Ajax-loader

Anne ​Frank utoljára 1944. augusztus 1-én írt a naplójába. Három nappal később felfedezik rejtekhelyét az amszterdami házuk hátsó traktusában, és letartóztatják a vele bujkálókkal együtt. Apja, Otto Frank 1945. január 27-én szabadul föl Auschwitzban, és rögtön kutatni kezdi, mi történhetett feleségével, Edithtel, két lányával, Annéval és Margottal, valamint a másik négy bujkálóval: Hermann és Auguste van Pelsszel, azok Peter fiával és Fritz Pfefferrel. Beletelik néhány hónapba, amíg bizonyosságot szerez: a nyolc bujkáló közül ő az egyetlen, aki túlélte a német lágereket.

Értékelések
3.0/5 - 1 értékelés alapján

Máté Fanni
3.0/5

A könyv mindenképp hiánypótló a témában. Újfajta megközelítésben mutatja be a történéseket, bennem pedig újfajta gondolatokat, érzéseket indított el. Viszont a néhol már-már slendrián megfogalmazások nagyon bosszantottak, sőt bántottak. Én például egy rövid rész erejéig szívesen vettem volna a két baráttal, Victor Kuglerrel és Johannes Kleimannal történtek leírását, kiegészítve azokéval is, akik segítettek a 8 embernek bujkálni, és akiket ugyanúgy elhurcoltak. Kicsit féltem, hogy csak a Frank családra lesz kihegyezve a történet, de megnyugodtam, mert a könyv rengeteg ismeretlen ember történetébe is bepillantást enged azáltal az emlékek által, amiket a Frank családhoz, illetve a többi 4 bujkálóhoz kapcsolódnak. Reméltem, hogy Otto Frank kétes megítélésén a könyv változtat – számomra ugyanolyan kétes maradt személye. Összességében vegyes érzelmekkel fejeztem be a könyvet, de tényleg mindenképp hiánypótló és elgondolkodtató.


Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
3.0/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók