borgia-családot, Cesare is kénytelen újragondolni látszólag korlátlan ambícióit.
"Palombo hozzáértő keze alatt a Borgiák színes világa megelevenedik, felsejlik a társadalmi hierarchia, az ambíciókkal együtt járó, mindent felfaló kapzsiság - és a szerelem - sötét oldala."
- Heather Webb, Az utolsó karácsony Párizsban című regény szerzője
John Scalzi - A Kaidzsú Állatvédő Társaság
Amikor a Covid-19 végigsöpör New Yorkon, Jamie Gray egy ételszállító app futáraként kénytelen dolgozni. Kilátástalan helyzete azonban csak addig tart, amíg egy rendelés teljesítése során összefut Tommal, akivel érintőlegesen ismerik egymást régről. Tom a saját szavai szerint egy „állatjogi szervezetnek” dolgozik, és a csapatának sürgősen szüksége lenne egy egyszerű rakodómunkásra. Jamie, aki bármi mást szívesebben csinálna a futárkodáson kívül, azonnal elvállalja a munkát.
Tom csak azt nem köti Jamie orrára, hogy az állatok, amelyekről a csapat gondoskodik, nem a Földön élnek. Legalábbis nem a mi Földünkön. Egy alternatív dimenzióban gigászi, dinoszaurusz-szerű, kaidzsúnak nevezett teremtmények kószálnak emberek nélküli, trópusi világukban. Ők az univerzum legnagyobb és legveszélyesebb pandái, és most bajban vannak. Ugyanis nemcsak a Kaidzsú Állatvédő Társaság talált utat magának ebbe az alternatív világba, hanem mások is. Óvatlanságukért pedig milliók fizethetnek az életükkel a mi Földünkön.
Orson Scott Card - A Holtak Szószólója
A hangyokkal vívott végső háború után Ender Wiggin nyomtalanul eltűnik. Ezzel egy időben egy új hang jelenik meg az emberlakta univerzumban, a Holtak Szószólója, aki mesélni kezdi a Hangyháború igaz történetét. Történetünk idején, tehát hosszú évszázadokkal később egy újabb idegen fajt ismer meg az emberiség, ám ez a kapcsolat ismét tragédiába torkollik. A Száz Világ lakói félelemmel vegyes értetlenséggel állnak az emberáldozatot követelő esemény előtt. Egyedül a Holtak Szószólója rendelkezik azzal a bátorsággal és tudással, hogy a gyilkos nyomába eredjen, kiderítse az igazságot, és végül elmesélje azt a történetet, amely a halál bekövetkeztekor az egyetlen történet, ami valóban érdemes rá, hogy elmondják...
Amy Kathleen Ryan - Szikra
Waverly, Kieran és Seth versenyt futnak az idővel – és mivel az emberiség jövője a tét, nem hibázhatnak...
Miután az életét kockáztatva sikerült megmenekülnie az ellenséges hajóról, Waverly végül visszajut az Empyreanre. Az utolsó hónapokban egyedül az otthon emléke tartotta életben... csakhogy ez az otthon semmiben sem emlékeztetett arra, amit maga mögött hagyott. Fogságba esett szüleit az Új Látóhatáron kellett hagynia, most pedig szembesülnie kell azzal, hogy Kieranból szigorú vezető lett, aki Seth ellen hangolta a legénységet. Mi történt a régi Kierannal? Waverly immár nem tudja, kiben bízhat. És az egyetlen ember, akiben hinni szeretne, az a hajó ellenségének kikiáltott ragyogó rosszfiú, Seth. Waverly pontosan tudja, hogy minden még rosszabbra fordul, ha nem szabadítják ki a szüleiket, de fogalma sincs, hogyan csinálják…
Marcus Sakey - Briliánsok
AZ ÉLET NEM IGAZSÁGOS.
Adjon a gyermekének különleges induló tőkét!
Mindannyian a legjobbat akarjuk a családunknak. De a legodaadóbb, legjobb szülő is csak annyira sikeres, amennyire a genetika engedi.
Ezért a Ragyogó Fények Termékenységi Központ kizárólag olyan donorokat fogad, akik megfelelnek a következő követelményeknek:
- Minimum 120-as IQ-ra tesztelték őket.
