A mondás, hogy halottról jót vagy semmit, az amerikai magyar emigrációban megfordul: élőről rosszat vagy semmit. Megtapasztalhatja ezt a fanyar igazságot a “Dupla Martini” főhőse, Ervin is, aki viszont jócskán rászolgált rossz hírére. Egy különös baleset után azután tisztázza: nem mindig múlt el az, amit elmúltnak hisznek…
Az Amerikai novellák című fejezetben a világhírű írónő öt kis remeke olvasható. Az érzelmek széles skáláján ívelnek át ezek az írások, a frappáns, bő humorú, “Francia sportkocsi”-tól a torokszorítóan szép “Ólomkatonák”-ig. Az Életképek, igaz történetek izgalmas bepillantást engednek a high society, a nagyvilági társaság életébe. (Persze nem ússza meg szárazon az amerikai televízió néhány sorozata sem…) A kötet harmadik fejezetében a Magyarországi emlékekben két elbeszélés Claire Kenneth első irodalmi sikerét idézi fel. Felelevenedik a mély sebeket ejtő kitelepítés komor időszaka is. Ám még ezt a nyomasztó világot is áthatja az irónő mély humanizmusa, az élet igenlése.
A könyvet az olvasó szinte egy ültő helyében akarja felhabzsolni. A “Dupla Martini” – igazi bestseller!
Kapcsolódó könyvek
Ismeretlen szerző - Belső utakon
Ki vagyok én valójában? Milyen tényezők alakítják viselkedésemet és sorsomat? Miért keveredem újra meg újra hasonló helyzetekbe? Hogyan ismerhetném és érthetném meg jobban önmagam? Meddig terjed a szabadságom, mi áll rajtam, s mi az, amire már nincs befolyásom? Miként változtathatok magamon és a körülményeimen?
Ki ne tenné fel ezeket a kérdéseket élete során számtalan alkalommal? Néha úgy érezzük, „halljuk” belülről a választ, máskor elbizonytalanodunk ebben, olykor pedig nincs más, csak süket csönd a szívben.
A Nyitott Akadémia sorozat keretében hazánk legnevesebb gondolkodói, lélektani szakemberei is sokszor igyekeztek körüljárni ezeket az izgalmas témákat. E gyűjteményes kötetben az elmúlt kilenc esztendő gazdag terméséből adunk közre tizenegy válogatott előadást.
Az egyes fejezetek szerzői különböző ösvényeken indulnak el, saját egyéniségükön átszűrve, más és más nézőpontokból közelítik meg sors, önismeret és szabad akarat kérdéseit, de lehet, hogy ugyanoda jutnak.
Fogadd el önmagad, és el tudod majd fogadni sorsodat is. Változtass magadon, és meg fog változni sorsod is.
Nyáry Krisztián - Így szerettek ők
Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs igazgatója, de a hobbija az irodalomtörténet maradt. 2012 elején barátai szórakoztatására kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelemi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből mára több mint tizenötezer olvasót vonzó kulturális ismeretterjesztő sorozat lett. A szerző célja, hogy a tankönyvi életrajzok papírmasé figurái helyett a valós, izgalmas, de kevesek által ismert párkapcsolati történetek felidézésével szerethető, hús-vér embereket mutasson be, és ezzel kedvet csináljon a művek olvasásához.
40 történet Petőfitől Vas Istvánig, Benedek Elektől Szabó Magdáig, múzsákról, megcsalt szeretőkről, örök hűségről és a szerelem sokféle arcáról.
F. Várkonyi Zsuzsa - Szendi Gábor - Bagdy Emőke - Popper Péter - Mindennapi játszmáink
Eric Berne, a világhírű pszichológus figyelt fel arra, hogy a legtöbb ember életében sorozatosan ismétlődnek bizonyos kudarcos események, amelyek olyan szabályszerűen zajlanak le, mintha csak egy sportág vagy társasjáték előírásait követnék. Ezért nevezte el ezeket játszmáknak. Hamarosan azt is észrevette, hogy a „szegény áldozat” érdekes módon maga is aktívan dolgozik a kudarcos folyamat továbbgörgetésén – egészen a zárójelenetig.
