Szórakoztató és szívmelengető karácsonyi románc.
Tökéletes olvasmány mindazoknak, akik szeretik a Hugh Grant-féle romantikus vígjátékokat.
A kedves és bohókás Viola Smith a Londoni Metropolitan Operatársulat zenekarában brácsázik, és a főnöke kérésére kénytelen segíteni az egyik Notting Hill-i iskolában a karácsonyi műsor összeállításában.
Nate Williams igazi Grincs: nem mondhatni, hogy fellelkesítené a közeledő karácsony gondolata. Ám mivel a kislánya, Grace a főszereplő az ünnepi műsorban, beadja a derekát, és segít Violának a szervezésben.
Viola és Nate között úgy szikrázik a levegő, mint a parázs a Portobello Road-i piacon a sült gesztenye alatt. És amikor Londonban havazni kezd, Viola és Nate azon kapják magukat, hogy csapdába estek. Ráadásul nem is egybe…
Húszévnyi PR-karrier után Jules Wake szakmát váltott, hogy több ideje és energiája legyen az írásra. Napközben egy általános iskolában dolgozik, éjjelente pedig romantikus történeteket ír – olyanokat, amilyeneket maga is mindig szívesen olvasott.
Kapcsolódó könyvek
Laura Barnett - Variációk egy párra
"Tizenkilenc éves koromban sétáltál be az életembe. Te voltál az egyetlen férfi, akit valaha szerettem - reményem sincs, hogy egyszer mást szeressek. Elvettél mindent, amit együtt csináltunk, mindent, amit egymásnak jelentettünk, és porig égetted, megsemmisítetted: nem maradt belőle más, csak hamufelhő."
Laura Barnett 1982-ben született. Író, újságíró, színikritikus. A The Guardian és a Daily Telegraph egykori belső munkatársa, jelenleg szabadúszó újságíróként dolgozik. A Variációk egy párra az első regénye.
Eva és Jim 19 évesek, a cambridge-i egyetemre járnak, amikor 1958-ban útjaik keresztezik egymást. Jim sétál. Eva biciklizik. És kis híján összeütköznek. Ami ezután történik, meghatározza a jövőjüket. Életútjuk három különböző variációját kísérhetjük végig egészen napjainkig, együtt és külön, ahogyan szerelmük története más-más fordulatot vesz. A Variációk egy párra nagyszerű regény arról, hogy döntéseink függvényében hányféle irányt vehet az életünk.
"Átgondolt, higgadt megközelítése annak az izgalmas kérdésnek, milyen szerepet játszik a véletlen és a végzet az életünkben."
- Sunday Telegraph
"Városokon, országokon, évtizedeken átívelő, finoman kidolgozott, magával ragadó regény, mely a szerelem témáját nem pusztán a romantika felől közelíti meg."
- The Bookseller
"Laura Barnett regénye azon kevés irodalmi művek közé tartozik, mely komolyan elgondolkodtatja olvasóját arról, hogy a siker milyen hatással van a szerelemre és a házasságra."
- Observer
Jojo Moyes - Mielőtt megismertelek
Louisa Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki - miután egy motorbalesetben teljesen lebénult - depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait...
Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások - mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes...
Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve se találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és - pusztán a másik kedvéért - újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról?
"Igazán gyönyörű könyv. Nevettünk, mosolyogtunk és sírtunk, mint a kisgyerekek - egyszerűen muszáj elolvasni!" (Closer)
"Varázslatos és szívszorító. Olvasás közben vízálló szempillaspirál használata ajánlott." (Marie Clarie)
Milly Johnson - Téli láng
A karácsony a vidámság és a szeretet ünnepe...
Vajon Eve is megtalálhatja a boldogságot?
Eve soha nem szerette a karácsonyt, azóta pedig különösen gyűlöli, hogy a vőlegénye karácsony napján veszítette életét egy afganisztáni bevetésen. A legkevésbé sem számít arra, hogy kedves, idős nagynénje egy élményparkot hagy rá a végrendeletében, mégpedig olyat, amelynek fő témája épp a karácsony...