- Nincs örökletes hajlamuk betegségekre.
Korábban a mesterséges megtermékenyítést azoknál alkalmazták, akik nem tudtak más módon teherbe esni. De ez megváltozott. És miért is ne?
Végül is, mi fontosabb - hogy a gyereke megkapja a lehető legjobb genetikai hátteret, vagy hogy rokonságban álljon önnel?
Donorjaink a legjobb emberi képességek hordozói. És míg nem tudni, mi az oka annak, hogy egyes gyerekek adottsággal születnek, a józan ész azt diktálja, hogy az esély nagyobb, ha a szülők egyike adottsággal rendelkezik.
Hiszen én termékeny vagyok. Miért gondolkodnék megtermékenyítésen?
Röviden? A gyereke miatt.
John Scalzi - Bezárt elmék
Egy hotelszobában ismeretlen férfi holttestére bukkan a rendőrség. A feltételezett gyilkost még a helyszínen elfogják, de ő semmire sem emlékszik. Nem sokkal később újabb bűntény történik. Az esetet a kezdő FBI-ügynök Chris Shane-nek és sokat látott társának kell megoldania.
Hamarosan rájönnek, hogy igen nagy a tét. Az események ugyanis összefüggésben vannak egy frissen beiktatott törvénnyel, amelynek értelmében az USA radikálisan csökkenti a Haden-szindróma által érintett emberek ellátására szánt összegeket. A gyógyíthatatlan betegség több millió amerikait fertőzött meg: az életben maradottak elméje ugyan ép maradt, de elveszítették az uralmat önnön testük felett, így az agyukba ültetett neurális háló segítségével tartják a kapcsolatot a világgal.
Az új törvény nemcsak a lakosság jelentős részét háborítja fel, hanem számos nagyvállalat érdekeit is sérti. A hadenes közösség tiltakozásként tüntetéseket és sztrájkot szervez, mások azonban akár ölni is képesek...
John Scalzi futurisztikus politikai thrillere két Vének háborúja-kötet közti szünetben íródott, és kiváló példája annak, hogy a tengerentúl legnépszerűbb sci-fi szerzője az akciódús űroperák világán kívül is képes maradandót alkotni.
Andy Weir - A marsi
AZ UTÓBBI ÉVEK LEGNAGYOBB SCI-FI SZENZÁCIÓJA, AMELYBŐL RIDLEY SCOTT FORGAT FILMET HAMAROSAN. A GRAVITÁCIÓ CÍMŰ FILMHEZ HASONLÓAN EZ A KÖNYV IS MEGHÓDÍTOTTA A SZÉLESEBB KÖZÖNSÉGET.
Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.
Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.
Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.
De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?
„Egyszerűen letehetetlen ez a könyv! A marsi a jól megírt, eredeti sztori, az érdekes, valószerű karakterek, és az elképesztő technikai hitelesség ritka kombinációja… olyan, mintha a MacGyver-t keresztezték volna A rejtelmes szigettel."
Chris Hadfield asztronauta, a Nemzetközi Űrállomás parancsnoka
„A marsi rendesen odacsapott! Weir iszonyúan szórakoztató és nagyigényű túlélő thrillert írt, egy „MacGyver a Marson”-sztorit, ami épp olyan valóságos és szívfacsaró, mint az Apollo 13 igaz története."
Ernest Cline, a Ready Player One szerzője
Lebilincselő… olyan, mint Defoe Robinson Crusoe-ja egy intelligensebb szerző tollából.
Larry Niven, többszörös Hugo- és Nebula-díjas író
„Ősidők óta nem olvastam ennél jobb köny vet! Mielőtt feltöröd a pecsétet, ürítsd ki a menetrended. Ettől a történettől jobban beléd fojtja a lélegzetet, mint levegőszivárgás egy űrhajón. Szórakoztató, okos és pörgős – A marsi megad mindent, amit csak egy regénytől vársz!”
Hugh Howey, New York Times bestseller szerző
„Erős, ütős és tökös. Robinson Crusoe a Marson, huszonegyedik századi stílusban. Mielőtt ezt a könyvet elkezded, gondoskodj magadnak szabadidőről – kelleni fog, mert eszedben sem lesz letenni.”
Steve Berry, New York Times bestseller szerző