Felfedezését, miszerint életünket gyakran egyáltalán nem a józan ész vezérli, hanem valami mögöttes program – ami többnyire csak fájdalmat, veszteséget és kudarcot gyűjt be számunkra –, nem könnyen fogadták el a tudományos körök, a pszichológiai játszma fogalma azonban bekerült a közgondolkodásba és a köznyelvbe is.
A Mesterkurzus-sorozat legújabb kötetében négy neves hazai pszichológus igyekszik megfejteni, miért ragaszkodik belső rendezőnk egy-egy adott dramaturgiához, és milyen módszerek segítségével javíthatunk a számunkra fontos, ám rosszul működő emberi kapcsolatainkon.
Popper Péter - Lélekrágcsálók
Ebben a válogatáskötetben Popper Péter legjobb előadásai közül gyűjtöttünk egy csokorba tízet, melyek megmutatják, milyen végtelenül színes egyéniség és bölcs, jó humorú tanító volt a nemrég elhunyt pszichológus. Az elgondolkodtató, szórakoztató fejezetek hétköznapi életünk egy-egy fontos témájára épülnek, ilyen például a félelem, a szorongás, a depresszió, az egyéni és kollektív hazugságok, a játszmák, a családi és párkapcsolati konfliktusok, krízisek. Popper Péter hosszú éveken át, egészen haláláig rendszeresen tartott a széles nyilvánosságnak szóló előadásokat, melyeket az ország minden pontján óriási érdeklődéssel várt a közönség. Ezeken a sokszor több száz fős találkozásokon az élet nagy kérdéseiről és problémáiról mesélt, melyek alaposan meg tudják gyötörni, sebezni az emberi lelket. Ezeket nevezte ő lélekrágcsálóknak. A hallgatóság persze mindig azt szerette volna megtudni tőle, hogy mi a megoldás, hogyan védekezhetünk a lélekrágcsálók ellen, és miként gyógyíthatjuk be az általuk ejtett sebeket. Ő pedig, ha ismerte az ellenszert, a gyógyírt, ha tudott valami titkos praktikát, akkor elárulta. Ha nem, akkor minden szépítgetés és kincstári optimizmus nélkül bevallotta: nem hisz abban, hogy az élet minden problémájára létezik megoldás. Vannak olyan helyzetek is, amelyeket csak elviselni lehet, jól vagy rosszul. A tanítás azonban sohasem felesleges, hiszen információk és megoldások mellett vigasztalást is nyújt, segít újragondolni és átértékelni dolgokat, erre pedig valamennyiünknek szükségünk lehet.
Ismeretlen szerző - A párkapcsolatok iskolája
A kötet az immár hatéves Mesterkurzus rendhagyó előadássorozatának szerkesztett, kibővített anyagát foglalja egybe. A Párkapcsolatok Iskolájában hazánk legismertebb, legkiválóbb szakemberei osztották meg gondolataikat szerelemről és házasságról, féltékenységről és hűtlenségről, alkalmazkodásról, hazugságról, konfliktusokról és szexről. A kérdés, amely a kurzust életre hívta: vajon mi a baj manapság a párkapcsolatokkal? Miért olyan rettenetesen nehéz valódi társra találni? Miként lehetséges, hogy éppen abban a korban, amelyben minden a kommunikációról szól, egyre kevésbé értjük egymást? Hová tart ez a folyamat? Valóban nincs más választásunk, mint hogy újabb és újabb kérészéletű kapcsolatokba meneküljünk, vagy hogy megkeseredett hétköznapok várjanak ránk egy idegenné vált ember oldalán? A könyv tíz neves szerzője úgy véli, dönthetünk másképpen is. Igaz, az általuk javasolt út nagy elszántságot, akaraterőt, szeretetet és rengeteg munkát követel – de járható, és megéri az erőfeszítést.
Ismeretlen szerző - Hidak egymáshoz
"A béke nem a konfliktus hiánya, hanem a konfliktus kezelésének képessége" - írta Dan Millman, a "Békés harcos útja" című könyv világhírű szerzője. Ez a kötet éppen erről szól: miként kezeljük életünk kikerülhetetlen konfliktusait, hogy azok ne robbantsák szét kapcsolatainkat, hanem épülhessünk, erősödhessünk általuk - külön-külön és együtt is?
Minden egyes konfliktus lehetőség arra, hogy átmenetileg vagy akár végleg eltávolodjunk egymástól - ám fejlett empátiás készséggel és megfelelő kommunikációval egészen más eredményre is juthatunk. Ráadásul így nemcsak a kapcsolat, de a vitás helyzet kimenetele is jóval kedvezőbb lehet. Érdemes megtanulni ennek a mikéntjét, mert e képesség sokszorosan meghálálja az elsajátítására fordított erőfeszítéseket.
A Nyitott Akadémia-sorozat új kötetében gyakorlatias kommunikációs és konfliktuskezelési technikákat, inspiráló gondolatokat és szívmelengető történeteket egyaránt találhat az olvasó. A szerzők olyan hiteles személyiségek, akiknek egész élete és munkássága alátámasztja leírt mondataik érvényességét.
Ismeretlen szerző - Párkapcsolat klinika
Vajon rendbe lehet-e még hozni egy párkapcsolatot, ha egyszer már elromlott? Honnan tudhatjuk biztosan, hogy tönkrement, s nem pusztán egy átmeneti válságot élünk át? Mit jelezhet a társas magány, a nemi szerepek felcserélődése, a konfliktuskezelés eredménytelensége, a sok ádáz játszma, szexuális zavar és az intimitás fájó hiánya? Megannyi fontos kérdés, melyekre jó lenne ismerni a válaszokat, hogy a nehéz helyzetekben okos döntéseket hozhassunk. Még ma is viszonylag kevesen készülünk fel arra, hogy egy jó párkapcsolatban is kikerülhetetlenül találkozni fogunk krízishelyzetekkel. Ezek az úgynevezett normatív krízisek nagyon is komoly kérdéseket vetnek fel, mégsem arra szólítanak fel bennünket, hogy szakítsunk, hanem a válságot megélve, azon keresztüljutva még jobban elmélyíthetjük összetartozásunkat. A mi kultúránkban sajnos nehéz feladattá vált tartós, megelégedett társkapcsolatban élni, mert azok a külső összetartó erők, amelyek egy férfi-nő szövetséget anno megerősítettek, szinte mind semmivé foszlottak. Ezért ma személyes életfeladattá vált, ami még néhány évtizeddel ezelőtt sem volt az. Éppen ideje, hogy elkezdjünk dolgozni ezen sokat tehetünk magunkért, a kapcsolatunkért! A Nyitott Akadémia előadássorozatának keretében hazánk legnevesebb szakemberei keresték a válaszokat a sokakban felmerülő kérdésekre.
Müller Péter - Sorsról és életről
"Fényadó gondolatokat gyűjtöttem itt össze, úti lámpásnak. Beszélek a sorsunkról, lelkünk titkairól, életművészetről, a láthatatlan szellemvilágról, és arról, hogy valamennyien mágusok vagyunk: sorsteremtő hatalmunk van! Egy gondolat nagyobb fényt adhat, mint egy egész könyv. Ráadásul könnyű magaddal vinni az útra. Talán másképp is látsz vele. Világosabban." (A Szerző)
Az Útravaló sorozat Müller Péter legfontosabb gondolatait gyűjti össze. Ezúttal a páratlanul gazdag és mély életmű sorssal és élettel kapcsolatos esszenciáját tarthatja kezében az olvasó. Csakúgy, mint a "Szeretetről, szerelemről, szeretkezésről", ez a különleges ajándékkönyv is megbízható útitársunk lehet az élet útvesztőiben.
Szabó György - Lopes-Szabó Zsuzsa - A bükki füvesember gyógynövényei
Gyuri bácsit, a szerzőt sokan ismerik. Gyógyteáit issza a fél parlament, miniszterek és sztárok. Állandó vendége a televízió több csatornájának. Hírnevét annak köszönheti, hogy olyan ősi tudással rendelkezik, mely egyedülálló napjainkban: ismeri és használja a környezetünkben termő gyógynövényeket. Családjában népi gyógyítók voltak több nemzedéken keresztül, tudomása szerint félezer évre visszamenőleg. Újabb könyvének társszerzője lánya, Lopes-Szabó Zsuzsa, szellemi örököse, a családi hagyományok továbbvivője. A könyv 65 gyógynövényről ad részletes leírást színes rajzokkal illusztrálva. Megtalálható benne, milyen betegségre milyen növényt lehet használni, hogyan lehet megelőzni a komoly bajokat. Semmi nem marad titok: a több száz éves tudást szívesen osztják meg a szerzők az olvasókkal. A könyvben olvashatjuk a gyógynövényes gyógyítás történetét, általános gyűjtési és teakészítési tanácsokat, valamint betegségcsoportokra bontva, a különféle gyógynövények alkalmazásához ad felhasználási javaslatokat. Gyuri bácsi és lánya, Zsuzsa minden titkukat megosztják az olvasóval. Olyan egyszerű nyelven megírt, közérthető és gyakorlatias könyvet adnak az érdeklődő kezébe, melyet még „kezdő” gyógynövényesek is haszonnal forgathatnak.
Yann Martel - Pi élete
Pi Patel különös fiú. Egyesek szerint (közéjük tartoznak a szülei is) bogaras. Tizenhat évesen elhatározza, hogy nemcsak hindu akar lenni (születésénél fogva az), hanem keresztény és moszlim is. És keresztül is viszi az akaratát: nemcsak hogy megkeresztelkedik, de beszerez egy imaszőnyeget is. Hősünknek már a neve is furcsa: keresztnevét - Piscine Molitor - egy párizsi uszodáról kapta. Iskolatársai persze Pisisnek csúfolják, mire ő lerövidíti a nevét, és a gyengébbek kedvéért felírja a táblára: π=3,14.
Az is furcsa, hogy egy állatkertben lakik Pondicherry városában, amelynek apja a tulajdonosa és vezetője. És éppen itt kezdődnek a bajok: az állatkert nem jövedelmező - a család úgy dönt, hogy eladja az állományt, s átköltöznek Kanadába. Az Észak-Amerikába szánt példányok egy része velük utazik a Cimcum nevű teherhajón. A hajó egy éjszaka valahol a Csendes-óceán kellős közepén elsüllyed. Az egyetlen túlélő Pi Patel - valamint egy mentőcsónak-rakományra való állat: egy zebra, egy orangután, egy hiéna - és egy bengáli tigris!
Kezdetét veszi a jámbor, vallásos és vegetáriánus Pi több mint kétszáz napos hányódása a végtelen vizeken. Vajon mennyi és miféle leleményességre van szükség ahhoz, hogy egy kamasz gyerek meg egy két és fél mázsás tigris kialakítson valamiféle békés egymás mellett élést? S ha ez sikerül is, honnan és hogyan szereznek ételt-italt ilyen hosszú időn át? Egyáltalán: mivel telhet ilyen hosszú idő a végtelen, de korántsem kihalt tengeren? Milyen kalandok, milyen élmények várnak rájuk? Meg lehet-e úszni ép ésszel az ilyesmit?
A Spanyolországban született, Kanadában élő Yann Martel egy csapásra világhírű lett ezzel a lebilincselően izgalmas és fájdalmasan szép könyvvel, amellyel elnyerte a Booker-díjat is.
David Mitchell - Felhőatlasz
MINDEN ÖSSZEFÜGG
Egy zaklatott életű ifjú zeneszerző az ihlet pillanatában ráérez az örökkévalóságra. Sorsszerű viszonyok, cinikus érzelmek és látnoki szerelmek motívumaiból hat történet rajzolódik ki, melyek mindegyike túlmutat önmagán – egy leírhatatlan harmónia felé. Ez az átkozottul tökéletes összhang szólal meg a Felhőatlasz olvasóiban.