És nem ez az egyetlen meglepetés. A nagynénje végakarata úgy szól, hogy Eve-nek egy rejtélyes üzlettárssal, Jacques Glace-szal közösen kell vezetnie a parkot. Ki ez a Jacques Glace, és vajon miért vette be Evelyn néni a végrendeletébe?
Ám Eve nem retten vissza a kihívástól. Elhatározza, hogy bármi áron sikerre viszi Winterworldöt. Vajon sikerül egyszer s mindenkorra felülkerekednie a karácsony és a mindent eluraló karácsonyi giccs iránti ellenszenvén? És végül sikerül Jacques-nak felolvasztania a lány jéggé fagyott szívét?
Trisha Ashley - Karácsonyi szerelem
Közeleg a karácsony
A karácsony mindig is szomorú időszak volt a fiatal özvegy, Holly Brown számára. Ezért amikor felkérik, hogy vigyázzon egy mindentől távol eső házra a lancashire-i lápvidéken, nem képes visszautasítani az ajánlatot, mivel ez tökéletes ürügy arra, hogy megfeledkezhessen az ünnepről. A ház tulajdonosa, Jude Martland szintén távol akarja tartani magát a családi karácsonytól, mivel a legutóbbi alkalommal az öccse megszökött a menyasszonyával. Ám amikor arra kényszerül, hogy váratlanul hazatérjen, azt látja, hogy minden a feje tetejére állt, és úgy tűnik, Holly van az események középpontjában. Amikor pedig a hófúvás elzárja az utakat, senki nem szökhet el. A kénytelen összezártságban Holly és Jude sokkal többet kapnak az ünneptől, mint amire számítottak – és ezt a karácsonyt soha nem fogják elfelejteni!
Carole Matthews - A Csokiimádók karácsonya
Közeledik a karácsony, de a Csokiimádók Klubjának baráti körét nem csak az ajándékvásárlás gondjai nyomasztják.
Lucy lelkesen, teljes erőbedobással vezényli a Csokoládé Mennyország kávézó mindennapjait, ám emiatt már hetek óta nem jut ideje barátjára, az Imádott Aidenre. Ráadásul ismét felbukkan volt vőlegénye, a csalfa Marcus, akinek a megjelenése szinte mindig csak újabb bonyodalmakkal jár.
Nadia az őt ért szívszorító veszteség után nem kereste a férfiak társaságát, de az ellenállhatatlanul vonzó Jacob talán hosszú idő után utat találhat a szívéhez. Vajon valóban egymásnak szánta őket a sors?
Chantal és a férje, Ted nem tud betelni újszülött lányuk, Lana szépségével. Ám Chantal egyáltalán nem biztos abban, hogy a baba érkezése elég ahhoz, hogy a házasságuk ne fusson zátonyra.
Autumn a családot sújtó váratlan tragédiával birkózik, próbálja visszanyerni lelki egyensúlyát. Ha vőlegényétől nem kapja meg mindazt a bátorítást és segítséget, amire szüksége van ahhoz, hogy magára találjon, előfordulhat, hogy másnál keres vigaszt?
A Csokiimádók Klubjának tagjai jól tudják, hogy a nehéz helyzetekben sokat segít, ha barátnőikkel megbeszélik ügyes-bajos dolgaikat főleg ha mindezt intenzív csokifogyasztás közben teszik.
Életelvük változatlan: a csoki legalább olyan örömteli, mint a szex, és még gyantázni sem kell hozzá
Ezekről a csokifüggő csajokról olvasva Carole Matthews-függő lettem!
Mary Berry
Sok-sok szerelem, sok-sok nevetés.
Tricia Ashley
Carole Matthews az egyik legnépszerűbb angol romantikus szerző, aki sziporkázó humorával nemcsak a rajongók seregét kápráztatta el, hanem a kritikusok elismerését is kivívta. Regényeinek szinte bérelt helye van a legfontosabb bestsellerlistákon, különféle díjait összeszámolni is nehéz lenne. Carole tévéműsort is vezetett, és a rádióban is rendszeresen szerepel. Amikor éppen nem regényt ír vagy a rajongói leveleire válaszol Milton Keynes-i otthonában, akkor élvezettel fogyaszt csokoládét és utazgat szerte a világban.
Lucy Lombard és a Csokiimádók Klubja többi tagjának fergeteges története folytatódik A Csokiimádók esküvője című kötetben.
Sebastian Faulks - Madárdal
Egy nagy háború...
és egy nagy szerelem története.
Seabastian Faulks 1993-as regénye a legnagyobb első világháborús könyvsiker a _Nyugaton a helyzet változatlan_ óta: a BBC közel egymillió szavazós Nagy Könyv versenyén a tizenharmadik helyen végzett, közvetlenül az _Üvöltő szelek_ mögött, megelőzve a _Zabhegyező_-t és _A hobbit_-ot. 2012-ben nagy sikerű BBC-film is készült belőle, és - ha a kényes ízlésű Faulks zöld utat ad a projektnek, ami egyelőre még nem biztos - jön majd a hollywoody film is az új _Majmok bolygójá_-t jegyző Rupert Wyatt rendezésében.
A _Madárdal_ főhőse Stephen Wraysford, az ő életének legfontosabb állomásait követi nyomon a három idősíkon futó regény. Először Pikárdiában találkozunk vele, 1910-ben - épp egy helybéli gyárosnál vendégeskedik, hogy kitanulja a textilkereskedelem mesterségét. Itt beleszeret szállásadójának feleségébe, és ez a szerelem visszavonhatatlanul megváltoztatja az életét. Az első világháború idején Stephent ismét Pikárdiába veti a sors, ezúttal a Nyugati Fronton harcoló katonaként. Később, a hetvenes évek végén unokája, Elizabeth rábukkan a fronton titkos írással írt naplóira, és a fejébe veszi, hogy utánajár a nagyapa rejtélyes múltjának...
A _Madárdal_ egyedülállóan mai mű az első világháború tekintélyes méretű irodalmában. Igazi háborús nagyregény, amely azonban szakít az elődök által követett hősies-szentimentális hagyománnyal, és a második világháború után felnőtt írógeneráció tudásával olyan határtapasztalatként láttatja a háborút, amely jóvátehetetlenül szétroncsolja a normalitásba vetett hitünk alapjait.
Jane Fallon - Szabadulj meg a pasitól!
A harmincas éveiben járó Helen extra cikis helyzetbe kerül: Matthew, aki négy éve a titkos szeretője, váratlanul kiteríti otthon a lapokat, és Helenhez költözik. Éppen akkor, amikor a lány elhatározza, hogy szakít vele.
Mit tehet Helen?
A-TERV: Sminkeletlenül járkál otthon a legócskább tréningruhájában. Nem gyantáztat többé. Megjegyzéseket tesz a hapsi unalomig ismert poénjaira. Néha a szájszagára is. Nem hajlandó összebújni vele.
B-TERV: Megismerkedik Matthew feleségével. Természetesen álnéven, és kitalál hozzá egy kamu háttér-sztorit magának. Miután összebarátkoztak a nővel, mindent megtesz, hogy az kibéküljön a férjével, és visszafogadja.
"Őszinte, eredeti és nagyon vicces. Ilyen sztorit még senki sem mert írni." Sun
"Intelligens, poénos és pörgős." Guardian
"Briliáns történet!" Glamour
"Csillogóan okos." Elle
Jane Fallon angol szerzőnő regényei eddig 12 országban lettek bestsellerek. Egyszerre fergeteges humorú és kínosan őszinte könyvek a női élet azon buktatóiról, amelyről nem szokás beszélni.
Josie Silver - Egy decemberi nap
Két ember, tíz esély. Egy feledhetetlen szerelem története.
Laurie szinte biztos benne, hogy csak a filmekben létezik a ,,szerelem első látásra". De egy havas decemberi napon buszra száll, a bepárásodott üvegen át meglát egy férfit, és rögtön tudja, hogy ő az igazi. Egy varázslatos pillanatra összekapcsolódik a tekintetük... aztán a busz továbbhajt.
Laurie úgy érzi, meg van írva a csillagokban, hogy viszont kell látniuk egymást, ezért a következő évet azzal tölti, hogy London minden buszmegállóját és kávézóját tűvé teszi a férfi után. De nem sikerül időben megtalálnia. Egy karácsonyi bulin találkoznak újra - Laurie legjobb barátnője, Sarah boldogan mutatja be Laurie-nak az új pasiját... Ő az. A férfi, akit a busz ablakából látott.