David Mitchell bravúros felépítésű, virtuóz nyelvezetű művében az összefonódó életek minden időbeli és térbeli határt átlépve hatnak egymásra. A lelkek korokon és kontinenseken át vándorolnak, akár az égbolton átvonuló felhők. De ki irányítja sorsunkat: mi magunk vagy valamilyen külső erő? Képesek vagyunk-e tanulni a múltból, az előző életekből, vagy az emberiség újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat?
A regényből a Mátrix-trilógia és A parfüm rendezői forgattak vibrálóan szellemes filmet.
„Az eddigi legmerészebb vállalkozás… egyedi teljesítmény egy rendkívül tehetséges és nagyratörő író tollából.” – Matt Thorne, Independent on Sunday
„David Mitchell egy hullámvasútra csábítja olvasóit, akik először vonakodva szállnak fel, de miután belevágtak a kalandba, nem akarják, hogy véget érjen az út. Velem legalábbis ez történt.” – A.S. Byatt, Guardian
„A jövőbe látás, az elmélkedés és a szórakoztatás ragyogó, elégikus egyvelege.” – Neel Mukherjee, The Times
„A mód, ahogy Mitchell a Felhőatlasz történetét elmeséli, valósággal rabul ejtett.” – Lawrence Norfolk,
Charlotte Brontë - A különös tanítvány
Egy arisztokrata családból származó fiatalember sok hányattatás után Brüsszelbe kerül angoltanárnak. Milyen lesz a sorsa egy lányiskolában, ahol előkelő és gazdag, csinosabbnál csinosabb növendékei próbálják magukba bolondítani? Ráadásul az iskola igazgatónője is el akarja csábítani, felhasználva egy szép és érett nő minden furfangját. A fiatalember már-már lángra lobban, amikor feltűnik az osztályban egy különös tanítvány...
Charlotte Brontё műve a XIX. századi Anglia hiteles korrajza, miközben egyedülálló módon száll szembe a viktoriánus társadalom megrögzött intézményeivel. A legidősebb Brontё nővér nagyszerű stílusban megírt regénye önéletrajzi ihletésű remekmű, amelyet a romantikus irodalmat kedvelők kötelező olvasmányként tartanak számon.
Pál Ferenc - A szorongástól az önbecsülésig
A szorongásaink, aggodalmaink, nehézségeink és gyöngeségeink rettenetesen megkeseríthetik az életünket. Hiába szeretnénk fejlődni, növekedni, a sebeink, a zavaraink akadályoznak minket és kapcsolatainkat, de a munkánkat is. Amikor akadozik az élet bennünk és körülöttünk, amikor azt gondoljuk magunkról, hogy velünk valami nincs rendben, éppen akkor van igazán szükségünk az önbecsülésre.
Az önbecsülés az emberi élet egyik alapértéke. Általa vagyunk jóban önmagunkkal, érezhetjük jól magunkat a bőrünkben, és lehetünk érdekes társaság magunk számára. Az önbecsülés tesz alkalmassá arra, hogy megfelelő társat találjunk magunknak, akivel kölcsönös meghitt kapcsolatban lehetünk. A megfelelő önbecsülés segít megvédeni magunkat, és nem engedi, hogy rosszul bánjanak velünk. Megalapozza a hiteles kommunikációt, és alkalmassá tesz az együttműködésre érzelmileg nehéz helyzetekben is.
Az önbecsülés segít, hogy ne vegyünk több terhet magunkra, mint amit az élet valóban nekünk szánt, de ami a miénk, azt képesek legyünk hordozni. Az önbecsülés révén tudjuk kihozni magunkból a legjobbat, és elviselni vereségeinket. Az önbecsülés által tisztelhetjük magunkat akkor is, ha gyöngének bizonyultunk. Szilárdságot biztosít, hogy ne akarjunk mindenkinek megfelelni, és megerősít, ha valaki nem fogad el minket. Az önbecsülés széppé teszi az életet, mert segít fölfedezni mások értékeit, és megbecsülni mindazt, amit kapunk.
Ráadásul az önbecsülés sok pénzt takarít meg nekünk, hiszen nem szorulunk rá arra, hogy tárgyakon keresztül, birtoklás révén bizonygassuk magunk előtt is, hogy érünk valamit. Az önbecsülés hozzájárul a boldogsághoz azáltal is, hogy mindig lesz egy barátunk, akire számíthatunk, aki együttérzéssel fordul felénk - mi magunk. Az önbecsülés sok szorongástól és aggodalomtól szabadít meg, gyógyítja a sebeinket, és lehetővé teszi, hogy egészségesen és önfeledten éljünk. Segít, hogy szembenézzünk a realitásokkal, még ha fájdalmas is.
Az önbecsülés föltárja, hogy a szívünk mélyén lakik bennünk valaki, aki sokkal több, mint amit valaha is reméltünk.
Kalo Jenő - Paulinyi Tamás - Popper Péter - Vezetnek vagy megvezetnek?
Vezetőnek lenni, vezetni valakit vagy valakiket, családot, iskolát, hivatalt, üzemet, pártot, népet... micsoda nagyszerű dolog és felmagasztalás. Nem is csoda, hogy mennyi ember becsvágya irányul erre. Csak arra kellene vigyázni, hogy a hatalom dicsfénye el ne homályosítsa a felelősségérzetet.
A régiek azt tartották: "a királynak meg kell halnia", ha katasztrófába sodorta az országot, vagy ha áldozatot kellett hozni, egy nagyon fontos dolog - például honfoglalás - sikeréért. A király azért volt élet és halál ura, mert adott helyzetben vállalta, hogy a népért áldozattá váljon.
Ez a könyv a méltó vezetőről szól, aki lelke mélyén úgy érzi, hogy hatalma a sorstól ered, és arról a félrevezetőről, aki abban bízik, hogy ügyeskedéssel, ármánykodással, hazugságokkal ő maga szerezheti meg magának a hatalmat.
A szerzők felteszik a kérdést, hogy a mai embernek szüksége van-e egyáltalán szellemi vezetőre, beavatóra vagy (csak) pedagógiai- szociális irányítóra, míg az Istennel való kapcsolata a legintimebb saját titka.
F. Várkonyi Zsuzsa - Kalo Jenő - Popper Péter - Sári László - Gyors élet, lassú halál? - A fogyasztói társadalom csapdái
Gyors élet, lassú halál? Furcsa cím. Életünk valóban felgyorsult. Gyorsabban változnak a történelmi-politikai események, egy emberélet sokszor túléli birodalmak keletkezését és összeomlását, szinte feldolgozhatatlanul zuhog ránk az információk tömege, hamarabb serdülnek a gyerekek - már a rakéta is lassú nekünk. Ám életünkből egyre jobban hiányzik a csend, az egyedül maradás, a számotvetés lehetősége önmagunkkal.
A lassú halál pedig a szellemi életre vonatkozik. Hiszen egy ember, egy kapcsolat addig él, ameddig változni tud, ameddig úton van, valahonnét valahová tart. Amikor már csak ismétli önmagát, mechanikusan begyakorolt végszavai, viselkedés sémái vannak, akkor lelkileg meghalt.
Nehéz és elgondolkodtató olvasmány ez a könyv, lelkünk védelme érdekében mégis érdemes lapozgatni, és bele-bele mélyedni egy-egy gondolatába. Könnyen válhat szellemi szövetségesünkké zűrzavaros és nyugtalan világunkban.
Müller Péter - Örömkönyv
„Ez a könyv az örömről szól. A mai világban nem érdemes másról beszélni. Ha valaki –Örömkönny-nek olvassa a címét, úgy is érvényes: örömünkben is sírunk. Mi az öröm? Ha a nehezet, még a nagyon nehezet is, könnyűnek érezzük. Repülés-élmény. Legszívesebben nem is sírnék, hanem táncra kérném olvasóimat.” (Müller Péter)
Müller Péter - Szeretetkönyv
Hetvenedik születésnapján élete egyik legjelentősebb könyvével jelentkezik a magyar spirituális irodalom mestere. A szeretetről ír. Műve őszinte önvallomás. Gazdag tanítás de ugyanakkor társkeresés is. Az olvasó szeretét keresi. Azt mondja: "A szeretetről beszélni egyedül nem lehet. Csak együtt." Szól a szerelemről, a barátságról, a női és a férfisorsról. A párkapcsolatról, a szexualitásról és a magányról, társunk elvesztéséről, a saját lelkünkkel való barátságról, az öregségről, a családról a gyermeki és az anyai szeretetről, korunk érzelmi zűrzavaráról s az elmúlhatatlan égi szeretetről. A szeretet a legnagyobb szavunk. Minden örömünk és gondunk mögött ez az egyetlen szó rejlik. A jóskönyv élni segített. Ez a könyv továbblép. Szeretni segít.