Aztán eltelik újabb tíz év, és ezalatt Laurie, Sarah és Jack sorsa barátság, kihagyott lehetőségek, és szívfájdalmak háromszögében rendeződik újra.
Szívet melengető, derűs, megindító szerelmi történet, amelyet egyszerűen nem lehet letenni.
A sors megmagyarázhatatlan fintorai a boldogsághoz vezető úton.
,,Josie Silver olyan tapintható melegséggel ír, hogy a szereplők befészkelik magukat az olvasó szívébe, és hosszú ideig ott maradnak." - Jill Santopolo, A fény, amit elvesztettünk című New York Times-bestseller szerzője
Jojo Moyes - Mióta megszerettelek
A trilógia világszerte milliók által várt újabb kötetében tovább folytatódik a hatalmas sikert aratott Mielőtt megismertelek című regényben bemutatott Lou Clark története.
Lou sok mindent tud. Pontosan tudja például, hogy milyen nagy a távolság új New York-i otthona és londoni barátja, Sam lakása között. Azt is tudja, hogy a főnöke jó ember, ahogy azt is, hogy a felesége eltitkol valamit a férfi elől.
Azt viszont nem tudhatja, hogy miközben beleveti magát New York társasági életébe, hamarosan megismerkedik valakivel, aki jókora felfordulást okoz a lelkében. Merthogy Josh elképesztő módon emlékezteti valakire, akire rendkívül fájdalmas visszaemlékeznie.
Azt sem tudja Lou, hogy mihez kezdjen a kialakult helyzetben - csupán azt tudja, hogy bármilyen döntés hoz, az mindent visszavonhatatlanul megváltoztat az életében. És hogy mindenképp követnie kell a szíve szavát, akárhová is vezesse.
Sophie Kinsella - Tudsz titkot tartani?
Emma épp elég katasztrófafilmet látott már…
Így amikor a repülőgépe viharba kerül, azonnal tudja, le fognak zuhanni.
A halál közelsége különös reakciót vált ki belőle: minden, addig féltve őrzött titkát rázúdítja a mellette ülő, jóképű, ám vadidegen férfira. Mesél neki a szüzessége elvesztéséről, a pasijáról és a szülei aranyhaláról, megosztja vele a tangákról alkotott véleményét, sőt azt is elmondja, hogy sosem volt még igazán szerelmes.
Az utolsónak szánt gyónásba azonban apró hiba csúszik: a gép gond nélkül földet ér. Mikor Emma rájön, hogy földi pályafutása még nem ért véget, csak egy dolgot akar. Minél előbb hazamenni, és soha többé nem találkozni a kedves, és most már minden titkát ismerő idegennel.
Az élet azonban mást tartogat számára…
Imádod vagy éppen ki nem állod az Egy boltkóros naplóját?
A szerző most el fogja rabolni a szívedet.
Az év leghumorosabb, imádni való könyve, Sophie Kinsella tollából!
Dobd fel a napod az olvasásával!
Lindsey Kelk - Aki mer, az nyer
Eleged van a saját életedből? Próbálj ki egy másikat! Sophie Kinsella rajongóknak kötelező olvasmány. A regény főhőse, Tess Brookes a kötelességtudat mintapéldánya. Évek óta szorgalmasan dolgozik a reklámügynökségen, és ezerrel húzza az igát.
Amikor eljön a várva várt és megérdemelt előléptetés ideje, Tesst nem nevezik ki kreatív igazgatónak. Sőt, megszűntetik a munkakörét, és elbocsátják a reklámügynökségtől.
A történtek után Tess őrült elhatározásra jut. Véletlenül felveszi lakótársa telefonját, és elfogadja a Vanessának szóló felkérést. Úgy dönt, ha a becsületesség eddig nem vezetett eredményre, akkor kipróbálja, milyen Vanessának lenni. Hogy kicsoda Vanessa? Egy önző és lusta nőszemély, aki ennek ellenére mindig tele van jól fizető fotós megbízásokkal.