Müller Péter - Kígyó és kereszt
A Kígyó és kereszt a spirituális irodalom alapműve. Müller Péter 1956-ban átesett egy halálélményen, s megtapasztalta a "túlvilág" valóságát, amellyel azóta is szüntelen kapcsolatban maradt. Könyve a Lélek világáról szól. Istenről, sorsról, a tudattalanról, a szellemvilágról és arról a csodálatos - ma már több mint negyed évszázados - kapcsolatról, amely a szerző és szellemi Mestere között létrejött. Személyes vallomás s egyben a mesteri tanítások foglalata ez a mű, amely bemutatja a reinkarnáció működésének természetrajzát, feltárva két felejthetetlen színészkollégájának, Domján Editnek és Latinovits Zoltánnak a történetét. Nem csupán személyes emlékeit, hanem "szellemi beszélgetéseiket" is leírja, melyeket e nagy művészekkel folytatott haláluk után. Ezekből a sorstörténetekből kiderül, hogy lelki problémáink gyökereit hiába keressük jelen életünkben, az okok legtöbbször visszanyúlnak előző életeinkbe. Lelkünk nemcsak végtelenül gazdag, de mély is, mint az óceán. Megismerni a reinkarnáció nélkül éppúgy nem lehet, mint ahogy testünk valóságát sem ismerhetjük meg a genetika nélkül. A több évszázadra visszanyúló emlékek teljesen új és érthető megvilágításba helyezik e két művész tragikus sorsát.
Müller Péter - Jóskönyv
A Jóskönyv működik. Kapcsolatot teremt. Bizalommal fordulhatunk hozzá, tanácsot ad. Nem konkrétumokat mond, annak válaszol, aki érti a nyelvét, aki vállalkozik az útra, amely hosszabb és rögösebb, mint gondolnánk, noha megmozdulnunk sem kell, hogy elinduljunk. Ez az út önmagunkba vezet. A válasz adott, elérhető. Ha elég bátrak vagyunk hozzá, hogy feltegyük a kérdést, és ha valóban az igazságra vagyunk kíváncsiak, keresve sem találunk jobb útmutatást.
Müller Péter - Boldogság
Az első szó, amit Jézus kimond, amikor tanítani kezdi az embereket: a boldogság. Ez életünk főszava. Mindennél mélyebb vágyunk, hogy boldogok legyünk mégis boldogtalanok vagyunk manapság. Boldogság az, ami életem minden percéből hiányzik! - ezzel a mondattal indul el felfedező útjára Müller Péter és így szól olvasójához: Keressük együtt az elveszett boldogságot! Én előremegyek, s igyekszem hangosan érezni és gondolkodni, hogy a sötétben ne veszítsük el egymás kezét. Könyve különös szellemi kalandot kínál: az együttes gondolkodás és a közös rátalálások élményét. A felfedezőút a hétköznapi örömökből indul. Szó lesz az önfeledtségről, a mámorról, a beteljesülésről, az élet céljáról, a szenvedések értelméről, az újjászületésről, s ahogy a boldogság szó mélyebb értelmet kap: a Teremtés titkairól és Istenről is. Az író ebben a könyvében tárja először olvasói elé azt a világképét, amelyet a sok évtizedes keresés, a magas szellemvilág inspirációja, a sivatag homokjába elrejtett - s csak néhány évtizede fölbukkant - őskeresztény írások megérleltek benne.