Így alakul, hogy Tess profi fotósnak kiadva magát elutazik Hawaii-ra. Végül is régebben készített néhány jó amatőr képet
Tessre rengeteg slamasztika és Nick személyében egy észbontóan szexi, megrögzött nőcsábász újságíró vár a gyönyörű szigeten. Csak győzzön bárkiből és bármiből kikecmeregni!
Milly Johnson - Őszi románc
Juliet Miller egy viharos válás után új lakásba költözik, és hirdetésben keres társbérlőt. Túl a harmincon nem nagyon bízik benne, hogy talál megfelelő lakótársat. Már feladná a reményt, amikor megjelenik Floz, a szabadúszó reklámszövegíró, és a két nő azonnal összebarátkozik.
Amikor Juliet ikerbátyja, Guy, a félénk, szelíd óriás megismeri Flozt, rögvest fülig belehabarodik. De hiába igyekszik, hogy vonzalmat ébresszen benne, valahogy mindig minden rosszul sül el…
Guy legjobb barátja, Steve már régóta titokban szerelmes Julietbe. Egy átborozott éjszakán az ágyban kötnek ki – ám Steve érzelmekre vágyik. És bonyolítja a dolgot, hogy Julietre felfigyel álmai férfija, Piers…
Ahogy Floz és Juliet barátsága mélyül, Floz a Miller család tagjává válik. Hogyan tudná a javára fordítani ezt a kedvező helyzetet Guy, hogy a nő ne csak a barátot lássa benne, hanem felfedezze az érte lángoló férfit is?
Bonyodalom bonyodalom hátán…
Katie Fforde - Karácsonyi lakoma és más történetek
Idén minden kívánságod teljesül!
Mondj igent a boldogságra!
A Francia kaland, a Tökéletes megoldás és számos egyéb nemzetközi bestseller szerzője e kötetében lélekemelő, romantikus és szórakoztató történetekkel ünnepli a karácsonyt.
Mit tegyünk, ha szenteste egy behavazott skót kisvárosban ragadunk egy jóképű idegennel…?
Mi a teendő, ha a karácsonyt a családunkkal akartuk volna ünnepelni, de egy szobafoglalási zűr végül egy sármos férfival hoz össze…?
Mi történne, ha egyszer az életben hagynánk, hogy a sors vezesse a kezünket, egyenesen a boldogságig…?
Katie Fforde bájos humorral és – nem mellesleg – ínycsiklandó étkekkel teli kötete szép karácsonyi ajándék mindenkinek, aki hisz a szeretet és a barátság erejében, az újrakezdésben vagy a folytatásban, és abban, hogy ha odafigyelünk egymásra, tényleg megtörténhet a csoda…, és akár még szerelembe is eshetünk.
Jenny Colgan - Karácsony a Piciny Csodák Pékségében
Karácsony van a Cornwall partja melletti Mount Polbearne nevű faluban - a család, a barátok és az ünneplés ideje.
Polly Waterford szeret a vállalkozásában, a Piciny Csodák Pékségében dolgozni, és az ünnepi időszak mindig arra ihleti, hogy valami különlegeset süssön a falubelieknek. Ennél jobban csak azt szereti, ha főnyeremény barátjával, Huckle-lal összebújhat. Ez a karácsony minden eddiginél jobbnak ígérkezik, de a dolgok nem mindig alakulnak terv szerint...
Amikor Polly legjobb barátnője, Kerensa előáll egy titokkal, amely fenyegeti azt az életet, amelyet Polly és Huckle együtt építettek fel, a jövő kezd bizonytalanná válni. Aztán felbukkan Polly múltjának egy szereplője, és ez még tovább bonyolítja a dolgokat. Polly általában vigaszra talál a munkájában, de most úgy érzi, hogy ez nem lesz elég.
Vajon sikerül-e elrendeznie mindent, és lehet-e még mindenkinek boldog karácsonya?
Sophie Kinsella - Csörögj rám!
„Elveszítettem. Az egyetlen tárgyat a világon, amit nem lett volna szabad elveszítenem. A jegygyűrűmet.
Ha azt mondom, hogy ez a gyűrű különleges, az nem fejezi ki a helyzet súlyosságát. A gyűrű három nemzedék óta vándorol Magnus családjában. Három hónapja hordom az ujjamon, éjszakára szertartásosan egy porcelán tálba helyezem az ágyam mellett, napközben félpercenként ellenőrzöm, hogy megvan-e még… erre most, pont aznap, amikor Magnus szülei visszatérnek, elveszítem. Pont ma. Nyugi. Csak semmi pánik, Poppy. Gondolkodj pozitívan!! ”
Poppy Wyatt élete legboldogabb napjára készül, alig egy hét van hátra az esküvőjéig, amikor barátnőivel pezsgőzni megy egy elegáns szállodába. De az álomból hirtelen rémálom lesz, amikor egy tűzriadó miatti kavarodásban a gyűrű eltűnik, majd Poppy telefonját is ellopják. Pánikba esve járkál fel-alá a szálloda halljában, amikor váratlanul eldobott mobiltelefont pillant meg a szemetesben. Hurrá, mégis van telefonszáma, amit meghagyhat a szálloda személyzetének arra az esetre, ha megtalálnák a gyűrűjét!
Egyetlen apró bökkenő van csak: a telefon tulajdonosa, Sam Roxton egyáltalán nem lelkesedik az ötletért. Vissza akarja kapni a telefonját, és annak sem örül, hogy Poppy olvasgatja az üzeneteit, sőt, némelyikre még válaszol is a nevében…
Sophie Kinsella ezúttal sem okoz csalódást rajongóinak, legújabb regénye fergeteges szórakozást nyújt mindenkinek, aki szereti a romantikus történeteket és a kacagtató jeleneteket.
Natalie Cox - Nem csak karácsonyra
Charlie utálja az ünnepeket, és az idei ígérkezik minden idők legrosszabb karácsonyának. A barátja lelépett a személyi edzőjével, az otthonát lakhatatlanná tette egy gázrobbanás, az anyja Melbourne-be utazott az ötödik férjével. Az egyedüllét, enyhe agyrázkódással és átmeneti hajléktalansággal párosulva arra kényszeríti, hogy gumicsizmát húzzon és Devonban töltse a karácsonyt Jez kuzinjánál, aki Kényelmes Kutyakuckó néven ebszállodát üzemeltet.
Ám a négylábú barátokkal megosztott, csendes vidéki ünnepekről szőtt tervét hamar keresztülhúzza a találkozása Malcolmmal, a süket dán doggal, Hugóval, a dögös (bár sajnos foglalt) gazdájával és Callel, a tagadhatatlanul vonzó, de elviselhetetlenül fölényes és kioktató helyi állatorvossal...
Natalie Cox régi rajongója a romantikus vígjátékoknak és a kutyáknak, ezt a könyvet is úgy írta, hogy egy öreg csokoládé labrador csaholt mellette. Együtt lettek másodikok a helyi „Legjobban hasonlító kutyák és gazdák” versenyen, és nyilván úgy vitték haza a díjat, mintha összeillő nyakörvet viselnének. Sajnos épp azon a napon, amikor elfogadták Natalie könyvét kiadásra, a múzsája felköltözött a nagy égi kutyaparkba. Azóta már örökbe fogadott egy német dog kölyköt, aki erővel kompenzálja az észbeli hiányosságait. Natalie a walesi Brecon Beaconsben és Londonban él.
Amanda Prowse - Egyszemélyes karácsony
Gyerekként Meg mindig a tökéletes karácsonyról álmodott...
Idén végre valóra válthatja az álmát a kisfia és maga számára. Lesz pulyka hagyományos ünnepi vacsora, egy ragyogó karácsonyfa és tűz a kandallóban. Kit érdekel, hogy nem áll mellette egy odaadó férj? Lucasszal kettesben is jól meglesznek.
Egy véletlen találkozás New Yorkban azonban minden tervét felborítja. Vajon megkapja Meg karácsonyra mindazt, amire mindig is vágyott? Vagy mégis egyedül kell töltenie az ünnepeket?
Sophie Kinsella - Tripla koktél
Filmszerűen peregnek a képek a három barátnő életéből. Maggie, Candice és Roxanne ugyanannál a magazinnál dolgoznak. Havonta egy alkalommal kedvenc koktélbárjukban pletykálgatva szürcsölgetik italaikat. Mindhárman szépek, sikeresek és beérkezettek… Vagy mégsem?
Roxanne elbűvölő és magabiztos. Remek a humora és szókimondó. Fennen hangoztatja függetlenségét, de titkos szeretője van, és abban reménykedik, hogy a férfi egy nap elhagyja érte a nejét...
Maggie tehetséges, sosem engedi ki az irányítást a kezéből, hisz ő az „Év szerkesztője”. Férjével kisbabát várnak, de fogalma sincs arról, mit jelent ez valójában. Céltudatossága szertefoszlik, önmaga számára is meglepő erők kezdenek működni benne…
Candice őszinte és tisztességes, a legfiatalabb közülük. Sokáig nem osztja meg a többiekkel szégyellt titkát. De egy nap árnyék tűnik fel a múltból, ami nemcsak az ő életét, de a lányok barátságát is veszélyezteti…
Roxanne, Maggie és Candice története akármelyik mai nőé lehetne. Uralhatatlan, fájdalmas szenvedély, lerázhatatlan, sötét szülői örökség, a görcsös megfelelni vágyás mindennapos lelki küzdelmei nem idegenek a modern nő számára. Élvezetes, olykor torokszorító regény egy nőtől, a nőkről, nőknek…
Madeleine Wickham az olvasók számára Sophie Kinsellaként a Boltkóros sorozat írójaként ismert. Eredeti nevén eltérő hangulatú hangulatú, talán kevésbé humoros, de ugyanannyira érdekes,izgalmas és emberi történetet tár az olvasó elé.
Mandy Baggot - Egy karácsonyi csók
Mindenki szereti a karácsonyt. Így van vele Isla Winters is. Húgával, aki egy tragikus kimenetelű baleset után tolószékbe kényszerült, Notting Hillben élnek, London izgalmas, ezerarcú városrészében, ahol a nagy sikerű film, a Sztárom a párom is játszódik. És hol másutt lenne pompásabb a karácsonyi időszak, mint itt? A városrész ünnepi fényekbe öltözik, és pazar partik helyszíne lesz. Csakhogy Isla ezúttal nem tudja igazán élvezni kedvenc ünnepét, annyi gond, teher és intéznivaló nehezedik a vállára.
Épp a cége karácsonyi partiját szervezné, amikor Londonba érkezik a vállalat új vezérigazgatója, és mindent a feje tetejére állít. Nem elég, hogy jóképű és frissen elvált, de a két kislányát is magával hozza Londonba, majd befogja Islát új projektjébe, ami mindkettőjük életét gyökeresen megváltoztatja.
Mandy Baggot szívet melengető regénye tele van izgalmas csavarokkal és fordulatokkal, váratlan és mulatságos helyzetekkel. A szereplők szinte életre kelnek a könyv oldalain, és az olvasó már-már a történet részesének érezheti magát.
Jill Mansell - Ebből szerelem lesz
A világsikerű írónő regényeiért tízmilliók rajonganak a világban. Pörgős történetei, jól eltalált szereplői, finom humora a hazai olvasók kedvencévé is tették. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az Ebből szerelem lesz már a 9. magyarul megjelenő regénye.
Sophie fiatal, csinos, elfoglalt fotós. Múltja lezárásához egy bájos tengerparti kisvárosban, St. Carysben keres menedéket.
Josh jóképű zenei producer. Tehetséges, ráadásul tisztességes, ezért miután sikerre visz egy tinédzserbandát Los Angelesben, megcsömörlik az álomvilág hazugságaitól. Úgy dönt, hazaköltözik a nyugalmas St. Carysbe.
Amikor Josh találkozik Sophie-val, azonnal beleszeret. De nem érti, miért zárja ki a lány a férfiakat az életéből. Milyen rejtély árnyékolja be Sophie előző éveit?
St. Carys tele van fura figurákkal. Nemsokára megérkezik a kisvárosba Sophie legjobb barátnője, aztán felbukkan egy szédületes dumájú nőcsábász, és megjelenik a sztárszerző nagynéni. Mi több, Josh nagypapája régóta reménytelenül szerelmes csodás exfeleségébe.
Vajon mennyi romantikus titkot bír el egy békés kisváros?